Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-07 / 261. szám
1979. november 7. ^fePÜJSÁG 9 f Az aranygyapjú földje- ma Lenin Gorkiban Kevés hegység van a földön, amely szépségével any- nyira lenyűgözné az odalátogatót, mint a Kaukázus; valóban a természeti szépségek tárháza ez a hegység. Az eurázsiai fiatal gyűrt lánchegységeknek a sorába tartozik, amely a Pireneu- sokkal és az Appenninekkel kezdődik, majd az Alpokon és a Kárpátokon, a Krímihegységen át folytatódik a Kaukázus felé. 1800 négyzetkilométerét jég borítja és magas régióiból hosszú gleccserek húzódnak a lejtők irányába. A hegység, bár három szovjet köztársaság területére esik, nagyobb része Grúziához tartozik, itt található a hegység legmagasabb csúcsa, az 5642 méter magas Elbrusz is. A mai Grúzia területén 4000 évvel ezelőtt keletkezett városállamot, Kolkhiszt a görög mitológia az Aranygyapjú földjének nevezi. Homérosz és Hésziodosz mesélik el, hogy az argonauták ide vitorláztak az Argó hajón a gazdagságot, boldogságot hozó aranygyapjúért. Grúzia sok-sok természeti és történeti érdekessége közül különösen kiemelkedő a grúz hadiút, amely 2000 méterrel a tenger felett kanyarog át a hegységen, a vízválasztót a Kereszt-hágón lépve át. Az első feljegyzések a hadiútról több mint 2000 évesek. Az egykori keskeny úton csak gyalogosok közlekedtek, ma már természetesen korszerűsített, kétirányú műúton haladhatnak az autók. A szovjethatalom éveiben iparosodott a köztársaság, acélgyárak létesültek, gépeket, gépkocsikat, villanymotorokat és még sok-sokféle árut termelnek. Az egy főre jutó villamos energia termelése nyolc-tízszerese Törökországénak, az egy főre jutó nyersvastermelése meghaladja Olaszországét. A Kaukázus magas hegysége, melynek egyes részei gazdagok csapadékban, kiváló lehetőséget teremtenek vízi erőművek építésére. Az 1920-as években kezdődött a vízi erőművek építésének a programja, amely máig is tart. Ez év végén is elkészül egy új vízi erőmű, amely a Komszomol védnökségévéi épült. Ez lesz teljes kiépülése után a Kaukázuson túli terület legnagyobb vízi erőműve, az Inguri vízi erőmű. Világhírű még Grúzia teája, szőlőtermelése, pezsgő- gyártása is, e termékeket hazánkban is jól ismerjük. Egymilliárd rubel - üdülőre A szovjet szanatóriumokban, üdülőkben és turistaházakban egyidejűleg mintegy kétmillió ember pihenhet. Az elmúlt évben közel 50 millió vendégük volt ezeknek az intézményeknek. Mindezt jól tükrözi a szovjet párt és kormány gondoskodását a dolgozók pihenéséről. Egyre népszerűbbek az országban azok az üzemi gyógyüdülők, ahol a dolgozók a munka mellett állíthatják helyre egészségüket. Ezeknek a gyógyüdülőknek a száma jelenleg meghaladja a 2300-at. A tizedik ötéves tervben a szakszervezeti üdülőhálózat rekonstrukciójára és fejlesztésére több mint egymilliárd rubelt fordítanak majd. Itt, Gorkiban, a Moszkva környéki szelíd Pahma folyó fölött minden úgy látható érintetlenül, ahogy Lenin életében hagyta: időtlenségbe defmedt a nagy, fehér oszlopos ház, a két szárny- épület, az árnyas park. 1918. szeptember végén — orvosai sürgetésére — érkezett ide Lenin feleségével, hogy gyógyíttassa az esze- rek merényletekor szerzett súlyos sebét. Lenin 1924. január 21-ig lakott Gorkiban. Először megszakításokkal, élete utolsó hárpm esztendejében gyakorlatilag ott teltek napjai. Sokan megfordultak itt, jöttek bolsevikok, pártmunkások, tanácsi dolgozók, akiknek az illegalitásban, a börtönökben, a polgárháborúban megrokkant az egészségük, s Gorkiban keresték a gyógyulást. Az egyik szárnyépületben rendezték be a pihenőház ebédlőjét. Innen látták el Lenint és családját is. Vlagyimir Iljics Gorkiban nem a nagyházban szállt meg, ahol a hatalmas szobák és termek fényét kristálycsillárok emelték, a parkettát drága szőnyegek borították, . karéliai nyírfából készült bútorok és aranyozott keretbe foglalt velencei tükrök díszítették. A forradalom vezére a Kremlben is olyan szobában élt, amely alig különbözött az emigrációs időkben külföldön bérelt szerény hajlékaitól. Lenin egy kis kétablakos szobát választott ki az északi szárnyon, amely annak idején az urasági ház személyzetének adott szállást. A mellette lévő szobában lakott Nagyezsda Konsztan- tyinovna, a harmadik kis szobában pedig az ebédlőt rendezték be. Az orvosok terve, hogy Lenin Gorkiba való megérkezése után pihenni fog — nem valósult meg. Vlagyimir Iljics — alighogy jobban érezte magát — erejét megfeszítve dolgozott. Lehetetlen lenne felsorolni, mi mindennel foglalkozott Lenin ebben az időben. Lépjünk be Lenin egykori szobájába! Jobbra a fal mellett szekrény, könyvekkel megrakva, amelyeket Lenin naponta forgatott. Balról egyszerű faágy, mellette éjjeliszekrény olvasólámpával. Kis tükrös toalettasztal. Itt írta a „Proletárforradalom és a renegát Kautsky” című művét. Az asztalkán most is ott a toll, amellyel Lenin többek között megírta 1918 októberében a „Lehet-e egyenlőség a kizsákmányolt és a kizsákmányoló között?” című tanulmányát. Ebben Lenin a forradalmi harcosra jellemző szenvedéllyel vette fel a küzdelmet Kautskyval, aki meg volt győződve arról, hogy lehetséges általános egyenlőség a burzsoá demokrácia viszonyai között. Lenin munkájában bebizonyította, hogy a szovjethatalom milliószorta demokratikusabb a legdemokratikusabb polgári demokráciánál. Vlagyimir Iljics Gorkiban szoros kapcsolatot tartott, barátságot kötött a parasztokkal. Gondoskodott róla, hogy a faluba bevezessék a villanyt, vetőmagot és gépeket kapjanak. Belépve a nagyházba, ahol Lenin 1921-ben lakott, amikor orvosai — éppen egészségi állapotának romlása miatt — azt javasolták neki, hogy költözzék a levegő- sebb, napfényesebb szobákba. A nagyház második emeletén látható a dolgozószobája. Az asztalon újságok, könyvek, folyóiratok, borítékok és levélpapírok a „Népbiztosok Tanácsának Elnöke” felirattal. A telefonszoba. A falon függő öreg készüléken Lenin több mint 200 rendeletet, számtalan cikket és levelet diktált. A dolgozószoba erkélyén gyakran pihent a szép nyári napokon és beszélgetett az ide látogató Makszim Gorkijjal, Mihail Kalinyinnal, Feliksz Dzerzsinszkijjel. Egy szobát a második emeleten ebédlőnek rendeztek be. Itt jöttek össze a család tagjai és a vendégek. Vlagyimir Iljics nagyon szerette ezeket a meghitt találkozókat, örült, amikor barátok keresték fel. Felesége írta: Vlagyimir Iljics ilyenkor elemében volt, tréfálkozott, szívből nevetett, forradalmi dalokat énekelt. Sőt, mi több, betegségének legsúlyosabb napjaiban sem hagyott fel a közeli barátai iránt tanúsított figyelmességével. Nagyezsda Konsztantyino- va Gorkijnak küldött levelében a következőket írta: „Halála pillanatáig olyan volt, amilyen egész élete folyamán. Hihetetlen akaraterővel uralkodott önmagán, nevetett és tréfálkozott, gyengéd volt és gondoskodó az utolsó percig”. Gorkiban és környékén minden Lenin emlékét őrzi. A park fasora, ahol sétálgatott, a Pahma folyó, ahol fürdött, a környező erdők, amelyekben szívesen vadászott. A legjobb kikapcsolódást az erdőbe, a mezőre vezető séta jelentette számára. Az ilyen pihenők azonban rövidnek bizonyultak, semmiképpen sem elegendőknek ahhoz, hogy visszaadják a testnek elvesztett erejét. Gorkiban puhán hull a hó. Autóbuszok hozzák végeláthatatlan folyamban az újabb és újabb látogatókat földgolyónk valamennyi országából. A Lenin nevét viselő múzeumház a Moszkva alatti Gorkiban JELIZAVETA ORLOVA APN—KS Az ENSZ-ben hivatalos nyelv... A világon egyre intenzívebben érdeklődnek az orosz nyelv iránt. Az oroszul tanuló külföldiek száma kétévenként körülbelül egymillióval nő, és jelenleg több mint 20 millióra tehető. Azok száma pe- dik, akik több-kevesebb sikerrel már beszélik is a nyelvet, jelenleg a félmilliár- dot is meghaladja földünkön. Világunkban az orosz az egyik legelterjedtebb nyelv. Az ENSZ hat hivatalos nyelve közé tartozik, a KGST szintjén pedig munkanyelv. Egy ősi kultúrájú és nagy irodalmú nép anyanyelve, e nyelven alkotott Puskin, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov és Gorkij... A Szovjetunió a világ egyik legnagyobb könyvkiadó országa, évente mintegy 2 milliárd könyvet jelentet meg. A világ tudományos és műszaki irodalmának és dokumentációjának majdnem a fele orosz nyelvű. Minthogy azonban viszonylag későn lépett a nagy világnyelvek közé, ma még aránylag kevés a jól megszerkesztett szótár, a megfelelő módszertani és tudományos kézikönyv, és nem elegndő az oktatására szolgáló tankönyv sem. Számos országban a szakképzett oktatógárda hiánya is jelentős gátló tényező. Mindez együttvéve kedvező talajt teremt ama tévhit elterjedéséhez, hogy az orosz rendkívül „nehezen megtanulható” nyelv. Ám a Szovjetunióban tanuló külföldi diákok tapasztalatai azt bizonyítják, tíz hónap elegendő ahhoz, hogy orosz nyelven hallgassák az előadásokat. A legsikerültebb orosz tankönyveket nemzetközi tudóscsoportok állították össze. Jelenleg mintegy 50 vegyes, tehát szovjet és külföldi tudósokból álló szerzői kollektíva működik az orosz nyelvvel foglalkozó moszkvai Puskin Intézet keretében. A külföldi ruszisták közül többen Vietnamból, Mongóliából, Kubából, az NDK-ból, Afganisztánból, Indiából, Finnországból, az Egyesült Államokból és Olaszországból érkeztek. Az intézetnek Lengyelországban, Magyarországon, Mongóliában, a Kongói Népi Köztársaságban és Kubában kihelyezett tagozata működik Valentyina Alekszenko minszki Lenin Műszergyártó Egyesülés egyik szerelőcsarnokában helyezték el annak a monumentális emlékműnek a kicsinyített mását, amely a berlini Treptow- parkban áll a felszabadító szovjet katonák emlékére. A szobormásolatot a potsdami kerület fiataljai ajándékozták a gyárnak. Annál a szerelőszalagnál pedig, amelynél Valentyina Százon vezetésével komszomolista ifjúsági brigád dolgozik, egy kis réztáblát helyeztek el ezzel a felirattal: „Trifon Andrejevics Lukjanovics munkahelye”. Lukjanovics azonban már sohasem jön dolgozni az üzembe. Időtlen posztján — a Treptow-parki emlékmű szobortalapzatán áll. * Az üzem egykori lakatosa 1941-ben, az égő Minszkből ment a frontra. A hadak útján Romániáig jutott el, s ■ A Treptow-parki emlékmű katonája ott az egyik ütközetben sú- lyason megsebesült. Felgyógyulása után az orvosok csapatszolgálatra alkalmatlannak minősítették. A katona visszatért Minszkbe, de a gyár helyén romhalmazt talált, a ház helyén pedig, ahol a családja élt, csalánnal és bojtorjánnal sűrűn benőtt bombatölcsért. A szomszédok elmondták, hogy a fasiszták bombája azon a napon temette be családját, amikor felesége és gyermekei a kiürítés során útra készültek. Lukjanovics kiment a Lo- gajszkba vezető országútra, egy arra haladó gépkocsival eljutott az országút kanyarulatáig, ahonnan jó kilátás nyílt szülőfalujára, Repicsire. A falu eltűnt, az üszkös romok közül csak néhány kémény meredett az égre. Az ösvényen eljutott a patak partjába vájt földkunyhókig. Egy aggastyántól megtudta, hogy a fasiszta büntető különítmény két évvel ezelőtt felégette a falut. Szüleit és testvéreit agyonlőtték... Repicsi, Hatiny, Dalva. Ezek a falvak az országút mellett helyezkedtek el, és ugyanaz a tragikus sors érte őket. Trifon Lukjanovics egykori házuk helyéről magához vett egy marék földet, gondosan zsebkendőjébe kötöte és tovább indult, hogy csapatát megkeresse. És íme. a csapatszolgálatra alkalmatlan katona újra a hadak országútján menetel, hogy bosszút álljon a fasisztákon a lerombolt Minszkért, fivéreiért, és nővéreiért, felégetett házukért, a családjáért. * ...Berlin elővárosában, El- senbrückében folyt a harc. A fegyverek zaján, az ágyúk dörgésén át elnyújtott gyermeksírás hallatszott. Úgy tűnt, hogy a föld alól jön a hang. A feketén füstölgő, robbanások zajától rázkódó romok között a gyermek elfulladt sírása volt a legszörnyűbb. A „senki földjéről” hallatszott, az erős tüzérségi tűz sem tudta elfojtani. Lukjanovics átugrott a mellvéden és elrejtőzött. Az ellenséges állások felől rövid géppuskasorozatok pásztázták végig a terepet. A katonák sokáig nem látták és mindnyájan azt gondolták, hogy eltalálta egy ellenséges golyó. Végre megpillantották, amint kúszva közeledik, bal kezével óvatosan melléhez szorítja a gyermeket. Még néhány pillanat és eléri a tüzelőállás mellvédjét, a katonák már nyúlnának feléje, hogy átvegyék a terhét, amikor Lukjanovics váratlanul láthatatlan akadályba ütközik, megdermed, majd elterül a földön. — Megölték! — kiáltott fel az egészségügyi nővér. A katona magas alakja azonban a következő pillanatban megjelenik a mellvéd fölött, majd nehézkesen a lövészárokba ereszkedik. Karjában — csöpp fejét a katona melléhez szorítva — egy kétéves, törékeny német leányka. A sötét folt lassan növekszik, madj szétterül Lukjanovics gimnasz- tyorkáján... * Erről az esetről egy szemtanú számolt be; Borisz Po- levoj, a neves szovjet író, aki 1945 májusában haditudósítóként szolgált a hadseregben. Tudtak róla, akik akkor Berlinben voltak, de az utolsó ütközetek viharos napjaiban a hős nevét valahogy elfelejtették. I árom évvel ezelőtt tudták csak meg az emberek, hogy ki volt a névtelen hős, amikor Borisz Polevoj a Kom- szomolszkaja Pravdában megírta a történetet. V. LEVIN Az aranygyapjú földje legújabb vízi erőművének építése V. I. Lenin Gorkiban 1922. augusztus—szeptemberében
