Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-06 / 260. szám
1979. november 6. NÉPÚJSÁG 3 Védjegyek az élelmiszeriparban A MÉM értékelése szerint a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban még nem ismerték fel kellően az áruk eredet-megjelölésének, a védjegyoltalomnak és az ipari mintaoltalomnak a fontosságát, s az ezekből származó előnyöket. A megjelölések kiválasztása, alkalmazása és jogi oltalma terén mutatkozó hiányosságok felszámolására — a MÉM kezdeményezésére — a gazdálkodó szervezetek védjegysorozátaikat most újabbakkal egészítik ki, s az egész rendszert korszerűsítik. A termékek iránti növekvő követelményeknek jobban megfelelő védjegyrendszer egyik feltétele az azonos vagy hasonló jellegű áruk, illetve az azonos területen működő vállalatok védjegyeinek és ipari mintáinak pontos ismerete. Ezért olyan árujelző, védjegy és ipari mintakatalógus összeállítását tervezik, amelyből a gazdasági vezetők és iparjogvédelmi szakemberek megismerhetik és tanulmányozhatják a terület termékeinek teljes árujelzését. A színes katalógust jövőre adják ki; benne megtalálhatók majd az 1980. január 1-én érvényes védjegyek, árujelek és az oltalmazott ipari minták. A megkülönböztető jelzések kiterjedtebb alkalmazásától egyebek között azt várják, hogy a fogyasztók jobban eligazodnak majd a termék származási helye felől. Jelenleg ugyanis az élelmiszerek nagy többségéről nem tudni, hogy melyik vidéken gyártották és hogy a fogyasztó milyen ízanyagokra, helyi zamatokra számíthat. Sokat beszélünk arról, hogy a termelőegységeknek rugalmasabbnak kellene lenni, jobban alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz. A beszélgetés e témáról jogos, ám a „kivitelezés” gyakorta olyan akadályokba ütközik, amelyek objektív létét senki nem kérdőjelezi meg, s a szubjektív okokról kevés szó esik. A termékek szerkezetének változása, azaz, hogy egy üzemben csak olyan árut termeljenek, amely eladható, jószerint csak kívánság, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a megyei vállalatok nagy része „bedolgozó” valahová, részegységet készít másrészt pedig flehéz megtalálni azt a terméket, amely gazdaságtalan. A következők miatt: a Tolna megyei üzemek nagy többsége úgy termel, hogy a végtermék értékét, bekerülési költségét nem ismeri. „Rádolgo- zás” van még a bőrgyári termékre, a szövetre, a kazánra — ám, ahol voltaképpen mérhető a termelés gazdaságossága, ott meg sajátosan megjelenik a kereskedelem, amely a fogyasztót képviseli. Hogyan képviseli? Sokszor arra a példára hivatkozunk, hogy a kereskedő csak azt rendeli-veszi meg, ami neki tetszik, ami — úgy gondolja, a családjának is tetszik. A nagyközönség véleménye azonban szerteágazó — sokrétű, egy cipő — téli cipő — esetében is. Amikor az egyik Tolna megyei gyárban nyakkendőt készítettek tízezerszámra, ki gondolta volna, hogy azok a szép holmik leértékelésre kerülnek, alig egy szezon múltán. A másik üzem, amikor törülközőket szőtt, a méret miatt volt gond —, annak ellenére, hogy a kereskedő rendelte méret szerint gyártották, készítették a törülközőket. A termelés mindig kockázattal jár: el tudják-e adni a terméket, meddig futhat egy cikk a szalagon, lesz-e vevő a prototípusra, illetőleg ennek szalagos gyártásából kikerülő — már nem teljesen azonos változatára... Mindezek annak kapcsán jutottak eszembe, hogy a bonyhádi Botond Cipőgyár eladja, igen kedvezményes áron, mintakollekcióit. Ez a gyár arról híres, hogy mindig a fogyasztók igényét keresi, s meg is találja. De a fentebb említett kockázati kérdés itt úgy jön elő, hogy az új, az újnak tetsző termékekből többet kell kínálni a kereskedelemnek. Kínálni kell — hangsúlyozzuk, mert ha nincs kínálat, nincs vevő. A kereskedők mindenkori tájékoztatására — őszire és télire — az ipar börzét tart. Felvonultat negyven-hatvan pár cipőt. Bőrtalppal, gumitalppal, klammerosat, goyserosat, fröcsit, fűzöttet, mindent. S a kereskedő választhat. Azaz, leadhatja a rendelést, hogy ebből, meg ebből a fazonból, kellő szortiment mellett kérek húszezer párat, harmincezret a másikból. Mi legyen a mintacipőkkel, amelyek mind a legjobb eljárás szerint készültek, majdnem teljes egészében kézi munkával? Ezek a cipők a szekszárdi, környékbeli vásárlókhoz kerülhetnek. A cipőgyár ugyanis megállapodott a kereskedőkkel, hogy a mintacipőket a Korzó Áruházban adják el. E héten a férfi lábbelik kerültek polcra — hatszáz forintért a bőrtalpúak, háromszázhúszért a műanyag tal- púak. S a vevők tolongása e mutatványcipők polca előtt — érhető. Hiszen kuriózum minden egyes pár. Minőségben, tehát anyagában, kidolgozásában, fazonában. Az ugyancsak igaz, éppen e bemutató-árusító bizonyítja, hogy a kereskedők nem mindig találják el a fogyasztók igényét. Mert különben nem lenne a kiállításnak-árusí- tásnak ilyen nagy sikere. A héten a női cipők bemutatkozása, a mintakollekciók árusítása még izgalmasabbnak ígérkezik —, mert a nők értenek mégiscsak a cipőkhöz, nem a kereskedők!... És két hét múlva a gyerekcipők mintáit, mutatványpéldányait, több száz párat kínálnak majd, meglehetősen kedvező áron. Arra azonban mindenképpen kíváncsi volnék, hogy a kereskedők e forgalom alapján milyen tapasztalatokat szűrnek le, hogyan alakítják a legközelebbi börze után rendeléseiket az iparnak. A fogyasztók véleménye most nagyon jól összegezhető. A termelés „irányítására”, az ipar orientálására egy ilyen mutatványcipő-akció nagyon alkalmas lehet.- Pj Új Tisza-híd Szegeden Takarékosság — mindenütt W Úgy látszik, gazdagok vagyunk! Takarékoskodni minden egyes gazdasági egység, intézmény, üzem és szövetkezet másként tud. Ennek módját a termelés szerkezete, Struktúrája határozza meg, méghozzá úgy, hogy semmiképp se váljék a minőség rovására. Az OTP és a Tolna megyei Népújság szervezésében megtartott közgazdasági ankéton erről szólt a megye néhány ipari, mezőgazdasági üzemének és szállítási vállalatának vezetője. Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője hozzászólásának bevezetőjében elmondotta, hogy az OTP és a kereskedelem érdekei azonosok, de ez egyben ellentétes is Majd így folytatta: „Nem vitatható, hogy két vágányon haladunk, azonban az sem, hogy egy állomásra kell érkeznünk, mert a cél azonos. Hogy miért vagyunk két vágányon? Azért mert ellentétesek az irányunkban ható követelmények. A kereskedelemnek az a célja, hogy a kiáramlott jövedelmekből minél nagyobb hányadot szívjon visz- sza a lakosságtól, ugyanakkor az OTP-nek ennek az ellenkezője a feladata. Ugyanis az OTP-nek a takarékbetétállomány növelésére kell törekednie. E két ellentét nem kibékíthetetlen, mert a kereskedelem forgalmának dinamikáját esetenként azzal tudja fokozni, hogy bizonyos cikkeket az OTP-hitelkonst- rukcióba von, s ezzel lendületet ad a vásárláshoz. Tehát az előtakarékosság végsőfokon vásárlással zárul, a boltban ér véget. Céljaink közösek: takarékosságra kell nevelnünk az egyéneket, mert rajtuk keresztül egy-egy kollektíva is a takarékosság szellemében fog gondolkodni. Sajnos nagyvonalúan élünk, mert sok minden megy veszendőbe ebben az országban, hulladékként. Tőlünk lényegesen gazdagabb országok nem dobnak szemétre olyan dolgokat, amelyeket mi. Gondolok a különböző ruházati cikkekre, amelyeket használója megunt, vagy kicsiny- nyé vált, ugyanakkor más még ettől függetlenül tudná hasznosítani. Nagyon sok esetben az alkatrész hiánya is arra készteti a lakosságot hogy megváljon olyan használati eszköztől, amelyfet kijavítva több évig tudna saját céljaira üzemképes állapotban tartani. Ezen a területen nagyon sok mindent lehet még tartalékként feltárni a háztartásban, a vállalatoknál és ezzel az egész ország takarékos gazdálkodását elősegíteni. Egy-két gondolattal foglalkoznom kell, akár úgy is, mint tájékoztatás az -1980-as évre, az áruellátás tükrében. 1980 népgazdasági tervében 1—2 százalékos fogyasztási növekedés kerül előirányzásra és ehhez ugyanilyen mértékű kereskedelmi forgalom fog tapadni változatlan áron. A várható árindex és a jövedelem előrelátható alakulása nem teszi lehetővé az áruforgalom elmúlt évek rendkívüli növekedését, már csak azért sem, mert a fogyasztásra szánt ci'kkek termelési dinamikája is csökken. Ebből a tényből kiindulva az árualap nagysága nem lesz nagyobb, mint ahogy a nép- gazdasági tervben a fogyasztáshoz arányosan igazodik. Ennek következtében a kereskedelem területén nagyobb forgalmat csak igazán jó munkával és jó kereskedelmi szemlélettel lehet majd elérni. Tény, hogy a jövőben is nyereségcentrikusság érvényesül a gazdálkodásban, a vállalatok nyereségüket a már említett árréstömeg növelésével, vagy a költségek csökkentésével érhetik el. Köztudott, hogy a költségek ugyanakkor emelkednek, mivel a kereskedelemben igen számottevő az energia- és a szállítási költség. E két költségnem emeléséből származó többletkiadás csak az egyéb költségnemek csökkentése Korsós István útján tehető az előző évekkel azonos szintűvé. Ha erről a vállalati dolgozók a társadalmi szerveiken keresztül nem kapnak kellő felhívást, vagy mozgósítást, akkor a vállalat a nyereségéből nem képezhet kellő mértékben különböző alapokat. Az alapképzések elmaradásával pedig mind a jövedelem, mind az elkövetkező idők fejlesztési lehetőségei nem tarthatnak lépést a megkövetelt elvárásokkal. Ahol ez ideig is törekedtek a tartalékok feltárására, és lelkiismeretes munkával takarékoskodtak minden területen, kisebb eredményt tudnak felmutatni, mint azok, akik ezt ez ideig lazábban kezelték. Mégis azt kell tennie minden vállalatnak, gazdálkodó egységnek, hogy a lehetőségekhez képest fokozza az ilyen irányú munkáját és mindent tegyen meg a jelenlegi helyzetből fakadó elvárások teljesítéséért. Fontos, hogy az Országos Takarékpénztár az- elkövetkező időkben még tovább fokozza az egyének nevelését a takarékos háztartás vezetésére, mert ennek a tevékenységnek a sikerén keresztül óhatatlanul érvényesül majd az egyén szemlélete, hozzáállása a vállalat gazdálkodásában és vitelében is. A szegedi új Tisza-hidat vasárnap ünnepélyesen átadták rendeltetésének. Pul- lai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter avatóbeszédében köszönetét mondott az építőknek, akik az országnak ezt a legnagyobb középnyílású, gerinclemezes szerkezeti hídját az előirányzott 638 millió forintos költséghatáron belül, hat héttel a határidő előtt elkészítették. Az avatóbeszéd elhangzása után a hídfőnél kifeszített szalag átvágásával Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke adta át az új hidat a forgalomnak. Az (TUDÓSÍTÓNKTÓL.) Amikor még utazó vonatkísérő voltam, addig nem volt abban semmi különös hogy éjszaka is kellett szolgálatba menni. Ezt úgy vettem, mint egy törvényszerűséget. Úgy megszoktam hogy akár több egymás utáni éjszakai szolgálatot sem tartottam fárasztónak. Ez több évtizeddel ezelőtt volt, akkor még fiatal voltam, és bírtam az éjszakázást. Azóta az idő eljárt és más beosztásba kerültem, ahol nem kellett éjszaka szolgálni és igencsak elszoktam az éjszakai szolgálattól, már nem is tudnám megszokni. Mivel nekem is volt benne részem, így tudom és meg tudom ítélni, hogy milyen fárasztó, kimerítő. Nem szabad irigyelni a műszakpótlékot azoktól, akik éjszakai szolgálatot teljesítenek, mert megszolgálnak érte. Mindez nekem most már emlék, mivel nyugdíjba mentem, és már nem kell szolgálni nappal sem. Azt, hogy nem kell dolgozni, lassan megszokom. Igaz, eleinte az első hónapokban még furcsa volt, hogy reggel 5 órakor építési munkában kitűnt dolgozóknak az avatás alkalmából kitüntetéseket, miniszteri dicséreteket és „Sezeged emlékplaketteket” nyújtottak át. A szegedi Nagykörutat az újszegedi Odessza körúttal összekapcsoló híd nemcsak a város közlekedését segíti, hanem előmozdítja az országos és a nemzetközi forgalom gyorsabb lebonyolítását is. A főútvonalak ezentúl ugyanis elkerülhetik a zsúfolt belvárost és a túlterhelt régi hidat. Az új Tisza-híd hossza a feljárókkal együtt meghaladja a 1031 métert. nem zörög az óra és nem kell felkelni olyan korán. Először még igen hiányzott a vasút, a megszokott arcok, az ismerősök. Mindez megmutatkozott abban, hogy éjszakánként — de csak álmomban — mindig a vasúton jártam, arról álmodtam, és szinte minden éjszaka szolgálatban voltam. Ott minden munkafolyamatot végeztem, még olyat is, amit azelőtt 25—30 éve, és nem felejtettem el. Nem is lehet elfelejteni, amit az ember megtanul, azt még álmában is elvégzi, hisz a vérében van. A munkát 43 év után abbahagyni, nem könnyű, de ez az élet rendje. Ha elérjük azt a bizonyos időt, nyugdíjba megyünk, bárhogy fáj ’s az idő múlása. így aztán vége szakad a szolgálatnak a valóságban és csak az álom viszi vissza az embert oda, ahol oly sok időt eltöltött. Nem lesz éjszakai szolgálat, csak álmomban járok el a vasútra és végzem azt a munkát, amit a valóságban most már végleg befejeztem. BÓDOGH MIHÁLY nyugdíjas Varga Jenő hagyatéka Száz évvel ezelőtt született Varga Jenő Lenin-díjas akadémikus, a kiváló tudós és a kommunista világmozgalom kiemelkedő alakja. Már diákkorában a marxizmus eszméjének terjesztője lett és csatlakozott a szociáldemokráciának ahhoz a balszárnyához, amelyből a későbbiekben a szocializmus eszméjének olyan harcosai nőttek ki, mint Kari Liebknecht, Rosa Luxemburg, Kun Béla, Münnich Ferenc és még sokan mások. Varga Jenő lelkesen fogadta a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat és egyik megalapítója lett a Magyar- országi Kommunisták Pártjának. 1919-ben aktívan küzdött a Magyar Tanácsköztársaság létrehozásáért és tagja lett a kormánynak. A magyar forradalom bukása után a Horthy-hóhérok elől menekülve Varga Jenő 1920-ban Bécsen keresztül a Szovjetunióba emigrált, ahol belépett a bolsevik pártba. Mint ízig-vérig internacionalista forradalmár, Varga Jenő második hazájában, a Szovjetunióban és Lenin pártjában a világ forradalmi mozgalmainak élcsapatát és támaszát látta. Varga Jenő a kommunista Internacionálé aktív, tevékeny résztvevője volt, annak megalakulása első éveitől kezdve. Találkozott és levelezett Leninnel, teljesítette kéréseit; a Komintern 4., 5. és 6. kongresszusának küldötte, végrehajtó bizottsága elnökségének tagja volt, ahol számos fontos kérdésben beszámolót és beszédet tartott. Varga Jenő két évtizeden keresztül vezette a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának világgazdasági és világpolitikai intézetét annak 1927-ben történt megalakulásától kezdve 1947-ig, amikor is összeolvadt az SZTA közgazdasági intézetével. A későbbiekben Varga Jenő sokat tett az új világgazdasági és nemzetközi kapcsolatok intézetének megszervezéséért, és amikor ez utóbbit 1956-ban létrehozták, aktívan részt vett annak munkájában. Előrehaladott kora ellenére mint munkatárs, az intézet tudományos tanácsának tagja életének utolsó heteiben is dolgozott (Varga Jenő 1964. október 7-én halt meg.) Varga Jenő az SZTA köz- gazdasági és jogi osztályának akadémikus-titkáraként és az elnökség tagjaként aktívan részt vett nemcsak a társadalmi, hanem a szakterületétől látszólag távol eső természettudományi kérdések megvitatásában is, sokoldalú képzettségről, széles látókörről, a dolgok lényegébe hatoló képességéről téve bizonyságot. Varga Jenő tudományos munkássága hat évtizedet ölel fel. Irodalmi hagyatéka nagyon gazdag: 75 könyv és brosúra, több mint 500 tudományos cikk. Legfontosabb művei az SZTA elnökségének határozata nyomán három kötetben jelentek meg 1974-ben. Neves tudósként és ragyogó publicistaként Varga Jenő könyvekkel, brosúrákkal, cikkekkel reagált a nemzetközi élet fontos eseményeire, előnyben részesítve a gazdasági kérdéseket, de szerves összefüggésben vizsgálva azokat a bel- és külpolitikai tényezőkkel, amelyeknek elemzése jelentős helyet foglalt el munkásságában. Varga Jenő kiemelkedő munkásságáért élete során három ízben kapott Lenin- rendet. A szovjet tudományos közvélemény nemcsak tiszteleg a kiemelkedő leninista tudós emléke előtt, hanem mint forrásból merít munkáiból amelyek az évszázad derekának döntő eseményeit követően keletkeztek, s mind a mai napig megőrizték aktualitásukat. Mindig sokan válogatnak és vásárolnak a Botond-polcnái. w Éjszakai szolgálat
