Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-06 / 260. szám
Moziban Dékebelí krími Hitchcock „papa”, a tévedhetetlen, ezúttal valamivel nem számolt: az emberek a moziban manapság vérszagra gyűlnek. Mit nekik a sok mulatságosba oltott, . hajmeresztő fordulat, ha hála a rendezői bölcs elmének, semmit sem lehet komolyan venni?! így aztán a nyolcvanesztendős horrormágus ezúttal közönségsiker helyett csak szakmai bókokat arat, nálunk is, ahol nevezetes rémfilmjei közül egyet sem mutattak be. Nem is hasonlíthatjuk a híres filmcsináló mesternek ezt a munkáját a többi előzőhöz, legfeljebb arra hagyatkozhatunk, amit a szaksajtó . hirdet. Szóval, Hitchcock, aki a maga műfajában a legmagasabb szinten művelte a feszültségteremtést, kikerülve az ezzel együtt járó buktatókat is, ezúttal vígjátékot rendezett. Békebeli mulatságot, majdhogynem Agatha Christie modorában. Az alaptörténet természetesen bűnügyi. Két szálon kezdődik, hogy a néző egy ideig plusz egy talánnyal is bíbelődhessen: mi köze van a butus spiritisztának a nagy ékszerrablások végrehajtóihoz? Természetesen semmi. Csak éppen a nagystílű és szeny- nyes kezű rabló az, akit „földöntúli” képességeivel meg akar találni. Természetesen nem rablói minőségében, hanem éppen ellenkezőleg, hogy kiderülhessen róla, egy arisztokrata család egyetlen örököse... Ennyi alapbonyodalom elég is hozzá, hogy két órán keresztül peregjenek az események. A végén pedig, amikor már elkezd kászálódni a néző, Hitchcock ad a fejünk búbjára egy barackot, azaz totálképben a szemünkbe kacsint csacsi spiritisztája közvetítésével: nehogy azt higy- jük, hogy mindezt komolyan gondolta! V. F. É. Nagytakarítás Beszélgetés Csurka Istvánná} Rádió Vendéglátás Szívesen és rendszeresen hallgatom a 168 óra adásait. Érdekes és aktuális, a napi eseményekhez kapcsolódó riportokat, jegyzeteket hallhatok minden szombaton délután, amelyeket az ügyeletes szerkesztő friss zenei felvételekkel fűszerez. Szombaton különösen tetszett az a riport és jegyzet, ami a vendéglátással foglalkozott, az árrendezés óta kialakult viszonyokat vizsgálta és arra kereste a választ, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium intézkedése a II. osztályú étermi árak csökkentéséről milyen hatással lesz. „A vendégek is hibásak, akkor is adnak borravalót, ha nem kellene ” — mondta a riportban az egyik étterem üzletvezetője. Tulajdonképpen igaza van, nagyon sokan megszokott kézmozdulattal nyújtják a borravalót — mint elhangzott — néha még akkor is, amikor előtte beírtak a panaszkönyvbe. Előre kellett a vendéglátóiparnak lépni, mert a vendég nem lépett be az étterembe — hallhattuk. Az viszont köztudott, hogy ,,a legrosszabb üzlet az üres üzlet” de félő, hogy az ármérséklés önmaga nem oldja meg a problémákat. Mert, ha elengednek a harmincforintos egytálételből négy-öt forintot, az csak a vendég étterembe szoktatásának egyik oldala. Ha ezzel arányban — esetleg néhány helyen — csökkentik az adagot, vagy nem lépnek előre a figyelmes, udvarias, gyors és pontos kiszolgálásban, az ármérséklés nem éri el a célját. Meg kellene vizsgálni — hangzott el —, hogy mi hasznosítható a vendéglátás hagyományaiból és nem kellene például megvárni, hogy minisztériumi felszólítás intézkedjen arról, hogy minden asztalon legyen friss víz az éttermekben. A riportban elhangzottak igazak, azonban hajlamos vagyok azt hinni, hogy a vendéglátás évtizedek alatt kialakult rossz szokásait nem lehet máról holnapra a régi valamikor volt hagyományokra felcserélni, csak kitartó, céltudatos munkával, közös akarással. Tj. — A 60-as évek végén Rá- kosy Gergellyel közösen a lóversenyről írt könyvet. Ennek műfaja nehezen határozható meg. — Vegyes felvágott. Van benne szépirodalom, tanulmány, riport, szociográfia és lótenyésztési szakirodalom is. Külön foglalkozunk Kincsem diadalútjával. — Aki Csurkát kicsit is ismeri, tudja, hogy rendszeres lóverseny-látogató. Mi vonzza önt oda? — Ez szenvedély. Csupán a ló szeretetéért senki sem jár az ügetőre. Azok is nagyon kevesen vannak, akiket csak a nyerés vonz. E kettő összetettsége lehet igaz. Aki lóversenyre jár, azt nagyon csábítja a pénz, a lehetőség, hogy nyerhet, szerelmévé válik és emellett ott vannak a lovak... Az ember ott a sok befolyásolás ellenére is olyan döntéshelyzetek előtt áll, amit magának kell megoldania, és az nagyon izgalmas dolog. Sokaknak ez pót- cselekvést jelent. Emiatt járnak olyanok is a versenyekre, akiknek semmilyen döntési lehetőségük nincsen, még azt sem választhatják meg maguknak, hogy paprikáskrumplit vagy túrós csuszát akarnak-e enni. Itt szabadnak érzik magukat. Persze ez nem igazi szabadság, hanem pótcselekvés, de mégis hozzájárul ahhoz, hogy életre szóló szenvedéllyé váljon- „ . ,. — A döntés az ön írói munkásságának is kulcssza- va. — Igen. Ez azért van így, mert drámaíró vagyok akkor is, ha más műfajban írok. A döntés pedig a drámai helyzet leglényegesebb vonása. — Az utóbbi 3—4 évben lett „sikk” Csurkát olvasni. Érzi-e ezt ön is? — Nem, bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben több darabomat játsszák. Van olyan nap, amikor csak Budapesten 3 darabom megy egyszerre. Első drámámat 1964-ben írtam, azóta évenként írok legalább egyet. — A társadalmi problémákra érzékeny irodalom fokozódó népszerűségre tesz szert, ön is ezt az irányzatot képviseli. — Ennek egyik oka, hogy időben távolodunk azoktól az évektől, melyekről ezek a realista darabok szólnak. Tisztábban látunk, és megteremtődnek annak a lehetőségei, hogy köztudat is foglalkozzon velük. Hosszú folyamat előzte meg, amíg a rerealista gondolkodásmód polgárjogot nyert. — Eddigi drámáiban kis csoportokat ütköztet. A továbbiakban is ez a célja? — Nem vagyok híve a nagy tablófestésnek, a seregek mozgatásának. Drámáimban csak arra ügyelek, hogy a hármas egységet betartsam. Ennek ellenére a Ház- mestersiratóban 10—12 szereplő van. — A Látóhatárt olvasva nem tudom az egyes művekből megállapítani, hogy melyik irodalmi folyóirat közölte őket. Nehéz egymástól elkülöníteni arculatukat. — Valóban. Tőlem például minden folyóirat kér írásokat. Amennyiben célok és témák tekintetében jelentős különbség lenne közöttük, biztos, hogy nem férnek be minden koncepcióba. — Melyik színházhoz adja legszívesebben darabjait? — A Vígszínháznak vagyok a háziszerzője. Majdnem minden darabomat ők mutatták be, velük készülök legújabb premieremre, a Deficit-re is. A jó kapcsolathoz az kellett, hogy én megtanuljak „Vígszínházul” ők pedig „Csurkául” gondolkoz- ni. — A Vígszínházban melyik darabja tetszett önnek a legjobban? — A Házmestersirató, de nagyon jó -volt az Eredeti helyszín is. A Versenynap kevésbé sikerült, bár kétségtelen, azt volt a legnehezebb színre vinni. — író—olvasó találkozó után beszélgetünk. Mi a véleménye erről a közművelődési formáról? — A közönségnek akkor van szerencséje, ha egy jó formában lévő íróval találkozik, és belőle ki tud provokálni két-három jó mondatot. Ennél többet várni illúzió. Jobbnak tartanám, ha meghatározott témában — jó előre — előadás tartására kérnék fel az írót, és ezt követné beszélgetés. KISS ENDRE Kossuth-könyvek Nexő: Hódító Pelle Dánia két Andersent adott a világirodalomnak, a nagy meseírót és a Nexő írói nevet viselő realista művészt. Thomas Mann mondta róla, „A. szív szocialistája, s így Dánia büszkesége és az egész viíág morális tulajdona.” A Kossuth Kiadó, Uj világ sorozatában jelent meg ismét a szerző Pelle-tetraló- giája. Tulajdonképpen négy regény két kötetben. Utoljára huszonöt éve jelent meg magyarul a szocialista irodalomnak ez a büszkesége. önéletrajzi munka, a címszereplő Pelle életútja hasonlóan alakul, mint a szerzőé, aki 1869-ben született Koppenhága egyik munkás- negyedében. Apja kőműves volt, vidékről költözött a fővárosba, tizenegyen voltak testvérek. Később az egyik szigeten lévő Nexő nevű kisvárosba költöztek. Tanító lett, majd megbetegedett. Mások segítségével pénzhez jutott, sikerült gyógyíttatni magát, aztán hamarosan elkezdte írni ezt a regényt, amely Dániában megdöbbenést, külföldön pedig nagy érdeklődést keltett. Megismerhetjük belőle, a szigetek uradalmi cselédségének múlt század végi életét, a kizsákmányolt kispa- rasztok proletárrá válását, a vidéki kézművesek tengő- dését. Koppenhága egy nyomortanyáját, ahol alkoholizmusban, tüdővészben elroncsolódott emberek tengetik életüket. Ennek leírása Gorkij megrázó képeivel vetekszik. 1979. november 6. TV-NAPLÓ Hírünk az országban Szombaton az ország szeme ránk figyelt: a televízió stábja itt járt megyénkben, s elvitte gazdaságunk eredményeinek, az emberek példás munkájának hírét az országba. A riportok, amelyek a megye gazdaságaiból kiragadott pillanatokat, perceket örökítettek meg, joggal kerültek a képernyőre. Hiszen itt, Tolnában mi régtől fogva tudjuk, hogy az élelmiszer-gazdaság milyen magas színvonalon termel, s tudjuk azt is, hogy mindezek a termelési éredmények szívós, határozott munka révén jöttek létre. Azok az okos határozatok, amelyek az elmúlt húsz évben az élelmiszer-gazdaság , útját egyengették, manapság beértek. Hiszen a képernyőn is bizonyították a zombai gazdák, hogy kukoricájuk olyan termést hoz, ami már világszínvonal. A szekszárdi bor, a kékszőlő pedig ismét föliratkozott a keresett cikkek sorába. Szintúgy az állattenyésztés számos ágazata, kiváló eredményeivel. A gondosan szerkesztett műsort azért is tarthatjuk sikeresnek, mert Tolnától távol lévő vidékek lakói megismerhették a mi embereink munkájának eredményeit — s nem túlozunk, ha példának is elfogadtathatjuk az itteni módszereket és eredményeket. Lehet tanulni Zombán: azt a bátorságot, kezdeményezőkészséget ahogy a legújabb termelési eszközökhöz, technológiákhoz nyúltak. Lehet tanulni azoktól a fiatal szakemberektől, akik vállalkoztak arra, hogy a szekszárdi szőlővidékét — nem kevés költség, és rengeteg munka árán - felújítják. S azok a módszerek, ahogy összefog állami gazdaság, termelőszövetkezet, amint felhasználják egymás gazdag tapasztalatait — például szolgálhat más megyékben is, a'hol most kezdenek elindulni a nagyobb hozamokat hozó új fajták kipróbálásában. A műsor címe az volt, hogy ősz a földeken, ősz, szép és gazdag ősz van Tolna megyében. Éppen lapunk más hellén olvashatjuk, hogy a betakarítás, a jövő évi ke- nyérnekvaló elvetése is jó ütemben halad. S e hír, valamint a szombati riportműsor, kiegészíti egymást — hiszen a mai hír a tegnapelőttinek jó folytatása, még azt is mondhatnánk, kiegészítője. Mert a kép csak így teljes, hiszen tudjuk, hogy a riport elkészítése óta, mire a képernyőre került — a munkák jól előrehaladtak. S mire ez a jegyzet az olvasóhoz kerül, újabb üzemek jelentik majd, hogy befejezték a vetést, a kukoricaföldekről ismét több száz vagon termést vittek a szárítókba. A riportműsor kapcsán az embernek óhatatlanul az a kívánsága, bárcsak többször kerülne a Tolna megyei élelmiszer-gazdaság a képernyőre. S rögtön eszünkbe jut az is, hogy hazánkban nagy, jó eredmények másutt is vannak. S azok bemutatása bennünket is érdekel.-PjZenei krónika Liszt-emlékest Lassan hagyománnyá nemesül a Liszt-születésnapi ünnepi megemlékezés, s ha arra gondolunk, hogy hány örömteli napot töltött Szek- szárdon, csak örülhetünk, hogy emléke elevenen él abban a városban, ahova életének, munkásságának számos momentuma kapcsolja. A megemlékezés gyakorlati célja, hogy a hangverseny bevétele a régóta esedékes szekszárdi Liszt-szobor megvalósítását segítse elő, s így a hagyomány ápolása közvetlen feladathoz is kapcsolódik. Az idei megemlékezés a szekszárdi zeneiskola és a Liszt Ferenc pedagóguskórus felkészültségét dicséri, s bár — így tudjuk — a műsor összeállításának gondja, ha nem is váratlanul, de sürgetően állította próba elé a szekszárdi előadó művészeket, az eredmény azt mutatja, hogy a zeneiskola tanári kara — koncertképes művészekről van szó — akár rögtönözve is képes arra, hogy teljes értékű műsorral álljon a pódiumra. Hasonló adottságok mellett aligha vállalkozhatnék erre még egy városunk, s ez önmagában is elegendő dicséret, amihez hozzá kell tennünk, hogy az egyes műsorszámok kidolgozottsága, értő elmélyültsége valóban méltóvá tette az ünnepi estet arra, hogy Liszt Ferenc emlékét idézze. Külön öröm, hogy a pedagógusok Liszt Ferenc kórusa érett, elmélyült produkciója (mindenekelőtt az Ave Maria, Fertőszögi Béláné vezénylésével) bárhol megállja Három nővér A szovjet dráma hónapja alkalmából a Madách Színház Csehov Három nővér című darabját mutatja be december elején. A darabot Ádám Ottó állítja színpadra. Képünkön: Almási Éva, Bencze Ilona, Piros Ildikó. a helyét, s épp így örülhettünk a nemrég Szekszárdra került Dobai Tamás bemutatkozásának, aki nemcsak hibátlan biztonsággal, hanem teljes megértéssel szólaltatott meg olyan műveket, mint az E-dúr legenda, vagy a három consolatio (kiváltképp a harmadik előadása volt magával ragadó)'. Husek Rezső ezúttal is meggyőzött kivételes tehetségéről, a Rigoletto-parafrázis meggyőző értelmezésével, s őszinte siker fogadta Kékesi Mária, Lányi Péter, Thész László, Kovács József előadását is. A műsort záró II. rapszódia négykezes változatának (Lányi Péter, Thész László) fergeteges jókedve néhány pontatlanságot is feledtetett. Emlékezetesen szép est volt, Liszt Ferenc emléke előtti méltó tisztelgés, ami elsősorban Szekszárd kötelessége. Cs. L. „Barátunk a könyv” A jelentkezési lapok egy- re-másra érkeznek a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése címére; várhatóan több mint félezer úttörőőrs, gyermekközösség, kapcsolódik be az Uttörőszövetség „Barátunk a könyv” elnevezésű közművelődési játékába. A pajtások decemberben látnak munkához: érdeklődésük szerint maguk találják ki azt a három feladatot, amelynek teljesítésével a verseny részeseivé válnak és új könyvélményekkel gazdagodnak. A jövő év április 15-ig kell beszámolniok vállalkozásaik sikeréről, amely akkor lesz teljes, ha iskolájukban irodalmi délutánokat, és más népszerű programokat is szerveznek. A „könyvbarát őrs” címet elnyerők jutalomban részesülnek. < < Jövő héten a Magyar rapszódia című filmről írunk
