Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
/ TOLNA \ A "rsÉPCUSÁG 1979. november 25. Könyv, amelyet mindannyian írhatunk Az irodalomban ismeretes a „társszerzőség” fogalma, sőt vannak művek, melyek egész munkaközösségek együttes erőfeszítése nyomán látnak napvilágot. Aligha akad 'azonban népesebb szerzőtáborral büszkélkedhető könyv, mint a „Vásárlók könyve”. Gyakorlatilag mindenhol ott van, ahol vásárlók, fogyasztók, vendégek megfordulnak. Jól, vagy kevésbé jól látható helyen függ a falon, mellette íróeszköz és mögötte — bár láthatatlanul — az üzlet, bolt, vendéglő, hotel dolgozóinak érzelmei, melyek ritkán kedvezőek. Vizsgálódásaink során találtunk .sűrűn teleírt, sokszerzőjű könyveket, de olyanokat is, melyeknek lapjai még eljövendő alkotóra vártak, vagy amelyekről úgy kellett lefújni a port, hogy kézbe- vehessük. Ismeretes, hogy kezdetben volt a „Panaszkönyv”, amely nevével félreérthetetlenül elárulta rendeltetését. Aztán valakik a Belkereskedelmi Minisztériumban úgy gondolták, hogy a vásárlónak valószínűleg nemcsak panaszai vannak, hanem véleménye is akadhat, netán közhasznú véleménye, amire érdemes odafigyelni. Megszületett tehát a zsineggel lezárt és lepecsételt vásárlók könyve és benne 25x3, szerzőkre' váró lap. Kívül, a borítón keretben a figyelmeztetés : „A vásárlók könyvébe történő bejegyzés nem helyettesíti az igény hatósági (bírói, tanácsi stb.) úton történő érvényesítését. [11/1977. (V. 18.) BkM sz. rendelet 11. § (3) bek.]” Ugyanitt olvasható a bejegyzésekkel kapcsolatos intézkedés módja. A bejelentés egyik példányát az üzlet vezetője haladéktalanul elküldi feletteseinek. Az intézkedéssel kapcsolatban azok az érdekeltet legkésőbb 30 napon belül írásban tájékoztatják. Ha ezzel nem ért egyet, panaszával még felsőbb szervekhez is fordulhat. * Szekszárd utcáit járva találomra bementünk néhány üzletbe. Volt, ahol a vezetőt is megkérdeztük a vásárlók könyvével kapcsolatos tapasztalatairól. Máshol csak egyszerűen leakasztottuk a szegről és olvasgatni kezdtük. Ez utóbbi nagyon hatásos módszer, mert szinte minden esetben — még a legnagyobb tumultusban is — előkerült valaki és a legudvariasabban megkérdezte, hogy mi a panaszunk. Ahol nem tudták, hogy újságírók vagyunk, enyhe csodálkozással nyugtázták azt a hajlandóságunkat, hogy fényes nappal, álldogálva, szatyrok, és bevásárló kosarak közt semmi mást, hanem éppen ilyen könyveket szeretünk olvasni. Pletykás népség lehetünk, amiben tagadhatatlanul van is valami. Egyébként ez az olvasás cseppet sem könnyű. A könyvbe kötött indigós lapot úgy alkották meg, hogy az itt maradt példányon’ a legszebb írás is leheletnyi, halvány. A betűkből, az írás jellegéből ítélve (noha nem vagyunk grafológusok) kiderül, hogy azok túlnyomó többsége, aki a vásárlók könyvébe ír, gyakorlott tollforgató, .vagy részeg. Ez utóbbi állapotra még visszatérünk, most csak annyit, hogy nehéz kezű parasztemberek, gyári munkások bejegyzéseivel csak elvétve találkoztunk. A nagyforgalmú üzletekben a közölt vélemények általában két csoportra oszthatók. Az első a kiszolgálás Nikola Vapcárov születésének 70. évfordulója 1942. július 23. Tombol a II. világháború. A fasiszta német hadak több száz kilométerre behatoltak a Szovjetunió területére. Többhónapos hősies ütközet után Szevasztopolt, az utolsó Fekete-tengeri erődítményt is feladták védelmezői. Azonban, a háború mintha csak ezután kezdődne... Bulgária, legalábbis látszólagosan, messze van a hadszíntértől, csupán nyersanyagpótlója a nagy német birodalomnak. Kormánya már régóta meghirdette a „maga” háborúját a nép demokratikus jogai és szabadsága ellen, hogy letörje annak saját sorsát irányítani akaró szándékát. Egyre erő- # sebb a terror és a megtorlás, mégis növekszik az antifasiszta ellenállás. Július 23-án mintha nem sietne az idő. Szófiában, a hadbíróság egyik termében most ér véget az államellenes cselekedetekkel vádolt Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjainak a pere. A félig üres, nyomasztó és néma tárgyalóteremben felolvassák az ítéletet: „Öméltósága, a cár nevében... a bíróság golyó általi halálra ítéli... Az ítélet 24 órán belül végrehajtandó. Az elítélteknek... fellebbezéshez nincs joguk...” A hat halálraítélt között van Nikola Jonkóv Vapcárov, a nagy bolgár költő és forradalmár is. Menjünk csak vissza 25 évvel ezelőttre! 1917. Németország és vele együtt szövetségese, Bulgária, az első nagyjkatonai vereség küszöbén áll. II. Vilmos német császár, az osztrák trónörökös, Ferdinánd bolgár cár kíséretében megtekinti a déli frontot, hogy lelkesítse a katonákat. Útközben megáll egy dél-bulgáriai városkában, Bánszkóban. A „nagy” uralkodó és bolgár „szolgája” meglátogatják Jonkó és Elena Vapcárové- kat, a költő szüleit. II. Vilmos Elena Vapcárovának gyémánttal, rubinnal és zafírral kivert aranybrossot ajándékoz. Ferdinánd kísérői szerint ez volt a legnagyobb ajándék, amit a német császár Bulgáriában hagyott. 25 évvel később, egy másik cár, de szintén olyan buzgó híve a fasiszta Németországnak, Elena Vapcárovának fia holttestét ajándékozta. Ez a negyedévszázad egy fényes, méltóan megtett életű-tat zár magában, amely felejthetetlen nyomókat hagyott a nemzeti öntudatban. Egy óriási alkotó egyéniségnek a harcos életét, amelyet beragyogott a szellemi alkotás és a forradalom közös lángja. A magas rangú vendégek látogatásakor a költő alig töltötte be a nyolcadik évét. Kortársai későbbi visszaemlékezése szerint: — Nikola két dolgot szeretett, a Pirint és a könyveket. Feltartóztathatatlanul vonzotta a hegy még akkor is, amikor a szoba valamelyik szögletében a könyvek világába merült. — Majdnem ugyanabban az időben olvassa és szavalja Edgar Poe Harangok című versét, miközben több éjszakát tölt Goethe Faustjával. Pár évvel később megismerkedik a klasszikusokkal is: Puskinnal, Lermontovval, Gogollal, Tolsztojjal, Victor Hugóval, Emil Zolával, Alfosz Dódéval és másokkal. 1927-ben, bár minden kedv nélkül, apjának határozott kívánságára — aki az oszmán iga alatt maradt Macedonia felszabadításáért indult mozgalom egyik vezetője volt — a 18 éves ifjú sikeres felvételi vizsgája után nem bölcsész- hallgató, hanem a várnai tengerészeti iskola tanulója lett. Erre az időre esnek első irodalmi próbálkozásai, első kinyomtatott versei. Vapcáros első alkalommal a kaszárnyában találta magát szemben az „osztálypárbaj”, a munkásak forradalmi harcának problémáival, bár még mindig elvontan humanista jellegű eszméket vallott. Később, az iskola elvégzése után, az élettel való goromba összeötközések során ezek az eszmék megtisztultak. A költő egy ideig munkanélküli, de sikerül elhelyezkednie egy gyárban, később mozdonyfűtő, majd technikus. Verseit főleg éjszaka írja, munkábamenet, pihenés közben, vagy súlyos betegen, amikor ágyhoz van láncolva. A 30-as évek közepén írt verseiben már megfigyelhető kialakult költői stílusa, vitathatatlan tehetsége, ami nem marad észrevétlenül. A fiatal költő szinte valamennyi haladó irodalmi kiadványnak munkatársa. A haladó kritika szívélyesen fogadja és keresi pontos helyét a nemzeti művészeti alkotások ranglistáján. A legnagyobb bolgár költőkhöz, Hrisztó Botevhez és Pejó Jávorovhöz hasonlítják. Vapcárov azonban nemcsak alkotó egyéniség, hanem lángoló lelkű forradalmár is. A marxismushoz híven tudja, hogy a szavak és tettek között nem lehet „szakadék”, hogy mindazért, amiért a verseiben vágyódik, harcolnia kell, hogy az óhajtott „szent jövő”-ért szakadatlanul, éjjel-nanppal dolgozni kell. Vapcárov 1935-ben belép a Bolgár Kommunista Párt soraiba. Ekkor az országban még nyugalom van. A kommunista sajtó szabadon jelenik meg. A burzsoá pártok egymás között vitáznak a hatalomért. 1939 és 1940 között Vapcárov aktív propagandatevékenységet fejt ki a munkások körében: előadásokat tart és szavalja „heves” verseit. Elkészül első verskötetével. 1940-ben, szülőföldjén akciót szervez a Bulgária és a Szovjetunió közti barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésére. A rendőrség elfogja, elítélik és az ország „eldugott vidékére” internálják. A bíróságon egyetlen egy tárgyi bizonyíték volt ellene, a Falusi krónika c. költeménye, amelynek befejező sora így hangzik: „Le a terrorral! Szövetség a Szovjetunióval”! 1941 őszén, a párt központi bizottsága mellett működő központi katonai bizottság Vapcárovra bízta az aknamunka vezetését. Amikor a fasiszta csapatok benyomultak a Szovjetunióba és a bolgár fasiszta kormány szövetkezett Németországgal, a Bolgár Kommunista Párt illegalitásba vonult, és áttért a fegyveres harcra. Az események két lehetőséget kínáltak: a néppel vagy ellene, a fasizmussal és reakcióval, vagy ellene. Ezekben az években Vapcárov már elismert költő. Megjelent életében az első és egyetlen verseskötete, a Motorok éneke, amit az egész haladó értelmiség és a nagyszámú olvasóközönség színvonalával kapcsolatos és mivel csak nagyon kevesen vetemednek arra, hogy ártatlanokat rágalmazzanak, higgyük el ezek jogosságát. — Ezek elintézése a legkönnyebb! — mondták szinte egybehangzóan a vezetők. — A vásárló megkapja az írásos bocsánatkérést, kollégánk a letolást, vagy esetleg fegyelmit. A másik nagy gondolatkör az áruellátás hiányosságait taglalja. Nincs hal, petróleumlámpa, megfelelő méretű gyerekcipő, zongoraláb alá való üvegkorong. — Ilyenkor mi történik? — A bejegyzést tovább küldjük, sajnálkozó válasz megy és figyelmeztetés a nagykereskedelemhez. — Aminek jóvoltából ugrásszerűen javul az áruellátás, vagy megszűnnek a kifogásolt hibák? Ezt senki nem merte állítani. Néhány konkrét példa. Az IBUSZ megyei irodájának panaszkönyve üres. — Minden egyes fizetővendéglátó helyünkön is van kinn könyv, azokat most indulunk ellenőrizni! Két év óta nem panaszkodott senki a város egyik legtisztább kis boltjában, az Édességboltban sem. A Nép- művészeti boltban Váradi Imrénével két panaszt hüvelyezünk ki. Az egyik bejegyző a kirakat megbontását követelte, mert csak egy ott kiállított kötényruhát volt hajlandó megvenni. A másik egy halasgarnitúrából csak a tányérokat óhajtotta. Igaza volt, kereskedő lehetett, mert tudta, hogy a tányér és tál külön cikkszámon fut, tehát kívánságra a készlet megbontható. A Várköz-presszóban 15 bejegyzés. Köztük egymás mellett egy mini-krimi lapjai. X. vendéget nem szolgálták ki, mert ittas volt. Beírt. Y. vendég józanul bár, de az ittas X.-nek óhajtott tömény italt rendelni, öt se szolgálták ki, tehát beírt. Erre jelentkezett az esetet figyelő Z. vendég és beírta abbéli véleményét, hogy a felszolgálóknak volt igazuk. * A vásárlók könyvét, könyveit lapozgatva szembeötlik egy érdekes sajátosságunk. A jót természetesnek vesszük... Ebben bizonyos mértékig igazunk is van, hiszen azért egyetlen ’eladó, kereskedő, kisiparos. vagy felszolgáló nem érdemel különösebb dicséretet, mert a dolgát tisztességgel végzi. Ezért fizetik. De a kiemelkedően jó munkát se vagyunk nagyon hajlamosak megdicsérni. Örvendetes kivétel a Kiskulacs vendéglő, ahol már külföldieket is szíven ütött a koszt és kiszolgálás minősége, amit nem voltak restek írásban közölni. Az esetek túlnyomó többségében azonban a szemlélődőben az a vélemény alakult ki,, hogy a Vásárlók könyvének csak a neve vál- •tozott. Tartalma szerint megmaradt panaszkönyvnek. O. I. lelkesen fogadott. Már a második kötethez gyűjti a verseket a költő. Azonban, 1942 kora tavaszán lebukások voltak- a pártban. 1942. március 4-én Vapcárovot letartóztatják és több héten át kegyetlenül kínozzak a rendőr- kapitányságon. Vele együtt letartóztatták a párt kb-nak tagjait is. A tárgyalás nagy port vert föl. Az ádáz bur- zs<?á propaganda erőt gyűjtött a „német fegyverek” ideiglenes, „ragyogó” sikereiből is. A főleg hadbírókból álló bíróság kérlelhetetlen volt. Borisz Vapcárov, á költő bátyja így emlékezik visz- sza erre az időre: „Nikolát utoljára a tárgyaláson láttam. Nem is ő volt, csak az árnyéka, egy áttetsző bőrbe öltözött csontváz. A fasiszták kiszipolyozták testéből az élet minden cseppjét. Szörnyű volt nézni. De, csak a teste volt letörve, a lelke élt. Szeme lángoló hévvel, sajátos emberséggel csillogott.” Vapcárov utolsó szavai ezek voltak a bíróságon: „Hazám boldogságáért harcoltam, kész vagyok meghalni érte! Nem érzek bűnbánatot. Kegyelmet senkitől sem kérek...” Pár óra múlva, Nikola Vapcárovon és öt társán végrehajtották az ítéletet. ALEXANDER JORDANOV „Szerzők” voltak, vagy lesznek...
