Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-10 / 237. szám

t NÉPÚJSÁG 1979. október 10. USA A SALT-vita újabb fejleményei Harold Brown amerikai hadügyminiszter - hétfőn a floridai Key Westben lévő Boca Chica légitámaszponton tett látogatásakor kijelen­tette, hogy „szovjet személy­zet kubai jelenléte nem je­lent katonai veszélyt” és, hogy a SALT—II. szerző­dést nem szabad „túszként” visszafogni a kubai- szovjet jelenlét miatt. Brown sür­gette a szenátust, lépjen elő­re a második hadászati fegy­verzetkorlátozási szerződés mérlegelésében. A hadügyminiszter ugyan­akkor helyesléssel szólt Car­ter elnöknek arról a dönté­séről, . hogy az Egyesült Ál­lamok nagy mértékben növe­li katonai jelenlétét a Karib- tenger térségében. Az újon­nan létrehozott karib-tengeri amerikai „egyesített külön­leges erők” parancsnokságá­nak feladata — Brown sze­rint — a térség és „Kuba fokozott szemmel tartása”, továbbá hadgyakorlatok irá­nyítása lesz. Ha az amerikai szenátus elutasítja a SALT-szerződést, ez „politikai katasztrófához” vezet, hiszen bizonyítja a NATO-partnereknek, hogy Washington nem képes a szövetség vezetésére — álla­pítja meg a szenátus külügyi bizottságának tanulmánya. Az okmányból, amely a kö­zeljövőben kerül nyilvános­ságra, kedden részleteket kö­zölt a The Washington Post. A SALT—II. kérdésében kulcsszerepet játszó külügyi bizottság tagjai, munkatár­sai az eltelt időszakban be­ható tanácskozásokat foly­tattak Nyugat-Európában. A tapasztalataikról szóló jelen­tés fő tanulsága: hogy ha Washington nem hagyja jó­vá a SALT-ot, megrendül szövetségeseinek bizalma a leszerelés, -a kelet—nyugati stabilitás vonatkozásában folytatott amerikai politika iránt. Ennek egyik következ­ménye az lenne, hogy a NATO-partnerek vonakod­nának részt venni a további európai nukleáris fegyver­kezési tervekben — hangoz­tatja a tanulmány. Keddi sajtóértesülések sze­rint a Carter-kormány a Szovjetunió kezdeményezése ellenére ragaszkodni akar új nyugat-európai rakétaprog­ramjához. A Pentagonból ki­szivárogtatott hírek szerint/ egy illetékes NATO-testület már jóváhagyta az amerikai tervet, amely szerint 1983- tól összesen 572 közepes ha­tósugarú harcászati nuk­leáris fegyvert telepítenek brit, nyugatnémet, belga és holland területen. Svédország , Falldin alakít kormányt Svédországban a három polgári párt — a Centrum Párt, a Mérsékelt Koalíciós Párt és a Liberális Néppárt — egyetért abban, hogy Thorbjörn Fälldin, a Cent­rum Párt politikusa legyen az új koalíciós kormány ve­zetője —, közölték kedden Stockholmban a polgári pártok vezetői, több hete tartó tárgyalásaik befejezté­vel. A három polgári párt a szeptember 16-án tartott parlamenti választásokon a 349 mandátumból 175-öt szerzett meg, a szociálde­mokraták és a kommunisták pedig összesen 174 mandá­tumot kaptak. A svéd parlament csü­törtökön ül össze, hogy Fälldint miniszterelnöknek megválassza. Falldin pénte­ken mutatja be az új kor­mányát, majd kormánynyi­latkozatot tesz. Milanko keddi programja A Parlament delegációs termében kedden Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Milanko Renovica, Bosznia-Herceg­ovina Szocialista' Köztársa­ság végrehajtó tanácsának elnöke folytatta tárgyalásait. Az eszmecserén a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fej­lesztésének lehetőségeit vizs­gálták meg. Délután Milanko Renovica magyar vendéglátóinak kísé­retében a Ganz Villamossági Művekbe látogatott. A nagy- vállalat vezetője tájékoztat­ta az ipartelep termelési szerkezetéről és részletesen ismertette a szarajevói vas­utak részére készített villa­mos-motorvonatok tervezésé­ben, gyártásában és fejlesz­tésében végzett közös mun­kálatokat. A vendégek a tá­jékoztatót követően megte­kintették a nagyvállalat két modern üzemét. Képünkön: Marjai József miniszterel­nök-helyettes (jobbra) üdvöz­li a jugoszláv vendéget. BEJRUT A libanoni fővárosba ér­kezett hírek szerint a hét elején az ország északi te­rületein legalább 132 sze­mély esett újabban ember­rablás áldozatául. • Az észak-libanoni ország­iakról még hétfőn kora reggel negyven utazót ke­rítettek hatalmukba isme­retlen emberrablók, s kedd hajnalra újabb 92 személy eltűnését jelentették. Ez utóbbiak közül — amint Bejrútban tudni vélik — hetet meg is öltek. Bej rútban a hatóságok mindössze annyit közöltek, hogy az eltűnt személyek sorsa ismeretlen. PEKING A pekingi városi tanács ipari és kereskedelmi hiva­tala tizenhárom évi szünet után első ízben adott ki iparengedélyt háromszáz magánkisiparos részére. Ez­zel mintegy szentesítette azt a folyamatot, amely a magánkisipar újjáélesztését célozza Kínában. A kulturá­lis forradalom éveiben tel­jesen felszámolták a magán­kisipart, mert az ultrabal­oldali vezetés arra a követ­keztetésre jutott, hogy a kisiparosság „a kapitalizmus farka” és mint ilyen, veszé­lyezteti a szocialista rend­szert, sőt előmozdítja a ka­pitalizmus restaurációját Kínában. Az igazság kedvéért hoz­zá kell tenni,t hogy a ma­gánkisipar felszámolása jó­val a kulturális forradalom előtt megkezdődött, amikor államosították vagy szövet- kezetesítették az olyan szol­gáltatási ágazatokat, mint például a vendéglátás, a fodrászat, a bádogosság vagy a vízszerelés. Obira tévedése Kedd esti kommentárunk: Ohira Maszajosi japán miniszterelnök olyan helyzetfelmé­rési hibát követett el, amely hosszabb távon könnyen pálya­futása megtorpanását, esetleg végét is jelentheti. A minisz­terelnök sohasem titkolta: nagyon zavarta, hogy pártja, a Liberális Demokrata Párt (LDP) nem rendelkezik eléggé „izmos” többséggel az országgyűlésben és ez szüntelen zök­kenőket, veszélyhelyzeteket jelent a kormányzásban. Ez eddig érthető, minden politikus szereti, ha a törvényho­zásban szilárd többségre támaszkodhat. Csakhogy Ohiránál erősebb volt az óhaj, mint a körültekintés és a miniszter- elnök rendkívül kockázatos vállalkozást határozott el. Egy teljes esztendővel megrövidítette saját megbízatását és — a jelenleginél sokkal több voks reményében — előbbre hozta az országos választásokat. A lépés' bumerángnak bizonyult: a kormánypárt nem több, hanem kevesebb — 1955 óta a legkevesebb! — mandátum­mal volt kénytelen beérni. Ohira az 511 tagú nemzetgyűlés­ben 276 helyet szeretett volna, ehelyett az LDP 248-at kapott. Ezt ugyan a független konzervatív honatyák együttműködése 258 mandátumos abszolút többséggé teszi, csakhogy 1. az effajta kisegítésnek mindig nagy ára van (hatalmi pozíciók átengedésében is!), 2. az ilyen támogatás mindig megbízha­tatlan, hirtelen megszűnése komoly bajba sodorhatja a ka­binetet. Mire gondolt Ohira, amikor előrehozta a választásokat? Nyilvánvalóan arra, hogy Japán helyzete a nemzetközi összehasonlítás alapján kedvezőnek mondható és az álla­potok a választás eredetileg kitűzött időpontjára csak rosz- szabbodhatnak. 1 Lehet, sőt valószínű, hogy a miniszterelnöknek ebben iga­za volt. A szavazók azonban látványosan kifejezésre juttat­ták, 'hogy ők a jelenlegi körülményekkel is elégedetlenek. Ugyanennek az éremnek a másik oldala, hogy a Japán Kom­munista Párt fennállása óta, a legnagyobb sikert érte el: mandátumainak számát 19-ről 41-re növelte (!) és ezzel az ország harmadik legerősebb ellenzéki ereje lett. A JKP előretörésének oka pontosan ugyanaz, mint az LDP viszonylagos hanyatlásáé. Mind több japán választó követel 1. nagyobb szociális igazságosságot, 2. kemény harcot a kor­mányszintű korrupció ellen és 3. semlegességen alapuló ja­pán külpolitikát. Az LDP mindhárom követelést visszautasította, a JKP mindhárom követelés leghatározottabb szószólója a szigetor­szágban. Ez az egyszerű igazság jutott most kifejezésre a parlamenti matematika nyelvén is. HARMAT ENDRE A vasárnapi általános választások után nem elégedett pártja, a liberális demokraták eredményével Ohira Ma­szajosi kormányfő (Képtávírónkon érkezett.) Arcéi háttérrel " ' . ' Edward Kennedy Indulásra késsen Szeptember 18-án jelentette be a Fehér Ház szóvivője: Car­ter elnök úgy határozott, hogy újabb négyéves időszakra meg­pályázza az elnökséget és indul az 1980-as elnökválasztáson. E döntés azt követően született, hogy az elnök együtt ebédelt Edward Kennedy demokrata szenátorral, akivel a hivatalos verzió szerint „napi politikai kérdésekről, főként pedig az elő­készítés alatt álló új energiatörvényről tárgyaltak", amelyek­ben, mint köztudott, a két politikus eltérő nézeteket vall. A közösen elfogyasztott fehér házi ebéd a jelek szerint nagy je­lentőséggel bírt mindkét fél számára. Carter arra volt kíváncsi, vajon Kennedy végül is jelöltetni kivánja-e magát. A Kennedy- család jelenlegi feje a hozzá közelálló körök szerint értésére adta az elnöknek, hogy politikai pályafatását semmilyen vo­natkozásban nem tekinti lezártnak. ATYAI AMBÍCIÓK E diplomatikus válasz ar­ra enged következtetni, hogy a Kennedy-család története,_ amely a legújabb korban el-’ választhatatlanul összefonó­dott az Egyesült Államok po­litikai és gazdasági életével, várhatóan új lapokkal gazda­godik. A család tekintélyét és va­gyonát Joseph P. Kennedy, egy bevándorolt ír katolikus család leszármazottja alapoz­ta meg. Ingatlankereskedés­sel, italáruk és mozifilmek forgalmazásával szerezte va­gyonát, annak révén, pedig politikai kapcsolatait. Ennek köszönhette, hogy a második világháborút megelőzően az Egyesült Államok nagyköve­te lett abban a fővárosban, amelynek írországi politikája száműzetésbe kényszerítette őseit. Az idős Kennedy azonban sokkal magasabbra tört, lon­doni nagyköveti megbízatása nem elégítette ki ambícióit. Minthogy azonban nem jut­hatott be a Fehér Házba, legidősebb fiát szemelte ki az elnöki posztra. Ö viszont bombázópilótaként életét vesztette a második világ­háborúban. John Kennedy, a következő fiú nem akart poli­tikai pályára lépni. Apja sza­vára azonban belépett az arénába, első nekifutásra nyerte a kongresszusi válasz­tásokat, majd az elnöki tiszt­ségért vívott csatát is. Első dolga volt, hogy öccsét Ró­bertét maga mellé vegye és az egyik legfontosabb tárcát, Edward Kennedy az igazságügyit bízta rá. S amikor Edward — 1962-ben — elérte a szükséges korha­tárt (30 év), a családot ha­gyományosan támogató Mas- sachusettsben ő is elindult a szenátusi választásokon, ame­lyen azóta is minden alka­lommal győzött. A CHAPPAQUIDICK-I EPIZÓD Fivéreinek meggyilkolása (John 1963, Robert 1968) után a családi stafétabotot Teddy vette át. Mindenki tisztában volt vele, hogy a Kennedy­család nimbusza akkor is a Fehér Házba segítené, ha nem rendelkezne az elnöki tisztség ellátásához szüksé­ges képességekkel. Ugyanak­kor anyja, Rose Kennedy ki­jelentette: nem akar több gyilkosságot, nem akarja el­veszíteni egyetlen fiát. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy ez a veszély nem fenye­get, a legifjabb Kennedy nem is pályázhat az elnöki tisztségre a siker reményé­ben. 1969. július 18-án ugyan­is égy társasági összejövetel alkalmával éppen választó- körzetében, Chappaquidick Islandon kocsijával egy tóba zuhant. A baleset következ­tében meghalt a kocsiban ülő 28 éves Mary Jo Kopechne. A feltűnően csinos hölgyet Teddy barátnőiéként tartot­ták. számon. A lapok meg­lovagolták az esetet. Kiderí­tették, hogy Kennedy nem sietett partnere segítségére és csak órák múlva jelentette az esetet a közeli sheriffi hi­vatalban. A kommentátorok hangsúlyozták, hogy egy olyan ember, aki nehéz hely­zetben összeroppan és elvesz­ti cselekvőképességét, nem viselhet országos és felelős­ségteljes tisztséget. Az idő azonban ez esetben is jó orvosnak bizonyult. No­ha időnként még emlékeztet­nek a szerencsétlenségre, manapság mind több szó esik Teddy politikai képességei­ről, kitartásáról és türelmé­ről, továbbá a politikában ta­núsított mérsékletéről, s az utóbbi időben mind többen emlegetik őt a következő el­nökválasztás esélyeseként. Ennek számos oka van. Ezek közül a két legfontosabb: a legifjabb Kennedy 17 éve tag­ja a szenátusnak, számos tör­vény megalkotásában vett részt és tekintélyt szerzett magának mind politikai kö­rökben, mind az ország vá­lasztópolgárai előtt. A másik, hogy Carter támogatóinak tábora az elnök következet­len és nem mindig politikus­hoz illő magatartása miatt egyre inkább összeszugoro- dik. A demokrata pártban mind többen félnek attól, hogy Carterrel kell kiállniuk a választók elé. CSALÁDI HOZZÁJÁRULÁS A jelek szerint ettől egyre kevésbé kell tartaniuk. Ken­nedy ugyanis legutóbb már úgy nyilatkozott, hogy „fele­sége és anyja hozzájárultak ahhoz, hogy jelöltesse magát, ha úgy látja jónak”. Egyik régi barátja és támogatója pedig bizalmas baráti kör­ben kijelentette: „Teddy no­vember végén -vagy decem­ber elején határozott választ fog adni a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésre”. Hogy e válasz milyen lesz, arra már most is következtethe­tünk abból, hogy ma már 19 amerikai államban működ­nek a Kennedy jelölését szor­galmazó csoportok. Az egyiknek a vezetője éppen Carter egykori támogatója, Mike Abrams, aki szerint „Teddynek sürgősen nyilat­kozni kell, hogy meggyőzhes­sük az embereket, indulni fog a választáson, tehát ér­demes érte dolgozni”. Carter és Kennedy párhar­cának minden jel szerint csu­pán egy újabb tragikus for­dulat vagy Kennedy határo­zott visszalépése vehetné ele­jét. Erre azonban mind ke­vésbé lehet számítani. Nem szabad viszont figyelmen kí­vül hagyni azt sem, hogy Kennedy tábora könnyen al­kotó elemeire hullhat, ha kezdetét veszi az elnökjelölé­sért folyó nyílt párharc. A Kennedyekkel szembenálló politikai erők és a sajtó ren­delkezhet olyan ütőkártyák­kal, amelyek kijátszása csök­kentheti Kennedy évtizedek alatt kivívott tekintélyét és egyben esélyét az elnökké választásra. KANYÓ ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents