Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-07 / 235. szám
1979. október 7. "népújság 11 II. országos érembiennálé Sopronban zenei inspirációból születtek, a különös forma, a finoman lendülő vonal, a fényjáték, s a szokatlanság eszközeivel hatnak. Soproni (vidéki) művész, Sz. Egyed Emma nyerte el a SZOT díját. Finoman felrakott, részletgazdag formákból a gótika és a mór építészet szerkezeteit alkotja újjá. Egyensúly, szimmetria, monumentalitás és valami megfoghatatlanul halk nőiesség sűrűsödik együvé érmein. Ellentétes formaalkotás jellemzi a KISZ díjával jutalmazott Várnagy Ildikó „érmeit”. Kis formátumú, négyszögű bronzai feszegetik a műfaj határait. Inkább kisplasztikának hatnak 'Hintázó). Duray Tibor robosztus' idomú női aktokat mintázott testes érmeire, amelyek a Képcsarnok díját érdemelték ki. A kiemelt művek készítői szabják meg a tárlat karakterét. Változatos a kép, s ez így van jól. Akadnak a felsoroltakon kívül is minden iránynak képviselői. Somogyi József szobrai belső nyugtalanságát mentette át téglány alakú plakettjeire. Különösen a gótikus fülkébe komponált Villon-t idézzük fel szívesen. Figyelmet érdemelnek Rácz Edit romantikus bronzai, amelyeken soproni és győri motívumokból afféle mese- város-emlékeket állít. Hasonló úton jár Kutas László (Régi soproni oszlopok, lépcsők). Körössényi Tamás kísérletének célja, hogy beavasson az éremkészítés titkaiba. Az ipari technika eszközeivel készültek Csiky Tibor emlékérmei. Láthatunk szokványos alkalmi érmeket, csak a forma játékára ügyelő műveket. MáAranyhímzések mesterei A tadzsik nemzeti hímzés a közép-ázsiai aranyhímző- művészet egyik eredeti formája. A mai mesterek gondosan őrzik és fejlesztik a sok évszázados hagyományokat. Hímzéssel látják el a szőnyegeket, a különböző textilanyagokat, ruhákat, ajándékokat. Dusanbéban, a Tadzsik SZSZK fővárosában Guldaszt néven népművészeti szövetkezet alakult. Az egész köztársaságból jönnek ide mesterek dolgozni. A tadzsik művészek munkáit a köztársasági és össz- szövetségi kiállításon, nemzetközi vásárokon, valamint a Szovjetunió számos nagy múzeumában állítják ki. A művészi alkotások rendkívül népszerűek külföldön is. sutt a festőiség uralkodik el, vagy éppen hatásos plasztikai szándékot jegyezhetünk meg. Külön kell még említenünk Kótai.József egyéni megoldású Lackner-érmét, Kis Nagy András, Kiss György, Kalmár Jáno6, Czinder Antal kollekcióját a pozitív oldalról. Vannak megrögzött hívei a hagyományoknak, s akadnak semmit mondó, üres megoldások is. Egy-egy emlékezetes darabot találtunk Renner Kálmán (Győr I—II), Ocsai Károly (Nagy László), Kalmár János (Emléktöredékek), s Csíkvári Péter (Az ég és föld I.) anyagában is. A soproni kiállítás — úgy véljük — méltón képviseli e növekvő népszerűséggel bíró műfaj magas színvonalát. Bizonyára akadnak hiányzók, de ez lényegében nem befolyásolja a kedvező összképet. A vendéglátó város méltó keretet biztosított a második seregszemlének, s az összes érdekeltek támogatását élvezve, hosszabb távon jó gazdája lehet éremművészetünknek. SALAMON NÁNDOR Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a határ menti városban a „tenyérnyi plasztikák” második seregszemléje. Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes méltatta a művészek jelenlétében hazai éremművészetünk, s a kiállítás jelentőségét. Csak dicsérni lehet; a kezdeményezők bátorságát, hogy a tri- és bien- nálék áradatában vállalkoztak e valóban fontos, szép hagyományú és társadalmi funkciót ellátó műfaj istápo- lására. A biztató kezdet (1977) után második alkalommal megrendezett tárlatról az elismerés hangján szólhatunk és méltányos sikerről adhatunk jelentést. Szigorú, a szakmai ellentmondásokat is kiélező válogatás nyomán ötvenhét művész kétszáznyolcvanhárom alkotása került a tárlókba. Külön helyet biztosítottak a hat díjazott művész anyagának. A biennálé szellemében, a hagyományteremtés szándékától indíttatva, az előző alkalommal Ferenczy Béni- díjat nyert Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész félszáz érmét kiemelten, a kisebbik kabinetben helyezték el. Reprezentatív plakát, bőséges információt tartalmazó katalógus (Pap Gábor), áttekinthető rendezés (Baranyi Judit, Askerz Éva), jelentős közületi vásárlások, — csupa olyan tény, amely mellett nem mehetünk el jó szó nélkül. A kifogástalan körülmények felmérése, összegzése után nézzünk szét a kiállításon, s szóljunk a Lábasházban látható művekről. A kérdés, amely bennünk motoszkál : mennyiben tükrözi a tárlat e sajátos műfaj helyzetét, problémáit? Miként válaszolnak az érmészek korunk kérdéseire a kerek (vagy más alakú) érem szabta határok között? Ha a nevekből indulunk ki, s röpke névsorolvasást végzünk, akkor megnyugodhatunk. A számításba vehetők zöme legalább leadta névjegyét. Hasonló eredményre jutunk az életkor szerinti megoszlást vizsgálva. Idős, elismert mesterek mellett képviselve van a középkorosztály, s néhány meglepetéssel szolgálnak az egészen fiatalok is. Ez az arányrend a díjak elosztásában is kifejezésre jut. Legfeljebb a vidéki művészek képviseletét érezzük egyre kicsit szerényebbnek. A hagyomány és az új kísérletek viszonyát tekintve, egyértelműnek látszik: a „tisztulás” a klasszikus éremértelmezésnek nyitott tágabb teret. Az alkotók többsége beéri a körforma és a mintázás adta lehetőségek egyéninek ható alkalmazásával is. A kivételek közé tartozik anyagával Buczkó György üvegérme, Lugossy Mária hideg ésszel szerkesztett krómplexi kombinációi, Pap Zoltán „szerelt” érmei. Bizonyára sok vita, ellenkezés forrása lesz Haraszty István sorozata is. (Az érem ismeretlen Sz. Egyed Emma: Győri részlet Renner Kálmán: Győr II. oldala). Fényesre polírozott, hengeres „rézdobozaiban” mechanikus vagy elektromos miniszerkezetek lapulnak. Gombnyomásra, ütésre, vízszintbe állítva hozhatók működésbe. Nem nélkülözik a profán gondolatot. A Díszmérték alkohollal töltött, A leghűségesebb város kulcsa számkombinációra fordul el, az Idea forgó lapjába vésett vályúban acélgolyók keringnek, önmagukban érdekes, látványos produktumok, de a „mellékelt használati utasítás” hangvételével, tévutakat sejtető felfogásával nem tudunk azonosulni. Nem hisszük, hogy Haraszty „masinái” az egyetlen helyes válasz világméretű gondjainkra. Miként azt sem, hogy merő sznobizmus vagy avult műveltségünk okozná, hogy szívesebben időzünk Borsos Miklós kabinetjében. A mester ötven érme átfogja egész, ez irányú munkásságát. Az első darab — az Eminescu — 1947-ben, az utolsó — a Múzsa, — 1979- ben készült. Közben olyan klasszikussá éréit művek találhatók, mint a Barcsay-, Picasso-, Segers-, Egry-érmek. A portrék sajátja az őszinte jellemzés, a kimért kompozíció, gazdag plaszticitás, és formai találékonyság. A hátoldalakon más műfajú (festészet) alkotások interpretációival találkozunk. Az érmek egy másik csoportján széles térhez jut a zene, s a természet bujasága, gazdag szépsége is. Borsos rendkívül invenciózus művésze az éremnek. Technikája egyéni, letisztult, meglepő bravúrokra is képessé teszi. A sokszor emlegetett első kritika ma is időszerű megállapítása — „a szellem jelen van” — bizonyítására két példát említünk meg: az Éden (1977) és a Nyírbátori Zenei Napok (1979) című érméket. A nagyobb teremben lévő művek sorát áttekintve megállapíthatjuk, a díjakat valóban az arra legérdemesebbek kapták. Igazítani itt-ott lehetne, de az összteljesítmény a lényeg, s ebben e hat művész viszi a vezérszólamot. A Ferenczy Béni-díj birtokosa ezúttal Vígh Tamás, aki Rozgonyi Iván verssoraira készült sorozatát mutatja be. A forma és méret dolgában ragaszkodik a hagyományoshoz, de a tengely irányú formamozgást nagymértékben felfokozza. Már-már kiszakítja a hajló felületeket az alapból, sőt át is töri némelykor azt. Izgalmas, a' kisplasztika határait súroló műveire sokáig emlékezünk. Csíkszent- mihályi Róbert a „Civitas fi- delissima” (Hűséges város) díját nyerte el Közhelyek című sorozatával. Szűkszavúság jellemzi, kevesebb látványosságot ígér. Kiforrott egyéniség, saját hanggal, világgal. Nagy műgonddal mintázza meg a síkból alig kibontott felületeket. Jól érvényesíti az ellentétek hangsúlyozásában rejlő kifejezési lehetőségeket (Fényes-érdes felületek; síkdomborulat; átlós szerkesztés; felületosztás és arányok;). A rendező bizottság Gáti Gábort jutalmazta, s személyében a kísérletezők kaptak bátorítást. Gáti „üreges” szerkezetű érmeket szerepeltet. A homorú, felfényezett alaplap fölé boltozott, borzolt lemez került. Az áttörés tárt karú női aktot mintáz, fúrt lyukakba rézhúrokat fűzött. „Etűdjei” A nagy kórusm űvész Bárdos Lajos nyolcvanadik születésnapjára Október elseje: a zenei világnap. De van az idén egy másik, muzsikus szempontból hazánkban nem kevésbé lényeges évforduló is. Bárdos Lajos professzornak, a zeneszerzőnek és karmesternek ünnepeljük október elsején nyolcvanadik születésnapját. Amikor ebből az alkalomból üdvözöltük, így beszélt: — Rengeteg a tennivalóm. Az íróasztalom mellől csak országos körutam tud elszakítani. Miskolctól Komáromig számos városban lesznek műveimből hangversenyek olyan kórusokkal, amelyeket patronálok. Meghívtak, és én szívesen teszek eleget az invitálásnak, hiszen egyéb elfoglaltságom mellett ez szinte pihenőnek számít. Sokat dolgozom, komponálok és írok a Zeneműkiadónak és zenetudományi cikkeket különböző folyóiratok részére. Bárdos Lajos Kodály Zoltán tanítványa volt a Zene- akadémián. Oklevelének megszerzése után gimnáziumban, majd tanítóképzőben lett énektanár, utóbb a Zeneművészeti Főiskola professzora. Negyvenéves pedagógiai munka utón — de így is túl korán kivált a főiskolai oktató munkából, ahol Bartha Dénes zenetudós megállapítása szerint: „Szüntelenül attól fáj a fejünk, hol találjuk meg méltó utódját, azt a zenetanári személyiséget, aki nevelő munkáját átvehesse.” Bárdos kiváló énekkari szakemberként sokat tett a népzenén alapuló új művek elterjesztéséért, a magyar dalosmozgalom megújításáért, az idegen Liedertafel-stílus kiszorításáért. 1953-ban Erkel- díjjal tüntették ki, 1954-ben érdemes művész lett, s. 1955- ben kapta meg a Kossuth- díjat. A főiskolán fogalommá lettek az órái, akár prozódiáról szólt, akár műveket elemzett. Páratlanul szuggesztív előadónak bizonyult. Közismert volt, hogy mennyire lelkesülnek érte diákjai, előbb az iskolazenei és kar- vezetői szakon, majd a zenetudományin. Pályája folyamán négy nagy együttesnek volt a karnagya: a Cecília Kórusnak, a Palestrina Kórusnak, a Budapesti Kórusnak és a várbeli Mátyástemplom kórusának. A zenetudós Bárdostól kerültek ki az utóbbi évtizedek legjobb Kodály-elemzései, mestere zenéjének legalaposabb analízisei. De ugyanígy tárta fel Palestrina vagy Mozart zenéjének lényegét, ahogy a huszadik század magyar alkotóiét is. Példa erre hatalmas esszéköteté, a „Harminc írás a zene elméletének és gyakorlatának különböző kérdéseiről”, vagy „Liszt Ferenc,, a jövő zenésze”, „Bartók dallama és a népzene”. „Nem tíz könyvből írtam tizenegyediket” — írta valahol, s ez vizsgálati módszerének legfőbb jellemzője. A belga sajtó azt állapította meg róla, hogy zenei csoda. Ünnepli őt nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Magyar Zeneművészek Szövetsége is. (November 3-án egész napos zenetudományi konferenciát rendeznek tiszteletére.) Kórusaiból a Magyar Állami Népi Együttes budapesti színháztermében tartanak hangversenyt. A Zeneakadémia nagytermében október 17-én fogják megünnepelni Bárdos születésnapját különböző gyermek- és felnőttkórusokkal. Felhangzik majd bemutatóként Hellasz című új kompozíciójának néhány részlete is. Bárdos szövegeinek szerzői: Ady Endre (Góg és Magóg fia...), Babits, Nagy László, Weöres Sándor, Nádasdy Kálmán, Lukin László, a régiek közül Arany János és Kölcsey. Október 7-én Bárdos műveiből ünnepi kórusmuzsika színhelye lesz a Budapesti Történeti Múzeum Királypincéje. Töretlen kedvvel, munkabírással dolgozik a közszeretetben álló művész, akinek új kompozíciói közé tartozik a Köszöntő című gyermekkar Szabó Lőrinc verse alapján, és megszületett Fazekas Mihály versére írt vegyes kara, a „Munka, gondosság” is. KRISTÓF KÁROLY Borsos Miklós: Picasso
