Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
e ^püjság 1979. október 28. Múltunkból — Szép ez az iroda, elnök elvtárs! Majdnem azt is mondhatnám, hogy luxuskivitelű. Sokba került? — Nyertünk rajta! Az eredeti tervek szerint új irodaházat kellett volna emelnünk, aztán mindenféle fúziók jóvoltából megkaptuk a jelenlegit, a tervezettnél sokkal olcsóbban. ízlésről egyébként nincs sok értelme vitatkozni. Én ezt a berendezést készen kaptam, örülök, ha megnyerte tetszését. — Őszintén szólva tulajdonképpen nem nyerte meg, de ennek valóban nincs semmi jelentősége, ahogy egyetlen ember magánvéleményének általában nincs. Meg van arról győződve elnök elvtárs, hogy a szolgáltató szövetkezet valamennyi tevékenysége, ami sok ember sok magánvéleménye formájában csapódik le, minden területen egyöntetű sikert arat? — Erről egy cseppet sem vagyok meggyőződve. De természetesen a megelégedést szeretném elérni és ezt szeretnénk itt valamennyien. — Nem biztos, hogy a „szolgáltatás" a legsikeresebb szavaink közé tartozik, legalábbis olyan értelemben, ahogy napjainkban használjuk. Szerintem szolgáltat a posta, szolgáltat a helyi közlekedést lebonyolító Volán és még sok egyéb. Az önök szövetkezetének szolgáltatásai mire vonatkoznak? — Attól félek, hogy ez hosszú lista lesz, de vágjunk bele. Tehát: rádió- és televíziójavítás, háztartási gépek, ipari hűtőberendezés sek, tekercselés, olajkályha- javítás, köszörűsmunka, bádogos, , motorkerékpár- és autószerelés, mérlegjavítás, sőt ez utóbbin túlmenően legújabban még exportmegrendelés is Irán számára, sokszorosítás, műanyagfeldolgozás, fémtömegcikk-készítés, központi tv-antennaszerelés, fodrászat, kozmetika, fényképészet, fafűrészelés, házhoz szállítás, tűzvédelmi berendezések ellenőrzése, villamos fogyasztási berendezések felülvizsgálata és még jó néhány terület. — Amihez feltehetően légiónyi szakember szükséges. — így igaz! — És megvannak ezek? — Igen! Dolgozóink 90 százaléka szakmunkás, egy- harmaduk érettségizett, évente hozzávetőleg 100 ipari tanulót képzünk. — Akik meg is maradnak? — Szövetkezetünknél a fluktuáció mintegy 20 százalékos. Hadd tegyem hozzá nyomban, hogy ami bér, kereset miatt történik, az az évi 5—6 százaléknál nem magasabb. — Nem kellően fizetett, vagy éppen borravalózott a szolgáltatás • szerteágazó területe? — Attól félek, hogy érez- hetek kérdésében némi mellékízt ... — Jogtalanul? — Talán nem, de hadd válasszam válaszomat kétfelé. Szövetkezetünknél évi 32 ezer 200 forintos a bérszínvonal. Ez esetenként 1000-től 5000 forintig terjedhető szóródást jelenthet. A borravalókérdést úgy vélem nem igazságos csak nálunk vizsgálni. Országos jelenségről van szó, amibe esetleg beletartozhat a slágerbeli Gedeon bácsi, a nők bálványa is, de egy falusi fodrász nem kevésbé, akiknél pedig édeskevés a mellékes juttatás. Leghelyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy borravaló elvárás nincs, de gyakorlat van. Csakhogy ez a gyakorlat kétoldalú ... Szóba hozta a fluktuációt. Ez így igaz. ahogy mondtam, de az is igaz, hogy a szövetkezetben 15 év az átlagos itteni tartózkodási idő. Az átlagot persze az olyan értékes kollégák javítják, mint Goda Sándor- né a maga 28 éves, Pilisi Istvánná 20 és Érdi György ugyancsak 20 éves praxisával, vagy Rickert István, a Könnyűipar kiváló dolgozója 25 évvel. — Hány dolgozójuk van? — A jogi létszám 850, amiből praktikusan nyomban le kell számolnunk a 120 körüli gyesen lévő kismamát. 150 egységünk közül 16 van a megyeszékhelyen, a többi szanaszét a megyében. — Kis településeken is? — Felteszem, hogy ezzel a kis települések szolgáltatási gondjaira akar célozni és igaza van, hiszen ilyenekben nem szűkölködünk. A jelenlegi keretek és anyagi lehetőségek közt kizárt dolog, hogy mindenhol megéljen egy fodrász, cipész, motor- szerelő, netán bádogos. Más, kevésbé sűrű településhálózatú megyékben bevált a mozgó szolgáltatási rendszer, a mozgóboltok testünkre szabott változata. Nálunk csak részben, éspedig az ipari szolgáltatásoknál a begyűjtő hálózat megszervezésével. Most egy új kísérletbe kezdtünk a meglévő gondok eloszlatására, aminek a lényege az lenne, hogy ÁFÉSZ, termelőszövetkezet es mi akár háromfelől is dotáljunk másod-, vagy harmadállásba olyasvalakit, aki helyben tudja kielégíteni a felmerülő igényeket. Ügy tűnik, hogy a kísérlet Dombóvár környékén sikerül .. — Az imént említette elnök elvtárs a meglepően magas tanulólétszámot ... — Az a véleményünk, hogy ez az a terület, ahol a pénzt nem szabad sajnálni. Még abban az esetben sem, ha a tanuló később nem nálunk kamatoztatja tudását.. Mi esetleg ezzel szegényebbek leszünk, de a népgazdaság mindenhogyan gazdagabb. Bevált hagyomány nálunk, hogy a szakmunkássá avatast igyekszünk ünnepélyessé, életre szóló élménnyé tenni. — Egy korábban mutatott nyilvántartásból láttam, hogy a szövetkezet kereken tíz év alatt 10-ről 58 millió forintra növelte árbevételét. Hogyan oszlik ez meg? — Az 58 milliónak 90 százaléka szolgáltatás. A lakossági szolgáltatás ebből 32 millió, de megkülönböztetünk fogyasztói szolgáltatást is. — Ami közelebbről mit jelent? — A kórházak, bölcsődék, óvodák, kereskedelmi egységek hűtőberendezéseinek javítását, hogy csak néhány példát említsek. Nyilvánvaló, hogy ha önnél odahaza elromlik a hűtőszekrény, de ugyanez történik a Véradó Állomás vérhűtőjével, akkor az utóbbi élvez elsőbbséget. — Ez csakugyan nyilvánvaló. Az már sokkal kevésbé az, amikor nem ilyen esetben ugyan, de egy-egy javításra időtlen időt várni kell. Ilyenkor a kedves megrendelő ideges lesz ... — És igaza van! Én is az lennék bárki helyében, hiszen végtére nekem — a megrendelőnek — semmi közöm ahhoz, hogy a szolgáltató milyen anyaghiánnyal küzd. Tény az, hogy az utóbbi fél évben több csereutalványt adtunk ki, mint korábban négy esztendő íefor- gása alatt. Az természetesen már a mi bajunk, és a mi nyereségünket csökkenti, ha háztartási gépek alkatrészutánpótlása végett a fél országot be kell csavarognunk. Gondolhatja, hogy nem gyalog! — A korábban emlegetett fluktuálásba az ilyesfajta örömök belejátszanak? — Attól félek, hogy minden bizonnyal! — A tisztességes hangnemen és természetesen kereseten kívül, milyen módszerek állnak rendelkezésére egy szövetkezet vezetőségének annak érdekében, hogy a dolgozók jól érezzék magukat ott, ahol vannak? — Olyasmi, amiről korábban már szót ejtettünk. A megbecsülés. Érdekes, hogy ezt kívülállók nem mindig fogadják egyöntetű elismeréssel. Szakmunkás avatásunkat a rádióban megglosz- százta Földi Iván. aki túlzásnak érezte. hogy egy ilyen jelentéktelen eseménynek nagy feneket kerítünk. Szent meggyőződésem, hogy tévedett. Vagy mondjak mást? Lehet, hogy ez a kis üdvözlő lap, amit most önnek mutatok, nem képzőművészeti remek. Mégis eljut dolgozóinkhoz kinek-kinek a születésnapja, névnapja alkalmából és még sosem tapasztaltuk, hogy bárkinek rossz érzése kelt volna ettől. Hadd ne említsek nevet, de olyan példáról is tudok, amikor egyik idős kollegi- nánk gyerekei a szövetkezet üdvözlőlapjából tudták meg a tulajdon édesanyjuk születésnapját ... — Nemrégiben találkoztam a szövetkezetnél járt kari-mar x-stadt-i testvérszövétkezet hattagú delegációjával. Nem gondolja, hogy Ilona Reschke, Rita Tid- schert, Babriele Kluge, Angela Rösner, Petra MeI yer és Annelie Winkler részére szokatlan programot állítottak össze? — Miért kellene gondolnom? I — Ha egyszer azzal tisztelne meg, hogy elhív az otthonába, számíthatok némi fizikai munkavégzésre is? — Aligha! Csakhogy itt egészen másról van szó. Női és férfifodrásznők, kozmetikusok voltak a vendégeink, akik reméljük, hogy örültek a városnézésnek, megye- és országjárásnak, baráti találkozóknak, szóval minden obiigát „protokolláris” programnak. Ugyanakkor semmi kifogásuk nem volt az ellen, hogy 15 napos ittlétüket — ha jól számolom — összesen 36 és fél órás gyakorlati munkavégzéssel is kombináltuk üzleteinkben. Az a véleményem, hogy a testvér- városi kapcsolatokat csak erősíti, ha az NDK és magyar dolgozók nem ceremo- niális formák közt, hanem munkahelyükön, a teljesen közönséges „munkás hétköznapok” során is találkoznak, sőt egymás mellett dolgoznak. Szokatlan ez? — Haspnló példával még nem találkoztam, de ez lehet az én hibám is. Mindenesetre tetszett. Hadd áruljam el utólag hogy nekik szintúgy. — Ennek örülök! — Befejezésül térjünk vissza a szövetkezet terveire. Mit hoz a jövő önöknek, ami persze olvasóinkat korántsem ilyen összefüggésben érdekli, hanem olyanban, hogy mit hoz nekik a szolgáltatási lehetőségek javulása terén? — Jövőre szolgáltatóház építésének megkezdése, vagy azok megnyitása esedékes Bonyhádon, Tolnán, Dombó- várott. Fodrászatunk létesül Mözsön, Kajdacson, Alsóhíd- végen és Szedresen, Szek- szárdon a Bezerédj utcában pedig kozmetika és női fodrászat. Űj motorkerékpárszervizt nyitunk a megye- székhelyen 14 millió forintos beruházás árán. Legnagyobb tervünk azonban az, aminek megvalósítása a szekszárdi Kadarka lakótelepen már megkezdődött és majd Pakson, Bonyhádon folytatódik. A 10 ezer lakásig terjedő otthonok részére 2 magyar és 3 jugoszláv hullámsáv jó tv- vételi lehetőségeit biztosító, továbbá 2 URH rádiósáv használatára is alkalmas központi antennák szerelése. Ezzel a városképet is rontó dirib-darab. barkácsolt antennák feleslegesekké válnak. Ezt azonban lapukban már többször hirdettük, most azt hiszem felesleges sok szót vesztegetni rá. — Egy valamire azonban talán nem lett volna felesleges. Többet kellett volna kérdeznem Pálinkás Istvánról a magánemberről. — Minek? ORDAS IVAN B'o'tó: GOTTVALD KÁROLY Hatvanöt évvel ezelőtt már néhány háborús hónap volt Európa népei mögött. Az a lelkesedés, amely az első heteket jellemezte, már eltűnt. Bekövetkeztek az első súlyos vereségek is. Nem váltak be a központi hatalmák stratégáinak számításai. Kiderült, hogy a „mindent meggondoltam, mindent megfontoltam” császári döntés súlyos következményékkel jár. De nem. csak a frontokon volt kritikus a helyzet, egyre rosszabb lett a hátország sorsa is. Az ország egyre romló viszonyaihoz hasonlított megyénk gazdasági és politikai helyzete is. Ezekről szólnak az egykori iratok. Idézzünk az 19Í4-es megyei dokumentumok közül néhányat. TILOS A LEVELEZÉS Ismeretes, hogy 1914 nyarán bevezették a rendkívüli állapotot. Ez meghozta a szükségintézkedések egész sorát. Például Kovács Sebestyén Endre főispán 1914. augusztus 4-én utasítást adott Szekszárd város rendőrkapitányának és valameny- nyi járási főszolgabírónak, mely szerint „a szerb és orosz katonaszökevények, hadkötelesek senkivel sem levelezhetnek. Postahivatalok uta- Síttattak, hogy leveleiket illetékes rendőrhatóságóknak kézbesítsék. Felhívom ennél fogva a Címet, hogy a már átadott, vagy még átadandó ilyen leveleket vegyék át,, s ha büntetendő cselekmény alapos gyanúja forog fenn, a további eljárást haladéktalanul indítsák meg. Az eljárás megindításáról pedig hozzám is tegyenek jelentést.” HARMINCNAPI ELZÁRÁS Egy héttel később, augusztus 11-én a szekszárdi járás főszolgabírája jelentett a főispánnak. Jelentette, hogy „Molnár Istvánná és 28 társa Kunffy Károly fácánkerti gazdaságban érvényes szerződéssel gazdasági munkák teljesítésére kötelezett munkások f. hó 10-én munkájuk , teljesítését megtagadták azon okokból, mert egy társukkal, aki egyszersmind bandagazdájuk is (mai fogalommal: brigádvezetőjük — a szerk.), együtt dolgozni nem akartak. A kivételes időkre való tekintettel minden eszköz igénybe vétetett, hogy törvénytelen és erőszakos magatartásukkal felhagyjanak, de ez sikerre nem vezetvén, jogerős ítélettel 30—30 napi elzárással büntettettek, s annak végrehajtása nyomban foganatba vétetett. A földművelésügyi miniszter úrhoz és alispán úrhoz jelentést tettem.” A FELGYÓGYULT SEBESÜLTEK FRONTRA KÜLDÉSE A háború halállal, sebesüléssel is jár. Az első sebesülték hamar megérkeztek, s augusztusban már hozta a posta a gyászjelentéseket is. Az államapparátus mindent megtett, hogy minél mbb embert biztosítson a frontok részére. Ha valaki megsebesült, s emiatt a hátországba került kezelésre, felgyógyulás után azonnal nyilvántartásba vették azt, s az első menetszázaddal visszairányították a frontvonalra. A Tolna megyei főispán hosszú levélben tesz javaslatot a belügyminiszternek arra, miként lehetne az e téren jelentkező esetleges lazaságokat felszámolni. Idézzünk javaslatából néhány bekezdést. Az alábbiakat egyidejűleg utasításként kiadta végrehajtásra az alispánnak: „...ezen visszaélésnek a mai válságos háborús időkben elejét óhajtván venni, egyidejűleg és hason szám alatt rendeletet intéztem a kormányzatomra bízott vármegye alispánjához, melyben felhívtam arra, hogy megfe- lelőleg intézkedjék aziránt, hogy 1. A községekbe érkezett minden katona tartozzék az illető községi elöljáróságnál megérkezésétől számított 24 órán belül személyesen, vagy hozzátartozója (lakásadója) útján jelentkezni, 2. a községi elöljáróságok az ilyen jelentkezőket megfelelően tartsák nyilván, 3. a körorvosok a jegyzékbe vett katonák gyógykezelését és gyógyulását ellenőrizzék, a gyógyulást a községi elöljáróságoknak azonnal bejelentsék, 4. a községi elöljáróság a nyilvántartásba vett katonák számát (a gyógyultakát név szerint külön mutatva ki) minden hónap 1-én és 15-én a járási főszolgabírókkal tudassák, 5. az így nyert jelentések alapján azután a járási fő- szolgabírák minden hónap 10-éig az alispánnak összefoglaló jelentést tegyenek, a gyógyulták neveit pedig a hozzájuk legközelebb eső csász. és kir. illetőleg m. kir. honvéd pótzászlóalj parancsnokságokkal közöljék, egyben gondoskodjanak a gyó- gyultáknak ugyanazon parancsnokságokhoz leendő bevonulásáról.” MINDENKI DICSÉRT MINDENKIT Az október 30-i közgyűlésen az alispán dicsérőleg szólt az apparátus mozgósítási tevékenységéről. „Most van tehát alkalmam jelenteni, hogy úgy a mozgósítással, mint az ezt követő bevonulásokkal kapcsolatos sokoldalú teendőket az arra hivatott közigazgatási tisztviselők az egész vonalon példás pontossággal, odaadó kitartással bonyolították le, teljésen igazolva várakozásomat és beléjük helyezett bizalmamat. Épp úgy kell elismerőleg megemlékeznem azon páratlan lelkesedésről és odaadó készségről is, mellyel a fegyveres erők kötelékébe tartozó hadbaszólí- tottak legfőbb Hadurunk parancsára az egész vonalon eleget tettek.” Ezen a gyűlésen szót kért a főispán is, és az alispánnal azonos hangnemben dicsérte a közigazgatási apparátust. így kezdődött tehát. S hogyan végződött? Úgy, hogy az agyondicsért apparátus 1916-ban, 1917-ben egvre kevésbé tudott eleget tenni a központi kívánalmaknak, 1918-ban pedig volt időszak, amikor szinte teljesen csődöt mondott. Pedig nem riadtak vissza az erőszak alkalmazásától sem, a karhatalom bevetéséről. Ez az apparátus 1918. október ^régén és novemberben reszketett a forradalmak útját járó tömegektől. Menekültek a községi jegyzők és bírók, nemcsak a községüket hagyták el, hanem gyakran még a megyét is. Különösen Fejér megyébe távozták sokan. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Fejér és Tolna megye főispánjai között levélváltásra került sor, abban igyekeztek megállapodni, hogy a Tolnából elmenékült jegyzőket Fejéhben, az onnan érkezőket pedig Tolnában alkalmazzák — jegyzői minőségben. K. BALOG JÁNOS ■ I Pálinkás Istvánnal I a Szolgáltató Szövetkezet I elnökével
