Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
a népújság 1979. október 25. AÁSZ-kon ferenda Bírálják az USA karibi politikáját La Paz, Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Vance amerikai külügyminiszter kedden újabb kísérletet tett arra, hogy megelőzze az érlelődő bolíviai katonai államcsínyt. Az amerikai diplomácia vezetője szokatlan módszert választott : a nagykövetségre ebédre hívták meg a teljes bolíviai politikai és katonai vezetést. Az összegyűlt személyek előtt Vance beszédet mondott, amelyben újra aláhúzta: Washington a polgári demokratikus rendszer fennmaradását óhajtja. Vance újólag támogatásáról biztosította a Guevara Arze államfő vezette ideiglenes kormányt, amely 1980—81-ig szeretne hatalmon maradni. Az ebédet követően — röviddel Vance Washingtonba való visszatérése előtt — a bolíviai amerikai nagykövet tájékoztatta a fejleményekről a sajtót. Kérdésekre válaszolva elismerte, hogy a kibontakozó bolíviai dráma kulcsfigurája, Banzer tábornok, végül is nem volt jelen a sajátos találkozón. Banzer ugyan elfogadta a meghívást, de azután betegségre hivatkozva lemondta, és egy képviselőjét küldte el — közölte a nagykövet. Banzer tavalyig Bolívia elnökdiktátora volt, és általános a fel- tételezés, hogy a kulisszák mögött ő mozgatja a szálakat a polgári kormány megdöntésére, újabb katonai hatalomátvételre. Az Amerikai Államok Szervezetének tanácskozásán kedden már a második szónok bírálta az Egyesült Államok karib-tengeri politikáját. Alfred Rattray nagykövet, Jamaica küldöttségének vezetője nyomatékosan figyelmeztetett a karib-tengeri államok egy csoportjának állásfoglalására: semmiféle döntést nem hozhatnak a térségről anélkül, hogy a döntésbe bevonnák az érdekelt államok szuverén kormányait. A térségből tá-1 vol kell tartani a nagyhatalmak befolyását, és tiszteletben kell tartani minden állam jogát politikai és gazdasági rendszerének megválasztására. A jamaicai küldött a nyilvánvalóan elsősorban Kubát védelmező célzása mellett nyíltan szólt arról is, hogy vannak államok, amelyeknek nincs módjuk jogaik gyakorlására az Amerikai Államok Szervezetében. Mint ismeretes, az AÁSZ — amerikai nyomásra — a forradalmat követően felfüggesztette Kuba tagságát a szervezetben, amelynek szinte kivétel nélkül tagja az amerikai kontinens és a Karib-térség valamennyi országa. A tanácskozás szerdán a külügyminiszterek találkozójával és a bizottságokban folyó munkával folytatódott. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev táviratban üdvözölte a nureki (Tad- zsi'k SZSZK) vízi erőmű építőit, abból az alkalomból, hogy az erőmű teljes kapacitással — 2700 megawatt — dolgozik. Az utolsó turbinát egy évvel a kijelölt határidő előtt helyezték üzembe. Londonban tárgyal a görög miniszterelnök. Képünkön: Konsztantin Karamalisz Margaret Thatcher brit kormányfő társaságában. Lengyel ifjúsági delegáció Budapesten Összetűzések Libanonban Továbbra is feszült a helyzet a libanoni fővárosban. Kedden éjszaka Bejrút központi negyedei, valamint a kikötő térsége tűzfegyverek ropogásától volt hangos. A konzervatív Libanoni Front fegyveres osztagai több provokációs támadást hajtottak végre gránátvetőkkel, aknavetőkkel és nagykaliberű golyószórókkal a libanoni arabközi békefenntartó erők ellen. Az arabközi béke- fenntartó erők egységeinek néhány tagja életét vesztette és sok a sebesült. Fokozták tevékenységüket a jobboldali orvlövészek is: tűz alatt tartják Bejrút központjának fő útvonalait és megbénítják a tengeri kikötő tevékenységét. Libanon északi részén folytatódtak az elkeseredett fegyveres összecsapások a Libanoni Frontnak a befolyási övezetek elosztásában megegyezni képtelen egvsé- gei között. A kormány döntése értelmében a térségbe kormánycsapatokat küldtek. A Libanon déli részéből érkezett hírek szerint Haddad szakadár egységei és Izrael tovább folytatják harci készülődéseiket. A KISZ Központi Bizottságának meghívására szerdán lengyel ifjúsági küldöttség élén hazánkba érkezett Krzystof Trembaczkiewicz, a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetségek Föderációja főtanácsának elnöke. A delegáció fogadására - a Ferihegyi repülőtéren megjelent Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és az ifjúsági szövetség több más vezetője. Jelen volt Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. Délután a KISZ KB székházában megkezdődtek a magyar—lengyel ifjúsági megbeszélések. A magyar tárgyaló delegációt Maróthy László, a lengyelt Krzystof Trembaczkiewicz vezeti. Fekete csütörtök Válságról — válságra „A Wall Street évek óta ma élte át legnehezebb napját. A hosszperiódusra felépült árfolyamépület kártyavárként dőlt össze... A tőzsdén 1100 kimerült, tépett ruhájú tőzsdeügynök kiabált rekedten a vevők után, akik nem akarnak jelentkezni” — írta a Pesti Napló 1929. október 25., illetve 26.-i számla. Nem is sejtették, hogy a „fekete csütörtökkel” (1929. október 24.) a tőkés világ- rendszer történetének legmélyebb túltermelési válsága kezdődik meg, s 1933 végéig elhúzódik és gyökerestől alakítja át a bőkés államok gazdaságpolitikáját. A gazdaságtörténetben ritka az olyan éles határvonal, mint az 50 évvel ezelőtti csütörtöki nap. A válság pénzügyi összeomlással kezdődött, 1300 bank kénytelen volt bezárni és 5700-nál is több pénzintézet jelentett be csődöt. A New York-i értéktőzsdén 1929. október 24—29. között 16 millió részvényt akartak értékesíteni, de vevő alig akadt. Becslések szerint a részvényárfolyamuk zuhanása miatt 150 milliárd dollárt meghaladó veszteség érte a vállalkozókat. (Mai dollárban értékelve, kb. 500 milliárd dollár.) A tőzsdei krach a túltermelési válság nyitánya volt: az amerikai ipari termelés rohamosan visszaesett, a beruházások befagytak, az export egyharmadára zsugorodott, az árak zuhanása ellenére sem keletkezett kereslet, s a gyárak egymás után zárták be kapuikat, 17 millió ember vált munkanélkülivé. A válság futótűzként terjedt szét a világ minden pontjára és csak egyetlen válságmentes sziget maradt: a Szovjetunió, amely az I. ötéves tervvel a szocializmus építésének történelmi szakaszát kezdte meg. A fekete csütörtököt sötét évek követték a világgazdaságban és világpolitikában. A túltermelési krízis és a mezőgazdasági válság 1929— 1933 között szorosan összefonódott. A munka nélküli emberék milliói éhezték, ezrek lettek öngyilkosok, ugyanakkor több ezer tonna gabonát, cukrot, húst, kávét, rizst, stb. pusztítottak el. Nem kétséges az sem, hogy az 1929—1933-as világgazdasági válság és a. II. világháború vérözöne között szaros óksági összefüggés állt fenn. A válságban kiéleződött ellentmondásók levezetésének tipikusan imperialista jellegű megoldása volt a fegyverkezési hajsza, majd az ötvenmillió áldozatot követelő háború. A tőkés országok gazdasági fejlődését a II. világháború után több évtizedes fellendülés jellemezte és a közbeeső válságok nem vezettek átfogó világgazdasági válsághoz. Ez 1973—1974-ben robbant ki, s polgári közgazdászok szerint méretében és kiterjedésében nagyon sokban hasonlított az 1929— 1933-as krízishez. Valóban sok a hasonlóság: a termelés világméretekben visszaesett, a beruházási tevékenység pangott, a nemzetközi kereskedelem fejlődése megrekedt, gyorsan nőtt a munkanélküliség, a nemzetközi pénzügyek zavarai elmélyültek, stb. De a jelenlegi válság és ann'ak következményei nem azonosak az 1929—1933-aSévaI, s nem lenne helyes, ha az analógiák keresése elterelné figyelmünket a jelenkori válság- problémák feltárásáról, annak várható következményeinek értékelésétől. A jelenkori gazdasági válság, amely egyre inkább krónikus jelleget ölt, nem az értéktőzsdék összeomlásával indult meg, hiszen a valuta- válság már évtizedék óta kritikussá vált. A válságban sem indult meg az árcsökkenés, hanem tovább folytatódott az infláció, kibontakozott a stagfláció, amelyet az infláció és a pangás együttes . megjelenése jellemez. Nem bontakozott ki az agrárválság sem. HANOI A jövőben újabb öt magyar szerszámgép segíti a hanoi Tran Hung Dao Gépgyár munkáját. A szerszámgépeket a Csepel Művek Szerszámgépgyára ajándékozta vietnami testvérüzemének. A szerdai ünnepélyes átadáson jelen volt Le Van Triet kohó- és gépipari miniszterhelyettes és Karsai Lajos hanoi nagykövet. HAVANNA Osvaldo Dorticos, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, Havannában fogadta Virgilio Godoy nicaraguai munka- - ügyi minisztert. A szívélyes baráti légkörű beszélgetésen a felek tanácskoztak a két ország munkaügyi minisztériumai közötti együttműködés kérdéseiről. BEJRŰT Szerdán ünnepelte megalapításának 55. évfordulóját a Libanoni Kommunista Párt. A 20-as évek politikai és gazdasági tömegharcaiban létrejött párt jelentős fejlődésen ment át és 1970-től, a párt legalizálásától kezdve Libanon egyik fontos politikai erejévé vált. Korszakunk realitása, hogy a KGST-országok gazdasága növekvő súlyt képvisel a világgazdaságban. Ez a fejlődés stabilizáló tényezője, mind gazdasági, mind politikai szempontból. A szocialista országok erőteljes jelenléte a nemzetközi munkamegosztásban egyre valószínűtlenebbé teszi, hogy a gazdasági válságokat követő politikai feszültségek háborúba torkolljanak. Nem kétséges, hogy az 1973—74-es világgazdasági válság is új folyamatókat indított meg a nemzetközi gazdasági fejlődésben. Ennek jelei az úgynevezett világgazdasági korszakváltás tényei- ben már napjainkban is jelentkeznek: lassúbb a gazdasági fejlődés üteme, a tudományos és tedhnikai fellendülés ereje megtört, felerősödött a tőkés világgazdaságon belüli egyenlőtlen fejlődés és az ezzel összefüggő ellentmondások, zsákutcába jutottak a gazdasági növekedésről korábban kialakított optimista elméletek. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a hetvenes évek közepén lezajló válságesemények új szakaszt nyitották meg a tőkés fejlődés történetében, amelynek törvényszerűségeit, várható politikai következményeit nem ismerjük még teljesen. Ez arra int, hogy fókozott figyelmet kell fordítani a nemzetközi gazdasági-politikai változásók okainak feltárására, megfelelő stratégiánk kialakítására. WIESEL IVÁN Befejeződtek az NSZK-kínai tárgyalások Bonn, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: Hua Kuo-feng kínai miniszterelnök befejezte politikai tárgyalásait Bonnban és szerdán vidéki látogatókör- útra indult. Előzőleg két négyszemközti megbeszélést folytatott Helmut Schmidt kancellárral, áttekintve a nemzetközi helyzet legfontosabb területeit. Hivatalos bonni körökből származó értesülések szerint az újabb nyugatnémet—kínai csúcstalálkozó néhány meglepetést hozott. „Meglepően messzemenő egyetértés” mutatkozott a két fél álláspontjában számos, világpolitikai problémát illetően, így a tömbön kívüli államok mozgalmának és az úgynevezett Észak—Dél párbeszédnek megítélésében. A nyugatnémet diplomácia sikereként könyvelik el Bonnban azt is, hogy Hua „figyelemreméltó megértést” tanúsított az NSZK keleti és enyhülési politikájával szemben. Az egyetétés azonban nem terjedt ki a Szovjetunió és az európai szocialista országok szerepének megítélésére, vagy a hozzájuk fűződő kapcsolatok jellegére. Különösen nagy hangsúlyt kaptak Hua és Schmidt tárgyalásain a kétoldalú kapcsolatok. Kínai részről a szerdán aláírásra került gazdasági, kulturális és konzuli megállapodást a bilaterális kapcsolatok „új építőelemeinek” minősítették. Mesterkedések a SALT—II megtorpedózására — Minél inkább közeleg az az időpont, amikor az amerikai szenátusán szavazni kell a SALT—II. szerződés ratifikálásáról, annál leplezetlenebbé válnak egyes amerikai köröknek a ratifikálás megtorpedózását célzó mesterkedései — írja kommentárjában szerdán a moszkvai Pravda, rámutatva, hogy ezzel az egész emberiség számára veszélyt jelentő hadászati fegyverzetek tényleges korlátozását kívánják meghiúsítani. — Az Egyesült Államokban a szerződés körül kibontakozott vita bebizonyította, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége támogatja a SALT—II. megállapodást. — A SALT—II. szerződés mindeddig a legnagyobb lépés a hadászati fegyverkezési hajsza megfékezése felé. A Szovjetunió és az Egyesült Államok első ízben állapodott meg abban, hogy mennyiségileg és minőségileg egyaránt korlátozza hadászati nukleáris erőit. Csaknem hét évig tartó tárgyalásokon vitatták meg részletekbe menően a fegyverzetek konkrét kérdéseit, a fegyverrendszerek „plafonjait”. — A SALT—II. megállapodás elleni támadások jól tükrözik, hogy mennyire cinikus, önző és a szó rossz értelmében provinciális az a harc, amelyet bizonyos amerikai körök vívnak a szerződés ellen. Egyes politikusok, politikai ambícióik kielégítése érdekében, a hatalom megszerzéséi remélve, a szenátusi helyük megszerzése vagy megtartása érdekében semmitől sem riadnak vissza. Készek az egész emberiség sorsát kockára tenni. Ford és Kissinger, az Egyesült Államok volt elnöke és külügyminisztere — akik nemrég még maguk is részt vettek a SALT—II. tárgyalásokon —. egy húron pen- dülnek azokkal, akik a szerződés „módosítását” követelik, s olyan más nemzetközi kérdésekkel akarják azt összekapcsolni, mint a „kubai szovjet katonai jelenlét”, „az afrikai szovjet magatartás” mondvacsinált problémája. Azt követelik a kormányzattól, hogy a katonai kiadások jelentős növelésével „fizessen” a SALT—II.-ért. Láthatólag nem izgatja őket, hogy ez ellentmond a biztonság érdekeinek, köztük az Egyesült Államok érdekeinek. — A SALT—II. megállapodás hatályba lépését az egész világ várja. Várják az amerikaiak milliói is, akik a szerződéssel szembeni rosszindulatú támadások ellenére úgy tekintenek a megállapodásra, mint fontos lépésre a nukleáris háború veszélyének csökkentése, a fegyverkezési hajsza megfékezése útján — mutat rá a Pravda kommentárja. Megyei papi gyűlés Tolna megye papsága számára, kedden papi gyűlés volt a Hazafias Népfront székházában, Szekszárdon. Straszenrejten József, a HNF országos tanácsának főmunkatársa tartott külpolitikai tájékoztatót. A papi gyűlésen részt vett Csajbók Kálmán, a népfront megyei titkára. Dánia A választások eredményei A hivatalos végeredmény szerint az Anker Jörgensen vezette szociáldemokrata párt nyerte a kedden megtartott rendkívüli parlamenti választásokat Dániában. A megerősödött szociáldemokraták valószínűleg kisebbségi kormányt alakítanak. A szociáldemokraták a leadott szavazatok 38,3 százalékát kapták, s ez 1,2 százalékkal több, mint az 1977 februárjában elért eredményük, mandátumaik száma így 65-ről 69-re emelkedett. A választás vesztesei közé tartozik az ország második legerősebb pártja, a Mogens Gilstrup vezette Haladó Párt is, amelynek .26 helyett a jövőben csak 20 képviselője lesz. A Dán Kommunista Pártra a szavazatok 1,9 százaléka jutott, s így nem került be -a parlamentbe. Demirel alakít kormányt Fáhri Korutürk, török köztársasági elnök Süleyman Demirelt, a konzervatív Igazság Párt vezetőjét bízta meg kormányalakítással. Demirel elfogadta a megbízást. Az Igazság Párt vezetője előző nap megkapta két kisebb jobboldali párt, támogatását kormányalakításához. Saját pártja csak viszonylagos többséggel rendelkezik a parlamentben. Mint ismeretes, Bülent Ecevit és köztársasági néppárti kormánya a legutóbbi részleges választásokon elszenvedett veresége nyomán mondott- le. Maróthy László, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB titkára fogadja a vendéget. (Képtávírónkon érkezett.)