Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
1979. október 21. NÉPÚJSÁG 7 Együtt az „összkomfortért’ Dombóvár lakályosodik Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, amelyet az odaérkező idegenek nagyközségnek néztek. Ez még a kisebb baj, de a benne élők sem érezték igazán városinak mindazt, amit lakóhelyük számukra nyújtott. ' A „mesét” ettől kezdve Vi- dóczy Lászio folytatja, annak a bizonyos városnak — Dombóvárnak — tanácselnöke: — A várossá válás első éveiben a dombóváriaknak Szekszárd-kórjuk volt. Mindent, ami nálunk hiányzott, úgy ítéltek meg, hogy azért nincs, mert Székszárd kapta... Később aztán rájöttünk, hogy minden város más adottságokkal indul, és azok szerint fejlődik tovább. Dombóvárnak is felmértük az adottságait, és a fejlődés lehetőségeit. Gunaras volt vá- sunk első szívügye, specialitása. Szinte a földből nőtt ki az üdülőtelep és a fürdőkomplexum, az értéke azonban hatvanmillió. De megmutatta másban is a város, hogy mire képes. Hetvenöt óvodai férőhelyre volt pénzünk és négyszázat létesítettünk, három esztendő leforgása alatt. Nekünk volt a megyében először tanuszodánk, nálunk vezették be először a kötelező úszásoktatást. Nyolc év alatt 49 hektárnyi parkot telepítettünk és korszerű művelődési házat építettünk... Mindezt közösen, a lakosság lehető legtevékenyebb részvételével — mondja. Közben persze folyamatosan épültek az új házak, lakótelepek, a város peremén és a központban egyaránt. Ma már senki sem mondja Dombóvárról, hogy falusias, és nemcsak a városkép alakult át, hanem a légkör is. Még a művelődési központ dolgozói sem bíztak abban, ami történt: a színházi évadra napok alatt elkeltek a bérletek. Ezerkétszázat adtak el. Dombóvárnál nagyobb városban is szép ez a szám. Dombóvár indul ugyan a településfejlesztési versenyben, de többnyire a középmezőnyben végzi. — Tavaly négymillió forint értékű munkát végeztek a helybeliek, és másfél millióval járultak ezen kívül is a város fejlesztéséhez. Idén hatmilliót terveztünk, de hét lesz belőle — így a tanácselnök. — Mi elégedettek vagyunk, hiszen minden évben alaposan meggondoljuk, mi az, amit el kell érnünk, mihez kérjük a dombóváriak, városkörnyékiek segítségét. Amit kérünk, mindig teljesítik, nem is akárhogyan. Azt hiszem, a munka a fontos, és nem a mindenáron helyezésre való törekvés. 1977-ben kezdtünk el egy hároméves társadalmimunka-akciót. Aki ebben részt vesz, az emléklapot kap, amellyel elismerjük és megköszönjük a gyermekintézmények fejlesztéséért, a művelődési központ építéséért, a téli fürdő létrehozásáért és az egyéb város- fejlesztési feladatókért végzett társadalmi munkát. — Ez a felsorolás az oklevélen is szerepel. Vajon miért? — Egyszerű az oka. Az emberek nagyon szívesen dolgoznak a városért, de mindenkinek más az igazán fontos. Sok dombóvári van, akinek ma is szívügye Gunaras épülése, szépülése — ők bármikor mozgósíthatók üdülőtelepünkért. Olyanok is vannak, akiket nem érdekelj a téli fürdő, sohasem mennek ki Gunarasba. De nagyon szívesen dolgoznak egy újabb óvodáért... És folytathatom tovább, a lényege, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy kedve szerint működjön közre abban, amiben akar — mondja Vidóczy László. A legújabb, nagy akció az év elején kezdődött. A Konda- patak völgyében pihenő- és sportpark létesül. A hosszú távú terv szerint lesz itt csónakázótó, szánkópálya, pi- henőpark, játszó- és sportpark kis és nagy gyerekeknek, valamint felnőtteknek, kisvendéglő, szabadtéri színpad, úttörővasút. Mindebből még az év végéig megvalósul a nyugdíjasók patkja — most kezdődik kiépítése — és a szánkó- pálya. — A szánkófelvonót a csavaripari vállalat kollektívája készíti el, a melegedőépületet az Unió Szövetkezet építi. Mire a hó leesik, meglesz — véli az elnök. — És a tanács mennyit tervezett rá? — Semennyit! Mindezt társadalmi munkában készítjük el, a magunk kedvére, örömére. A pihenő- és sportparkban harminc kis sportpálya is készül. Minden, a város területén folyó építkezésről odahordják a kitermelt földet. Mert a Konda-paták akcióban — mint a korábbiakban is — teljes energiájával vesz részt minden dombóvári munkahely. Közöttük a Láng Gépgyár dombóvári üzemegysége is. Szendrei Lajos igazgató: — A városi tanács vezetése mun'kaértékezleten terjeszti elénk terveit, amit megvitatunk és kidolgozzuk részletesen a tennivalókat. Itt aztán én a hétfő reggeli eligazító értekezleten tájékoztatom munkatársaimat erről is. A munkaverseny-felelős viszi a hírt a szocialista brigádokhoz. Ök aztán vállalásaik és profiljuk szerint eldöntik, hogy mibe kapcsolódnak be. íme, ez a társadalmi munkák szervezésének vázlata... — mosolyog. Az első félévben 421 órát dolgozták a gépgyáriak Dombóvárért, két hónap alatt aztán ennék a négyszeresét teljesítették. Óvodák, parkok kaptak hintát, játékokat így, csőállatokkal — mászókákkal — gazdagodták. A segítőkész szellem önmagában is rokonszenves. És FestőfamíHa A hír, hírvoltához illően rövid és tömör: „Kiállítás nyílik a Breznay család munkáiból...” és így tovább. Csak a kiállításon derül ki, hogy nem is akármilyen család: két szülő és kilenc gyerek. Mindannyian festők. — Szó sincs arról, hogy festőnek nevelnénk a gyere- keihket — mondja Breznay József. — Szabad légkörű család vagyunk, kiJki a maga módján alakíthatja, formálhatja életét. Ezzel kapcsolatban némi önkritikát is kell gyakorolnom, mert az igazság az, hogy a szabad légkör kialakulásához nagymértékben hozzájárult és járul rendkívül sok elfoglaltságom. Ahhoz, hogy az ember a felszínen maradhasson, nagyon sokat kell dolgoznia. Ez nem kis összefüggésben van az anyagi ügyékkel, hiszen tizenegy tagú családot kell fenntartani, taníttatni. Breznay József szinte minden európai nagyvárosban kiállított már. Egyébként 1916-ban született, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, ahol Szőnyi István tanítványa volt. A festészet minden műfajában jártas és műveli is. Mun'kácsy-díjas, a Munka Érdemrend kitüntetettje. Aktív résztvevője a különböző hazai és külföldi kiállításoknak. — Én is azok közé tartozom, akik elsőként próbáltak külföldön utat nyitni a magyar képzőművészetnek. 1957-ben Bécsben szerepeltünk Iván Szilárddal, Kurucz D. Istvánnal, Laborcz Ferenccel — sorol néhány nevet kapásból. — Aztán jött Párizs. Sikerült munkáimmal a nemzetközi élvonalba kapaszkodnom és ott megmaradnom. Sőt, ma már a francia szalon tagja vagyok. Az Independent 6zalon a világ kapuja — mondják művészberkékben és ez így igaz. — Mondjuk Párizs és Ten- gelic között elég nagy a távolság. Nemcsak kilométerben. — Igaz. Hallottuk, hogy Tolna megye az országnak eléggé elhanyagolt része — már ami a képzőművészetet illeti. Felvettük a kapcsolatot az illetékesekkel és így kerültünk ide. Hozzá kell tennem, hogy szívesen jöttünk. Küldetésnék tekintjük a vidéki kiállításokat. Tengelicre, személyesen heten tudtunk csak eljönni. A feleségem nincs itt. Pontosan ma nyílik önálló kiállítása Budapesten, a Helikon galériában, így ott kell lennie. Gánóczy Mária is a Képző- művészeti Főiskolát végezte el, ahol festészetet és szobrászától tanult. Kezdetben rézkarccal is foglalkozott. Szívesen fest tájat vagy csendéletet. Több nemzetközi kiállításon is szerepelt: Párizsban, Brüsszelben, Gent- ben, az NSZK-ban, Olaszországban. — Viszont eljöttek a Párizsban tanuló gyerekek: József, a legidősebb, Gábor és Mária. A Beaux-Arts Képzőművészeti Főiskolán tanulA család tengelici kiállításán megjelent Breznayak: az apa, mellette a legkisebb gyerek, Márti, aztán András, Sándor, Mária, Gábor, József. nak. Magyarországon ugyanis nem vették fel őket. így 'kénytelenek voltak Párizsba menni, hogy tanulhassanak. A „párizsiak”-hoz fordulók, akik már elvegyültek a közönség között és autogramot osztogatnak, beszélgetnek. — Ott nincs olyan, hogy magyar, német vagy angol. Külföldi van. Egy hátránya van a legtöbbnék. a nyelv ismeretének hiánya. Ezt előbb-utóbb léküzdi az ember. Az igazi hátrány másból adódik. Ott mindenkinek csillogni kell, ha létezni akar. Ez a megmaradás feltétele. Az élet nagyon nyüzsgő, forr, változik. Fel kell venni ezt a tempót. Kiállítás kiállítást ér, előadásök, viták. Egyszóval, ha az ember ezt követni tudja, akkor nem idegen. Az aztán semmit nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű. * Az emberben csak-csak motoszkál a kérdés, hogy miként alakult ki a Breznay festődinasztia. — Biztos, hogy valami örökletes képességről is szó van, hiszen az én édesanyám is nagyon szépen és szívesen rajzolt — mondja Breznay József. — A feleségem ősei közt pedig több ilyen vonzal- mú is akadt. Aztán nyilván a légkör is inspirálta a gyerekeket. Hiszen szabad bejárásuk van a műterembe, ott szabadon foglalatoskodhatnak, amivel éppen akarnak. Mint már mondtam, festőnek taníttatni egyet sem akartunk. A feleségemmel együtt azt akartuk, hogy mindegyik tanuljon ki egy rendes polgári szakmát, lehetőleg a művészethez közelállót. A festészet aztán ezenfelül jöhet, ha jönnie kell. József például a Képzőművészeti Szakközépiskola fa- és bútorrestaurátor szakára járt. Több, saját tervezésű bútort készített. Klára is a Képző- művészeti Szakközépiskolába járt, ahol a fotó szakon kezdett, majd átment a grafikai szakra. Aztán biológia—rajz szakos tanár lett. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria festőrestaurátora. Gábor ugyancsak a testvérei által végzett iskolába került, a díEMLÉKLAP DOMBŰVAR FEJLESZTÉSE ERDEKEBEN VEQZETT TÁRSADALMI MUNKÁÉRT tHMIIO ELISMERJÜK ÉS MEG KÖSZ ÖNJÜK A GYERMEKINTÉZMÉNYEK FEJLESZTÉSÉHEZ. MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉPÍTÉSÉHEZ. TÉLI FÜRDŐ LÉTREHOZÁSÁHOZ EGYÉB VÁROSFEJLESZTÉSI FELADATOKHOZ NYŰJTOTT _______ÓRA .FT ÉRTÉKŰ Á RSADALMI MüNKÁI DOMBÓVÁR. V DOMBÓVÁR VÁROS TANÁCSA Van, aki az emléklapot be is keretezi egyúttal természetesen gyümölcsöző: Dombóvár lassan összkomfortos várossá válik, ahonnan egyre kevesebben vágyódnak el, és egyre többen kívánnak polgárává lenni. VFÉ Beszélgetés tengeliciekkel szítőfestő szakra, ugyanígy Mária is. Pali is ebben az iskolában tanul, harmadikos és az ötvösmesterséget tanulja. András elsős és ő is díszítő- festő szakon van. A legkisebb, Márti, hatéves. Vele kapcsolatban csak reményeink lehetnek. Legutóbb azt mondta, hogy ő énekesnő lesz. Legutoljára hagytam Sanyit. Az ő életének alakulása a legérdekesebb. Ö a vegyipari szakközépiskolába járt és soha nem festett. A művészetek iránt nem mutatott érdeklődést. Bár gyanús volt a gyerek, mert óvodás korában, négyévesen olyan csodálatos csendéletet festett, hogy az óvó nénik csak ámuldoztak velünk együtt. Érettségi után kezdett festeni. Úgy jön belőle a forma, a szín, mint a madárból az ének. Az ő példája mutatja talán legjobban, hogy van ezekben a gyerekekben valami belső kényszer, ami festeni készteti őket. A beszélgetés közben lassan kibontakozik, hogy a családfő igen sok idejét elveszi a mindennapi élet szervezése, bonyolítása, a megélhetés biztosítása, az odafigyelés. — Jut időm festeni, hogyne jutna. Sokszor egy át- sZaladgált, fárasztó nap után, jobban, megy a munka, mint egyébként. Egyszerre négyöt képen dolgozom. így mindig találok összhangot valamelyik munkámmal és jó lélekkel mellé tudok állni. * Úgy látszik, mintha a festészet mellékes tevékenysége volna, mindegyiknek. Más a szakmájuk. Ezenkívül még vonzza figyelmüket a zene, a vers, az irodalom, van, aki a fotózást is műveli, Sándor pedig időnként a vegyszerékkel művészkedik. Mégis, amikor azt kérdezem, mi lenne, ha nem festhetnének, szinte egyhangú kiáltásként jön a felelet: az volna a legnagyobb büntetés. CZAKÓ SÁNDOR Sándor első festménye
