Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-16 / 242. szám

2 IvÉPÜJSÁG 1979. október 16. Az SZKP jelszavai november 7-re A Pravda és más szovjet lapok vasárnap is­mertették a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 62. évfordulója alkalmából kibocsátott jelszavait. A jelszavak felhívják Európa népeit, hogy változtassák Európát a bé­ke, a biztonság, az együttműködés és a társadal­mi haladás kontinensévé, kettőzött erővel szán­janak szembe azokkal az imperialista tervekkel, amelyek újfajta rakéta- és nukleáris fegyverek telepítését készítik elő Nyugat-Európában. A világ összes népeihez intézett felhívás hang­súlyozza, hogy fokozni kell a harcot a fegyver­kezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésért, az újabb világháború veszélyének elhárításáért és a nemzetközi enyhülés elmélyítéséért. (TASZSZ) Helmut Schmidt nyilatkozata Brezsnyev bonni javaslatairól Bonn, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: A nyugatnémet kormány meggyőződése, hogy a Szov­jetunió vezetői hosszú távú, következetes politikát foly­tatnak, amelybe beleilleszke­dik Leonyid Brezsnyev ber­lini beszéde és beilleszked­nek a benne foglalt leszere­lési javaslatok is — mondot­ta egy rádióinterjúban Hel­mut Schmidt, az NSZK kancellára. A kormányfő emlékezte­tett arra, hogy a közép-euró­pai nukleáris fegyverzetek kérdései már Leonyid Brezs­nyev legutóbbi bonni tárgya­lásai alkalmával napirendre kerültek és a szovjet állam­fő már akkor jelezte tárgya­lási készségét a probléma megoldására. A berlini be­széd ennek a témának újbóli felvetését jelenti. Schmidtre, szavai szerint, jelentős be­nyomást tett az az állhata­tosság és energia, amellyel a szovjet vezető az enyhülési politika -folytatásán fárado­zik. A katonapolitikai javasla­tok nyugati megítélésében a kancellár szerint három elem keveredik: egyes pontjai fel­tétlenül üdvözlésre méltók, mások alapos megfontolásra adnak okot, megint mások bizonyos kétkedést váltanak ki. A kormányfő üdvözlésre méltónak nevezte, hogy Brezsnyev megismételte a Szovjetunió álláspontját: az „eurostratégiai” fegyverzetek csökkentéséről és ellenőrzé­séről a SALT—III. keretein belül kell tárgyalni. Hasonló­képpen pozitívnak minősítet­te, hogy a Szovjetunió kész egyoldalú lépésként vissza­vonni húszezer, Közép-Euró- pában állomásozó katonáját és ezer páncélosát. Helmut Schmidt ugyanak­kor jelezte azt is, hogy a NATO decemberi tanácsülé­sén nyugatnémet részről szorgalmazni fogják a nyu­gati szövetség európai nuk­leáris fegyverzetének kor­szerűsítését. Értésre adta, hogy ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok jelentős nyomást fejt ki. Bonn ugyan­akkor el akarja érni, hogy az amerikai rakétafegyverek gyártásával és európai óllo- másoztatásával foglalkozó döntéssel párhuzamosan a NATO leszerelési javaslato­kat terjesszen a Varsói Szer­ződés elé. Az NSZK változatlanul el­lenzi, hogy az új középható­sugarú amerikai rakétákat kizárólag nyugatnémet terü­leten állomásoztassák. Vala­mennyi nem-nukleáris NA- TO-országnak közösen kell vállalnia a döntéssel járó kockázatokat és a felelőssé­get. Párt- és kormányküldöttség élén Moszkvába érkezett Hafez Asszad, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. A vendégeket a repülőtéren Alekszej Koszigin miniszterel­nök fogadta. Púja Frigyes Portugáliában Joao Freitas Cruz portugál külügyminiszter meghívásá­ra háromnapos, hivatalos lá­togatásra hétfőn Lisszabon­ba érkezett Púja Frigyes ma­gyar külügyminiszter. A lisszaboni repülőtéren a magyar külügyminisztert és kíséretét Joao Freitas Cruz külügyminiszter és a portu­gál külügyminisztérium több vezető beosztású tisztségvise­lője fogadta. Hétfőn délután a külügy­minisztérium épületében megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Púja Frigyes ma­gyar és Joao Freitas Cruz portugál külügyminiszter kö­zött. * Púja Frigyes havannai tárgyalásairól közleményt adtak ki, amely a többi kö­zött megállapítja: Isidoro Malmierca külügy­miniszternek, a Kubai Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága tagjának meghívá­sára 1979. október 10—13. kö­zött hivatalos, baráti látoga­tást tett Kubában Púja Fri­gyes, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának tagja, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere. A rendkívül szívélyes és baráti légkörű megbeszélé­sek a Magyar Népköztársa­ság és a Kubai Köztársaság együttműködését tükrözték, amel - az élet minden terü­letén kibontakozott. A tárgyaló felek ismételten megerősítették eltökéltségü­ket, hogy következetesen munkálkodnak a nemzetközi enyhülés megszilárdításáért .és elmélyítéséért, az enyhü­lésnek a világ minden részé­re való kiterjesztéséért. Az idő próbája Kötélhúzás a Közel-Keleten December közepén, Roger Vadim rendezésében, fény- és Rángjátékok bemutatójára kerül sor a gizehi piramisok tövé­ben! Ezúttal azonban nem Egyiptom régmúltját, a gúlát épít­tető fáraók emlékét idézik fel, mint eddig, hanem Szadat el­nök jeruzsálemi útját elevenítik meg második évfordulóján. Kairóban komolyan fontolgatják Jürgen Richter, a különc­ködéseiről ismert müncheni művész ötletének megvalósítását is. Eszerint a Sínái-félsZigeten, félmillió ember, háromszáz- ezer egyiptomi és kétszázezer izraeli húzna közösen egy, mé­reteiben ennek megfelelő, több száz kilométeres vékony mű­anyag kötelet. AKADOZÓ ÜJÍTÁS Miközben show-ötletekben tehát igazán nincs hiány, egye­lőre másfajta, politikai kötélhúzás folyik. Több mint egy esz­tendő telt el a Camp David-i keretszerződések aláírása óta, s lassan héthónapos lesz az amerikai bábáskodással létre­hozott egyiptomi—izraeli küfönbéke-szerződés. A felgyorsult világpolitikai történések korszakában joggal szólhatunk már az idő próbájáról. A realitásokat elemző kommentátorok és szakértők már eleve figyelmeztethettek a különbéke belső ellentmondásaira, ezek azóta mindenki számára nyilvánvalók­ká lettek. Az egyiptomi—izraeli megállapodás a kétoldalú kapcso­latokat illetően, lényegében tartja a menetrendet. Nemrég ki­tűzték az egyiptomi zászlót Abu Darbára, ezzel megvalósult a Sínai-visszavonulás harmadik szakasza, s 1982-ig Izrael való­színűleg kiüríti a korábban Kairó fennhatósága alatt állott, megszállt területeket. Az ígért „nagy nyitás” már jobban aka­dozik: a Szuezi-csatornán eddig csupán négy izraeli hajó ha­ladt végig; a turistákat legfeljebb tucatokban jelezhetik; egyetlen közös vállalkozás alakult, de nem kezdte meg gya­korlati működését; s a két ország között elvben kijelölt légi­folyosót még egyetlen repülőtársaság sem használja. Nem hiányzik viszont az Egyesült Államok tevékenyebb közreműködése. Egyiptom eddig 800 millió dolláros gazdasági segítséget kapott, az ígéretek további másfél milliárdra vo­natkoznak, s jövőre megindulhatnak a nagyobb méretű ka­tonai szállítmányok is. (A szemtanúk feljegyezték, hogy az idei októberi díszszemlén, a negyedik háború kitörésének ha­todik évfordulóján, az egyiptomi hadsereg csaknem kizáróla­gosan korábbi — mindenekelőtt a Szovjetunió által szállított — felszerelésével vonult fel.) Azt viszont máris látni lehet, hogy az amerikai mannahullajtás messze elmarad a várako­zásoktól, Egyiptom 12—15 milliárd dolláros gazdasági és 20 milliárdos katonai juttatásokat kért a következő évtizedre. Ráadásul Izrael, mind mennyiségileg, mind minőségileg ma­gasabb kvótákban részesül, az amerikai közreműködés tehát tartósítja az izraeli elsőbbséget, beleértve a katonai fölényt, s Kairól számára legfeljebb a kiesett arab támogatás egy ré­szét pótolhatja. Mindezért cserébe Egyiptom kivált az arab frontból, elszigetelődött az aráb világtól, sőt szembekerült azzal. KAIRÓI ARCMENTÉS Egyiptom számára ezért első pillanattól kezdve lényeges volt, hogy mentse a menthetőt és megpróbáljon az általános arab érdekek szószólójaként szerepelni. Camp David keretébe így került a palesztin kérdés. Nyilvánvaló, hogy Kairó nem túlságosan lelkesedik a palesztin ügyért, de azt egyszerűen még a különúton sem hagyhatta figyelmen kívül. A szadati vezetésnek nagyon is jól jönne, ha valami csekély eredményt felmutathatna, ezért mindent „lenyel”: elfogadta, hogy de­monstratív módon Burg, izraeli belügyminiszter vezesse az izraeli küldöttséget a palesztin „autonómia-tárgyalásokon”, tűri a megélénkült izraeli földvásárlásokat és településszerve- zéséket a megszállt területeken, nem volt komoly szava Begin furcsa logikájához, hogy a palesztinéknek „önkormányzatot” adnak, mint lakosságnak, de ez nem vonatkozhat a területre, amelyen élnek. Ezek a megbeszélések érthetően teljes holt­ponton vannak, annál inkább, mert a palesztin arab nép A török mérleg Hétfő esti kommentárunk. Nem is olyan régen még szinte egyetlen országban sem okozott gondot egy-egy pótválasztás. Ma viszont napirenden van, hogy bármilyen — akár részleges —, parlamenti törvény­hozási erőpróba felkavarja a polgári hatalmi viszonyokat. Érdekes és egyelőre alig tanulmányozott jelenségről van szó, amelyről annyit a felületes szemlélő is megállapíthat: az, hogy manapság egész sor nerrt szocialista országban a hétköz­napok szüntelen kísérőjelensége egyfajta kormányzati vál­ság, aligha független a nyugati világ egyetemes, nagy gazda­sági és politikai krízisjelenségeitől. Most éppen Törökországra, az Észak-atlanti Szövetség sokat és keserűen emlegetett „problematikus déli szárnyának” kulcsországára sújtott le ez a Damoklesz-kard. Pedig a választások ugyancsak nem általánosak, hanem nagyon is részlegesek voltak. Az ország hatvanhét tartomá­nyából mindössze huszonkilencben járultak a lakosok az urnák elé — igaz, számuk így is jelentős volt: nyolcmillió török állampolgár szavazott. Ami várható volt, bekövetkezett; az ellenzéki Igazságpárt nyerte el a leadott voksok 54,2 százalékát és ezzel megszerezte mind az öt, jórészt elhalálozás miatt bekövetkezett új kép­viselőházi mandátumot. Még nem végleges adatok szerint ha­sonló a helyzet a felsőházi, vagyis szenátusi pótválasztásokon. Miért minősítettük Várhatónak ezt a fejleményt? Azért, mert a mind gazdaságilag, mind politikailag alap­vető gondokkal küzdő Törökországot az átlagnál is húsba­vágóbban érintik napjaink energia- és egyéb problémái. Rá­adásul ennek az országnak rendkívül súlyos az öröksége; a felbomlott ozmán birodalom utódállamát nem véletlenül ne­vezték „Európa beteg emberének”. A sok ezer falu jelentős részében tízezrekre jut egyetlen orvos vagy tanító, a nagy- városökban gyorsan nő az infláció, a munkanélküliség — ezzel arányban pedig az elkeseredés és a terrorizmus. A belpolitikai modell sok esztendeje az, hogy a két nagy politikai tömörülés, az Igazságpárt és a Köztársasági Néppárt egyike sem tudott megnyugtató többséget szerezni. Mind De- mirel igazságpárti, mind Ecevit néppárti vezér csak úgy tu­dott — és tud a jövőben is — kormányozni, ha más, kisebb pártokkal fájdalmas elvi-politikai kompromisszumokra kény­szerül. A pótválasztások eredménye két összegező megállapítás­ra késztetheti a megfigyelőt: 1. Az ellenzék térnyerése nem programjának, hanem a növekvő elkeseredésnek köszönhető, és 2. Demirel igazságpárti kabinetje, ha — amint hamarosan várható, átveszi a vezetést — éppoly mértékben fogja nél­külözni az alapvető stabilitást, mint eddig Eceviték. HARMAT ENDRE PANORÁMA BUDAPEST Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese hét­főn Moszkvába utazott, ahol a KGST végrehajtó bizottsá­gának 92. ülésén vesz részt. LUSAKA A zambiai Ndolában An­gola, Zaire és Zambia' ál­lamfői megállapodást írtak alá. Ebben a felek kötelezik magukat: nem engedik meg, hogy területeiket a megálla­podást aláíró többi állam el­len irányuló felforgató tevé­kenységre használják fel. PÁRIZS Hétfőn délelőtt Párizsba érkezett Hua Kuo-feng kínai miniszterelnök, aki a francia fővárosban kezdi meg nyu­gat-európai körútját. Szemé­lyében a történelem során először látogat a tőkés Nyu­gatra Kína vezetője. egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ nélkül, sőt annak el­lenére tartják őket. Ezzel visszaérkezhettünk a régi kiindulóponthoz: a közel- keleti békét csák a hárm'as szabály biztosíthatja. (A megszállt területek kiürítése; a palesztin jogok érvényesítése; a térség valamennyi országa számára a biztonsági igények szavatolá­sa.) A különbékével az egyik kívánság egyik része teljesül ugyan, de annál nehezebbé válik a többi megvalósítása. S mivel a hármas követelmény összefügg: a palesztinek a ma még megszállt területen alapítanának független államot, s ez hozná meg az igazi biztonságot mindenki számára — joggal a palesztin probléma áll la középpontban. A PFSZ ELISMERÉSE Nem először és aligha utoljára ejtünk erről szót, de ér­demes felfigyelni rá, hogy fontos, új elemék jelentkeznek. A PFSZ nemzetközi elismerése mindinkább folyamatban van, ma már természetes, hogy PFSZ-iroda nyílik Törökország­ban, egy NATO-tagállam területén, a közös piaci országok határozata megemlíti a szervezetet; Simonét belga külügy­miniszter Kaddumival, a PFSZ „külügyminiszterével” talál­kozik. Szerepe van ebben a palesztinek ügye iránt megnyil­vánuló összarab támogatásnak, a közel-keleti olaj növekvő gazdasági fontosságának, s annak, hogy a különút csődje mind szembetűnőbb. Kezdeményező diplomáciába kezdett ma­ga a palesztin mozgalom is: elegendő a Dél-Libanonban meg­hirdetett tűzszünetre utalni, s általában az árnyaltabb meg­fogalmazásokra. A Young-ügy, a Washingtonban tapasztalható időnkénti bizonytalanság is ehhez kapcsolódik. Nem rökonszenvről van szó, hanem a szükségszerűségről: az Egyesült Államok is kénytelen tudomásul venni, hogy egy „pax americanát”, egy amerikai érdekeket szolgáló rendezést sem valósíthat meg a palesztinek teljes elhagyásával. A közvetlen katonai jelenlét és a nyílt fenyegetőzés eszközei (olajhadtest felállítása, az 5. flotta kialakítása és a térségbe küldése, támaszpontok épí­tése) mellett ezért próbálják erősíteni a „rugalmas amerikai” képét is. Csakhogy ez beleütközik a Tel Aviv-i vezetés, vala­mint az amerikai Izrael-lobby makacsságába, a „mindent vagy semmit” elv fenntartásába. A különút, ami az amerikai elnök számára a legnagyobb külpolitikai, s egyben belpolitikai sikerélmény kívánt lenni, így ütközik a kül- és belpolitika szövevényes érdekviszonyaival. R. E.

Next

/
Thumbnails
Contents