Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
1979. szeptember 9. Képújság 13 Három leg A világ leghosszabb alagút- ja Ausztriában köt össze két szövetségi tartományt: Vorarlberget és Tirolt. Az alag- útban, amelyben óránként 80 km-es sebességgel lehet közlekedni, televízióskamerák ellenőrzik a forgalmat. Az alagút hossza 14 kilométer. A világ legnagyobb kerékpárját egy kis belga városkában, az Antwerpentől nem messze fekvő Westmale-ban készítették. Hosszúsága 20,7 méter, súlya ezer kg, és 35-en férnek rá. Az észak-dániai Fredericia városka dohánygyárában készítették el nemrég a világ állítólag legnagyobb szivarját. A szivar a „Los Gigantos” megtisztelő névre hallgat. Három ember 445 munkaórájába került, mire elkészítették a 2,78 méter hosszú és 27 kg súlyú „óriási izzó rudat”. Dilemma Kíváncsi vagy? Mi hajtja a rakétát? A Gagarin űrrepülése óta eltelt több mint tizenöt esztendő alatt csodálatos eredményeket ért el az űrrepülés. Sok minden módosult a kezdet óta, például az űrhajó mérete, felszerelése, az űrben tartózkodás időtartama, stb. Változatlan maradt azonban az űrhajót a röppályára állító hordozórakéta hajtóműve: ez ma is folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű, noha az elmúlt évek során valamelyest változott a hajtómű szerkezete, s az eleinte alkalmazott folyékony hajtóanyagok köre is bővült. A folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű egyelőre az embert szállító űrhajók kizárólagos hajtóműtípusa, s az ember nélküli, automatikus űrrepülési eszközök (mesterséges holdak, űrszondák) hordozórakétáinak nagyobbik része is folyékony hajtóanyaggal üzemel. A folyékony hajtóanyagú rakéták hajtóanyaga rendszerint két összetevőből áll: tüzelő- és oxidálóanyagból. Ezek külön-külön vannak tárolva, s csak közvetlenül az égési folyamatot megelőzően fecskendezik őket a tüzelőtérbe. Olykor ettől eltérő, úgynevezett egy komponensű (tüzelő- és oxidálóanyag együttesen) és három komponensű (két tüzelő- és egy oxidálóanyag) folyékony hajtóanyagot alkalmaznak. A jelenlegi űrhajózási és katonai rakétahajtóművek nagy többsége azonban folyékony, két komponensű hajtóanyaggal működik. A tüzelőanyagok közül jól ismert a repülőgépeknél is használt kerazin. Ez színtelen, jellegzetes szagú folyadék, kémiailag stabil. A folyékony hidrogén a leghatékonyabb tüzelőanyag, azért ott alkalmazzák, ahol nagy fajlagos tolóerőre van szükség: elsősorban az űrhajók hordozórakétáinak második és harmadik fokozatában. A diKépünkön: már feltöltötték a tartályokat hajtóanyaggal — Bajkonurban metil-hidrazin a salétromsavas oxidálóanyagokkal öngyulladó keveréket alkot; e tulajdonsága miatt főként a többször indítható hajtóművekben alkalmazzák. Az oxidálóanyagok között legfontosabb a folyékony oxigén, különösen a folyékony hidrogénnel, kerazinnal, di- metil-hidrazinnal használják. A salétromsavas tüzelőanyaggal öngyulladó keveréket alkot; gyártása egyszerű és olcsó, ezért gyakran használják, főként nitrogén-oxidok- kal keverve. A nitrogén- tetraoxidot. főként a többször indítható hajtóművekben használják. A fluor rendkívül hatékony oxidálóanyag, jelenleg azonban még inkább csak kísérletekben alkalmazzák. Egyes gyerek — Mama, a tanító néni ma a családunkról kérdezett engem. Azt akarta tudni, hogy ti hol dolgoztok, és hogy van-e még gyereketek. — És te mit mondtál neki? — Azt mondtam, hogy egyetlen gyerek vagyok. — És elégedett volt a tanító néni a válaszoddal? — Nagyon. Azt mondta, hogy még ez a szerencse. Egyforma - nem egyforma Az ábrák között találtok két egyformát. Keressétek meg, melyik kettő egyforma? ,©©@©©0 !®09©0@ 3©©©e>e© 4® C) © ® 3 © 5©®€©©C) 6®©©©e© 'itutJojAíta nfgjqn i«' s|ip»jo fV MUX>''i!tn jo* osjo zy :s,)|foj3j|y BÓKKON GABOR: Pöttöm tündér Alt mondja Pöttöm Tündér És ő mindig mindent észrevesz Sajnálja a citromfácsáról Hisz nem él át édes perceket Az ajtó se nyikorog Hanem bús mert csak ki- és bevezet Nagyon magányos így arra gondol Mikor tokjában még szú percegett Móra Ferenc: Madarak iskolája Egy kisfiú nagyon szeretett volna fecske lenni. Azt hiszitek, talán szúnyogpaprikásra éhezett? Ó, dehogy! Azért, mert azt hitte, hogy akkor nem kell neki tanulni. No hát, szerettem volna, ha tegnap látta volna ez a kisfiú, amit én láttam. Azt láttam, hogy hogyan tanítja a nagy fecske a picit röpülni. Fecskeanya kiparancsolta a fiókáit a fészekből a tornác párkányára. Úgy gubbaszkodtak ott a buksik, mint az iskolás gyerekek a padban. Fecskeapa pedig kiült az eperfára, és onnan parancsolgatott: — Gyerekek, csak csicseri! Bátran csak, ficseri! Hárman szót is fogadtak, és átlibbentek fecskeapához. Hanem a negyedik buksi csak lihegett, pihegett, a szárnyát is megemelte egy kicsit, de aztán csak visszalépett a párkányra. Csicsergett keservesen, hogy a röpülés nem neki való tudomány. — Nem szégyelled magad? — koppantottá meg fecskeanya a feje búbját. És taszított rajta a szárnyával akkorát, hogy nyaklevesnek is beillett. Erre aztán mégiscsak szárnyra kapott a buksi. — Messze, messze, messze? — kiabált kétségbeesetten, ahogy a levegőben bukdácsolt. — Erre, erre, erre! — biztatták az apja meg a testvérkéi az eperfáról. Tízszer tették meg az utat egy délelőtt a kis fecskék a tornácról az eperfáig meg vissza. Akkor aztán az öregek azt mondták, hogy elég ennyi tudomány egy napra. Másnap már a háztetőre is kihozták a fiatalokat. Harmadnap pedig már a szomszédban kóstolgatták a legyet, hogy ott jobb ízű-e, mint nálunk. Azt is láttam már, mikor a gólya tanította a fiát békát enni. Az anyagólya röpült előre a békával a csőrében, a fia utána. Kétszer-háromszor megkerülték a kéményt, akkor az anyamadár följebb röppent, és kiejtette csőréből a békát. A gólyafióknak röptében kellett ezt elkapni. Ha nem sikerült neki, akkor az anyja megbúbozta. Tyúkanyónak is sok baja van a csirkéivel, míg kitanítja velük az iskolát, mert a kiscsirkének is nehéz feje van kezdetben. Bizony, bizony, mindenkinek tanulni kell, ha tudni akar! Vasárnap Hétfő KOSSUTH RADIO 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Három a kislány. Készletek. 8.55: Zenés reklámturmix. 9.00: Magyar Múzsa: „Szép volt bátran a magasba hágni”. 9.51: Szerkesztői üzenetek. 10.08: A boldog királyfi. Oscar Wilde meséje. 10.53: Vidám skála. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jasha Heifetz 1917— 1955 között készült lemezfelvételei. XXVIII. 13.49; Rádiólexikon. 14.19: Szerelmi kettősök. 15.05: Útközben. 15.12: Színes népi muzsika. 15.53: Alekszandria Milcseva énekel. 16.20: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. 17.15: Metronóm. 17.35: A zene- irodalom remekműveiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Szegények és gazdagok. Hemingway regénye. 19.40: A Magyar Rádió Sanzonpódiuma. 20.40: Vavrinecz Béla: Magyar képeskönyv. 20.59: Á Rádió lemezalbuma. 22.20: Szimfonikus zene. 0.10: Dzsesszfelvételeinkből. PETŐFI RADIO 7.30: Edward Power Biggs orgonái. 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: A tegnap slágereiből. 9.30: Rátóti mesék. (Ism.) 10.33: A Kabarészínház hangmúzeuma: Töltsön egy órát velem. 11.29: Válogatott embermesék. 12.01: Jó ebédhez szól a nóta. 12.58; Hat kis pingvin. 13.35: Robog a víz. 14.05: Újdonságainkból. 14.33: Táskarádió. 15.30: Filmek és sikerek. 16.00: Híres előadók albuma: Marié Laforet énekel. 16.35: Régi muzsika. 17.00: ötórai tea. 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: A vasárnap sportja. 19.00: Country muzsika. 19.33: Nótakedvelőknek. 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.43: Társalgó. (Ism.) 22.40: Könnyűzene. 23.10: Koreai népi dallamok. 23.22: Charity, te édes! Részletek. KOSSUTH RADIO 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Versek. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 9.56: Tas- nádi Hajnalka óvodással Ung- váry Ildikó beszélget. 10.05: Nyitnikék. 10.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 11.20: Bioritmus. Életmód, egészség, környezet. 11.40: A famászó báró, Italo Calvino regénye. IV. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50; Zenei érdekességek. 14.15: Házkutatás; Illés Endre novellája. 14.28: Nóták I. Közben: 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.28: Professzor úr, meséljen! 16.05: Sárközi István: Vonósnégyes. 17.10: Francia madrigálok. 17.24: Könyvpremier. 17.59: Faragó Laura népdalokat énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.23: Jasha Heifetz 1917—1955 között készült lemezfelvételei. 21.03: Nótaest. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 23.24: Ifjú szerelmesek elégiája. Részletek. 0.10 Novai Gábor és Miklós Tibor táncdalaiból. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Siker volt! Szigeti András hegedül, Jandó Jenő zongorázik. Részlet az 1979. júniusi Liszt-termi hangversenyből. 17.15; Vasárnapi kívánságok. Szerkeszti: Lenk Irén. 18.20: Szerb-horvát nyelvű műsor. A hét hetedik napja. Vasárnapi magazin. 19.05: Német nyelvű műsor. Vasárnapi jegyzetünk: Feladataink az oktatásban. — Neue Zeitung szemle. — Vidám történet nyelvjárásban. 19.50: Sporthírek. 20.00: „Gruss und Kuss”. Rádió Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. A műsort szerkeszti és vezeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna. (Ism.) (Színes). 9.05: Óvodások filmműsora. Kis- fiim-összeállítás. 9.30: Ciwyl kutya kalandjai. Lengyel filmsorozat. II. 10.00: Játsszunk együtt! (Ism.) 10.10: Csak gyerekeknek. Kisfilm-összeállítás. 10.50: Hírek. 10.55: Székács a köbön. Ifjúsági tévéfilm. (Ism.) (Színes). 12.15: Déli muzsika. 14.40: Franciaország madártávlatból. Francia rövidfilmsorozat. XV/6. (Ism.) (Színes). 14.55: Camilla. Olasz tévéfilmsorozat. IV/4. (Színes). 15.50; Reklám. 15.55: Műsorainkat ajánljuk. (Színes). 16.20: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 16.25: Reklám. 16.35: Evezős-világbajnokság. (Színes). 18.05: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. (Színes). 18.45: Esti mese. (Színes). 18.55: Tévétorna. (Színes). 19.00: A Hét... (Színes). 20.00: Hírek. 20.05: Aki mer, az nyer. Tévéfilm. (Színes). 21.05: Sporthírek. 21.15: Ä boldogok szigete. Portréfilm. (Színes). 22.10: Hírek. JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázda. — Faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.00: A kis Mikula kapitány. — Gyermekműsor. (Ism.) 10.30: Maja a méhecske. Gyermekműsor. 11.00; Népi muzsika. 11.30: Földművelőknek. 15.00: Nyári délután. 17.45: Fehér Bim, fekete fül. Szovjet film gyermekeknek. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Sémán kívül. 21.05: Történetek emberekről. Dokumentumsorozat. 21.05: Arcképek. Szórakoztató zene. 22.10: Sportszemle. II. MŰSOR 10.55: Bled: Evezős-világbajnokság. döntő. 13.55: Evezős-vb. 16.30; Élünk és meghalunk. Do- kuméntumfilm. 17.00: Monza: Autóversenyek. (Felvételről.) 17.30: Mary Pickford. 19.10: Dokumentumfilm. 20.20: Gondolkodás az egészségről. 21.10: Huszonnégy óra. 21.30: A tizedik áldozat. Olasz film. PETŐFI RADIO 8.05: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. 8.33: Benatzky és Kawan operettjeiből. 9.10: «lágermúzeum. 10.00: Zene- délelőtt. 11.55: Mindennapi pénzügyeink. 12.00; Béres Ferenc és Kotlári Olga népdalokat énekel. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Filmek és sikerek. 14.00: Kettőtől ötig.. 17.00: Gyár és környéke Ózd. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.25: Mi lenne... 19.55: Zenekari operettrészletek. 20.33: Társalgó. 22.30: Népdalok. 23.15: Tánczene. III. MCSOR 8.08: Zongoramüvek. 9..00: Ka tedra. 9.30: Operafinálék 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Dzsesszfelvételekböl. 11.30: Szimfonikus zene. 13.07: A Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női kara énekel 13.30: Magyar előadóművészek felvételeiből. 14.10: Hermann Prey énekel. 14.42: Otto Klem perer vezényel. 16.15: Döntés előtt... 16.35; Huszonöt perc beat. 17.00: Délutáni hangverseny. 18.03: Zsebrádiószínház. 18.23: Uj lemezeinkből, Schubert: B-dúr szonáta. Op. post. 19.05: Katedra. 19.35: Beverly Sills operaáriákat énekel. 20.15: Láttuk, hallottuk . .. 20.40: Dzsesszfelvételekből. 21.05: 21.05: Szimfonikus zene. 23.00 A hét zeneműve. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: A Pécsi Ta nárképző Főiskola vegyes karával Olaszországban. Dr. Nádor Tamás zenés útinaplója. 17.30: Nők negyedórája. Szerkeszti: Nógrádi Erzsébet. 17.45; Gyurkovics Mária és Sárdy János nótákat énekel. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb horvát nyelvű műsor. Hírek. — Aktualitások. — Jegyzet. — Né pi együttesek műsorából. — A tanácselnök nyugdíjba vonult. Riporter: Kricskovics Antal. — Zenével búcsúzunk hallgatóinktól. 19.00: Német nyelvű műsor Hétfői magazin; Hírek. — Beszámolunk a II. országos német nemzetiségi fúvósfesztiválról. Ze nés riportműsor. — Újdonságok innen-onnan. 19.30: Műsorzárás. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló 17.45: Gyerekek énekelnek. 18.00 Volt egyszer egy császár. Gyermekműsor. (Ism.) 18.15: Művelődési adás. A szó, mint orvosság. 18.45; Ifjúsági műsor. 19.15 Rajzfilm. 20.00: Kati Kusticeva Tv-dráma. 21.05: Kiválasztott pillanat. 22.20: Dokumentummű sor. 22.50: Művészek és szerepek: Nikola Mitic. II. MŰSOR 17.30: Baltazár tanár úr.- Rajzfilm. 18.45: Válogatás. 20.30: Sport karikatúrában. 20.35: Tapasztala tok. 21.05: Huszonnégy óra. 21.15 Fehér utak. Albán film.