Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

a^PÜJSÄG 1979. szeptember 9. A Duna a barátság folyama Jól fejlődik a DUNATRANS szovjet—bolgár vízi szállítási vállalat tevékenysége. A kö­zös vállalat a gazdasági együttműködés egyik igen jó példája. A bolgár és a szovjet hajó­sok célul tűzték ki. hogy ebben az évben a két baráti ország külkereskedelmi for­galmának mintegy 30 százalé­kát fuvarozzák a Dunán az 1978. évi 19 'százalékkal szemben. A hajósok mozgalmat indí­tottak a hajók kikötőkben el­töltött várakozási, holt idejé­nek 5 százalék alá történő csökkentésére is. A nehéz navigációs feltéte­lek ellenére — sűrű köd, ki­adós hóesés, erős szelek, — az év első negyedében mint­egy 85 hajókaraván ért cél­hoz bolgár, illetve szovjet zászló alatt. 1977 nyara, a DUNA­TRANS megalakulása óta igen nagy munkát végzett mind a Bolgár Folyami Ha­józási. mind a Szovjet Du­nai Hajózási Igazgatóság. Az elmúlt időszakban a válla­lat mintegy 700 vegyes hajó­karavánt indított útnak, a 3160 uszály pedig mintegy 1,5 millió tonna árut szállított. Ipari építkezések, rekonstrukciók Az MTT, a szlavóniai Mari­bor textilvállalata ez évben 150 millió dinár értékben kor­szerűsítési termelését. A vál­lalat üzemei ezentúl évente 24 millió méter pamut és mű­szálas textíliát, 2 millió mé­ter tiszta és vegyes gyapjú kelmét, 2 millió kilogramm cérnát gyártanak, Valamint 7 millió dollár értékű termé­ket exportálnak. * Konténer-pályaudvart épít a szlovéniai „GOREJNE” tár­sulás Velen jében, a Jugo- agent tengerészeti ügynök­séggel közösen. Korszerű módszerrel a Gorenje jelen­tősen megnövelheti szállítmá­nyainak mennyiségét. Ez év­ben terv szerint 2000 konté­nerben küld például árut ausztráliai megrendelőinek. * Évi 750 000 tonna kapacitá­sú új kokszolómű építése kezdődött a Zenica Vasmű­vekben (Bosznia—Hercegovi­na). Az üzem előreláthatólag két év alatt készül el. A beru­házás összege megközelíti a 2000 millió dinár értéket. * A ljubljanai LEK Gyógy­szervegyészeti Vállalat saját technológia alapján, hazai nyersanyagokból új gyógy­szergyárat helyezett nemrég üzembe. Az itt készülő, Re- tergin nevű új gyógyszer gyártása húszévi kutatómun­ka eredményeként kezdődhe­tett meg. Alapanyaga a Ju­goszláviában 3600 hektáron termesztett, többek között az Ergotin nevű, a méhizomzat összehúzódását elősegítő ha­tóanyagot tartalmazó anya­rozs. A jelenlegi 300 kiló he­lyett ebből a gyógyszerből az új gyár üzembe lépésével már 1000 kilogramm évi termelést érnek el. A gyár termékeinek háromnegyed részét exportál­ják. A Leninről elnevezett Le- ningrádi Atomerőmű első blokkja üzembe állítása óta több milliárd kilowattóra elektromos energiát termelt. Ez az erőmű az első a szov­jet nukleáris óriások új nem­zedékében, ahol egymillió ki­lowatt teljesítményű reakto­rokat helyeznek üzembe. Az erőmű második része most épül. Hamarosan megkezdi munkáját a harmadik, majd a X. ötéves terv végén a ne­gyedik rész is, vagyis az erő­mű teljesítménye megduplá­zódik és eléri a négymillió ki- lowatott. A Leningrádi Atomerőmű­vet az utóbbi ötéves tervben kezdték építeni. Az energeti­ka ezen új ágazata 1954-ben indult fejlődésnek, amikor a Kalugai terület Obnyinszk városában megkezdte műkö­dését a világ első atomerő­műve. Teljesítménye egészen kicsiny, mindössze ötezer ki­lowatt volt. Üzemeltetési és építési tapasztalatai azonban lehetővé tették a tudósoknak, hogy meggyőződjenek szá­mításaik helyességéről, és be­bizonyítsák. hogy a szovjet tudomány és technika olyan színvonalat ért el, amikor széleskörűen fel lehet hasz­nálni az atomenergiát békés célokra. Jelenleg az ország külön­böző ' részeiben működnek atomerőművek, többek között az Uraiban a belojarszki. a Kaukázusban az örmény, va­lamint a novovoronyezsi és a kurszki. Az atomenergia meg­hódította az Északi-sarkot is. így a Csukotka-félszigeten. az örök fagy hazájában mű­ködik a bilibinói atomerőmű, amely nemcsak áramot ad, de eleget tesz a lakosság fűtési igényének is. A Szovjetunióban gyorsított ütemben kívánják fejleszteni az atomenergetikát az ország európai részén, öt év alatt 13—15 millió kilowatt ener­giát kívánnak atomerőmű­vekből nyerni, ami az elekt­romos erőművek növekvő teljesítményének egyötödét képezi. Mindez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű olajat és szenet takarítsanak meg, amire a gazdasági élet más szféráiban van szükség. A Szovjetunióban nagy fi­gyelmet fordítanak a környe­zetvédelemre. A szovjet atomerőművek üzemeltetési tapasztalatai azt bizonyítot­ták, hogy a radioaktivitást megfelelően sikerült lokali­zálni. így az nem okoz kárt az: emberekben és a termé- szétben. Évről évre aktívabbá és gyümölcsözőbbé válik a ku­bai tudósok részvétele a szo­cialista országok „Interkoz- mosz”-programjában. Erről tanúskodnak többek között a „Ráktérítő—1” elnevezésű kí­sérletek Havannában nemrég nyilvánosságra hozott ered­ményei. A kísérletsorozat fő célja az volt, hogy légi-kozmikus esz­közök segítségével tanulmá­nyozzák Kuba természeti erő­forrásait és környezetét. A kubai tudósoknak a “kísérlet első eredményeiről szóló 12 munkája népgazdasági szem­pontból nagy jelentőségű. Fontos adatokat nyújtanak az ország természeti-éghajlati övezeteiről, a tengerfenék partmenti szerkezetéről, a nedvesség eloszlásáról. A szakemberek véleménye szerint ezek az adatok módot nyújtanak a talaj-, a geoló­giai és a hidrológiai térképek pontosabbá tételére, meg­könnyítik a hasznos ásvá­nyok új lelőhelyeinek keresé­sét. BNV A Szovjetunió bemutatja Budapesten szeptemberben megnyílik a fogyasztási cikkek nemzetközi vására. G. Ge- raszimova, az APN tudósítója találkozott Marlen Akopovval, a szovjet kiállítás igaz­gatójával és megkérte őt, hogy válaszoljon néhány kérdésre. A Budapesti Nemzetközi Vásár hagyományos részt­vevője a Szovjetunió. Mi a vásár jelentősége a szovjet —magyar gazdasági együtt­működés fejlődése szem­pontjából? — A Szovjetunió részvé­tele ezen a vásáron az or­szágaink közti kereskedel­mi és gazdásági kapcsola­tok bővítésének egyik ha­tékony formája. Ezek a kapcsolatok dinamikusan és stabilan fejlődnek. Mé­reteikről tanúskodik példá­ul a következő adat is: a két ország áruforgalma 1979-ben csaknem 5 milli­árd rubel lesz. Magyaror­szág legfontosabb gazdasá­gi partnere a Szovjetunió, amellyel külkereskedelmi forgalmának egyharmadát bonyolítja le. Magyarország viszont az ötödik helyét foglalja el a Szovjetunió kereskedelmi partnerei kö­zött. A szovjet—magyar gaz­dasági együttműködés egy­re sokrétűbbé válik, orszá­gaink változatlan érdeklő­dést tanúsítanak a kapcso­latok bővítése, és egyebek közt a vásárokon való rész­vétel iránt. E vásárok so­rán bemutatjuk a KGST keretében megvalósuló együttműködés hatékony­ságát, a szocialista gazda­sági integráció komplex programja megvalósításá­nak eredményeit. — A szocialista közösség országai az idén emlékez­nek meg a KGST harminc­éves jubileumáról, összege­zik a KGST keretében vég­zett tevékenységük eredmé­nyeit. Vajon tükröződni fog ez a téma a szovjet ki­állításon? — Okvetlenül. A testvé­ri országok közötti együtt­működés további elmélyí­tésének jövője a hosszú tá­vú célprogramok megvaló­sításához kötődik. A tö- * megfogyasztási cikkekre vonatkozó program kidol­gozásakor e cikkek minő­ségének javítása, választé­kuk bővítése és megújítása kerül a figyelem központ­jába. A magyar könnyűipar minden ötödik gyártmánya szovjet megrendelésre ké­szül. A szovjet vásárlók jól ismerik a magyar bú­tort, cipőt, ruhát. Magyar- országon viszont ismertek a szovjet fényképezőgépek, tranzisztoros rádiók, elekt­romos háztartási készülé­kek. Ezeknek az áruknak a mintapéldányai ott lesznek a kiállításon. Az újdonsá­gok közé sorolható a „Ru­bin—C202” színes televízió, a „Szelena—211” rádió és más készülékek. Fontos szerepet játsza­nak a kölcsönös könnyű­ipari berendezés-szállítá­sok. így például a Szovjet­unió nagy termelékenysé­gű „SZTB” szövőgépeket készített a magyar textil­üzemek számára. Magyar- ország egyes részegysége­ket és alkatrészeket gyárt. Ennek az automatának a - megalkotásához más test- ^ véri országok mérnökei is hozzájárultak. A szovjet kiállításon részt vesz a volgai autó­gyár, amelyet szoros ko­operációs kapcsolatok fűz­nek össze számos magyar vállalattal. A budapesti vásár meg­érdemelt elismerésnek ör­vend, nemzetközi tekinté­lye évről évre növekszik. Az országaink közti keres­kedelmi és gazdasági együttműködést erősítve nagy lehetőségeket nyit meg a kapcsolataink bőví­tésére. Mongólia Mezőgazdasági hírek A kelet-mongóliai „Galut” mezőgazdasági szövetkezeti egyesülés a legjobbak közé tartozik. A gazdaság szarvas­marha-állománya több mint 160 ezres, évi pénzjövedelme pedig meghaladja a 7 millió tugrikot. A jó eredmények­hez hozzájárul a gépesítés magas foka: a birkanyírást, a fejést, a mezeti munkák zö­mét gépek végzik. A szövet­kezet saját erejéből épített bölcsődét, óvodát, sőt közép­iskolát, orvosi rendelőt, klub­házat, könyvtárat és szállodát is. * Három új takarmányterme­lő üzemet létesítenek ebben az évben Mongóliában, ame­lyek évente 19 000 tonna kom­binált takarmányt szállítanak majd az állattartó gazdasá­gokba. Ezzel a takarmány­termesztés volumene az előző évihez képest 10,3 százalékkal emelkedik, és eléri a 800 000 tonnás mennyiséget. Emellett a tervek szerint 1,1 millió tonna szénát is biztosítanak az állattartó gazdaságok számá­ra. Szovjet—indiai űrkutatás A szovjet—indiai béke­barátsági és együttműködé­si szerződés alapján évről évre fejlődnek a szovjet— indiai kapcsolatok. Az együttműködés egyik fon­tos területe a békés célú űr­kutatás. Az idei nyáron a Szovjetunióban szovjet hor­dozórakéta segítségével Föld körüli pályára jutatták a „Bhaszkara” nevű második indiai szputnyikot. A kí­sérlet célja az indiai szak­emberek által készített te­levíziós készülék és mikro­hullámú berendezés segít­ségével tanulmányozni a földben elhelyezkedő ásvá­nyi kincseket. A Szovjet Tudományos Akadémia és az Indiai Űrkutatási Szer­vezet szerződést írt alá ar­ról, hogy 1980—81-ben fel­bocsátják a harmadik in­diai szputnyikot. A két első szputnyikhoz hasonlóan ezt is szovjet hordozórakéta se­gítségével juttatják az űrbe. APN—KS Nő az atomenergetikai óriás A Leningrádi Atomerőmű első részlegének gépterme Indiai szakemberek tekintik meg az indiai szputnyik fellövésére előkészített szovjet hordozórakétát

Next

/
Thumbnails
Contents