Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
©Képújság 1979. szeptember 9. — Tolna megyében az emberek többségének Szabadi Mihály neve a néptáncmozgalmat, a népművészetet juttatja az eszébe, és mert a folklórra büszkék vagyunk, ön is közismert. Közismertség ... Milyen érzés? — Ilyen is. olyan is... Nem lehet egyértelműen megítélni. Sokan úgy vélik, tudják, mit végzek, közben a leglényegesebb feladataimról nem is hallottak. Az én munkámat mindez nem zavarja, nem nehezebb — igaz. nem is könnyebb — tőle, érdekes módon, inkább a gyerekeket — a Szekszárdi Néptáncegyüttes táncosait — foglalkoztatja a jelenség, őket bántja, ha úgy találják, félreértik, alábecsülik munkámat. Tudja. a múltkor valaki azzal példálózott, hogy a néptáncmozgalom első nagy korszaka akkoriban kezdődött, amikor megjelentek a traktorok. De hol vannak már azok a traktorok? Mi lenne, ha valaki ezekhez ragaszkodna, eró- sítgetné, hogy igenis, azok a jók? A néptánccal kapcsolatos igények, sajnos, megtorpantak az ötvenes évek elején, sokan vannak, akik semmi egyébre nem tartják, mint a szórakoztatás ünnepségeken alkalmazható válfajának. — Ugyanakkor kialakult egy réteg, amely érti, szereti, becsüli ezt a műfajt. — A jóindulatot minden irányból érezzük, csak sokszor bántó az a megrekedt- ség, amiről beszéltem. A munkát is nehezíti. Itt van például a bogyiszlói népi együttes. Nyugodtan állíthatjuk, az ország legkiválóbb hagyományőrző együttesei közé tartoznak, habár csak harmadik éve „támadtak föl”. Előtte húsz éven keresztül nem létezett az együttes. Kemény másfél esztendős munka kellett, amíg a húszéves szünetet be tudtuk hozni. Ott nem lehetett folytatni, ahol annak idején abbahagyták. ahhoz, hogy a kor színvonalán, mai szellemben végezzék a hagyományőrzést, a feszített tempójú, szorgalmas munka mellett a bogyiszlóiak tehetsége, az együttes kiváló szelleme kellett. Ma alapvetően másképpen gondolkodunk a népművészetről. mint húsz esztendeje, éppen ezért másként is jelenik meg a népművészet, ezt tudni kell! — A bogyiszlói együttes tudja, érzi mindezt? Ez a sikereik titka? — Hihetetlen érzékük van a „valódisághoz”. Egy-egy mozdulatot lehet hamisan és valódian is megjeleníteni. Ők — ösztönösen — megtalálják az igazi hangvételt. — Azt a bizonyos kemény másfél évet irányításával dolgozták végig, ön készítette táncaik koreográfiáját, saját gyűjtése alapján, önmagától egyetlen együttes sem támad föl és ér el kimagasló eredményeket. Valaki kell, aki mindezt irányítja. Bogyiszlón elvégezte a munka nehezét. Ezután ki lesz a „valaki”? — Azthiszem. továbbra is én. De ez nem azt jelenti, hogy én vagyok, leszek az együttes vezetője. A vezetőt ők választották ki maguk közül, annak rendje-módja szerint. Karászi Lídiának hívják, bogyiszlói. Nagyon fontos a szerepe: innét, Szak- szárdról semmiképpen sem lehet összetartani egy együttest. ott kell lenni. Bogyiszlón. Tehát ő a vezető, és egyben a segítőtársam. — Híres arról, hogy rengeteget dolgozik, mindig többet vállal, mint amit szeretne. Többször hallottam már megfogadni, hogy csökkenti a tempót. És most mégis: Bogyiszló. Miért...? — Több oka van. Jelenleg nincs más. aki ezt a munkát elvégezné. Aztán hozzám nagyon közel áll ez az együttes, nem közömbös a jövőjük. Harmadszor: a Tudományos Akadémia gyűjtést végez a községben, ebben a munkában én is részt veszek. így amúgy is sokat járok majd Bogyiszlóra... — És a Szekszárdi Néptáncegyüttes? — Az alatt a bizonyos másfél év alatt tagadhatatlanul tőlük vontam el az energiát, ami olyan szépen gyümölcsözik Bogyiszlón. De most nem kísértem el a bogyiszlóiakat nyugat-németországi turnéjukon, hogy ne akadjon meg emiatt az együttes felkészülésének ritmusa. A szekszárdi néptáncfesztiválon egy új. úgy érzem, talán végre igazi sárközi koreográfiát akartunk bemutatni, erre készültünk. Közben úgy alakult, hogy nem veszünk részt a fesztiválon. I — Hogyan...? — Éppen a fesztivál időpontjára esik a meghívás, ami Karl-Marx-Stadtba szólít. Az NDK államalapításának díszünnepségén fogunk fellépni, ezt a rangos meghívást nem lehetett visszautasítani! Ugyanakkor persze nagyon szeretnénk itthon is lenni, végtére mi vagyunk a házigazdák. — Az utóbbi évek során sokat lépett előre a Szekszárdi Néptáncegyüttes. Manapság a mozgalom első vonalában tartják számon a csoportot, ami nem kis dolog, hiszen akkor zárkóztak fel, amikor „tö- mörré vált a mezőny" — Néhány éve meghívnak a legjelentősebb fesztiválokra minket. Az idei, szolnoki fesztiválszereplés katartikus hatással volt ránk. A szakmai sikernek és a jó munkának az örömét még nem éreztük ennyire soha. Szolnokra az ország tizennégy legjobb együttesét hívták meg. minket hatodiknak rangsoroltak. — Azt hiszem, érdeménél kevesebbet tud az együttes rangjáról a megye közvéleménye! — Ez nemcsak nálunk van így. sok más együttesnek, más megyékben is ez a szívfájdalma. — Viszont megvalósult egy régi vágya a Szekszárdi Néptáncegyüttesnek. — Néhány táncosunk „feláldozásával” létrejön végre a zenekarunk. Vannak táncosaink között muzsikáló, hangszerhez értő fiúk-lányok, akik a maguk kedvére kezdtek el játszani. Úgy néz ki, zenekart alakítanak néhány más népzeneszerető fiatallal. Megtaláltuk jövendő vezetőjüket, irányítójukat is. aki ugyan még főiskolás, elég messzire. Szombathelyen, de így is nagyon lelkes tagja az együttesnek. Nyáron már továbbképzésen is voltak, szinte szünet nélkül próbálnak. Hihetetlen, mit dolgoznak! És milyen élvezettel! Régóta szükségünk volt egy népi kamaraegyüttesre is, sok számunk kíséretéhez illene az a hangzás, amit ok tudnak produkálni. — A zenekarprobléma a mozgalom egyik kulcskérdése ... — A második számú... De beszéljünk előbb magának a mozgalomnak a helyzetéről, hiszen eddig csak arról esett szó, hogy ítélik meg — értik félre — a néptáncegyüttesek feladatait. A magyar néptáncmozgalom színvonala igen magas, eredményei egyre több követőre találnak külföldön. Igaz. az utat kitaposták előttünk: Bartók és Kodály nyomán kellett haladni. nagyszerű útjelzőket követhettünk. Az a szemlélet, ami manapság már egyértelműen elfogadott a mozgalomban, komoly és következetes munka eredménye, nem máról holnapra született meg. Azok. akik a mozgalomnak ma a vezéralakjai — Martin György, Tímár Sándor — sok energiát áldoztak rá. A néptáncban a „magyar iskola” a tiszta népművészetet jelenti, az igazi értékek keresését és feldolgozását. — Gondolom, ez a szellem találhat követőkre külföldön, nem a táncokat vagy a jelmezeket utánozzák... — A fesztiválokon külföldi megfigyelők vesznek részt — tavaly Szekszárdon nyolc külföldi vendégünk volt — bekapcsolódnak a táncgyűjtő munkába is. Nem mindenhol természetes, hogy a néptánc- koreográfus rendszeres néprajzi gyűjtő. — Hol érezhető a magyar néptáncmozgalom szellemének hatása? — Például a cseheknél. De a környező országokban élő magyar nemzetiségi együttesek is lépést tartanak, sőt, örvendetes változást tapasztalunk a Magyarok Világszövetsége tanfolyamain. Ide Nyugaton, főleg Amerikában, Kanadában működő tánccsoportok vezetői, érdeklődő táncosai jöhetnek el. Néhány éve még siralmas volt nemcsak a felkészültségük, de elsősorban ízlésük, igényeik összképe. Idén — amikor egyébként kétszázan vettek részt a kéthetes tanfolyamon — alig ismertem rá a társaságra: fegyelmezetten, szorgalmasan dolgoztak, és ami szintén fontos, élvezettel. — A tanfolyam hallgatói jártak megyénkben is? — Igen, Bogyiszlóra hozták le őket. egy kis tanulmányútra. Nagyon meglepték az ittenieket, ugyanis felkészültek a látogatásra, és volt néhány bogyiszlói táncfigura, amit már előre megtanultak. — Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok résztvevője van a világ- szövetség tanfolyamának! Ezek szerint nemcsak itthon, Magyarországon, hanem a szórványmagyarság körében is virágkorát éli a néptánc? — Tizenkettőtől negyvenévesig voltak a résztvevők, és volt köztük, aki alig beszélt magyarul... — Tolna megye hogyan áll a néptáncmozgalom terén? — Mindent összevetve vagy húsz olyan együttesünk van, ami színpadra léphet. Szeretnénk is alkalmat találni rá, hogy valamennyien bemutatkozhassanak egy nagy műsorsorozat keretében, a megye nagy művelődési házaiban, végül pedig — a legjobbak — egy szekszárdi gálán. Az első számú gond megyénkben a csoportok vezetése. Idén végez ugyan húsz néptáncoktató a tanfolyamunkon, de ők csak enyhítik a helyzet súlyosságát, nem oldják meg. így is maradnak fehér foltok, vannak olyan nagyobb települések, ahonnan nincs a most végzők között senki. Mert én azt vallom, „importált” vezetéssel nem oldhatjuk meg hosz- szú távra egyetlen csoport irányítását sem. Helyi, ott élő, tehetséges ember kell erre. A zenei • kíséretről már beszéltünk. Dombóváron ott a Kapós-együttes, Bonyhádon a Szélkerék, és már említhetem a mi zenekarunkat is. De nincs megfelelő zenekara Paksnak, nincs a Sárközben sem ... Azt hiszem, a megoldás a citera. A citera egymagában is jó kíséretet képes adni. Szeretnénk egy citerás tanfolyamot indítani, éppen emiatt. — Balázs István elment a megyéből... Ő volt a népzenében a vezéregyéniség, zeneszerzőként és hangszeresként is. — Nagy veszteség Balázs Pista, de érthető a döntése: nem tudott szétszakadni, mindent teljes energiával végezni. Egyelőre nincs, aki a helyére állna. — Az érdeklődéssel, aktivitással nincs gond? — Azzal nincs. • — Táncolnivalóval...? — Tolna megye táncanyaga rendkívül gazdag, és szinte teljesen filmre vett. Sok feldolgozás készült táncainkból, és nagyon sok készülhetne. Nemcsak a helyi együttesek érdeklődnek. Ha elvállalom a felkéréseket, a mostani szekszárdi néptáncfesztivál fél mezőnye olyan táncokat mutat be, amiket én készítettem, a saját gyűjtésemből. — És miért nem vállalta? — Szörnyen sok ez így is. Éppen a nyáron forradalmasítottam az életemet. Kis forradalom ugyan, de elkerülhetetlen volt. | — Miből áll? — Nem vagyok reggeltől estig benn a megyei művelődési központban, megtanulom azt a szót, hogy nem. Többet foglalkozom kutatómunkával, koreografálással. | —Az oka? — Negyvenkét éves vagyok, és amit eddig elértem — elértem. Igyekeznem kell végre a lényegre összpontosítani. Eldöntöttem, mi az, amiben felmutathatok valamit. azon kell munkálkodnom elsősorban. • — Nem vállal többé I olyan sok mindent? — Nem. — Szóval ezután csak a megyei művelődési központ főmunkatársa, a Szekszárdi Néptáncegyüttes művészeti vezetője, a bogyiszlói népi együttes szaktanácsadója. a Tudományos Akadémia kutatócsoportjának tagja, és koreográfus lesz...? ■ — Értem ... 1 VIRÁG F. ÉVA Múltunkból A MOZSIEK VITÁJA 1816-ban nem volt népszámlálás, nem volt megyei, vagy járási szintű összeírás Sem, mégis tudjuk, hogy például Mözs községben ekkor 247 család élt, amelynek összlét- száma 1424 volt.. Azt is tudjuk, hogy 150 német nemzetiségű család volt, a szlovákok 92 családban éltek, s volt 5 magyar család is. A németek- 875-en, a szlovákok 524-en, a magyarok összesen 25-en voltak. A község történetére vonatkozó e fontos adatok egy vallási vita során keletkezett iratokban maradtak fenn az utókornak. Erről a vitáról részletesen írt Varga Ádám Mözs község monográfiájában. A szerző kimutatja, hogy a mözsiek — nemzetiségre való tekintet nélkül — békésen megfértek egymás mellett a mindennapi életben és a község igazgatásában is, de ha a vallásról volt szó, azonnal élessé vált a helyzet, fellángolt a vita, a viszály. Volt idő, amikor Tolnával folyt a vita, de 1806 táján a községen belül mérgesedett el a helyzet az istentiszteletek tartási rendje miatt. A két évig tartó huzavona 1808 őszén megegyezéssel zárult. A község bírái és esküdtjei a megállapodást közhírré tették. Ezek szerint: „Mi, a szlovák nemzetiség elöljárói elismerjük, hogy Mözs községben évek óta lakó németek jelenleg nálunk népesebbek és az istentiszteletek felét ők tartották. Kívánjuk összes nemzetiségi testvéreink nevében, hogy kivétel nélkül, ezentúl is így történjék. Mi, a német nemzetiség elöljárói összes nemzetiségi testvéreink nevében elismerjük, hogy a szlovák nemzetiség, mely kezdettől fogva Mözs községet lakja, mindig a fele istentiszteletet kapta és kívánjuk, dacára annak, hogy kisebbségben vannak, hogy a fele istentisztelet jövőben is őket illesse. Hogy a régi szép béke, rend és összetartás, úgy a templomban, mint a mindkét nemzetiségű lakosság között újra helyreálljon — mely nélkül egy község sem boldogulhat — kötelezzük magunkat, mindkét részről, hogy közös fáradozással és szorgalommal a község terhére egy alkalmas lelkipásztor eltartásáról gondoskodunk. Ezen kérelmünk teljesítését magas helyről térdhajtással esedezzük. Ha azonban magas helyen határozottan kívánnák, hogy magyar istentisztelet is tartassák, úgy szlovák részről beleegyezünk, hogy a mi részünkről az istentiszteletek magyarul is tartassanak, mégpedig egyik vasárnap németül, a másodikon szlovákul, a harmadikon németül, és a negyediken magyarul. A nagyobb hitelesség jeléül, ezen egyesség mindkét részről aláiratik.” Közel egy évtizedig nem volt ellentét, ment minden a megállapodás szerint. 1817- ben azonban ismét felborult a rend. A püspök zárta le a vitát állásfoglalásával, amely megegyezett az 1808-ban — fentebb idézett — megállapodással. RÉZPÉNZ A XVIII SZÁZAD ELEJÉN A Rákóczi-szabadságharc idején sok szó esett a pénzről. A hadsereg élelmezése, felszerelése, a katonák járandósága mind pénzt igényelt. Rézpénz állt rendelkezésre. A rézpénz értéke azonban rohamosan romlott, s emiatt sem a parasztság — amely a hadsereg élelmezését volt hivatva biztosítani —, sem a katonák nem akarták elfogadni. A helyzet annyira kiélezett volt, hogy egyesek lázadástól tartottak. Vak Bottyán 1708-ban a Dunántúlon — erőszaktól sem visszariadva — erőfeszítéseket tett a rézpénz forgalmának biztosítására, de érdemleges eredményt nem ért el. 1708-ban a dunántúli vármegyék képviselőinek Szé- csényben tartott tanácskozásán beadvány formájában összegezték negatív tapasztalataikat. Ezen a tanácskozáson Tolna megyét Bezerédi János vice-alispán képviselte. Megállapították: ha a parasztság rézpénzhez jut „...azon egy kapást, egy szolgát nem fogadhatott, semmi szükségére valót nem szö- rezhetett, ruhátlan járt, sóta- lan kenyeret evett, egy ásót, egy szántóvasat azon nem talált... De az erővel való elvétel is mennyiszer történt meg, azt elöl nem számlálhatja és sok helyeken oly szegény ember nyomoréttatott meg, a kinek egy lovacskájánál több jószága nem lévén, azért ha vetett a katona egy- nihány kongó forintot, s erővel elvitte, ha adni nem akarta. Ezer újabb-újabb kigondolható káromkodás volt a vége, de az sem lévén elég: fegyverrel üldözés és emberhalál is következett, és a szegényember koldulásra jutott cselédestől”. Természetesen a katonának sem kellett a rézpénz. A beadvány megfogalmazói így összegezték véleményüket: „Nem különben vallott kárt és szenyvedett fogyatkozást a rézpénz mellett a vitézlő rend is, a ki egy darab vásznat, posztót, vagy egyéb ruházatra valót magának és cselédjeinek, testek befödésére rajta nem kaphatott, úgy egy pár csizmát, arra csak egy pár sarkantyút vagy patkót, lova lábában egy patkószeget nem verethetett — hanemha a szegény embernek szántó- vasát, kerekeirül sínéit, karikáit és a hol mi vasat kaphatott, hol lopva, hol erőszakkal kinszeréttetett elvinni. Ha lovat akart patkoltatni, ha egyital bort akart innyi: azért szitok, átok előjárt, azután sok helyeken pinczék fölverése is következett; a kinek valami eladni való jószága volt azt elröjtette; mesterember a • munka elől elbújt, inkább hevert és koplalt, hogysem azért dolgozott volna. Azonban hányon voltak meg sebes tisztek és közlegények a vitézlő rend közül, a kik meggyógyultak volna, ha a borbélyok a rézpinzen szereket vásárolhattak volna. Elfelejtenénk Kegyelmes Urunk, mar- czapánra vágyódni: de az katona, s hajdú megveri a polgárasszonyt, ha meg nem sózhatja és borsolhatja az étket”. A Dunántúlon a Rákóczi- szabadságharc idején nehéz volt a gazdasági helyzet! Kifosztotta azt az osztrák, és szüksége volt a mezőgazdasági termékre Rákóczi hadainak is. A Dunán nehéz volt az utánpótlás részben a csatározások miatt, a többszöri „gazdacsere”, a drága fuvardíj és nem utolsósorban a szabotázscselekmények miatt. Csaknem egy évtizeden át igen nagy szükségét érezte egész Dunántúl — a fentiek miatt „ — a sónak. AZ ELSŐ BÁNYAVASÚT TOLNA MEGYÉBEN 1890. augusztus 29-én adták át a forgalomnak Nagymá- nyokon az első bányavasutat. Az ünnepélyes eseményről, amely gazdaságtörténeti szempontból is igen jelentős, a Tolnamegyei Közlöny 1890. szeptember 7-i számában olvashatunk részleteket. Az iparvasút a bonyhádi fővonalhoz csatlakozott. A bánya környékén és a vasút mentén nemzetiszínű zászlók lengtek, a gőzmozdonyt is felvirágozták. Reggel 10 órakor egy bizottság bejárta a vasútvonalat, s mivel mindent rendben találtak, azt a forgalomnak átadták. A vasút lehetővé tette, hogy a nagymá-, nyoki bánya rövid idő alatt megnégyszerezhette a termelését. Addig amíg 1891-ben — a vasút üzembe helyezését követő esztendőben — Nagy- mányokról 65 000 mázsa szenet irányítottak az ország más vidékeire. 1900-ban ez ameny- nyiség már 276 020 mázsa volt. K. BALOG JÁNOS Ill 11 KTi 111 fi I i \Wm I I Szabadi Mihály I koreográfussal I ..........
