Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
IQ NÉPÚJSÁG 1979. szeptember 30. Pátzay Pálra, a XX. század nagy szobrászművészére emlékezünk, akinek a megyében is több műve látható. Pátzay Pál a közelmúltban hunyt el, képünk egyik alkotásával ábrázolja. M. Kazovszkij: Álmaim hölgye Tavasz van. Napsütés. Madárcsicsergés. Én az erkélyen ülök, és lehunyt szemmel szívom be a reggeli üde oxigént. Érzem, hogy ifjú szívem zsongító énekre vágyik. Meg persze szép, nagy szerelemre. Tudom, milyen lesz ő. Hosszú lábú és égszínkék szemű lesz. Csodálatos szempillái lesznek. Hosszúak és selymesek. Olyan szempillái, akár a legyező. Úgy lengeti majd őket, mint a szárnyakat. Huszonkét éves lesz. Nem: húszéves. Mégsem: legjobb, ha tizenkilenc esztendős lesz. Ifjú és gyönyörű lesz, a hangja pedig magas és tiszta, mint egy Saint-Saens- dallam a Nagy Színház hegedűseinek előadásában. Énekelni fog. Énekel és hárfán kíséri magát. Hárfakísérettel ódon románcokat énekel majd, és körös-körül mindenki majd meghal az elragadtatástól. Ezután pedig tapsviharban törnek ki és tetőtől talpig valóságos virágesővel borítják el: élénkpiros rózsákkal, ö azonban csak engem néz. Lángolóan, szenvedélyesen szeret engem. Ezt suttogja nekem:. „Kedvesem...” — és arcát a vállamhoz dörgöli, mint a macska. „Kedvesem — mondja nekem. — csak neked játszom a hárfán. Te meg én — mi ketten —, hát nem boldogság ez?” — Boldogság! — suttogom. — Igazi boldogság! Felnyitom a szememet, és őt látom magam előtt. Mellettem áll, az erkélyen — hosszú lábú és égszínkék szeme van. És úgy remegteti a szempilláit, mintha szárny volna. — Szervusz — mondja, és hangja magas és tiszta, mint egy Saint-Saens-dallam a Nagy Színház hegedűseinek előadásában. — Kedvesem ... — Szervusz ... — mondom én. felugróm, és kis híján átbukom az erkély korlátján. — Ki vagy? — Én a te eszményképed vagyok — feleli ő. — Azt akartad, hogy eljöjjek, és én eljöttem, örülsz? — Nagyon! Vászja vagyok. És téged hogy hívnak? — Izabellának. — Helyes — mondom. — Egy álombéli lánynak csakis Izabella lehet a neve... Ekkor megjelenik a feleségem, kezében cirokseprű. A konyha melegétől piros az arca, a köténye pedig zsírfoltos. — Vászja — kérdezi —, vendégünk van? — Igen — felelem és idegesen tépde- sem az újságot. — Bemutatom: Izabella — a feleségem, Mása. — Nagyon örülök — mondja a feleségem, bár a hangjából érződik, hogy cseppet sem örül. — Maga Vászja kolléganője? — Nem — mondja Izabella. — Én az ő álombéli ideálja vagyok. — Hogyhogy, hogyan érti ezt? — értetlenkedik a feleségem. — Bellocska tréfál — avatkoztam bele. — Nálunk dolgozik a könyvelésben. Éppen erre járt az utcán — természetesen egészen véletlenül én meg észrevettem az erkélyről. És meghívtam hozzánk, egy csésze teára. Megissza a teát, és aztán elmegy. — Ugyan miért csapod be ezt a szegény asszonyt, kedvesem? — kérdi Izabella. — Miért nem mondod meg neki az igazat? — Miféle igazat?! — csattanok fel. — Ugyan miféle igazat? Hiszen semmi sem történt! Mása, hidd el, semmi sem történt közöttünk! — Ne hazudj — mondja Mása, és előreszegezi a seprűt, mint a puskát. — Hiszen ő „kedvesemének nevezett! Hallottam! — Ostobaság — próbálom kivágni magam. — Ostobaság! Nem ismerem, és tudni sem akarok róla. Félreértés az egész, képtelenség. Hát el tudod képzelni. Mása, hogy én valamikor is faképnél hagyjalak?! Izabella mindjárt elmegy. Jól mondom, ugye elmegy? — Jól mondja — feleli Izabella bánatosan .— Örökre elmegyek. Egyetlen esélyed volt az életben, de elszalasztottad. Azzal leugrik az erkélyről, tovasiklik a levegőben a hosszú-hosszú szempilláin, aztán büszke járással végigmegy az utcán. Mása leül egy székre és sír. Megsajnálom, és a fejét simogatom. Hiszen azt sem tudom, hogy ez az Izabella olyan ízes céklalevest tud-e főzni, és olyan gondosan felvarrja-e a leszakadt gombjaimat, mint az én kedves oldalbordám?! (Fordította: GELLÉRT GYÖRGY Ludwig Fels: ufliUKOzns A mellettem lévő gépnél dolgozott. Ugyanazt a munkát végeztük, s bár nem együtt, ahhoz mégis elég közel, hogy egymás gondját-baját észrevehessük. Egyikünk sem volt elégedett. Egyszer aztán meg is mondtam, hogy mit gondolunk. Hamarosan levelet kaptam a személyzeti osztálytól. Elbocsátottak. Megmutattam Savvasnak. Hallgatott. Keveset tudott németül. Szívesen gondolok vissza a gyárban töltött utolsó napomra. Már csak azért is, mert a közelemben volt. Be sem fejezte az evést, már bekapcsolta a gépet, húzott még egy kortyot az üvegből, és máris nekigyürkőzött. Mert muszáj volt. Pálinkát iszom éhgyomorra. Pedig fáj a gyomrom. Szúrja a cigarettafüst. Ma én vagyok az első részeg, mondom magamban, Többször lehajlok a sörautomata pénzbedobó-nyílásához. Az üres üvegeket meg úgy állítom sorba, hogy a mester is láthassa, amikor körbejár. Savvas mellettem izzadt, de mosolygott. Mindig higgadtnak tűnt. Egyszer meg a hőség miatt fürdőnadrágra vetkőzött. És meg kellett magyaráznom neki, hogy az tilos. Forrt a gépolaj. Izzadságban úszó testtel gyorsan visszabújt átnedvesedett ruhájába. Azt hiszem, egyszer a kantinban — a végtelen asztalsorok egyikénél, ahol mindenki mindent lenyel, — ott hozta tudomásomra, hogy néha bizony ő is üvölteni szeretne. Inkább egyél, mondtam neki. Vagy igyál, van nálam. Ez az üveg. Ha ez üres, mi tele vagyunk, magyaráztam neki németül. Meghívtam. Gyere velem, mondtam, megünnepeljük a búcsút. Találkozunk a kocsmában. Bólintott, mikor végre megértette, hogy miről van szó. Kezet nyújtott, és máris visz- szafordult a géphez. A gép nem hagyott időt kedveskedésre. Azért párszor még intett nekem. Korábban elmentem. Nem érdekel az egész buli. Nekem már úgyis mindegy. Majd csak találok valami új helyet, és az egész kezdődhet elölről. Az ember kénytelen magát eladni. Anélkül, hogy tulajdonosai örömét elronthatná. Mit érek vele, ha tudom, hogy másképp is lehetne? Az ember feje tele van szebbnél szebb gondolatokkal, keze viszont mindig a mocsokban turkál ... Jár a szemem a kocsmában a pohártól az óráig, gyakrabban, mint máskor. Nem ismerek magamra. A nő a hátsó épületből — aki minden palitól meghagy egy gyereket — szintén itt van. Ugyanabban a gyárban dolgozik. És túl szegény ahhoz, hogy valaha is nemet mondhasson. Most az újság vastagbetűs címein nevet. Itt minden további nélkül lehet olvasgatni. A nő miatt már m ereszkednek befele az első külföldiek. Hozzák magukkal az egészséges kultúrát... A nő anyja meg biztosan otthon van, vigyáz az unokákra. Csak jönne már végre Savvas! Kölcsönösen vállon veregetnénk, vagy barátságosan gyomorszájon bokszolhatnánk egymást. Nevethetnénk levegő nélkül. A levegő úgyis bűzlik. Várok jóleső hallgatására. Ülni csendben az asztalnál, és hangulatot teremteni mozdulatokkal. Kezdetben ez a lehető legjobb mód arra, hogy megértsük egymást. A hallgatás közelebb hoz bennünket. Már egyszerűen képtelen vagyok mindig ugyanazokat a szavakat hallani. Semmiféle változást nem hirdetnek. Agyonszajkózzák őket. Társra van szükségem. NIEDZIELSKY KATALIN fordítása ~~~————— KERÉK IMRE: A Babits- házban Sárgul már az Előhegy, fényköde ráterül az ősznek. Gesztenyefa vetkőzi lombját. Bangónak rubinpiros almák. S mintha tétován ingó szellem: valaki jár itt a kertben, lépeget sárga kalapban, hunyorg a délutáni napban. Megáll. Elnézegeti kicsit az olajbarna, síkos gesztenyéket, szőlők parázsló kristálygömbjeit, nézi fodrozó hátát a Dunának, az óriáscsiga-bazilikát, majd a kerti asztal fölé hajolva veri az írógép-billentyűket, $ a levelek közül Isten rigói fülelnek a titkos morze-jelekre iramló daktiluszokkal felelve. Esztergom, Előhegy 1978 Gyerekfej Gábor Móric festménye a Galériában rendezett emlékkiállításáról Nemzeti és nemzetközi viszony a kultúrában KORUNKBAN, amikor a nemzetek, társadalmi rendszerek érintkezése felgyorsult, újult erővel vetődik fel a kultúra nemzeti és nemzetközi kapcsolatának kérdése. A marxi elemzés már a múlt században kimutatta, hogy a kapitalista fejlődéssel az országok közötti érintkezéseknek egy minőségileg új, magasabb foka jön létre. A szocialista világrendszer kialakulásával az egyes szocialista országok között az érintkezési viszonyoknak bővülése alapvetően új lehetőséget teremtett. Korunk alaphelyzete most döntően más, mint a marxi elemzés időszakában: a különböző tár-' sadalmi berendezkedésű országok közti kapcsolatok jelentős ellentmondásokat is magukkal hoznak. A szocialista világrendszer és a kapitalista világrendszer érintkezési folyamata akkor indul meg, amikor a szocialista fejlődés még folyamatban van és a szocialista kultúra még nem küszöbölte ki azokat az ellentmondásokat, amelyek az árutermelés viszonyaiból fakadnak. A KÜLÖNBÖZŐ kultúrák egymásra hatásának, egymásra vonatkoztatásának vizsgálatakor nagyon fontos annak a különbségnek a tudomásulvétele, amely az egyes társadalmi tevékenységszférák között fennáll. A vulgárszociologizmus csapdájába esnénk, ha nem látnánk a különbségeket a politikai, gazdasági, ideológiai és kulturális tevékenység között. A gazdasági tevékenységekben létrejövő, az integrálódás irányába ható törvényszerűségek nem feltétlenül, sőt biztosan nem azonosak a kultúrák érintkezésében. A nemzetek létrejöttének folyamatában a kulturális tevékenységben fejeződött ki elsősorban egy-egy nemzeti sajátosság, nemzeti jelleg. Maga a kulturális tevékenység, ezen belül is a művészeti alkotófolyamat, sajátosan nemzeti keretek között fejlődött, még akkor is, ha más nemzetek egyes kulturális tevékenységbeli elemeit magába szívta, integrálta. De magát az integrálódás lehetőségét a belső kulturális fejlődés teszi lehetővé, vagyis olyan elemeket integrálhat magába, amelyek nincsenek ellentmondásban saját nemzeti kulturális sajátosságaival. NAGYON sokszor Marxot is leegyszerűsítve az az illúzió honosodott meg, hogy a nemzeti különbségek hamarosan elhalványulnak és maga a kultúra is nem nemzeti, hanem elsősorban nemzetközi keretek között fejlődik. A művészi alkotófolyamatban a művész országa fejlődésének ellentmondásait tárja fel, ábrázolja az adott művészeti ág belső eszközeivel. Maga a művészi alkotófolyamat nemzeti keretek által meghatározott és ezért a maga nemében mindenképpen nemzeti jelleggel bír. Az igazi művészet ebben a nemzeti fejlődésben azonban képes feltárni azokat az azonosságokat, amelyek korunkban egyben általánosak is és ezáltal kilép a szűk nemzeti keretekből. Azok az alkotások, amelyek az emberiség fejlődését érintő problémák közösségében a korban tetten érhető legjellemzőbb erővonalakat képesei» megragadni, bekerülnek a világkultúra vérkeringésébe, megőrizve a helyileg, nemzetileg színezett jegyeiket. A valóban értékes művészeti alkotás — bármilyen nemzeti keretek között is jött létre — egyben a nemzetközi mozzanatot is magában foglalja és így része a világkultúrának. Az olyan elképzelés, amely a művészeti alkotófolyamatot a nemzeti kereteken kívülre helyezi, a történelmi valóságot figyelmen kívül hagyja, a művészet lényegét megtagadja és ugyanakkor a nemzetközi mozzanatot üressé teszi. Örkény István alkotásainak nemzetközi sikerét sokan úgy értelmezték, hogy ezek az alkotások elsősorban európaiak, holott nincs önmagában tisztán európai művészet, csak francia, magyar, orosz és angol, stb. Örkény jellegzetesen és összetéveszthetetlenül magyar. Örkény az abszurditások gyökerét, a képtelenségek csíráit a történelemben kereste. A század „botránya”, a fasizmus, a világháború a maga forradalmaival az európai történelem leggyötrelmesebb korszaka. És elsősorban ezért kavarják fel Örkény művei nemcsak a magvar, hanem a belga, német és angol nézők és olvasók lelkiismeretét. MA MÁR senki nem vonja kétségbe Bartók művészetének nemzeti és egyben nemzetközi jellegét. Bartók a magyarság zenei múltjának kutatásában kapcsolatot talált a szomszéd népek zenéjével. Ezért is tűnik hamisnak minden olyan kérdésfeltevés, amely az élenjáró művészeti alkotásokat kizárólag nemzetinek, vagy a világkultúra részének tartja. A kultúrák érintkezésének folyamatában napjainkban pozitív szerepet játszik — elsősorban az európai kontinensen — a Helsinki után kialakult enyhülés folyamata. A totális szembenállás és izoláció fokozatos háttérbe szorulása nagyobb lehetőséget nyújt a különböző nemzeti kulturális termékek cseréjének. A szocializmus kultúrjának bemutatása, a kapitalista országok közvéleményével való megismertetése politikai és ideológiai érdek is, hiszen a hidegháború éveiben a nyugati országokban generációk sora kapott hamis képet a szocialista országok fejlődéséről, és ez nagymértékben torzította a nyugati közvélemény szocializmushoz való viszonyát. A nyugati közvéleményben, közgondolkodásban meghonosodott klisék feloldásában a kulturális termékek közvetítése jelentős szerepet játszhat. Ugyanakkor a kapitalista országok kultúrájának a szocialista országokban való bemutatása elősegíti a kölcsönös megértés szellemének kialakulását és a valódi értékek bejuttatását a szocialista országok kulturális közegébe. Ezen a ponton tapintható ki a mindkét fél számára fellelhető közös érdek, amely kiindulópontja és biztosítéka a kulturális kapcsolatok bővülésének. Természetesen, világosan kell látnunk, hogy egyik fél sem mond le a saját társadalmi rendszerét kifejező kultúrájának identitásáról. A KULTURÁLIS csere, a tömegkommunikáció nemzeti határokon túlmutató fejlődésével együtt jar a szellemi, ideológiai-politikai befolyásolás lehetőségeinek kiszélesítése. Ezért olyan kultúrpolitikai gyakorlatot kell megvalósítanunk, amely a marxista értékrend alapján, a marxizmus módszereivel képessé teszi a befogadót a műhöz való kritikai viszony kialakítására. A marxizmus kritikai szemléletével való azonosulás ebben az esetben mint a szocializmussal való azonosulás jelenik meg és ez egyben az állampolgári magatartás szerves részévé válik. MIKECZ TAMÁS Pátzay Púi emléke
