Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
NÉPÚJSÁG 11 1979. szeptember 30. Hetven éve született Amerigo Tot Tóth Imrét ma Amerigo Tot néven ismeri a világ, s mint egyik legnagyobb élő szobrászművészt méltatják. Negyven éve Olaszországban él, de magyarnak vallja magát „Csurgón születtem, egy szőlőhegyen, Magyarországon, ősszel és azt mondják mustban fürdettek meg engem.” A budapesti Iparművészeti Főiskolának, majd 1929- től a dessaui Bauhausnak, a kor legmodernebb művészeti iskolájának lett tanítványa, Moholy-Nagy Lászlónál és Paul Kleennél, Párizsban Maillolnál tanult. Ahogy Hitler hatalomra jutása után a Bauhaus sorsa is megpecsételődött, Tóth Imrének is menekülnie kellett. Forradalmi magatartása miatt letartóztatták. A koncentrációs táborból sok vándorlás után Ausztrián át Itáliába menekült. A második világháborúban olasz partizánként vett részt a felszabadító harcokban. Szerb Antal így írt a fiatal magyar szobrászról, aki 1937- ben gyalog érkezett Rómába: . .A Via Flaminán jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy mindig ott vonultak be észak felől győzelmes idegenek. Aztán ide ért fel az első este, a Gianicolóra. Megvárta, míg a parkból mindenkit kikergetnek és bezárják a kaput. Akkor átmászott a falon és ott aludt egy bokorban, Róma fölött, lábánál a város. Hajnalban felkelt, levetkőzött és meg- fürdött az Acqua Paola medencéjében, a klasszikus vizekben. így vonult be Rómába a hódító. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés talán a sorsa és ki tudja, mi. És mégis hódító, csak a hadsereg tanyázik.” Azóta szobrai, plasztikái meghozták számára a világsikert. Ott lett elismert, a legnagyobbak között számon tartott művész ahol Leonardo és Michelangelo, alkotott; Itáliában, ahol a művészi rangot nem adják ingyen. Monumentális művek egész sorát alkotta meg. Elkészítette a római Termini pályaudvar homlokzatának százharminc méter hosszú, két és fél méter magas szalagdíszítményét, ezt a modern, csupa- ritmusú fémplasztikát, alumínium lemezekből. Luigi Nervi, a nagy olasz építőművész felkérésére, aki a római Sportpalotát tervezte, elkészítette a Sportpalotában lévő díszpáholy tizenhat méter széles, két és fél méter magas mellvédjének művészi domborművét kerámiából és betonból. A római egyetem vegyészeti fakultásának épületében is van alkotása márvány simaságé műanyagból, az acqu- iliai igazságügyi palota részére is készített két nagy domborművet vasbetonból, Rómában az Olasz Autóklubnak elnöki előszobáját díszíti egy domborműve. Bronzból, rézből, alumíniumból, vasbetonból, kerámiából, műanyagból készíti alkotásait. Művei már nemcsak Európa több városában láthatók, hanem egyik-másik megtalálható a tengeren túl is, így az építészetileg legmodernebb új fővárosban, az Oscar Niemeyer tervezte Brasilia városában. Számos művészettörténeti könyv jelent meg róla, műtörténészek méltatják sajátos, már a ' huszonegyedik századot idéző művészetét. Pécsnek adományozott szobrok Amerigo Tot tavaly Pécs városának ajándékozta 11 szobrát. A negyvenes és a hatvanas évek közötti időszakban született művek áttekintést nyújtanak a művész plasztikai kísérleteiről, és „felfedezéseiről”. A tizenegy figurális és absztrakt szobor többsége reprodukciókból, kiállításokról ismert alkotás. Több főműnek számító alkotás is került ekkor Pécsre — megvetve egy Amerigo Tot- gyűjtemény alapjait — így az 1946-ban készült Kavicsasszonyok négy szoborból álló ciklusa. K. M. Amerigo Tot portréja Az olvasó hangja Lirincz Vitus hazatért Lőrincz Vitus elindult a „bolyból”, akárcsak Tamási Áron Ábelja, hogy a „szegények zászlóját” hordozza, akárhova viszi is az útja. Lőrincz is a maga útját járja, ha még nem is jutott el Amerikába, mint Tamási, és regényének hőse. Ahogyan Tamási, úgy Lőrincz sem szakadt el népétől. Ellenkezőleg; a népéhez kötő szálak, érzelmek még inkább felerősödne arra serkentik, ösztönzik, hogy örökre itt maradjon, ebben a vonzókörben, ahonnan egykoron elindult. Valójában soha el sem ment, úgy hogy másnap már ne az otthoniakra; a megtalált, s felismert tiszta forrásra gondoljon, amelyből a mai napig szomját oltogatja. Maga is azt vallja, hogy „megtaláltam a tiszta forrást: a népművészetet. Úgy érzem, leginkább a székely népművészet hat rám...” Tamásival együtt vallja, és törekszik is arra, hogy igazolja: „Azért vagyunk a világon,, hogy valahol otthon legyünk benne.”! Ebből a tiszta forrásból oltogatta a szomját Kodály. Benedek Elek, Tamási, Domokos Pál Péter, Palló Imre, Borsos Miklós, Szervátiusz Tibor, és fia Jenő, Sütő András (prózában és drámáiban!), újabban Tamás Menyhért (Hadikfalva szülötte) a lírában stb., de ez a névsor ma már nem lenne teljes Lőrincz Vitus nélkül! Tamás Menyhért írja: — Hova lettél, tiszta forrás? — Vízmosásnak medre lettem. — Hova hattad. kék tükrödöt? — Bészürkült az ég felettem. — szomjult vagyok, én-forrásom! — Kívülem es vannak rétek. — Szüvem hezzád kévánkozik! — Vissza hezzám úgyse térhecc. — Maragy velem, szép-forrásom! — Szomjúd többet nem óthatóm. — Enyim maracc, tiszta forrás! — Arcod mását hóttig hordom! w Ezt a tiszta forrást találta meg Lőrincz Vitus is aki, azt is tudja, hogy minél mélyebbre hatol, annál jobban, buzogva tör fel a forrás vize,- de mindig tisztultabban! Mindezt érezzük, érzékeljük, szinte halljuk a festőművész tűzzománcaiban is! Most már érdeklődéssel, s egy „kicsi” izgalommal készülünk az október 7-én megnyitandó fóti „családi” kiállításra, ahol Lőrincz Imre népi fafaragóval (a művész édesapja), Lőrincz Aladárné a népművészet mesterének, és Lőrincz Etelka szövőnek a művei együtt láthatók majd a festőművész alkotásaival. Nagyon szép kritikákat olvashattunk a szekszárdi kiállításról Virág F. Éva jóvoltából, de hadd tegyek egy szerény megjegyzést, illetve helyesbítést; Bartók Béla haláláig fájlalta. hogy nem juthatott el Bukovinába, a székelyekhez! Ezzel szemben Kodály többször megfordult, s megjárta Bukovinát, aki Lőrincz Antalnéval együtt sokakat „megénekeltetett a masinába”. így énekelt mint „kicsi leánka” e sorok írójának édesanyja is. A Bartók—Kodály „Erdélyi magyar népdalok” (1923), majd későbbi kiadásaiban Sz. N„ vagyis „Székely népdalokéban a Kodály által Bukovinában gyűjtött és lejegyzett több száz dalból 30 szerepel. A bukovinai lélekszámhoz viszonyítva a legtöbb dal innen került a fenti kiadványba! Ezekből, s a gyűjteményben nem szerepeltetett bukovinai népdalokból született meg a ma már az egész világon mindenütt sikert aratott Kodály Székelyfonója is! „Az élet nézni való és érezni való. Mindenben benne van- a szépség és a béke.”, hirdette egykoron Ady. Sütő András meg azt írja. hogy „...végül is az a fontos: hátunkon a múltnak terheivel merre tartunk.”!? Lőrincz Vitus egész emberi lényével, tartásával és munkásságával, művészi hitvallásával bizonyítja, igazolja, hogy honnan indult és merre tart! Ugyanezt szeretnénk a családi, immár teljesebb, reprezentatív fóti kiállításon is igazolva látni. ANTAL ISTVÁN mg. mérnöktanár A keleti népek művészetének moszkvai múzeuma Ez a név ma már nem teljesen fedi a tartalmat, hiszen a múzeum, amióta csak fennáll (vagyis 1918 óta), a keleti művészet értékei mellett az afrikai és amerikai művészet alkotásait is rendszeresen gyűjtötte... A régi villában, amely mindmáig otthont adott neki, ma már egyszerűen nincs több hely a mintegy 40 ezer darabot számláló műtárgykészlet befogadására, így a múzeum hamarosan új épületbe költözik, amelyben felerészt a szovjet Kelet és Kaukázuson túl mestereinek művészetét kívánják bemutatni. A régi épületet különböző szovjet és külföldi múzeumok anyagából rendezett kiállítások céljaira kívánják majd felhasználni. A MÚZEUM BÜSZKESÉGEI Valahány múzeum, rendszerint mindnek van egy-két olyan műtárgya. amelyet mindennél többre becsül. Vajon itt melyik kiállítási tárgy tarthat igényt erre a kitüntető címre? — Szerintem ebben a vonatkozásban két indiai műalkotás jöhet számításba — mondja Tatjana Szergeieva, a múzeum igazgatóhelyettese. — Az egyik egy i. sz. I—II. századbeli Buddha-szobor, a másik egy XVI. századi, a nagymogulok festőiskolájában készült miniatűr-gyűjtemény. A leggazdagabb gyűjtemény India és Kína művészetét képviseli. Az India művészetét bemutató termekben miniatűr-gyűjteményeket fémből és fából készült szobrokat, régi és mai alkalmazott művészeti tárgyakat láthatnak a látogatók. Itt őrzik például azt a fából készült XVII. századi spanyolfalat is, amelyet Vaszilij Ve- rescsagin orosz festőművész kapott ajándékba indiai utazása során. A paraván valamennyi szárnya 25 lapból áll, amelyet csodálatosan szép ornamensekkel ékítettek. A kínai kiállítás, legértékesebb darabjai közé a gyönyörű metszetekkel díszített, különböző alakú régi. bronzedények tartoznak. A kínai hímzések rajzolataik rendkívüli tökéletességével és finomságával ejtik ámulatba a szemlélőt. Az elefántcsont- faragványok egész kompozíciókat alkotnak a kiállításon. A múzeumot évente mintegy háromszázezren keresik fel. Az állandó kiállításokon kívül gyakran rendeznek bemutatókat a raktári készletekből, más szovjet és külföldi múzeumok anyagából is. HOGYAN BŐVÜL A GYŰJTEMÉNY A múzeum évente mintegy 1500—2000 új műtárggyal gazdagítja gyűjteményét. A beszerzés rendszerint gyűjtőu.tak, régészeti ásatások révén, vásárlások útján történik, de nem ritka a csere és az ajándék sem. Az egyik legjelentősebb ajándék, amihez a múzeum az utóbbi időben hozzájutott, az a gyűjtemény, amelyet Vlagyimir Kalabuskin mérnök, egy moszkvai főiskola tanára ajánlott fel a múzeumnak. Gyűjteményét 1976-ban bemutatták a múzeum termeiben: a látvány bámulatba ejtette a nézőket, és hallatlan elragadtatást váltott ki a különböző országokból érkezett szakemberekből. Kalabuskin gyűjteménye az i. e. második évezredtől a XIX. századig a távol-keleti művészet valamennyi korszakát felöleli. A 300 darabból álló ritka gyűjtemény értékét több mint egymillió rubelre becsülik. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a 3500 éves áldozati borosserleg, Csao Meng-fu XIII. századi kínai festő tekercsképe, az i. e. V. század és az i. sz. XVII. század közötti időkből származó, rituális rendeltetésű néfritlapok és Lang Si-ning, a XVIII. században élt olasz származású festőművész (eredeti nevén Giuseppe Castiglione) "Jeges mulatságok” című tekercsképe (ez az utóbbi művész, bár származására nézve olasz volt, Kínában dolgozott, és alkotásaiban egyesítette az európai és távol-keleti művészet elveit.) Restaurálják a Zichy-gyűjteményt Zichy Mihály festőművész hagyatékát, tárgyi emlékeit szakavatott kezek restaurálják Kaposvárott, a Rippl Rónai Múzeumban. Az elkészült anyagot a Somogy megyei Zala községben mutatják be a festő egykori hajlékában, ahol szeptember végén emlékmúzeum nyílik. A fertődi Esterházy- kastély Országfelfedező útjaink egyik célja manapság a fertődi kastélyegyüttes. Nyu- gat-Dunántúl, de talán hazánk legszebb barokk-rokokó emléke két évszázada foglalkoztatja a kultúrtörténet krónikásait. A Corvina Kiadó jóvoltából — figyelve a növekvő érdeklődésre, meg a turistainvázióra, — új könyvecskével gyarapodott Fertőd bibliográfiája. A szerző, Hokkyné Sallay Marianne, két évtizede publikált már egy ismertetőt. Azóta sokat változott a kastély és környezete. Folytatták a helyre- állítást. A kutatások számos új adattal gazdagították ismereteinket. Közben pedig a régi fényét visszanyert kastély zenei életünkben is fontos szerephez jutott. A kis „kalauz” időszerűségét már önmagában ez is igazolja. A füzet logikus szerkezetre épül, közérthető nyelven adja elő a mondanivalót. A íjevezetőben az építkezéseket kezdeményező főúr alakja elevenedik meg. Röviden jellemzi a szerző a kor szellemét, törekvéseit, a magyar nemesek fellángoló építőszenvedélyének okait, forrásait. Leírásrészleteket olvashatunk az Esterházán folyó mulatságokról, előadásokról, a dús fantáziával és vagyonnal megáldott gróf „rendezőkedvéről”. Felvillantja az udvari muzsikus Haydn életének néhány epizódját is. A következőkben az eltérő nézeteket ütköztető építéstörténet fő mozzanatait mutatja be. Számos mester keze nyomát őrzi a pompás alkotás, de a fő tervező kilétét megnyugtatóan a mai napig nem sikerült tisztázni a kutatóknak. A szerző sem .vállalkozik erre, hanem folytatja a központi maghoz kapcsolódó egységek leírásával. Számos adatra hivatkozva jellemzi az alaprajzi elrendezést, a homlokzatokat, erkélyeket, ívelt vonalú feljárókat, az épületet díszítő plasztikák változatosságát. Sort kerít a belső termek bemutatására, érinti mai funkciójukat is. Megismerkedünk közben a Fertődön dolgozó mesterekkel, művészekkel, a palotát kifestő Basilius Grundemann, a kápolnát díszítő Ignátz Milldorfer munkásságával. Az együttes képzelt bejárása a valahai képtár, télikert, majd az operaház leírásával folytatódik. Nem maradnak ki az egykori pavilonok, a szórakozást elősegítő mitológiai templomok, a muzsikaház és a kert sem. Utóbbi a hazai franciakertek legszebbjei közé tartozott. A vidám udvari élet, tánc, a zene, mulatság, szerelem, a pompás játékok eme — a lecsapolt Fertő ingoványaira épült — tündérszigete Esterházy „Fényes” Miklós halála után romlásnak indult. Az enyészet jeleit már a század elején regisztrálták az arra járó utazók. A II. vi- . lágháború csak betetőzte a pusztulást. Az épület még csak helyreállítható, de berendezése örökre pótolhatatlanná vált. A fertődi kastély mai formájában is gazdag élményeket ígér. Sallay Marianna élvezetes. tömör stílusban foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. SALAMON NÁNDOR
