Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
1979. szeptember 23. ^PÜJSÄG 3 Átvétel: cukortartalom szerint A kampány ideje: 110 nap Folyékony ammóniával Évente 16 ezer hektárnyi szántóterületen mintegy 2400 tonna folyékony ammóniát terítenek szét a Hajdú-Bihar megyei Termelőszövetkezet Agrokémiai Közös Vállalat polgári üzemének dolgozói. A .műtrágyázásnak ez a módja rendkívül hatékony — a hagyományosan kezelt kukoricával összehasonlítva magasabb termésátlagot értek el, s a talajkártevők pusztításában is kedvezőek a tapasztalatok, olcsóbb is mint a hagyományos műtrágyázás. A polgári vállalat 10 dán gyártmányú injektáló gépsorral végzi a munkát, elsősorban Borsod megyében. Ut Szcntiuanra A cukorrépa-átvétel és -feldolgozás két nagy eseménye idén: beindult a kábái cukorgyár és nem súly, hanem cukortartalom alapján veszik át a répát. Mint ismeretes, a Hajdúsági Cukorgyár augusztus végén tartott üzemi próbája sikeres volt, s szeptembertől már folyamatosan dolgozza fel a környék gazdaságainak cukorrépatermését. Tudott az is, hogy ez évben első ízben nem csupán súly, hanem a súly és a cukortartalom együttes figyelembevételével történik az átvétel 4? elszámolás. A cukorgyári telepeken és a nagyobb forgalmú átvevőhelyeken mintavevő gépeket állítanak fel. A kisebb átvevőhelyeken a termelő és a cukorgyár képviselője közösen veszi a mintát, ezt a gyárba szállítják, ahol 48 órán belül Venema típusú automata gépsoron megvizsgálják. Az új elszámolási rendszerről az üzemek, és az irányítószervek részletes tájékoztatást kaptak. Lehetővé tették azt is, hogy az üzemek a mintavételnél, és a minta feldolgozásánál jelen legyenek. A CUKORIPAR HELYZETE A cukorrépa-termőterület 75 százaléka termelési rendszerekhez tartozó, megfelelő agrotechnikai színvonalon üzemelő gazdaságokba koncentrálódott. Túlnyomóan a legjobb üzemek álltak rá a szakosított, a kézi munkát teljesen, vagy nagyrészben kiküszöbölő cukorrépatermesztésre. Az egy gazdaságra jutó átlagos cukorrépaterület 192 hektárra emelkedett. A termelő üzemek száma 1976. évben még 895 volt, jelenleg 587. A területkoncentráció előnye a kedvezőbb termőhely-megválasztás, cukorgyár közelségében, és jó adottságú, távolabb eső tájkörzetekben, ami lehetővé teszi a hozamok növelését, a jobb minőségű cukorrépa jövedelmező termesztését, a betakarítás és tárolás előnyösebb megszervezését. A kialakult termesztési technológiáknak van néhány gyenge láncszeme. Ilyenek például az egyelés nélküli termelésnél a tőszám-egyenetlenség, a nem eléggé tartós vegyszerhatás miatt a nyári gyomo- sodás, a nagy betakarítási veszteség. Mindezek tökéletesítése a következő időszak fejlesztési feladata. A folyamatban lévő cukorgyári rekonstrukciók és a Hajdúsági Cukorgyár révén nő a napi répafeldolgozási kapacitás, melynek következtében rövidebbé válik a kampányhossz. így nem kell a cukorrépa egy részét a túl korai időszakban éretlenül kiszedni, illetve rövidül a téli veszteséges tárolás időszaka. A hazai cukorszükségletet döntően hazai cukortermelésből kell kielégíteni. Mostanra lehetségessé vált, hogy az előző évekhez képest körülbelül 10 százalékkal csökkentsük a cukorrépatermőterületet. Elsősorban a kedvezőtlen adottságokkal rendelkező, gyengén gépesített, rossz hatékonysággal termelő üzemekben vált lehetővé a cukorrépa-termesztés csökkentése, illetve megszüntetése. A KAMPÁNYRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS A termelők kívánságára 85 százalékos csírázóképesség fölötti — ez ma a világszínvonal — örökletesen egy- magvú vetőmagot tudtak adni. A répavetések is megsínylették az idei szélsőséges időjárást, bár más kultúrnövényekhez viszonyítva jobban viselték a május— június eleji nagy szárazságot. Az idei termesztési év legnagyobb gondja a répatáblák nyár végi gyomosodása, melynek egyik alapvető oka, hogy az időjárás miatt a vegyszeres gyomirtás nem teljesen megoldott, ezért szükséges a mechanikai nyár végi gyomirtás elvégzése. Ehhez a szükséges kézi munkaerő sajnos még társadalmi segítséggel sem áll mindenütt rendelkezésre. A cukorrépa fejlődése mind gyökértermés, mind cukortartalom szempontjából jónak mondható. A cukorgyárak a feldolgozást szeptember 15. és 28-a között kezdik meg. A még mindig korai üzemkezdés és a várhatóan január közepéig tartó mintegy 110—116 napos hosszú kampány igen jól összehangolt, beütemezett répaátvételt és -szállítást tesz szükségessé. Ennek érdekében a cukorgyárak a termelőüzemekkel írásban megállapodást kötöttek a napi répaátadás meny- nyiségére, melynek betartása esetén fizetik a szerződésben rögzített ütemezési térítést. A mezőgazdasági üzemek elegendő betakarítógép-kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy a csúcsidőszakban a kívánt ütemben betakarítsák és átadják répatermésüket. Azt kérik a cukorgyárak a mezőgazdasági üzemektől, hogy a betakarítógépeket szakszerűen beállítva üzemeltessék, szabványszerűen végezzék el a répa fejelését, törekedjenek arra, hogy minél kevesebb veszteséggel takarítsák be répatermésüket. Nem kevésbé fontos, hogy a betakarításnál is elvégeztessék a répa közé kerülő gyomok eltávolítását. A cukorgyárak a szállító- vállalatokkal az előző évek gyakorlatának megfelelően megtárgyalták és előkészítették a szállítási feladatokat. A betakarítási és feldolgozási kampány sikerének egyik alapfeltétele, hogy a szállító- vállalatok a rájuk háruló szállítási feladatokat ütemezetten, folyamatosan elvégezzék. d— (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Évszázados elmaradást számolt fel a műszaki átadás Attalán. A község központjától 7 kilométer távolságra lévő Szentiván külterületi lakott helyet szeptember 20-tól szilárd burkolatú út köti össze a község központjával. Az út megépítésével az év minden szakában megközelíthető lesz a település, az ott élő embereknek lehetősége lesz bekapcsolódni az ország közúti vérkeringésébe. A naponta többször közlekedő buszjárat lehetővé teszi az iskolás korú gyermekeknek a dombóvári iskolába való bejárást és megkönnyíti a felnőttek munkába járását. Az új közúti létesítményt csak az tudja igazán értékelni, aki egyszer is járt őszi, téli esőkben, sárban külterületen, amikor mindent elzárt az őszi sár, a lehetetlen útviszony. Az út megépítésével nemcsak az ottlakók közlekedési viszonya javult, hanem a település áruellátása is, hisz a boltba az áru kiszállítása az útviszonyok miatt már nem okoz gondot. A 9 miliő forint költséggel megépült út megteremtette a lehetőséget a keskenytávú gazdasági vasút gazdaságtalan üzemeltetésének megszüntetéséhez is. TÓTH JÁNOS Gyerekek —^ magukról új ismerőseim — Wetzl Judit, Barna Pisti, Mózes János, Máté Zsolt, Pálinkás Anikó és Nagy Erika — reggel nem sejtették, hogy szeptember 20-án, csütörtökön szervezetten lesz másfél „lyukasórájuk”, amit a hangulatos gyermekkönyvtár pinceklubnak is beillő olvasójában töltenek el. Éppen a harmadik órára csöngettek be, amikor a báta- széki általános iskolából átjöttünk ide Zsigmond Béláné igazgatóhelyettes kíséretében. A hat gyerek leplezetlen irígykedés kereszttüzében hagyta el az iskolát, s bár fogalmuk sem volt, mi következik, örültek a váratlan kalandnak. Nyilván az járhatott a hetedik, nyolcadik osztályos lányok és fiúk fejében, hogy őket egy tucat újságíró se állíthatja nehéz helyzet elé és ha mégis, osztálykönyv nincs, nyoma nem marad a gyönge feleletnek. Letelepedvén, azért megnyugvással vették tudomásul, hogy a tanár néni, ha kissé hátrébb húzódva is, de velük marad, s talán közbe is szól, ha a rögtönzött konferencia bármelyik tagja segítségre szorul. Csalódniok kellett. Igaz, az együtt töltött másfél órában is kevés szerep jutott a csöndnek. A gyerekek arról beszélhettek, hogy elégedettek-e az életükkel, milyenek a körülményeik, mi a véleményük a nemzetközi gyermekév szükségességéről és hasznáról? Ráadásul éppen szeptember 20-án, a harmadik világ gyermeknapján, aminek a rendeltetése egészen más, mint annak a gyermeknapnak, amit mi ünnepelünk, hiszen nálunk — több mint 30 éve — nem kell akciót hirdetni a gyermekek jogainak védelmére. Viszont a Föld különböző tájain 350 millió gyerek nélkülözi az élethez szükséges legelemibb feltételeket. Az elnyomott népek, fejlődő országok gyermekei közül több mint 50 millióan dolgoznak éhbérért, hogy megmeneküljenek az éhhaláltól. 1954 óta ezért a harmadik világ gyermeknapja szeptember 20., az ENSZ gyermek- segélyezési alapjának, az UNICEF-nek a kezdeményezésére. Beszélgető társaimnak csupán tanulmányaik és nagy- szüleik elbeszélése alapján van fogalmuk arról, hogy mit jelent már 8—10 éves korban dolgozni, távol élni a gyermeki fejlődéshez szükséges egészségügyi ellátás legelemibb lehetőségeitől csakúgy, mint a megfelelő táplálkozástól, vagy az oktatástól. — Ti szegények vagytok? — szögezem a kérdést Wetzl Juditnak, aki először hökken- ten mered rám, mint aki rosszul hallotta a kérdést, utána pedig elneveti magát és úgy tiltakozik. Apja kőműves a tsz-ben, anyja adminisztrátor, van egy öccse, aki szerfeletti elevenségéről nevezetes. De nekik mindenük megvan, ami kell! Már hogy lennének szegények?! A többiek is hasonlóan nyilatkoznak. Bár egyik-másik megjegyzi, hogy azért nem papsajt az egész világ, mert nem szűkölködnek a „rendes” élethez szükséges javakban, de azért toronyórát lánccal még egyikük se kapott. Dicséretükre legyen mondva, egyikük se bánkódik emiatt, végtére is, ha valaki nagyon akar valamit, amire már csak pedagógiai meggondolásokból sem „telik” az okos szülőknek, úgy csinál, mint Barna Pisti, akinek a papája könyvelő a tsz-ben. Pista derekasan végigdolgozta a nyarat, mert elvállalta 200 öl paprika megművelését és a jó cél érdekében, kissé háttérbe szorította műszaki érdeklődését, mint önkéntes mezőgazda. A megtermelt paprika árán kis Simsont akar vásárolni, az pedig nem tartozik az olcsó kismotorok közé. Kívüle senki sem dolgozott a nyári szünidő alatt — pénzért. Ami idő a zánkai, vagy éppen a lengyelországi jutalomtáborozáson, nyaraláson kívül adódott, azalatt otthon segítettek. Mózes Jancsi például Tolnané- mediben volt, és fürgeségének betegeskedő nagyszüleinél vették hasznát a Kapósban és Sióban élő halak nem kis bánatára. Sokat pecázott ottani pajtásaival és igazán nemcsak a pecabotot fogta. Hal is akadt. Pálinkás Anikó nyolcadikos nővérével felváltva tanulgatta a főzés tudományát, de nem viták nélkül. Mindketten szívesebben főznek, viszont a takarítás, rendcsinálás is rájuk várt. Úgy tűnik, a lányok vakációja volt szervezettebb a fiúkénál, akik a paprikával bíbelődő Pista kivételével afféle „szaladj oda, hozd ezt, vidd azt” munkát kaptak csak a szüleiktől. Mikor mondom, hogy a fiúknak se árt ellesni a főzés titkait, porszívó és mosógép használatát, hahotáznak. Ak-. kor hagy alább méltatlankodást is kifejező jókedvük, amikor hozzáértőkre hivatkozva tudomásukra hozom, hogy a legjobb szakácsok az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki és egyáltalán nem nevetséges dolog, ha egy fiú nemcsak teát tud főzni önállóan. Sorra vesszük, ki milyen pályára készül, s olyan komolyan, hogy komolyabban már nem is lehetne. Hát persze, az a fő dolguk, hogy készülnek. Szüleik többsége szakmunkás. Nagy Erika papája például villanyszerelő, mamája varrónő. Erika régész akar lenni, mert semmi nem érdekli úgy, mint a történelem. Pálinkás Anikó a gyógyszervegyészet bűvöletében él, Máté Zsolt autóvillamossági, Mózes Jancsi autómotor-szerelő akar lenni. Barna Pisti állatorvos. Wetzl Judit pedig csak és kizárólag óvónőként tudja elképzelni az életét. Ugyanakkor vita nélkül értenek abban egyet, hogy gyereknek lenni jó, még akkor is, ha a 13—14 éves ifjú ember nem csinálhatja mindig azt, amit akar. Hát persze, arról is faggattam őket, mi az, amit nem szeretnek, ami nem tetszik nekik — föltételezve, hogy felnőttként ők majd úgy végzik a dolgukat, úgy élnek, gondolkodnak, éreznek, hogy leendő gyerekeik abban majd kivetnivalót nem találhatnak. Nincs kedvükre a felnőttek alkalmanként megnyilvánuló igazságtalansága, türelmetlensége, kétarcúsága. Nem tetszik nekik, hogy a rohanó élet sűrű tennivalóira való hivatkozással a családok keveset vannak valóban együtt és igazán meghitt beszélgetésekre akkor se kerül mindig sor. Pedig hát, beszélgetni nemcsak jó, hanem kell is ahhoz, hogy igazán megismerjük, szeressük, tiszteljük egymást — mondták. Mi volt számomra a legnagyobb élmény a bátaszéki pajtások megismerésén túl? Az, hogy őszintén méltányolják a szüleik teremtette jólétet, de már nem érik be csak kenyérrel, divatos ruhákkal, korszerűen berendezett otthonokkal, anyagiakkal. Értelmi és érzelmi életük gyarapodását is a családtól várják elsősorban... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Szepesi Igazán szép az élet, s gyereknek lenni jó!
