Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
1979. szeptember 16. NÉPÚJSÁG 7 Sorsok, házak, emlékek Amikor megállt velünk a teherautó itt az udvarban, a hegy alatt, nem mertünk kiszállni. Uramisten! Ekkora hegyek! Síkságon éltünk, homokos, televényes föld volt odahaza Sárón. A Felvidékről kerültünk az apósomékkal együtt Szárazdra 1947-ben, s ezt a házat kaptuk. Mit mondjak magának? Egy évig ki se csomagoltunk, azt gondoltuk, hegyek között, kemény földön nem tudunk megszokni. S aztán meg... ugye a volt tulajdonos, a Shell bácsi... Itt maradt, nem szólt semmit, csak fogta a kisszékét és leült a ház elé. Rendes ember volt, nyugodjon. Elnézést a rendetlenségért, de amelyik házat nem lakják, porlik, tönkremegy. Ez meg már egy éve üres: mi építkeztünk, a lányom elköltözött, az öregek meg elhaltak. Az eleje nem is annyira érték, de az istálló. Huszonegyben épült, tizenhat állat- *nak van benne hely, téglafalú, erős, akár a vár. Az udvart azért fölszántottuk, krumplit vetettünk bele, káposztát, de elgazosodott az is. Odafönn a hegytetőn van egy öreg szilvás, 3 mázsa lett rajta tavaly, elraktuk, megfőztük lekvárnak. Nyáron itt főztünk, s a vadszőlővel befuttatott hűvös lugasban ettünk. Ezek voltak a legszebb órák: a szép langyos nyári esték, mikor együtt ült a lugasban az asztal körül a család. A hátulsó szobában volt télen a főzés, itt laktunk, itt aludtak az öregek. A padló ki volt cementtel öntve. Látja, milyen is az élet, ami másnak érték volt, emlék, meg munka, az ma nekünk semmit érő. Mire való most a tiloló és a kender- kóc? Mit kezdjek anyósom ünneplés félkabátjával, a csempe porcelánnal, az üveges szekrénnyel, a koszorúslány-csokorral, a menyasz- szonyi koszorúval? Kis semmiségek, és mégis túlélnek bennünket. A konyhában is itt ez a rádió. Szól-e vagy nem, magam sem tudom. Ennek a háznak talán a legnagyobb értéke, hogy száraz minden helyisége, s jó vizű a kútja. Maga persze nem emlékezhet: a jó vízért régen kilométereket is megjártak az emberek. A nagyszobában a kályha, az egy külön jóság. Cserépkályha, a konyhából fűthető. A padló fehérre volt meszelve, a cserépkályha köré fapadot kerítettünk, köa csoroszlyát. A pajtából jártunk fel a padlásra is: jó egészséges, száraz padlás, s hogy ne kelljen zsákolni, csigán húztuk fel a lyukon a kukoricát. A szecskavágó, a saraboló, az öreg kocsi is odavan igen. Talán egy jóérzékű mesterember meg tudná még reparálni. Itt meg mellette a nyári konyha, a füstölő. Még érezni is a füstölt sonka szagát. A kukoricás is fönn van a szilvás mögött, szóval van föld is elég. Csak az nincs, aki gondját viselje. A pince is járhatatlan lassan, pedig sok krumplit, sok hordó bort megtartott annak idején. A pajtában, meg a pely- vásban vágtuk az állatoknak a szecskát. Két tehén, két üsző, két borjú, no meg egy ló volt a legtöbb állat, amiről gondoskodni kellett. Itt áll a vetőgép is: háromezer forintért váltottuk ki a tsz- ből. Kicsit rozsdás már, de vagy húsz éve nem érte föld A tükörlapon felejtett okuláré Pókháló „védi” a múltat rülültük, hátunkat a melegnek vetettük. Ezen a szobán 4 ablak is van. Kettő az udvarra, kettő az utcára. Minek kellett ennyi? Ki tudja. Szép életünk volt ebben a házban azelőtt. Most meg, hogy kihalt a papa, fölösleges lett. A férjem sokszor azt mondja, adná ingyen is, mert előbb-utóbb úgyis ösz- szedől. Mert hát, amire nincs szükség, azzal nem törődik úgy az ember. Az én férjemnek az életében egyetlen vágya volt: a saját ház. ötvenévesen költöztünk az új házba, ide szembe, a szérűskertbe építettünk. Látja, milyen furcsa: mikor jöttünk, kipakolni se akartunk, aztán meg itt épültünk. Szóval megszoktuk, meg is szerettük Szárazdot, gondoltuk: nem lehet ez rossz hely, ha a vidékiek is itt kérnek szállást, hisz erre megy a vasút. A papát áthoztuk szegényt, külön szobát kapott, de nem tetszett neki a korszerűség. Azt mondta: csak úgy érzi jól magát, ha egy ajtón át kijut az udvarba. Nem erőszakoskodtunk, hagytuk, élje a maga életét. Erős akaratú, jó elgondo- lású, határozott beszédű, igaz magyar ember volt a papa. Tizenkét holdon kezdtük a gazdálkodást, gabonát termeltünk, dohányt, de igen nehezen éltünk. Sok volt az adó, a beszolgáltatás, így aztán a férjem 49-ben beállt a vasútra, hogy legyen pénz adóra. A papa itthon gazdálkodott, aztán belépett a Világszabadság tsz-be. Kocsisnak ment, az is maradt mindvégig. Hívták szervezni is, meg a tanácsba, de ő csak a munkát választotta. Hetven évet elért, mire kijárták neki az első nyugdíjat, de 80 éves korában még kaszált. Itthon két és fél évet töltött, érszűkületes volt, de azért bekapálta a hostelt, segített, amit bírt. Aztán egy nap összeesett hátul a kertben. Jajgatott, alig bírtuk bevinni a házba. Utána három hétig a hátán feküdt, a férjem meg szinte nem mozdult el mellőle. Tavaly halt meg, október hetedikén. A férjemet szegényt, igen megviselte: szerette nagyon a szüleit. Mi most itt lakunk az öreg házzal szemben, ket- tecskén, az új házban. A férjem raktáros a MEZÖGÉP- nél, sajnos nifics semmi képesítése. Pedig igen jó fogása van mindenhez, de egyes gyerek volt; s az apja a föld miatt nem adta szakmára. Soha, egy fillért nem költöttünk hiábavalóságra, nemtörődömségre, fogtuk a pénzt. Mi még a szabadságot is ledolgozzuk. Én kocsmáros vagyok, s ha valami dolgom van, az uram helyettesít. Táppénzen kétszer voltam, s egész életemben egyszer Harkányban. Se flanc, se üdülés, a kis bajokat nem vesszük észre, a nagyokat kibírjuk. A férjem azt mondta: csak akkor tud nyugodtan meghalni, ha házat épít. Telket venni nem kellett, itt volt, ugye a szérű helye. Üresen állt, régen nem csépeltünk benne. Hetvenben kezdtük az építkezést, s azt akartuk, hogy ez a ház magasabb legyen, mint a másik, s hogy kádban fürödhessünk. A tervet a lányom rajzolta le egy kockás papírra: három szoba, és egy kisszoba a nagypapának. Azt hittük, szegény 90 éves koráig elél, de nem jött át csak látogatóba. Tágas az új ház, szép, nagy, egészséges. Mikor ide átköltöztünk, meghíztunk és megerősödtünk. A kerítéssel együtt több mint háromszázezerbe van, teljesen a saját pénzünkből építettük. Szép ház, jó ház, csakhát mégis: odaát nőtt föl a lányunk, ott voltunk fiatalok. Ott ért a nagy bánat: a mama halála, s a legnaPajta enteriőr .1 eladó. Érdeklődni: Csepel.-[Tárház u. 46. Barna. Í t^._6 Óra,;.:, .... I Tolna megyében SrárazAj . dón, pesti—pécsi vasút-1 ; rónai mellett hosszú pa-1 ( . rasztház nagy mellék-1, '[j épületekkel, kerttel eladó I ‘ Mikus János. Szárazd.! Béke u, 15, "063. j családi ház 170 1 8 r.'.-öles telekkel, azonnal • beköltözhetően eladó. — • Dunaharaszil. Munkácsy i Az újsághirdetés gyobb öröm, onnan járt a lányom gimnáziumba. Én egy évvel hamarabb mennék nyugdíjba, mint a férjem, de rádolgozok még egy évet, hogy egyszerre legyünk itthon. Ebben a házban öregedünk, innen bennünket már semmi ki nem mozdíthat. Az öreg házból nem hozok át mást, mint a kenderfonalat, esetleg a kredencet. Mit kezdenék én most az asztagra való ponyvával, a zsákokkal, a kendertörővei, a lószerszámmal, a vetélőkkel, a rokkával, a favillával, a rozsdás, fanyelű kanállal? Nem való az új élethez a régi holmi. A lányom is: emeletes házban lakik Tamásiban, autóval jár. Megkapaszkodtunk szépen, és most a vége felé járunk. Az öreg házat meghirdettük a Szabad Földben. Ha nem veszik meg, az elejét ledöntjük, az istállót meghagyjuk présháznak. Azért reménykedünk. A faluban 5—6 házat már eladtak: nyaralónak vették meg. Mi a hirdetésre nyolc levelet kaptunk: Pilisvörösvárról, Kókáról, Budapestről, Kistelekről, Vasadról. Egyikre sem válaszoltunk. Ha valakit igazán érdekel egy ilyen öreg parasztház, eljön és megnézi. * Eddig még nem jött senki. D. VARGA MARTA Fotó: Bakó Jenő Az öreg ház csukott szemmel áll az út túloldalán Ha csak tehetem, átmegyek, szétnézek Meghalt: 1978. október 7-én
