Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
aIvépüjság 1979. augusztus 12. A munkaköri kötelességről és a vállalat hasznáról Ötletekkel teli műszakiak - vetélkedő brigádok A főmérnök Nikolov Tamás, mosolyog. Összenéznek Baricz István újítási előadóval (pardon: iparjogvédelmi előadóval), s már ketten nevetik !ti a kérdést. Azzal a szándékkal indultam útnak Bonyhádra a cipőgyárba, hogy az újítási előadóval és egy újítóval beszélgetek. Szerettem volna a két ellentétes oldalon álló embert vitára késztetni. Ezt a javaslatot mondtam el a főmérnöknek Baricz István előtt. Kinevettek. Jogosan. Baricz István maga is újító. Tavaly két társával, Budai Zoltánnal és dr. Nagy Ernővel közösen 4,9 millió forintot megtakarító újítást adtak be. Ezért válaszolt így Nikolov Tamás: „Nehéz lesz, az újítók mellett áll!" ___ M ESÉL A NAPLÓ Parányi szobában folytatjuk a beszélgetést. Baricz István elém tolja az újítási naplót; „Válasszon bárkit, ideh'ívom”. Az első bejegyzés 1976. október 10-én került a naplóba. Forgatom a lapokat. Villany- szerelő, csoportvezető, tüzö- dei munkásnő, osztályvezető, mérnök a foglalkozási rubrikákban. A napló utolsó dátuma 1979: május 29. Az első lap a 2652-ik, az utolsó a 2855-ös számot viseli. Ezek szerint, röpke két év alatt 203 újítást adtak be a cipőgyáriak. — Választott? — kérdezi Baricz István. — Nem tudok, sok a műszaki szakember. Ök is újíthatnak? — Természetesen! — ezt olyan hangsúllyal mondja, mintha ez a téma az országban a legáltalánosabb dolog lenne. — Hát akkor, műszakiákkal beszélgessünk! — Rendben — Baricz István elvonul. Visszaérkezésig az első féléves statisztikát bogarászom. De jobb lesz, ha lemásolom az egészet: Tárgy: az 1979. január 1. és június 30. közötti időszak újítási eredményei. Benyújtva: 35. Elfogadva: 14. Kísérletre: 5. Elutasítva: 15. Kiegészítve: 1. Előkalkulált gazdasági eredmény: 1 570 220 forint. Kifizetett újítási díj: 18 194 forint. Újítást benyújtók száma: szocialista brigádtag 27 dolgozó (Mátai Antal és Kreutz brigádok), egyénileg 47, ösz- szesen 74 dolgozó. Engedélyem van, hát matatok az asztalon. Frissen gépelt iratok várják a póstá- • zást, az öt legnagyobb cipőgyár részére. A dokumentumok tár—'a; újítás átadása. A bonyhádiak fóliavágó gépet szerkesztettek, ennek dokumentumait ajánlják a többieknek, húszezer forintért. Ha csak egy vevő is akad, már megkeresték a kifizetett újítási díjat és szinte pénzbe sem került az elkészített fóliavágó. Vásárló pedig lesz, ilyen gépet csak házilagosan készítenek a termelő vállalatok. Kezdem érteni az újítási eredményeket Bonyhádon. ITT MIÉRT LEHET? Beszélgető partnereink; dr. Nagy Ernő értékesítési osztályvezető. Bíró István technológiai csoportvezető, a Kreutz Róbert brigád vezetője és az újítási előadó. — Szinte már elcsépelt a mondat; nem nagyon megy az újítás Magyarországon. Bonyhádon két év alatt 203 is volt. Hogy lehet ez? Dr. Nagy Ernő: — Ahol eddig jártam, az a tapasztalat, hogy nem készítenek újítási feladattervet, ha mégis összeállítanak egyet, abban nincs köszönet, nem lehet mit újítani. Nálunk minden évben részletes javaslatot kapnak az újítók és ezenkívül van pályázat is. Baricz István: — A jogszabály adta lehetőséget kihasználjuk. Előre felkérjük az embereket egy- egy téma megoldására. Bíró István: — Újítási ügyben az a lényeg; a vállalat vezetői hogyan ítélik meg. Bonyhádon szorgalmazzák, van is újítás. — Máshol a műszaki szakembereket azzal tartják távol, hogy az üzem műszaki színvonalának emelése* munkaköri kötelesség. Nincs ebben igazuk? Bíró István: — Itt is van olyan, amit visszautasítanak munkaköri kötelesség címén. Baricz István: — Érdekes, fizikai dolgozóknál sehol sem nézik, mi a munkaköri kötelessége. Vegyünk példának egy villany- szerelőt. Az a feladata^ hogy az üzemben lévő elektromos berendezéseket javítsa, üzemben tartsa. Egy villany- szerelő nem adhat be újítást? Ez nem igaz. Ha valami újat tud, vagy kitalál, igenis, írja le, oldja meg és azt a vállalat honorálja. Ugyanígy kell a műszakiaknál, vagy az adminisztratív dolgozóknál is eljárni. Dr. Nagy Ernő: — A munkaköri kötelességet pontosítani kell. Mindenkinek személyre szólóan kell meghatározni a feladatát. — Ezek szerint a jól felkészült gazdasági vezetőnél nehéz újítani? — A vállalatok eredményei nem ezt bizonyítják — mondja dr. Nagy Ernő. — Azzal, hogy újító lehet egy műszaki, a vezetőket is ösztönözzük. Vegyünk egy példát. Az elmúlt évben volt egy 400 ezer forintos újítás. Ha azt előbb a gazdasági vezető feladatként kiadja az újítónak, akkor nincs újítás — Baricz István véleménye más mederbe tereli a beszélgetést. — De azt nem várhatják el, hogy mindent meghatározzanak számukra a vezetők. A napi munkáért bért kapnak és azért dolgozni kell. Vagy másképp gondolják? — Tíz évig egyetlen bírósági ügy sem volt nálunk újítás miatt. Tavaly kettő is, és mindkettő a munkaköri kötelesség miatt. De, hogy könnyebben megértsük, mondok egy példát; a szállítási ügyintézőnek az a feladata, hogy a vállalat járműveit és szállítani valóját minél gyorsabban és gazdaságosabban kihasználja, lebonyolítsa. De. Ha kidolgozza a rakodás géBaricz István pesítésének tervét vagy kitalál egy csomagolási rendet, ami olcsóbb és jobb is, az már nem munkaköri kötelesség, az újítás! — mondja dr. Nagy Ernő. AZ ÚJÍTÁS KAROS A VÁLLALATNAK? — Az előbb elmondottak szerint az elbírálásnak emberre szabottnak kell lenni? — Nem, dologra szabottnak. Az a lényeg, mit ér az a megoldás. Ha a vezetők elkezdenék bogarászni, hogy egy javaslatnál mi a munkaköri kötelesség és mi az új, akkor káros lenne a közösség számára. Ami nyilvánvalóan a napi nyolc órában feladata egy embernek, természetes, nem adja be újításnak — mondja Baricz István. — Tehát ez lenne a nyitja a bonyhádi 203 naplóbejegyzésnek? — Ez is. Egyik oldalon ösztönözve van a vezető; úgy határozza meg a feladatokat, hogy mindenki megdolgozzon a pénzéért. A másik oldalon az emberek vannak ösztönözve, a fizikaiak, a műszakiak, az adminisztratív dolgozók. Minden évben, október újítási hónap nálunk, akkor különös figyelmet fordítanak a dolgokra — Bíró István mondja ezeket és dr. Nagy Ernő folytatja: — Minden évben van brigádvetélkedő a gyárban. Az elődöntő egyik feladata, hogy adjanak be újítást. Tavaly így lett 8 és ezek hasznosak voltak. A naplóban sokszor találkoztam a brigádok neveivel, mert a vetélkedőn kívül az éves munka értékelésénél is figyelembe veszik az újításokat. — Sokszor azt mondják, újítási ügyben, hogy a vállalatnak nem gazdaságos. Az emberek morognak, ha sok pénzt fizetnek ki, mert az a nyereség terhére megy. Bonyhádon is van ilyen? — Természetesen. Ez nagyon rossz, mert az eredmény csak egy év múlva jelentkezik, a. pénzt meg az előző évi nyereségből kell fizetni — válaszol Baricz István. — De ennél fontosabb, illetve rosszabb — folytatja —, ha a vállalat számára gazdaságtalan egy újítás. Sokat beszélünk arról, hogy az importanyagokkal takarékoskodni kell. Nálunk például: a talpbéléseket importból szerezzük be. Ha valaki hazai anyaggal akarná helyettesíteni, ami drágább, minta külföldi, akkor károsodna a vállalat. — Mindhárman gyakorlott újítók. Milyen módszerrel dolgoznak? Dr. Nagy Ernő: „Mindig töröm a fejem, egy idő után erre beáll az ember agya. Meg valahogy úgy van, fél évig semmi, aztán hirtelen kettő-három is.” Bíró István: „Az anyagi érdekeltség is közrejátszik. A feladattervben vannak ötezer forintos céljutalmak is az újítási díjon felül.” Baricz István: „Az az újító, aki akarja a fejlődést és figyelemmel kíséri a vállalat dolgait.” A Bonyhádi Cipőgyárban röpke két év alatt 203 újítást adtak be. A vállalat haszna 1979. első félévében egymillió 570 ezer 220 forint. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly New York-i experiment (5.) — Pénzt! Adj pénzt! — Egy dülöngélő, kiéhezetten, vagy betegesen vézna férfi áll előttem, és makacsul ismételgeti: — Pénzt! — Nem fenyegetően, inkább egykedvűen. — Mi lesz? — kérdezi. — Pénzt! — A New York-ot 650 kilométer hosszúságban behálózó földalatti egyik vonalán utazom, éjszaka egy óra van, Queensből tartok Manhattanba. Ketten vagyunk a kocsiban. Amikor felszálltam, üres volt. Rossz jel, nem tanácsos így közlekedni, de nem válogathattam, indították a szerelvényt. Bizonytalan állású utitár- sam nem vesz elő revolvert, nem ránt kést. Szelíden erőszakos. Amennyire felmértem esélyét, az enyémek sem rosszabbak az övénél. Megmakacsoltam hát magam, és nem nyúlok a kikészített dollárok után. A férfi szemébe nézek, várom, mit kíván tenni. Egy ideig még sürget, aztán — nyilván nem tud másra gondolni, minthogy egy hasonszőrű kábító- szeressel hozta össze a sorsa — az ajtóhoz tántorog, széde- leg és a legközelebbi megállónál leszáll. * Két ember, aki sosem látta egymást, sose hallott a másikról, mégis ennyire egyformán fejezze ki magát... Mister Gaal idegenvezető, az American Express idegen- vezetője, a New York-ból Washingtonba vezető Ki- lencvenötös úton egy ezüstszürke autóbusz fedélzetén: — Ebben az országban, a gazdagokat leszámítva, mindenki el van adósodva. John, Kinga barátja: — Amerika az adósokból él. A rejtély „a fából vaskarikára” a bank. Aki befeketíti magát a banknál, az elveszett ember. Az akassza fel magát, költözzön el az államokból, utazzon Európába, de legalábbis változtassa meg a nevét. így még lehet reménye az életre. Pénzhez másként nem jut... * Az idegen kétszeresen el akarja harapni a nyelvét. New Yorkon kívül pompás utak, folyamszerűen szélesek, kitűnő állapotban. Utat építeni ugyanis több, mint jó üzlet. Mister Gaal szerint, ha így halad, néhány éven belül lebetonozzák, aszfaltozzák az egész államokat. A gigantikus metropolisban viszont kátyú kátyú hátán, óriási gödrök az utakon. Bénító a forgalom és a zsúfoltság New York-ban, bizonyos órákban teljesen megbénul a forgalom. A Queensboro-hídon haladunk Johnnal, amikor egyszer csak valósággal felborul a kocsi. Nagy nehezen megállunk, valósággal szétrobbant a bal oldali első kerék. Éjszaka van, előttünk öt koEgy magyar, aki szobrot kapott New York-ban: Kossuth. esi vesztegel, kereküket szerelik. Ugyanaz a gödör szerencséltethette őket. — Beperelem ezt az átkozott várost — így John, s ez az egyetlen, amit megtehet. New York útjainak egy része magánkézben van, pénzt kell fizetni a hidak, az alagutak használatáért. A felújítás, karbantartás a város gondja lenne, a város viszont évek óta csődben van. Miközben száz és ezer kilométerszámra építik az államok közötti sztrádákat, New Yorknak nem sikerül kapni ezekből a pénzekből. így hát John, a millió és millió autós szitkozódik, átkozódik. Közlekedni viszont kell. Láttam a washingtoni Ca- pitolt, a Lincoln-emlékművet, betértem, inkább csak levegőt szívni, két múzeumba, s most úgymond hazafelé, New York-ba tartunk. Egynapos kirándulás, 370 kilométeres út oda és vissza, fáradt a társaság. Pilótánk, Richard rádiózással szórakoztatja magát. Szája előtt mikrofon, a mellettünk^ haladó, velünk szemben jövő autósokkal társalog az úgynevezett polgári körzet sávján. — A Wotergeettől jövök, és megye a nagy almához — közli Richard. — Most hagytam el két nagy főnököt. — Mister Gaal fordítja a jelbeszédet: — A sötétbőrű emberünk azt akarta közölni, hogy Washingtonból jön és New York-ba hajt. S mögötte rendőrök állnak lesben, akik mérik a sebességet. Erre figyelmeztette a többieket. Gaal úr a mi szórakoztatásunkról igyekszik gondoskodni. Amilyen tárgyilagosnak mutatkozott, amikor az állampolgárok pénzügyi helyzetéről számolt be, most any- nyira elfogult. Magyar fülek számára talán még nem hallott alapállásból tart politikai kiselőadást. Úti társaim egy részét már a legkevésbé sem zavarja, javában alszanak. A Magyarországról velünk jött idegenvezetőnk, az IBUSZ alkalmazottja azonban már piros az indulattól. A nem várt politikai délutánt ő fejezi be. Elkéri a mikrofont társától és ennyit mond: — Hölgyeim és uraim, mister Gaalt hallották, New York-ból. Mister Gaal legközelebb New .York-ba érve vette kezébe a mikrofont. FERENCZIJÓZSEF Következik: Beszélgetés egy komputerrel. Dr. Nagy Ernő Bíró István
