Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-02 / 179. szám
2 NÉPÚJSÁG 1979. augusztus 2. Közlemény A Magyar Távirati Irodát illetékes helyről felhatalmazták az alábbiak közlésére: Ä Romániában foganatosított üzemanyag-vásárlással kapcsolatos intézkedések nyomán előállt helyzetben a Magyar Népköztársaság hatóságai és külképviseleti szervei minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a Romániából hazatérők, illetve más országokból Románia területén átutazó magyar állampolgárok személy- gépkocsijukkal, lehetőség szerint a legkisebb nehézséggel térhessenek haza. Ennek biztosítására a magyar kormány illetékesei érintkezésbe léptek a román kormány képviselőivel, Az illetékes magyar külképviseleti és konzuli hatóságok a megfelelő felvilágosítást és segítséget megadják állampolgárainknak. A magyar—román határátkelő állomásokon nagy számban torlódtak föl az NDK-ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Bulgáriából és más országokból Romániába utazó, illetve Románia területén átutazni kívánó autósok, akik az üzemanyagvásárlással kapcsolatos intézkedések miatt egyelőre nem tudják folytatni útjukat. Tekintettel erre a helyzetre, a helyi magyar hatóságok körültekintően intézkedtek, hogy az átkelésre váró utasok ellátási, egészségügyi és egyéb problémáik megoldásához segítséget kapjanak. (MTI) Közel-Kelet Pánarab tanácskozás A líbiai fővárosban megnyílt tizenhét arab ország több mint száz politikai pártját és haladó szervezetét tömörítő pánarab népi kongresszus állandó titkárságának ülése. A tanácskozás résztvevői megvitatják az egyiptomi—izraeli különalku következtében előállott közel-keleti helyzetet és akcióprogramot dolgoznak ki a különbéke meghiúsítására. Az ülésen foglalkoznak a novemberi, Lisszabonban megtartandó arab szolidaritási kongresz- szus, a líbiai fővárosban augusztusban megrendezésre kerülő palesztinai szolidaritási konferencia előkészítésével is. Az izraeli parlament kedden 13,5 milliárd dollár értékű összeget szavazott meg, hogy félkatonai településeket létesítenek a megszállt arab területeken. Az izraeli megszállók nyolc települést a Jordán nyugati partján, kettőt a Gaza-övezetben szándékoznak felépíteni. A Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű szervezet képviselője határozottan cáfolta Robert Strauss amerikai közel- keleti különmegbízottnak azt az állítását, hogy a palesztinaiak hamarosan részt vesznek az egyiptomi—izraeli kü- lönalkuban előirányzott, az izraeliek által megszállt területek arab lakosságának nyújtandó „önkormányzati autonómiáról” folyó tárgyalásokon. A palesztinai szervezet képviselője hangsúlyozta, hogy az ilyen kijelentések a palesztinai felszabadítási mozgalom sorainak megbontására irányulnak. Brian Urquhart, ENSZ- főtitkárhelyettes kedden Libanonba érkezett, hogy a térség helyzetéről tárgyaljon az ott állomásozó ENSZ-erők parancsnokával, a libanoni kormány tagjaival és a palesztinai ellenállási mozgalom képviselőivel. Urquhart először Dél-Libanonban az ideiglenesen Libanonban állomásozó ENSZ-erők (UNIFIL) parancsnokával, Emmanuel Ers- kine tábornokkal találkozott, majd Bejrútban megbeszéléseket tartott Szelim al-Hossz libanoni miniszterelnökkel és Fuad Butrosz külügyminiszterrel. Az ENSZ-főtitkárhe- lyettes a libanoni fővárosban találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet V. B. elnökével is, hogy megvitassa a libanoni fejleményeket. Elhunyt Galambos József 1921—1979 Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Galambos József, a magyar munkásmozgalom régi harcosa, nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, belügyminiszterhelyettes július 31-én, hosz- szan tartó betegség következtében elhunyt. Temetése augusztus 6-án, hétfőn 15 órakor lesz katonai tiszteletadással a pesterzsébeti temetőben. Barátai, harcostársai és volt munkatársai kegyeletüket 14.30 órától róhatják le a ravatalnál. Az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma, Magyar Partizán Szövetség. PANORÁMA BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára megkezdte rendes évi szabadságát. BUDAPEST Kimmel Emil, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a Nyomda-, a Papíripar- és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkára szerdán gépkocsibaleset következtében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Hans Hürlimannak, a Svájci Államszövetség elnökének hazája nemzeti ünnepe alkalmából. * Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke és Púja Frigyes külügyminiszter táviratban üdvözölték Charan Singh-et és Shyam Nandan Mishrát, India új miniszterelnökét, illetve külügyminiszterét. * Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke táviratban üdvözölte Izzat Ibrahimot, az Iraki Köztársaság forradalmi parancsnoki tanácsa alelnö- kévé történt megválasztása alkalmából. BUDAPEST Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására szerdán George E. Jackson- nak, a párt főtitkárának vezetésével hivatalos látogatásra hazánkba érkezett az Üj-zélandi Szocialista Egységpárt küldöttsége. A vendégeket a repülőtéren Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. BUDAPEST Az NSZK-beli békeuniónak az Országos Béketanács meghívására hazánkban tartózkodó küldöttsége Ingrid Kurz elnökségi tag vezetésével szerdán Komárom megyébe látogatott. PRÁGA A Szakszervezeti Világszövetség a nemzetközi gyermekév alkalmából egy 120 fős iskolát épít fel a Vietnami Szocialista Köztársaságban — erről tájékoztatta az SZVSZ prágai titkársága az UNESCO-t. Az iskola építésében több nemzet fiatal szákszervezeti tagjai vesznek részt. SZÓFIA Nyikolaj Bajiba'kov. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke, szerdán Szófiába érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson a bolgár—szovjet gyártásszakosítás és az 1990-ig érvényes hosszú távú termelési kooperáció főbb irányelveiről. A mindenható Fahér Ház Camp Davidben. az amerikai elnökök „hegyi rejtekhelyén” a meglehetősen titokzatos körülmények között tartott „belpolitikai csúcsértekezlet” drámai hangú elnöki beszéddel és vihart kavaró új energia javaslattal fejeződött be. Az amerikaiak többségét mindebből elsősorban az akut üzemanyaghiány és a további, ködös kilátások foglalkoztatták. Ez a Fehér Ház és az egész kormányzat számára elsőrendű politikai problémát is jelent. Hiszen az egész amerikai életforma — mondhatni az ország belső szerkezete és gazdasági infrastruktúrája — az olcsó és bőséges üzemanyag-ellátásra épült. Feltehetően a mély gazdasági válság váltotta ki azt a politikai fordulatot, amely ma még csak kezdeti szakaszban van, s amelynek jelentőségét éppen ezért a társadalom szélesebb rétegei fel sem mérik. BIRODALMI ELNÖKSÉG Arról van szó. hogy Camp David után, az amerikai energiaválság körülményei között és az 1980-as választási év felé közeledve Carter megkezdte annak a kormányzati stílusnak a felszámolását, amelynek jegyében hatalomra került! Az ügy előtörténetéhez tartozik, hogy voltaképpen már Roosevelt elnök hivatalba lépésé óta általános irányzat volt, az Egyesült Államokban a kormányzat végrehajtó ágazatának (Fehér Ház) fokozódó hatalmi túlsúlya a másik két alkotmányjogilag független ágazathoz (a törvényhozáshoz és bírósági rendszerhez) képest. A tényleges döntések egyre inkább a Fehér Ház és ezen belül is az elnök személye körül kristályosodtak ki. Az amerikai társadalom előbb a vietnami háború. majd később a Watergate-botrány idején súlyos krízist élt át. Mire a válság bekövetkezett, a döntéshozatal mechanizmusa olyannyira a Fehér Házban összpontosult, hogy az amerikai szakértők a „birodalmi elnökség” jelenségéről beszéltek. Nixon elnöknék a modern amerikai történelemben páratlan bukása és a vietnami háború elvesztése politikai visszacsapást eredményezett a „birodalmi elnökséggel”, a Fehér Házban összpontosuló döntéshozatali mechanizmussal szentben. Carter 1976-ban jóformán a teljes ismeretlenségből ennek a visszacsapásnak a hullámain emelkedett magasra és három kormányzati alap- • elvet hirdetett meg: 1. szoros együttműködést a kongresszussal és lemondás arról, hogy az elnök a-törvényhozás feje felett cselekedjék, 2. a kormány tényleges békap- csolása a közvetlen döntés- hozatalba és 3. ezzel összefüggésben lemondás arról, hogy a Fehér Ház tanácsadói gárdája mintegy a kormány helyett hozza meg a lényeges döntéseket. Ezek a kormányzati alapelvek közvetlenül a Nixon- féle „birodalmi elnökség” bukásával voltak kapcsolatban. Azt ugyanis éppen az elnök körül tömörülő tanácsadók teljhatalma jellemezte. Ezek maguk is az elnökkel együtt buktak, s köztük a leghatalmasabbak a Watergate-ügy miatt még börtönbüntetést is kaptak. CARTER SAKKHÜZÁSAI Carter új politikai kezdeményezésének lényege az, hogy megkezdte ennek a folyamatnak a visszafordítását. Miután hivatalba lépésekor eltörölte a „Fehér Ház vezérkari főnöke” címet és hivatalt — most váratlanul visz- szaáliította azt. Annak idején Nixoin „vezérkari főnöke” a Féhér Házban a rossz emlékű Haldeman volt. Funkciójának lényegét az jelentette, hogy napi ügyekben az elnök helyett is hozhatott döntéseket, szervezetileg az elnöki tanácsadók egész csapatát fennhatósága alá rendelték, s így a végrehajtó hatalomban egyedülálló pozíciót szerzett. Carter elnök most pontosan ugyanilyen hatalommal ruházta fel legközvetlenebb tanácsadóinak egyikét, Hamilton Jordánt. Jordán fiatal georgiai (tehát az elnök szűkebb pátriájából származó) politikus, akinek korábban semmiféle komoly kormányzati tapasz, talata nem volt. Most egy- csapásra az Egyesült Államok „második leghatalmasabb emberévé” vált. (Carter még azzal is hangsúlyozni kívánta Jordan és a Fehér Ház apparátusának hatalomnövekedését,. hogy az új „vezérkari főnököt” bízta meg azzal, közölje: az elnök elvárja, hogy a kormány tagj'ai benyújtsák lemondásukat és beleegyezzenék egyes miniszterek lecserélésébe.) A kabinet tagjai közül öt minisztert váltottak le, köztük az energiaügyi, közlekedésügyi. valamint a pénzügy- minisztert. A Fehér Ház törzsgárdájából viszont senkit nem bocsátottak el. Ott a szervezeti változást Hamilton Jordan kiemelése jelentette. E válság lebonyolításával párhuzamosan az úgynevezett „biztonsági háromszög” mindhárom tagját (Brown hadügy-, Vance külügyminisztert és Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadót) megerősítették hivatalában. HATALOMKONCENTRÁCIÓ A kormány meggyengítése és szerepének visszaszorítása, valamint Jordan kiemelése és a Fehér Ház apparátusának hatalomnövekedése azonban a gyakorlatban azt jelenti, hogy Carter oldalán a konkrét belpolitikai döntésekben Jordan, nemzetbiztonsági és külpolitikai ügyekben Brzezinski lesz az irányadó. Ezt a tendenciát még csak fokozta, hogy a Time hírmagazin volt főszerkesztőjét, Do- novant, különleges tanácsadóvá nevezték ki. Ö nem tartozik Jordan „csapatához” és közvetlenül az elnöknek felelős világosan még meg nem határozott hatáskörrel. Ez rendkívül jelentős új fordulat az amerikai belpolitikában, amelynek következményeit ma még nem lehet felmérni. Az nyilvánvaló, hogy a Fehér Ház és a kongresszus közötti kapcsolatot rendkívül erősen megterheli, ami hatással lőhet nemcsak az USA politikai életére, hanem a nemzetközi Viszonyokra is. (i-e) Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu megbeszélése Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szerdán a Krímben megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescuval, a Román Kommunista Párt főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Stefan Andrei, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, Románia külügyminisztere. Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu tájékoztatták egymást a Szovjetunióban és a Román Szocialista Köztársaságban folyó kommunista, illetve szocialista építőmunka menetéről, áttekintették a szovjet—román kapcsolatok fejlesztésének, az SZKP és az RKP közötti együttműködés szilárdításának időszerű kérdéseit. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell a két ország ötéves terveinek koordinációját, fejleszteni kell a gazdasági együttműködést és a termelési kooperációt mind a KGST keretében, mind pedig kétoldalú alapokon. A felek nemzetközi kérdésekről is véleményt cseréltek. Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu haladéktalan intézkedéseket tart szükségesének a fegyverkezési hajsza megfékezése céljából, annak érdekében, hogy az enyhülési folyamat még következetesebbé, dinamikusabbá és mélyebbé váljék. A Szovjetunió és Románia a Varsói Szerződés szervezetének többi tagállamával, az európai biztonsági konferencia minden résztvevőjével együtt kész fokozni erőfeszítéseit a helsinki dokumentumban előirányzott együttműködés minden irányában. Köztük a bizalom- erősítő intézkedések kiszélesítése és a politikai enyhülés katonai enyhüléssel történő megerősítése terén. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták az 1980. évi madridi találkozó jelentőségét. A találkozó résztvevői kiemelték, hogy nagy, pozitív eseménynek bizonyult a nemzetközi politikában a bécsi szovjet—amerikai csúcstalálkozó és mindenekelőtt a SALT—II megállapodás aláírása. Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu a szovjet és a román nép változatlan szolidaritásáról biztosították a felszabadult népek, az el nem kötelezettségi mozgalom harcát a fajüldözés, az újgyarmatosító uralom ellen, a szabadság, a társadalmi haladás és a béke győzelméért. A megbeszélés nyílt, elvtársi légkörben ment végbe. Új portugál kormány Hivatalba lépett az új portugál kormány, amelyet Maria de Lourdes Pintasilgo vezet. Eanes köztársasági elnök köszönti az új kormányfőt. az 1979. július 31-én megtartott, 2 423 768 e 2 428 971 e július havi lottó-jutalomsorso2 449 783 k 2 465 392 k lásról, amelyen a 29. heti szel2 481 001 m 2 486 204 : m vények vettek részt. A gyors2 491 407 m 2 501 813 n listában az alábbi rövidítéseket 2 507 016 m 2 522 625 n használtuk: 2 527 828 o 2 564 249 e a vásárlási utalv. (1000 Ft) 2 574 655 e 2 585 061 k b Lada 1200 tip. személygép2 600 670 k 2 605 873 m kocsira utalvány 2 616 279 m 2 621 482 m c kétszemélyes utazás a Szov2 626 685 n 2 631 888 o jetunióba, az 1980. évi olimpiá2 668 309 n 2 673 512 d ra (pozíciószám: 9201/1) 2 678 715 g 2 683 918 k d egyszemélyes utazás a Szov2 689 121 k 2 699 527 1 jetunióba, az 1980. évi olimpiá2 704 730 m 2 709 933 m ra (pozíciószám: 9224/4) 2 720 339 m 2 746 354 n e szerencseutalv. (30 000 Ft) 2 756 760 n 2 767 166 o f színes tv I. (28 000 Ft) 2 782 775 o 2 973 181 n g színes tv II. (22 300 Ft) 2 813 993 e 2 819 196 e h zenesarok utalv. (20 000 Ft) 2 824 399 k 2 840 008 k i otthon, lakbér, u. (15 000 Ft) 2 845 211 m 2 850 414 m j televízió (10 000 Ft) 2 855 617 h 2 871 226 j k vásárlási utalv. (10 000 Ft) 2 876 429 k 2 886 835 1 1 vásárlási utalv. (9000 Ft) 2 892 038 n 2 897 241 m m vásárlási utalv. (7000 Ft) 2 902 444 n 2 907 647 n n vásárlási utalv. (5000 Ft) 2 912 850 n 2 918 053 o o vásárlási utalv. (30U0 Ft) 2 923 256 m 2 928 459 n A nyertes szelvényeket 1979. 2 933 662 o 2 944 068 m augusztus 25-ig kell a totó-lottó 2 954 474 o 2 964 880 m kirendeltségek, az OTP-fiókok, 2 985 692 i 2 990 895 3 vagy a posta útján a Sport44 630 504 o 44 635 707 n fogadási és Lottóigazgatóság cí44 869 842 d 44 875 045 f mére (1875 Budapest, V., Mün44 885 451 k 55 614 037 n nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. 55 624 443 n 55 868 984 k A gyorslista közvetlenül a 61 243 683 o 61 248 886 o sorsolás után készült, az eset61 259 292 e 63 553 815 j leges hibákért felelősséget nem 63 559 018 1 63 564 221 1 vállalunk. 63 569 424 n 65 510 143 o 2 361 332 m 2 366 535 j 65 515 346 o 65 520 549 j 2 371 738 j 2 376 941 1 65 525 752 j 65 530 955 1 2 382 144 1 2 392 550 e 2 397 753 m .2 402 956 k 65 54 J. 361 1 65 546 564 n 2 408 159 m 2 413 362 m 65 551 767 n 65 556 970 0