Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
io Képújság 1979. augusztus 5. Vjacseszláv Kuprijanov : fi LUPÁT (Majdnem fantasztikus novella) BENCZE JÓZSEF VERSEI: Anyám Szerette a rendet, sublót-tisztaságot, dolgos keze mérges lúgban vért virágzott. Könyv Kútbaesett csillag megittalak nyáron, lám, azóta ragyog könny a szempillámon. H ívogató Tollasulj testemhez, szomjasul] lázamhoz, szelidülj házamhoz. Dal Álmaimmal álmodsz, gondjaimmal számolsz, bajaimmal lázadsz, munkáimmal fáradsz, szárnyaimmal szállasz. ZSÍR AI LÁSZLÓ: Tómalmi sorok Vízparton vert tanyát a nyugalom. Tiszta égen tündérkedik a Nap lassan a tó fölé kúszik — Most nem őrlik idegeimet malomkő-súllyal gondjaim, a Szárhalmi-erdö virágainak könnyű illata körbe leng __ C send simogatja homlokom. Javában folyt a földeken az aratás, az emberek ki se látszottak a munkából; eszükbe se jutott, hogy az eget vizsgálgassák. Az meg — baj-e vagy szerencse, még nem tudjuk — világoskék volt. tiszta és felhőtlen; így azután mindenki felkapta a fejét, amikor az a bizonyos titokzatos tárgy feltűnt rajta. A tárgy lapos volt, korong alakú, középen átlátszónak tűnt. valamiképpen a medúzára emlékeztetett — ha már láttak medúzát víz alatt lebegni, ha meg nem, hát hasonlítsuk inkább pitypanghoz, igaz. ez olyan lapított pitypang lenne; mondjuk, leszakítja az ember és ráfúj, hogy szétröppenjenek az er- nyőcskéi, de mégsem szállnak szét. hanem úgy, egészben kezd el felfelé repülni, hatalmassá válik, s kezd lefelé ereszkedni — hát ez az kérem, pontosan ilyen látványról van most szó. A tárgy egyre nőtt. és egyre nagyobb lett a lent állók izgalma is: mi lesz, ha véletlenül beborítj'a az egész mezőt, sőt, az egész környéket, de az sem lehetetlen, hogy még a földgömböt is...? Az izgalom annyira megfoghatatlan volt, hogy menekülésre senki sem gondolt. Filipp Szemjonovics brigádvezető csípőre tett kézzel kémlelte az eget a többiekkel együtt, tekintete egy pillanatra sem szakadt el a tárgytól, majd a megszokott apró mozdulattal magához intette helyettesét, és az operáló orvosok la'kanikusságá- val rendelkezett: — Vologya. gyorsan a faluba: kenyér, só, kendő legyen ... szedd a lábad! Vologya elrohant, és már jött is vissza; mindez annyi idő alatt történt, amíg a tárgyat már nemcsak a szem észlelte, hanem a fül is; ugyanis valamilyen magas zengésű, zenei hangot 'bocsátott ki magából. (A helybeli harmonikás később váltig állította, hogy a „Valenka” című népszerű dal melódiája volt...) Időközben a tárgy annyira leereszkedett, hogy láthatóvá vált fenekének a díszítése. Később kiderült, hogy ez a díszítés nem is díszítés volt, hanem csővezetékeik sűrű hálózata. A zene elhalkult és a szerkezet, amely olyan te- nyészbikányi lehetett, puhán landolt a szántáson. Filipp Szemjonovics brigádvezető átvette Vologyától a kendőt, a kenyeret és a sót, majd vezényelt: — Utánam! Csak sorban, semmi tülekedés! — és megindult az egészben maradt pitypang, a tenyészbika nagyságú medúza felé. A medúza gyomrából közben ketten léptek ki — ahogy illik — szkafanderben. Közepes terme- tűek voltak, de arányaik kicsit a csecsemőkére emlékeztettek: hatalmas fej az üvegkupola alatt, testüket egy sajátságos fűző kígyópántjai fogták körül. Rövid, de láthatóan ízelt lábaikkal ügyesen mozogtak a porhanyóé, laza talajon. Felső végtagjaikkal integettek, félméteres ujjaik a könyökükből nőttek. Mondom, ilyen végtagokkal hadonásztak a váratlan jövevények. — Ezek kapzsi ujjak — dörmögött halkan Filipp Szemjonovics és kezében megremegett a kenyér, a só majdnem kiszóródott a tartóból, amit a brigádvezető szerencsére nem vett észre. A lények egy térképet kezdtek böngészni, és szemmel látható bosszúsággal gesztikuláltak — ha érzéseik egyáltalán valamiben is hasonlíthatók a mieinkhez. Végül lecsillapodtak és rámeredtek a tömegre, melynek élén a brigádvezető közeledett feléjük. Csalódott mozdulataikban valami reménységszerű jelent meg. És amikor Filipp Szemjonovics sápadtan bár, de méltóságának teljes tudatában szólásra nyitotta a száját, hogy kitörő örömmel rikoltsa: — Isten hozott benneteket, kedves vendégeink! — érthető kézmozdulattal, lapos űrmancsukkal a férfi orra körül kezdtek hadonászni. Majd az egyik megnyomott egy gombot az öltözékén, ezzel működésibe hozott egy hordozható mikrofont és tiszta, helyi dialektusban megszólalt: — Nem találtak itt véletlenül egy lapátot? És az apró, riporter-mikrofonra emlékeztető szerkezetet Filipp Szemjonovics orra alá nyomta. — Miféle lapátot? — hökkent meg a brigádvezető. — Tudja. 700 millió évvél, 11 hónappal. 4 nappal. 5 órával és 48 perccel ezelőtt az embereink ellátogattak erre a bolygóra, hogy a mi Andromeda állatkertünket feltöltsék diplodokokkal. A feladat elvégzése után, felszálláskor — éppen ezen helyen — észrevették, hogy a szerkezet egyik kereke beleragadt a sárba. A kereket egy lapát segítségével kiszabadították, ám amikor hazaértek, az ellenőrzés megállapítottá, hogy ezt a lapátot valamelyik mamlasz itthagyta az önök bolygóján. Hogy ki volt a bűnös. nem sikerült kideríteni, mivel a hazarepüléshez mintegy nyolcvan nemzedéknyi idő kellett. így vagy úgy, de sürgősen vissza kellett térni ide az állam tulajdonáért. Minket ért ez a megtiszteltetés, hála nyölcvanadiziglend őseinknek. Egyszóval, nem találták meg a lapátot? — A lapátot? kérdezte újból borzalommal a hangjában Filipp Szemjonovics. — Hát. van nekünk lapátunk, amennyi csak tetszik... — Vologya! — fordult a helyetteséhez — szalad j csak a raktárba, s hozzál néhány új lapátot ... — Hogy képzeli? — szólalt meg egy sértődött hang a mikrofonból —. hogy képzeli, kérem? Nekünk az a lapát kell. Hiszen bélyegző van rajta. Leltárba van véve... Pontosan itt történt, a számítások tökéletesek, csak a lapát nincs ... Hát, ez baj... Filipp Szemjonovics atyái sajnálkozással nézte a jövevényeket. — Hiszen hát elhozza Vologya a lapátokat, elvégre, azokkal is lehet ásni, fél óra sem kell, míg a raktárhoz ér. Már csak megvárják, nem...? — Nem, így nem lesz jó — válaszolt szomorúan a készülék. Csak az a lapát jó, másik hem. Nincs mit tennünk, üres kézzel kell visszarepülnünk Igen... De hogy is lehetne megtalálni? Hány évszázada már annak... —i És most ml lesz? — kérdezte együttérzéstől könnybe lábadt szemmel Filipp Szemjonovics. — Bíróság elé kerül az ügy — válaszolta a készülék. — De ez már nem tartozik ránk. mi a ránk bízott feladatot végrehajtottuk. Majd a nyolcvanadik nemzedék tartja a hátát... Na. minden jót, öreg... ! A. lény valamennyi gombot kikapcsolta magán és társával (társnőjével?) visszamászott a medúza gyomrába. Még mindketten búcsút integettek kapzsi mancsukkal, majd a lapos pitypang köny- nyedén felemelkedett a magasba. Üjból felhangzott az a bizonyos zene. de már nem olyan vidáman, mint leszálláskor. (A helybeli harmonikás később megesküdött rá, hogy a „sudár búzaszálak között tűnt el” című ismert melódia volt.) Fordította: Szentpétery Csilla Wilinska — Derecki A bölcs Fenikszosz válaszol c •• • 'j i a. Mese felnőtteknek Réges-régen. emberemlékezet előtt, a Földközi-tenger egyik szigetén levő királyság fővárosában, a piactér egyik pálmafája tövében ült a bölcs Fenikszosz. Ógörög köntöst viselő emberek sereglettek köréje. Szótlanul várták, hogy a bölcs gondolataiba mélyedt Fenikszosz mikor figyel fel rájuk. És a bölcs egyszerre csak felemelte a fejét. — Fenikszosz! Nagy Fenikszosz! — kiáltotta azon nyomban egy elcsigázott arcú, szegényes öltözetű férfi. — Mondd meg kérlek, hogyan lehet az ember boldog? — Igen. igen! Mondd meg hát! — kapott a szón a tömeg. Fenikszosz lehajtotta a fejét, és néhány percig gondolkozott. Valamennyien türelmesen vártak. A bölcs végül derűs tekintettel nézett végig a tömegen. — Hogy valaki boldog legyen — kezdte —. alhhoz jó egészség és rossz emlékezet szükséges. — ó-ó-ó! — suhant végig a tömegen a kiáltás, akár a forgószél. Most egy koros férfi lépett elő. — Ó, bölcs Fenikszosz! — kiáltotta. — Én fiatal nőt vettem feleségül. Mit tegyek, hogy hű legyen hozzám? — Egy pillanat — felelte Fenikszosz. — Ez komoly kérdés. Gondolkoznom kell... Űjra gondolataiba merült, és a tömeg megint várakozásba dermedt. — Tehát, a dolog így áll,.. — szólalt meg végül a bölcs. — Hogy az ifjú asszony hű legyen, ahhoz az szükséges, hogy télire ne vásárolj neki szandált, és gondoskodj arról. hogy a gyermeke nyáron szülessen. — Ö-ó-ó! — szállt végig az elragadtatott kiáltás a tömegen. — Köszönöm neked, ó bölcsek legbölcsebbike! — kiáltotta a koros férfi, és a tömeg között utat törve, hazaszaladt. — Ó Fenikszosz — fordult a bölcshöz egy leány —, mikor ismerem meg végre a férjemet? Erre a kérdésre Fenikszosz azon nyomban válaszolt: — A férjedet, szépséges leányzó, csak öt esztendővel a házasságkötés után ismered meg. Meg kell jegyezni, hogy a bölcs Fenikszosz olyan igazságokat nyilvánított ki, amelyeket később más gondolkodóknak tulajdonítottak. De akár így van, akár úgy — Fenikszosz hírneve napról napra nagyobb lett. És történt egyszer, hogy a sziget uralkodója is felkereste a bölcset. — Te vagy az a híres-nevezetes Fenikszosz bölcs, akiről mindenütt csodákat regélnek? — kérdezte a király. — Igen. Fenikszosz a nevem — válaszolt a bölcs. — És igaz az, hogy hibátlanul válaszolsz a kérdésekre, sőt még a jövőbe látás tehetségével is dicsekedhetsz? — kérdezte a király. — Igyekszem, uralkodóm... — Akkor mondd meg, mit tegyek a közvetlen környezetemhez tartozó gáncsoskodó kritikusokkal? Talán bánjak el velük rövid úton? A bölcs lehajtotta a fejét. — A kritikusokkal a legkevésbé sem szabad elbánni — szólt. — Inkább arra ügyelj, hogy hízelgőkbe ne botoljál, akik szíves örömest hajbókolnak előtted. — Te vagy az ókor bölcseinek legbölcsebbike, Fenikszosz! — kiáltotta a király. — De mondd meg nekem, mivel én nem érem fel ésszel, miért laksz te pálmafa tövében, táplálkozol a fa gyümölcsével, csillapítod szomjúságodat forrásvízzel, holott másoknak, akik százszorta ostobábbak, százszor kevésbé műveltek és becsületesek nálad, pompás házuk, kövér nyájuk és óborral teli pincéjük van? A bölcs keserűen elmosolyodott. — Ezt nem éntőlem. hanem önmagadtól kell megkérdezned. ó királyom. így válaszolt az ógörög uralkodónak az ógörög bölcs, mert ő. mint igazi bölcshöz illik, nemcsak saját maga gondolkodott, hanem másoknak is módot nyújtott a gondolkodásra. Fordította: Régi magyar gyermekélet Gyermekélet a régi magyar faluban címmel láthatnak kiállítást a Néprajzi Múzeumban. Törökkoppányi csa Iád 1938-ban Mezőkövesdi kisbabaöltözet Sárközi kislányöltözet gyermekszövőszékkel Gellért György
