Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
1979. augusztus 5. jníÉPÜJSÁG 5 Kié a hagyomány ? A televízió pécsi körzeti stúdiójának munkatársai készítették egy filmet. mely Tolna megye irodalmi emlékhelyeit mutatja be. Babits, Vörösmarty. Petőfi, Illyés Gyula, Lázár Ervin életéhez kapcsolódó házak, épületek láthatók a képeken. Többnyi- res romos, pusztuló állapotban. Bonyhád környékén járva eszembe jutott a film és az azt követő vita. A film, nézőinek többségében felháborodást váltott ki mert pusztulni hagyjuk ß még meglévő emlékeket, épületeket. A felháborodás után az őszinte segíteni akarás hangja erősödött föl és a sajnálkozásé. Ez a sajnálkozás — bennem legalább is — ma is fölébred a film mutatta emlékhelyeken járva, mert a felvételék elkészülte óta semmi sem változott, illetve semmi nem javult, hanem tovább romlott. Eszembe jutott aztán a megmenthetők megmentéséért fellángolt vitát és lelkesedést lehűtő józan érvelés. Az illetékes szerveknek nincs pénzük — annyi pénzük —, hogy minden nagyabb személyiség szülő-, vagy lakóházát megmentsék az enyészettől, és ha volna is pénze, nem volna érdemes befektetni e hagyománymentésbe, mert annyi felé nincs mód szakszerűen vigyázó és tájékoztató személyeket állítani. Éljék csak azok az épületek a sorsuk szabta életet és ha az következik, dőljenek össze, bontsák le őket. A helyükön majd állítanak, ha állítanak, egy emlékoszlopot, mely fennálltáig hirdeti, hogy ezen a helyen volt egykoron ... és így tovább. Biztos, hogy sok igazság van ebben az érvelésben is. Mint. ahogy talán nekem is van némi igazam, arról gondolkodván, hogy kié a hagyomány? Nekem szimpatikus dolog, ha egy faluban tájházat hoznak létre, vagy csak egy szobát berendeznek a hagyomány kincseivel. Tudom. a szakembereknek nem az. Tudománytalan, rendszertelen, zagyva, összekeverednek benni illő és nem illő dolgok nincsenek konzerválva az összegyűjtött tárgyak és lehetne sorolni a kifogásokat. Ha — a már fentebb említett anyagi és személyi okokat vesszük —, az illetékesekre várna egy-egy összegyűjten- dő anyag, akkor bizony soha össze nem gyűlne az, mire a tudományos vizsgálódás és szakértelem górcsöve alá akarná vonni egy-egy falu emlékeit, nem volna min élesíteni elméjét, mert az enyészet és az ügyes küfárok kezén azok már messze vonulnak. Nem tudom belátni, miért jobb annak, amit egy közösség — pl. egy falu közössége — szeret, maradék nélkül elmúlni, mint inkább tudománytalanul. amatőr rendetlenségben együttmaradnia. Annál inkább sem, mert. ha egy közösségnek van féltve őrzött közkincse, akkor Van őt és önmagát őrző közössége is. Egyáltalán van közösség. Nem akarom kétségbe vonni és helyteleníteni a történelmi, néprajzi emlékek megmentésének. bemutatásának, köZkinccsé tételének dolgában a tudományosság nélkülözhetetlen voltát, de már voltam múzeumlátogatáson olyanokkal. akik nem ismerték fel, vagy alig az általuk használt tárgyakat. Elidegenedtek tőle. Még egyszer hangsúlyozom, nem akarom száműzni és kárhoztatni a tudományt. Mindössze élőbbnek, élhetőbbnek szeretném tudni a hagyományt. Ami olyan, annak legyen hét lakat alatt, törhetetlen üvegű vitrinben a helye. Óvjuk, őrizzük. De óvjuk, őrizzük a közösségek múltat féltő szeretetét is, úgy. hogy ne idegenítsük el tőle a hagyományaiért tájházat, szobát berendező jogát, mert elidegenedik hagyományaitól is, nemzeti, népi voltától is. Ezért van talán, a sok műkincsrongálás, a rombolás. És ezért van az, hogy nincs mecénás és szeretet, megőrizni irodalmi emlékhelyeinket. Valóban nincs? CZAKÓ SÄNDOR Társtalanok Minden nagyobb településen, városban pedig különösen előfordul közülük kettő- három. tehát korántsem egyedi példákról van szó. Ott élnek szűkebb környezetükben, levegőt szívnak, időnként láthatók boltokban, közterületeken és még az is előfordul. hogy hellyel-közzel szót váltanak valakivel. De ha ez megtörténik, arcukról ákkor se tűnik el egy sértődött, vagy inkább lenéző kifejezés. A leghatározottabban megve- •- tik azt a környezetet, melynek részei, melyben egyébként többnyire tisztességesen dolgoznak és amelyből -kirekesztették magukat. Társta- lanságuk nem külső erők hatására, valamiféle gonosz maffia által elrendelt száműzetésből jött létre, hanem szinte teljes egészében egyéni termékük, márkás, saját produktum. A folyamatot, melynek végeredményeként kialakult, érdemes figyelemmel kísérni, bár itt csak nagy vonalakban sűríthető, ha úgy tetszik a társadalmi öngyilkosság modelljeként is felfogható. Szakterületükön majdnem kivétel nélkül kitűnően kezdték. Vagy eredendő tehetség, vagy tiszteletre érdemes vas_ szorgalom révén. Ennék megfelelően voltak is tisztelőik, hiszen a tudás nemcsak hatalom, hanem minden ellenkező híreszteléssel szemben az esetek többségében elismerést nyer. A hatalomnak (minden hatalomnak) van azonban bűvölete is és többnyire ez szédítette meg őket. Elért tudásszintjüket, műveltségüket egyszer és mindenkorra belépőnek érezték egy vélt magasabb rendűség ködös mennyországába. Általában ennek megfelelően viselkedtek. Gőgösen, mások nézeteit, véleményét, teljesítményét az övéktől eltérő munkamódszereit lefitymálva. Amitől már csak egy lépés hiányzott odáig, hagy maguknak vindikálják a csalhatatlanságot, amit pedig még a római katolikus egyház is csak a pápák esetében fogad el. kizárólag a hit dolgaiban. Az ilyesféle modor ellen a szűkebb-tágabb környezet előbb-utóbb fellázad. A társ- talanná válás folyamata többnyire már akkor megkezdődik. amikor a vélt bolygók mellől leszakadoznak a mesterséges holdak, az ideig- óráig kitartó tisztelők. Aztán súrlódások következnek a munkahelyen, a lakóházban és az élet más kis egységeiben. A sértett nagyság távozik és új helyén csodálkozva tapasztalja, hogy már egyáltalán nem nagyság többé. Egyvalaki a szakterületről, meglehetősen ismert név ugyan, de akinek az egyénisége és munkamódszerei szintén ismertek és már eleve tartózkodást keltenek. A régi dicsőségből, a korábban megszerzett tudásból ugyan még hosszú ideig el lehet éldegélni. de a dicsőség fénye megkopik, a tudás pedig furcsa módon nem szaporodik osztódással, mint a sejtek. Újat szerezni már nincs erő, mert az erő arra kell, hogy a világgal éreztethessük megvetésünket. Hiszen valóban! Mi lenne a világból, ha mi nem élnénk benne? Szomorú, ugye? A nagyvárosi tömegközlekedés, bármerre is tekintünk, a világ csaknem valameny- nyi nagyvárosában gond. Sokszor igen nagy gond. Sokféleképpen próbálták és próbálják ma is megoldani ezeket a nehézségeket. Ahol előbb felismerték, hogy mi is következik be, ott talán jobban állnak ezen a területen. Ahol meg elodázták a dolgokat, ott bizony van nagy kapkodás. Budapesten többszöri nekifutásra, de végül is lett metró, korszerű, gyors föld alatti közlekedés. De ez nem old meg mindent. Rohamosan nő a személygépkocsik száma, évente százezernyi plusz gépkocsiról beszélhetünk. És akkor még nem szóltunk a teher- és a tranzitforgalomról. A budapesti hidakat most sorban felújítják, a Margit- híd után a Petőfire került sor. Nyolszázmillió nem kis pénz, de ki kell most erre adni, mert a híd forgalma így lehet csak biztonságos. Átadását a jövő év végére ígérik az építők. Szép háttér előtt folyik a munka Nagy nyomású homokkal „szedik” le a rozsdát Jó ütemben folyik a munka Kép. szöveg: BAKÖ JENŐ (ordas) A budai hídfő Cserélik a szegecseket A híd fele zárva
