Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-04 / 181. szám
2 "Äepüjsäg A PFSZ nem feladja el az USA feltételeit Az Egyesült Államok „más országokkal”, az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztus 23-án, a palesztinaiak jogairól megtartandó vitájának a napirendjén dolgozik — jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Washington kinyilvánította, hogy hajlandó tárgyalásokat kezdeni a PFSZ-szel, de feltételül szabta, hogy a PFSZ ismerje el Izrael állam létét. A PFSZ tájékoztatási osztályának a vezetője csütörtökön elutasította Washingtonnak a PFSZ-szel való közvetlen tárgyalásokra vonatkozó felajánlkozását és rámutatott, hogy az Egyesült Államok a megbeszéléseket időnyerésre és arra használná fel, hogy gyengítse az egyiptomi—izraeli különal- kuval szemben megmutatkozó arab szembenállást. Táruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője csütörtökön kijelentette, hogy szervezete elutasítja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. számú határozatát és követeli, hogy az olyan új határozatot fogadjon el, amely elismeri a palesztinai arab nép önrendelkezési jogát. A palesztinai vezető cáfolta Carternek azt a kijelentését, hogy kevés arab ország akarja valójában a palesztinai állam megalakítását és hangsúlyozta, hogy az összes arab csúcsértekezlet résztvevői egyhangúan a palesztinai állam megalakítása mellett foglaltak állást. Sámuel Tamir, izraeli igazságügyminiszter csütörtökön megismételte kormánya álláspontját, amely szerint Izrael nem haljandó beleegyezni abba, hogy palesztinaiak önálló államot alapítsanak, és továbbra sem tárgyal a PFSZ képviselőivel. Az izraeli hadsereg alakulatai csütörtökről péntekre virradóra behatoltak Dél- Libanonba és Kaoukaba térségében palesztinai menekülttáborokat támadtak meg. A támadásban hét palesztinai életét vesztette. Ezzel egy időben az izraeli tüzérség dél-libanoni településeket lőtt. Az agresszorok a támadás végeztével visszavonultak izraeli állomáshelyükre. Szál jut—6 ÍBcf©jczo^ kísérletek Technológiai és biológiai kísérleteket végzett pénteken, űrtartózkodásának 160. napján Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin. A befejezéséhez közeledő tudományosműszaki program keretében a KRT—10 rádióteleszkóp segítségével a földfelszín és a világóceán egyes részeit feltérképezik, illetve a pul- zárok rádiócsillagászati megfigyelését végzik el. Ljahov és Rjumin két technológiai kísérletet is végrehajtott a „Krisztall” olvasztókemence és a „Párologtató” elnevezésű berendezés felhasználásával. Folytatják a biológiai megfigyeléseket is. Változatlan körülmények között tartják azokat a növényeket, amelyek fejlődését hónapok óta követik. 1979. augusztus 4. Vietnami közlemény A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériuma közleményt hozott nyilvánosságra. Ebben elítéli az Egyesült Államok 7. flottájának Délkelet-Ázsia nemzetközi vizein, a vietnami partok közelében folytatott tevékenységét. A vietnami közlemény hangoztatja: az Egyesült Államok a „menekültek megmentésének” ürügyén nagy erőket mozgósított, köztük a Kitty Hawk repülőgép-anyahajót, egy cirkálót, egy torpedórombolót és egy tartályhajót. Július 28-án a „menekültek mentésével megbízott amerikai erők” képviselője bejelentette, hogy kibővítik ezeknek az erőknek a tevékenységi területét. — E provokatív jellegű, nyílt erőfitogtatások tovább fokozzák a térségben meglévő feszültséget és veszélyeztetik Dél- kelet-Ázsia békéjét, akadályozzák az ENSZ erőfeszítéseit, amelyeknek célja érvényt szerezni a genfi menekültügyi konferencián, július 20—21-én elfogadott megállapodásnak — hangsúlyozza a közlemény. A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériuma végezetül követeli, hogy az Egyesült Államok azonnal vessen véget az ilyen és hasonló provokatív lépéseknek. Mathias Hinterscheid Gáspár Sándornál Bolívia Viharos elnökválasztás Csütörtökön 24 órás általános sztrájk bénította meg La Paz életét és a város nemzetközi repülőterének forgalmát. Mint jelentettük, a Bolíviai Munkás Központ (COB) hirdette meg a tiltakozó munka- beszüntetést azzal kapcsolatban, hogy a július elsején tartott elnökválasztási eredményeket az ország több körzetében meghamisították a jobboldali jelölt, Victor Paz Estenssoro javára. A repülőtér környékén a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre. Az első jelentések szerint egy ember meghalt, hat megsebesült és több személyt letartóztattak. A repülőteret a hatóságok lezárták. A bolíviai parlamentben egyelőre nem született eredmény az új elnök kinevezéséről tartott vitákban. Politikai megfigyelők szerint lehetséges, hogy a parLusaka A fő téma Rhodesia A Brit Nemzetközösség lu- sakai csúcsértekezletének résztvevői pénteken zárt ülésen vitatják meg a rhodesiai kérdést, majd a hét végén „tájékoztató jellegű” megbeszéléseken folytatják a rhodesiai helyzet megvitatását. A kulisszák mögött Thatcher brit miniszterelnökasszony erőteljesen szorgalmazza, hogy novemberig, a Rhodesia elleni brit szankciók lejártáig „az összes érintett fél részvételével tartsanak konferenciát a rhodesiai alkotmány megváltoztatásáról, egy újabb választásról vagy referendumról. PANORÁMA BUDAPEST Vida Miklósnak, az Elnöki Tanács tagjának vezetésével Quitóba utazott az Elnöki Tanács küldöttsége, hogy részt vegyen az Ecuadori Köztársaság új elnökének beiktatási ünnepségein. * Klaus Goldschlag kanadai külügyminiszter-helyettes Budapesten eszmecserét folytatott Nagy János külügyminiszter-helyettessel, a két ország kapcsolatairól és nemzetközi kérdésekről. A kanadai vendéget fogadta Rácz Pál külügyi államtitkár. lament nem lesz képes dönteni augusztus 6-ig, az új elAz Olasz Szocialista Párt előzetes támogatásáról biztosította pénteken Francescó Cossiga kinevezett miniszterelnök kormányalakítási kísérleteit. Cossiga elődje, a szintén kereszténydemokrata Pandolfi, a szocialisták elutasító álláspontja nyomán adta vissza kormányalakítási megbízatását az államfőnek. Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt parlamenti csoportjának vezetője a párt vezetőségének ülésén elsősorban a kereszténydemokratákat tette felelőssé az nők hivatalba iktatásának tervezett dátumáig. elhúzódó olasz kormányválság miatt. A megoldhatatlannak tűnő válság „bizonyítja az Olasz Kommunista Párt egységkormány létrehozását célzó irőfeszítésének helyességét” — mondotta a kommunista politikus. Francesco Cossiga pénteken kijelentette, hogy a jövő hét elejére az elnök elé terjeszti kormányának névsorát. Az új miniszterelnök már megkezdte első, tájékozódó jellegű tanácskozásait a politikai pártok képviselőivel. Washington Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a SALT—II szerződés szenátusi vitája az elmúlt napokban fokozta a Carter-kormányzat reményét, hogy a szenátus végül is kétharmados többséggel jóváhagyja a szerződést. A vita csütörtöki napján Stansfield«Turner, a Központi Hírszerző Hivatal (ClA) igazgatója, biztosította a szenátust: „Az Egyesült Államok megfigyelő hálózata képes annak ellenőrzésére, hogy a Szovjetunió betartja-e a szerződést vagy sem”. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter megismételte korábbi álláspontját, hogy a szerződésben nem szabad végrehajtani olyan változtatásokat, amelyek a SALT—II újratárgyalását tennék szükségessé. Mint ismeretes, a Szovjetunió vezetői többször és nyomatékosan is kijelentették, hogy erre nem is volnának hajlandók. Kissinger ugyanakkor azt javasolta, hogy a szenátus csak abban az esetben hagyja jóvá a szerződést, ha a Carter-kormányzat kidolgozza és előterjeszti a megemelt katonai kiadások ötéves tervét. Lényegében a ratifikálás ellen foglalt állást Haig tábornok, a NATO európai haderőinek volt főparancsnoka. Azt „tanácsolta” ugyanis, hogy a szenátus várjon a jóváhagyással addig, amíg az Egyesült Államok nem dolgozza ki „védelmi” terveit és nem határozza meg a Szovjetunióval szemben folytatandó politikáját. Olasz kormányválság Cossiga bizakodik Összeült az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Pénteken délelőtt a moszkvai Nagy Kreml Palotában megnyílt az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának X. ülésszaka. A területét és lakosságát tekintve egyaránt legnagyobb szovjet szocialista köztársaság 138 millió állampolgára képviseletében 900 képviselő gyűlt össze a legfelsőbb népképviseleti szerv ülésszakára. A képviselőkre két törvénytervezet megvitatása és jóváhagyása vár. Törvényt alkotnak az OSZSZSZK minisztertanácsáról és a helyi tanácsok megválasztásáról. A parlament ezenkívül az államélet több más kérdését is megvitatja és arról is határozatot hoz. A Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására pénteken Budapestre érkezett Mathias Hinterscheid, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára. Magyar- országi tartózkodása során megbeszéléseket folytat a SZOT vezetőivel a magyar szakszervezetek tevékenységéről, az európai szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. Mathias Hinterscheidet a Ferihegyi repülőtéren Timmer József, a SZOT titkára köszöntötte. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára péntek délután fogadta Mathias Hinterscheidet. A baráti találkozón eszmecserét folytattak a magyar szakszervezetek társadalmi szerepéről, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, az Európai Szakszervezeti Szövetség tevékenységéről, az európai szakszervezetek közös törekvéseiről és feladatairól. Georges Marchais sajtóértekezlete s Franciaország vezetői a nyáron indították legutóbbi támadásukat a dolgozók életszínvonala ellen — jelentette ki Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára csütörtökön Párizsban tartott sajtóértekezletén, amelyen számos politikai, gazdasági és szociális kérdéssel foglalkozott. Az életszínvonal elleni támadások körébe tartozik az üzemanyag, a közszükségleti, cikkek árainak állandó emelkedése — mutatott rá a főtitkár. Az intézkedések 60 milliárd frank többletterhet rónak a dolgozókra. Elő jel kép Hiroshima... Ez a japán nagyváros több puszta földrajzi névnél: jelkép is egyben. Ugyanúgy összeforrott az atombomba pusztításával, mint ahogy Oradour, Auswitz, vagy Lidice nevét sem idézheti fel senki a hozzájuk tapadó szörnyű történelmi emlékek nélkül. A háborút, a megpróbáltatásokat, a halál poklait nem lehet rangsorolni. A borzalmat, a szenvedést lehetetlen skálán mérni, összehasonlítani. Miért van hát, hogy Hiroshima mégis külön kategóriába sorolódik? A magyarázat sokrétű. Az 1945. augusztus 6-án a majd félmilliós távol-keleti kikötővárosra ledobott bomba eddig nem sejtett, új rettenetét hozott az emberiség életébe, rövid percek. alatt emberek tízezrei haltak, vagy sebesültek meg, váltak gyógyíthatatlan beteggé. A magasba emelkedő gombafelhő alatt kilométereken át csak romba dőlt, tűztől perzselt pusztaság maradt. A szenvtelen statisztikai adatok 140 ezer halottat említenek. És ez a halál nehezen távozik: a radioaktivitás láthatatlan sugarai évekkel, évtizedekkel később is szedték, szedik áldozataikat. A pusztulás súlvát az atomtámadás értelmetlensége csak fokozza. Az amerikai hadvezetés annak ellenére adta ki az új fegyver kipróbálására a parancsot, hogv tudta: Japán már felajánlotta hajlandóságát a béketárgvalások megkezdésére és a Szovjetunió hadba lépése is napokon belül várható. „A japán népért tettük, hogv megkíméljük a további pusztulástól” — hangzott a hivatalos amerikai magyarázat, amely képtelen elkendőzni a tényt: Hiroshi- má+ hidegvérrel az új fegy- verfaita kipróbálásának színhelyéül szánták. Mint ahogy abban is egyetértenek a történészek, hogy az atombomba bevetése már a Szovjetunióval szembeni világpolitikai fellépést, a hidegháború nyitányát is jelentette. Az atomtámadás mai, 34. évfordulója az emlékezésen, az emlékeztetésen túl másra is szolgál. Figyelmeztet: a veszély nem múlt el. A világ arzenáljaiban ma is ezerszámra állnak a nukleáris fegyverek, amelyek pusztító ereje a Japán ellen bevetettek sokszorosa. S e figyelmeztetés mozgósító erejével tud igazán élő jelképpé válni Hiroshima. Azzal, hogy mindannyiunkban tudatosítja: e veszély ellen az egész emberiségnek küzdenie kell. Sz. G. Tanácskozik a bolíviai parlament Az egykori Iparkamara épülete — ma emlékdóm. A számítások szerint pontosan felette történt a robbanás.