Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
6 ^NÉPÚJSÁG 1979. augusztus 26. dr. FUtöp Lajossal, a magyal tanács személyzeti osztályvezetőjével r ’ '*^KT x i a T — Volt idő, amikor a „személyzetis” jelenléte már eleve valami tartózkodásf élét keltett, ha ugyan nem félelmet. Hogy joggal-e vagy jogtalanul, azt nem merném felelősséggel megítélni. Félt ön valamikor a személyzetistől? — Ezt nehéz lenne tagadni! Például, amikor községi vb-titkár koromban alanya voltam a személyzetis-tevékenységnek. Ma már más a helyzet! A személyzetismunkát nem övezi titokzatosság ... — De valami óriási nyíltság se, hiszen éppen ezért kértünk lehetőséget erre a beszélgetésre. Pontosabban fogalmazva, az emberek — olvasóink — a kelleténél valószínűleg sokkal kevesebbet tudnak erről a munkaterületről. — Meglehet! Tény, hogy az ötvenes évek elején a káderpolitikában torzulás következett be. ami a személyzeti munka gyakorlatában is éreztette hatását. Hogy ez miben nyilvánult? Lényege az volt, hogy a kádereket elsősorban nem a ténylegesen végzett munkájuk révén ítélték meg. Abban az időben eluralkodott a szubjektivizmus és ez kedvező talajául szolgált az intrikáknak. Túlzott szerepet kapott a rokoni, baráti kapcsolatok kutatása. Esetenként ellenőrizhetetlen feltételezések, rágalmazó bejelentések vagy külföldi rokonok alapján ítélték meg az embereket. — Ahhoz, hogy rágalmakról értesüljön valaki, ma már tagadhatatlanul nem kell személyzetisnek lenni. Mi a jelenlegi gyakorlat? — A kádermunka nem elkülönült a gyakorlattól és a munkától elválasztott tevékenység, hanem a vezetés szerves része, egyik legfontosabb állandó jellegű feladata. Nem övezi titokzatosság és így a személyzeti apparátus dolgozóitól sincs miért tartani. Szerencsére semmiféle különleges jogosítványokkal, jogkörrel nem rendelkeznek és ez így is van jól. Munkájukat nem az érdekeltek háta mögött végzik. Párt- és kormányhatározatok biztosítják, hogy az emberek megismerhetik a róluk alkotott véleményt, a teljes káderanyagot. — Ha megengedi, erre később még visszatérnénk, hiszen a „minősítés” szó mögött írásba foglalt értékítélet rejlik, és aligha akad bárki, akit ne érdekelnének a saját értékei, illetve az ezekről szóló vélemény. Ezt megelőzően azonban hogyan lehetne összefoglalni a személyzeti munka lényegét? — Nem egykönnyű és még így is félő, hogy esetleg szárazán. A személyzetisnek, illetve ahol többen vannak, a személyzeti apparátusnak elsősorban azt kell elősegítenie, hogy a szervezet, vállalat, intézmény olyan dolgozókkal rendelkezzen, akiknek munkája révén a feladatokat a kívánt színvonalon tudja végrehajtani. Tehát a személyzeti munka a káderpolitika gyakorlati vég- rejhatására irányuló tevékenység, ami szinte f elsorol - hatatlanul sokrétű. — Azért mégis csak soroljuk, legalább egy részét! — A káderek kiválasztása, beállítása, nevelése, munkájuk során a velük való foglalkozás. Kinevezés, áthelyezés, felmentés ... Ezek kü- lön-külön mindenkit a legközelebbről érintenek, de bármelyikre kerüljön is sor, az eljárási folyamatot jogszabályok írják körül, rendelik el és ezeket be kell tartani. Nem a jogszabályokért önmagukért, hanem a dolgozók érdekében. Az emberek minden munkahelyen mennek és jönnek, ezalatt egyáltalán nem a vándormadarakra gondolva, hanem arra, hogy a megérdemelt nyugdíjba készülők átadják helyüket a fiatalabbaknak. A legtökéletesebb zűrzavar és esetlegesség uralkodna, ha nem készülne káderutánpótlási terv, vagy ha nem mérlegelnénk azt, hogy a feladatok ellátása milyen fokú szakképesítést igényel. Tömegével tudnám sorolni olyanok nevét, akik pályájuk kezdetén igen szerény iskolai végzettséggel rendelkeztek és fokozatosan tettek szert magasabb képesítésre, szereztek esetleg doktorátust is. A munka melletti továbbtanulás elősegítése szintén a személyzetis egyik kötelessége. Ugyanígy a dolgozók elismerésével kapcsolatos feladatok. A többletmunka, kiemelkedő teljesítmény jutalmat, esetleg kitüntetést érdemel. A kitüntetési javaslatok elkészítése a személyzeti muTTka része. Ahogy óhajtotta, a minősítésekről még majd beszélünk. Azt hiszem nagyon elnyújtaná ezt a beszélgetést, ha még sokáig folytatnám a felsorolást. Zárjuk azzal, hogy még ide tartozik a kádernyilvántartások vezetése és a különböző statisztikai anyagok elkészítése.... j — Szóval a körmölés! — De még milyen sok körmölés! — ön a megyéi tanács személyzeti osztályának vezetője. Ilyen minőségben kinek az alárendeltje és kinek a felettese? — Beosztásom szerint közvetlenül a megyei tanácselnökének vagyok alárendelve. Főnöke? Lehet, hogy ez meglepi, de majdnem senkinek. Munkaköröm szerint elsősorban konzultatív feladatokat látok el és ellenőrzőm a tanácsi szerveknél folyó kádermunkát. — Kinevezési jogkör? — Csak az osztályomra vonatkozóan van. — A lakosság a tanácsok dolgozói révén kerül személyes érintkezésbe a kissé elvontan hangzó „államigazgatással”. Az itteni személyzeti munka, véli a kívülálló, ezért különösen fontos lehet. Vannak-e sajátos vonásai? — Nincsenek! Az állami személyzeti munkáról szóló minisztertanácsi határozat minden területre egyformán vonatkozik. A káderpolitika egy és oszthatatlan, azt minden területen végre kell hajtani, hiszen pártunk káderpolitikai elvei az élet minden területére szólnak. Hogy mást ne mondjak, a vezetők kiválasztására vonatkozó hármas alapelvet — politikai és szakmai alkalmasság, vezetőkészség — mindenhol alkalmazni kell. A tanácsoknál, az ön által elmondottak miatt, még nagyobb hangsúlyt kap a politikai alkalmasság, tehát a politikai szilárdság, felkészültség és a politika végrehajtására irányuló készség. Az államigazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyáról szóló minisztertanácsi rendelet előírja többek közt az alkalmazás feltételeit. Ezek az általánosnál szigorúbbak, gondolok a büntetlen előéletre, különböző képesítési előírásokra, a közügyek szolgálata iránti elkötelezettségre .. . — Ez utóbbi már a gyakorlatban is megnyilvánul! — Természetesen! így például nagyon fontos, hogy a tanácsi dolgozó megfelelő hangnemet használjon az ügyfelekkel szemben. — A tanácsi dolgozók fizetése hosszú időn át, finoman fogalmazva, nem volt kielégítő. Ez sokszor meglátszott munkájuk színvonalán. A személyzetis minden bizonnyal jól tudja mérni a változásokat a képzettség, a munka, de akár a fluktuáció területén is. Most megnyugtató a helyzet? — Ha csak a legutóbbi 4—5 évet is vesszük alapul, a tanácsi apparátus felkészültségi színvonala lényegesen emelkedett. Munkájukért tisztességes fizetést kapnak. A szakember-utánpótlás is jobban biztosított, amiben az elfogadható illetményeknek szerepe van. Ma már egyre több fiatal tekinti élethivatásának a tanácsi munkát. A nagyközségi, községi vb-titkároknak például egynegyede 30 évesnél fiatalabb. A fiatalok körében nagy az érdeklődés az állam- igazgatási főiskola iránt. Az egészségtelen fluktuáció lecsökkent, tavaly például mindössze 3,7 százalékos volt, míg 1974 előtt ez az arány évi 10 százalék körül mozgott. Jelenleg a tanácsi dolgozók 36,6 százaléka törzs- gá'rdatag. — Eljött hát a tanácsi Kánaán? — Dehogy jött el! Mindez egyáltalán nem azt jelenti, mintha nem lennének gondjaink! Elsősorban a jogi, a műszaki és más felsőfokú végzettséghez kötött munkakörök betöltésénél vannak esetenként és helyenként nehézségeink. — Ezek után engedje meg hogy visszatérjünk a sokak számára „titokzatos" minősítésre. Egy-egy ember munkáját, egyéniségét hitelt érdemlően ösz- szefoglalni, papírra vetni óriási felelősség... — Kétségtelen az, de nagyon gyorsan szögezzük le. hogy a minősítés minden lehet, csak éppen titokzatos vagy titkos nem. További tévedések elkerülése végett azt se árt hangsúlyozni, hogy nem a személyzetis minősít, hanem a munkaköri felettes. A személyzetis ezt csak előkészíti. A munkakör betöltése után három évvel mindenkiről minősítést kell készíteni, azt a dolgozóval ismertetni, aki egyetértését vagy ellenvéleményét írásban rögzítheti. A minősítést ezt követően négyévenként meg k;ell ismételni. — Tudnék sorolni néhány olyan munkahelyet, ahol ez nem történik meg... — Én is tudnék, de ez mit sem változtat a jogszabály lényegén. A személyzeti munkáról szóló minisztertanácsi határozat rögzíti, hogy mit tartalmazzon a minősítés. Értékelni kell a politikai és szakmai alkalmasságot, a kötelességtudatot, a szorgalmat, az ügyfelekkel való bánásmódot, kezdeményezőkézséget, felelősségvállalást. őszintén fel kell tárni az esetleges hibákat, fogyatékosságokat. Természetesen nem ledorongoló módon, hanem megjelölve a munka megjavítására, a személyiség fejlesztése érdekében teendő feladatokat. Csak tényekre szabad alapozni, különböző megjegyzésekre, hallomásokra soha! — Nem könnyű munka! — Nem az! De a munkahelyeken ott van a párt- szervezet, a KISZ, a szak- szervezet. Véleményüket kikérve megfelelő biztonsággal lehet értékelni a minősített személyt. — Befejezésül engedjen meg két személyes jellegű kérdést. Az egyik az, hogy sok pályáról el tudom képzelni miszerint valaki már ifjú korában arra készült. A személyzetisről bajosan. Hogyan lett ön személyzetis? — Természetesen nem annak készültem. Húszéves koromig szülőfalumtól, a Viharsarokban lévő Endrédtől Nagyváradig és Ercsiig tologattam gyalogszerrel a kubikostalicskát. 1945—46 telén államigazgatási tanfolyamon vettem részt és 1946. április 1-én kerültem a közigazgatásba. Tolna megyében 1949 óta dolgozom, ami akárhogyan számoljuk is, harminc év. Németkéren voltam vezető jegyző. Bölcskén vb-titkár és tanácselnök. 1961 óta vagyok személyzetis. — Mi ebben a munkában a szép? — Az. ha az ember szív- vel-lélekkel csinálja. ORDAS IVÁN fotó: BAKÓ JENŐ Múltunkból 1919. augusztus második felében azonos szövegű levelet kapott az angol, a francia, az amerikai és az olasz antantmisszió Budapesten, valamint a magyar miniszterelnökség. Úgyszólván a megye minden községe, újjászervezett testületé és szervezete táviratot, levelet küldött az említett szervekhez. Idézzük az egyik táviratot: „Tolnavármegye keresztény lakossága spontán kezdeményezésből folyó évi augusztus 24-én, egy, a megye minden részét, felekezetét, nemzetiségét és osztályát képviselő impozáns politikai gyűlést tartott Szekszárdon, mely egyhangú lelkesedéssel kimondta, hogy csak oly kormányt hajlandó támogatni, mely fenntartás nélküli keresztény, nemzeti politikát hirdet és minden szélsőséges szocialista irányzattól tartózkodik. A nagygyűlés egyben egyhangúlag kimondta azt is, hogy miután az utóbbi szélső irányzatok okozták a magyar állam végleges romlását, az egyébként munka jegyében szervezkedő pártnak oly elnevezést ad, mely még a lehetőségét is kizárja annak, hogy az a nem keresztény és nemzetközi szélsőséges irányzatokkal együtt működhessék. A magyar nemzeti hadseregnek a megye területén lévő egységei a szélső szocialista irányzatot szintén nem támogatják.” A távirat feladója a Tolnamegyei Keresztény Nemzeti Párt volt. Az antantmissziókhoz küldött táviratok erőteljesen hangsúlyozzák a spontaneitást és az önkéntességet. Valójában így volt ez? Az iratok között megtalálható a kaposvári katonai kerületi parancsnokság augusztus 25-én kelt távirata, amelynek segítségével könnyen válaszolhatunk a kérdésre. Idézzük tehát a 824/hdm sz. táviratot, amely a kormánybiztoshoz, az alispánhoz és a megye katonai parancsnokságához egyidejűleg érkezett: „Sürgősen szükség volna népgyűléseket, továbbá társadalmi egyleteket értekezletre összehívni, melyek sörgőnyi- leg az entent misszióknak Budapesten ellenőrzés végett ugyanazon szövegezéssel és azon elhatározás adnák tudomásra, hogy szocialista minisztérium nem felel meg a magyar nép közérzetének és az illető gyűlések tiltakozzanak minden szélső szocialista irányzatú kormányalakulat ellen, minthogy tegnap József /királyi herceg és a kormány Clemenceau kívánságára lemondott. Ezen sürgöny elküldése nagyon sürgős és lehetőleg még a holnapi nap folyamán eszközlendő...” Szó sincs tehát spontaneitásról, a magyar nép közérzetének megnyilvánulásáról, a szocializmustól való idegenkedéséről, sokkal inkább a fővezérségnek az antant törekvéseivel való ideiglenes szembehelyezkedéséről, a katonai diktatúra megteremtésére való törekvéséről. Horthy és csoportja — ez a fővezér- ség — ekkor még nem értette: az antantnak olyan magyar kormányra van szüksége, amelyet elfogad a nyugati közvélemény, s ugyanakkor biztosítja a tőkés társadalmi rend és a belpolitikai viszonyok konszolidálását. A felhívásra megkezdődött a táviratok küldése. Bo- gyiszlóról pedig futár hozta Szekszárdra a határozatot. A községi orvos vállalkozott a futár szerepére. Bartal Aurél kormánybiztos a hozzáérkező táviratokra hivatkozva most már közölhette a Siófokon állomásozó fővezérséggel, hogy „...Tolna és Baranya vármegyék meg nem szállott területéről naponként mind tömegesebben érkeznek hozzám a táviratok, hogy a községek lakossága, s a társadalom minden rétege tiltakozik egy szocialista kormány alakítása ellen, s csakis egy feltétlen keresztény és nemzeti alapon álló kormányt kíván és akar támogatni, mert csak benne látja egy szebb, s boldogabb Magyarország felépítésének biztosítékát.” S amint lapozzuk a táviratokat, leveleket, feltűnik, hogy például a bogyiszlói 15 soros távirat — a bevezető félmondat kivételével — szó szerint megegyezik a Szekszárdon szervezkedő „Tolnamegyei Keresztény Nemzeti Párt” táviratával, amelyet írásunk elején közöltünk. Ez nem véletlen: Szekszárdról betű szerint megadták az antantmisszióhoz küldendő táviratok teljes szövegét. Szó sincs tehát spontán megnyilatkozásról... Még inkább sántít az a megállapítás, mely szerint a társadalom minden osztálya kifejezte nézetét, álláspontját egy szocialista kormány megalakításáról. A munkásokat, dolgozó parasztokat meg sem kérdezték. A hatalomhoz jutottak részére felettébb kockázatos lett volna összehívni egy valódi népgyűlést néhány héttel a Magyar Tanácsköztársaság megdöntését követően. A dolgozó osztályok egyébként bér- követeléssel, sztrájkkal értésre adták: nem értenek egyet a különítmények terrorjával, nem kívánják vissza az elzavart jegyzőket, főjegyzőket... Ez az igazság. A Tanácsköztársaság megdöntését követően hatalomra jutott burzsoázia különböző csoportjai és hű kiszolgálóik között nem volt meg az egység. Ezt a pártalakítási akciók is jól mutatják. Abban természetesen megegyeztek, hogy olyan pártokat lehet csak alakítani, amelyek nemzetiek (tehát nem nemzetköziek), és keresztények (tehát nem lehetnek marxisták), továbbá abban, hogy a megszerzett hatalmat minden eszközzel meg kell tartani. A „hogyan”-ban már lényeges eltérés volt közöttük. Emiatt ahol csak lehetett gáncsot vetettek egymásnak. így volt ez Tolna megyében is. A levéltárban őrzött főis- páni iratok között találtuk Árky József levelét, amelyet a megyei kormánybiztosnak címzett. Árky a szervezkedő Keresztényszociális Gazdasági Párt titkára volt, aki Szekszárdon, a szállóban lakott a szervezés ideje alatt, keserűen fakadt ki a megyei hatóságok magatartása miatt. „Lehetetlennek tartom — írta Árky —, hogy öt miniszter taggal képviselt Keresztényszociális Gazdasági Pártot — más párt privilégiuma érdekében — hatóságok részéről szervezkedésében gátolhassák, sőt az egyenesen lehetetlenné tétessék...” A beadvány 1919. szeptember 24- én kelt, akkor, amikor a megye közigazgatási apparátusát már beléptették a Keresztény Nemzeti Pártba. Árky nem volt elégedett a- megyei kormánybiztostól kapott garanciákkal. Egyenesén a dunántúli központi kormánybiztoshoz fordult sérelmével. Itt már határozott támogatást kapott. Az alispánhoz szigorú hangú távirat érkezett tőle: „...a vármegye területén hatósági közegek egyoldalú pártszempontból párturalmat teremtenek, plakátok megjelenését akadályozzák, szervezkedést lehetetlenné teszik. Szigorú kötelességévé teszem alispán úrnak, a lehetetlen állapot orvoslását és a keresztény alapon szervezkedő pártok szabad mozgásának biztosítását. E téren semmiféle terrort nem tűrök.” Természetesen nem kell túl komolyan venni az egykori marakodást. A különböző keresztény pártok hamar egymásra találtak, szót értettek és egyesültek. K. BALOG JÁNOS
