Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
Névnap: Huba A Nap kél 4.44 — nyugszik 18.50 órakor A Hold kél 1.35 — nyugszik 16.51 órakor Harmincöt évvel ezelőtt, 1944. augusztus 19-én kezdődött Párizsban az a győzelmes népfelkelés, amelynek eredményeképpen a francia főváros augusztus 25- én felszabadult a hitleri megszállás alól. A HÁROMMILLIÓ megtakarítás a konzervgyárban. A Paksi Konzervgyár kollektívája elhatározta, hogy a feldolgozás javításával, anyag- és energiatakarékossággal 3 millió forint megtakarítást ér el a kongresszusi és a felszabadulási munkaversenyben. + LAPUNK legközelebbi száma a kettős ünnep után, augusztus 22-én, szerdáfí jelenik meg. O SIMONTORNYA nagyközségben és a hozzá tartozó területeken 66 kisiparos működik, 28 szakmában, többségük mellékállásban. Kevés a férfifodrász, női szabó, cipész és hiányzik a gumijavító és a fényképész is. * A BERUHÁZÁSOK helyzetéről és a politikai oktatás tapasztalatairól tárgyalt, többek között, legutóbbi ülésén a szekszárdi városi pártbizottság végrehajtó bizottsága. Tájékoztató hangzott el ezenkívül az építési határidők betartásáról a TÁÉV építkezéseinél. O MEGKEZDŐDÖTT a próbaüzemelés a Peremarto- ni Vegyipari Vállalat új, folyékony műtrágyát gyártó üzemében, amely a felfutást követően évente több mint 40 ezer köbméternyi terméket ad a mezőgazdaságnak. Nemtudomka napkeleti királyfi története Benedek Elek, A deszkavári királyfi című meséjéből nagyon sok gyerek előtt ismert. A Kossuth Rádió ma délelőtt e mese alapján készült mesejátékát tűzi műsorára. Benedek Elek meséjét rádióra alkalmazta Benedek András. Délelőtt egy klasszikus ifjúsági regény kerül a televízió műsorára. Molnár Ferenc Pál utcai fiúkját ezúttal a mozikból már ismert gyerekszínészek keltik életre. Este a Dalok a világ gyermekei számára című műsorban neves pop-csillagok — így az Abba együttes, a Bee Gees együttes tagjai, Elton John és mások — lépnek színpadra. A gálaműsorban valamennyi művész ingyen vállalta a fellépést. A műsor — amely bejárta Európa tévéképernyőit — teljes bevételét az UNICEF javára ajánlották fel. A gálaműsor már eddig is több mint százmillió dollárt hozott a világ gyermekei számára. A KÉT BÉBI — egy kisfiú és egy kislány — halt meg pénteken azok közül a nyolcas ikrek közül, akiket csütörtökön hozott világra egy olasz fiatalasszony. A csecsemők halálát légzési zavarok okozták. Már születésük napján, csütörtökön meghalt közülük egy, s az orvosok véleménye szerint az öt életben lévő gyermek állapota is válságos. Jelenet a Pál utcai fiúk című magyar—amerikai filmből + LEZUHANT harmadik emeleti lakásuk ablakából a dombóvári Boros Zsolt 10 éves tanuló. Sérüléseibe belehalt. # GALAMBKIÁLLÍTÁS. Eszéki, zentai, aradi és a hazai galambtenyésztők, s víziszárnyasokat nevelő kisállattenyésztők adtak találkozót szombaton Békéscsabán azon a kiállításon, amelyet a Magyar Galambtenyésztők Szövetsége és a Békés megyei Tanács mezőgazdasági osztálya rendezett. Bővítik a Flórián utcai óvodát Bátaszéken. Uj csoporthelyiséggel növelik az épületet, s így hawninccal több óvodást fogadhatnak. A bővítés munkáit a nagyközségi tanács költségvetési üzeme végzi. Fotó: Komáromi Hűvös, szeles idő Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős idő. Többfelé eső, zápor. Élénk, erős lökésekkel kísért keleti, délkeleti szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19—24 fok között. A lovasverseny nyitó napja A nemzetközi megnyitó verseny eredményhirdetése Versenybírók, pályaszolgálat és lovasok, figyelem, három perc ... És három perc múlva felhangzott dr. Vincze Jenő hangja, amely szinte hozzátartozik a tamási lovasversenyekhez éppúgy, mint a hatalmas nézősereg, a büfék, a lacikonyha és a dinnyehegyek. Elsőnek Bálint László, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa versenyzője lovagolt a pályára, majd sorrendben ismét egy halasi lovas, Varró József. Utána a dalmandi Kecskeméti József következett. A jubileumi lovasversenyen — amely sorrendben a huszadik — élvezetes küzdelmet hozott már a megnyitó szám is. A harminckét induló közül a mezőszilasi Plank Egyed lovagolta először hibátlanul az akadályokat, majd az Igar-simontornyai Lenin Tsz lovasa. Kapoli István is hibátlanul vette az akadályokat. Kecskeméti József Délibábon mutatkozott be és hibátlan lovaglás után •— jobb időeredménnyel átvette a vezetést. Akadt még egy hibátlan lovas, a dakovoi (Jugoszlávia) Kovács Sándor. Ma nyolc órától folytatódik a verseny, tíz órától kultúrműsor. majd 14 órakor Buda István államtitkár, az OTSH elnöke tartja az ünnepélyes megnyitót. Holnap tíz órától 18 óráig gazdag program várja az érdeklődőket. Csikósorsolás 16 órakor. Uttörőgárda- szemle Zánkán O L VAST AM Az úttörőgárda országos táborozása kezdődött meg tegnap Zánkán. a balatoni úttörővárosban. A több mint százezer úttörőgárdista képviseletében összesen mintegy háromezren —- a megyei versenyek legjobbjai — vesznek részt az országos szemlén. A kéthetes programban a többi között akadályverseny, me- net-dalosverseny, számjáték és számos vetélkedő szerepel. A fegyveres testületek, a Magyar Honvédelmi Szövetség, a Magyar Vöröskereszt egy-egy napos szakmai programokon, bemutatókon ismertetik meg tevékenységüket az úttörőkkel. Dinnye Szeretem a dinnyét. így aztán érdeklődve olvastam e lédús gyümölcsről tegnapi számunkban a híradást. Kiderült belőle, hogy baj van a dinnyével. No nem az okozza a gondot, hogy kevés termett, nem is az, hogy íztelen, vagy hogy későn érett be, hanem mindennek az ellenkezője. Jó, sok, korai dinnye termett az idén. Olyannyira sok, hogy a kereskedelem nem tud vele mit kezdeni. Bizonyára kárba vész egy része, még jó, ha takarmányként hasznosítják. Csak azt nem értem, miért mondják úgy az illetékesek, hogy „a vártnál’’ jóval több termett. Ugyanis nem hiszem, hogy a diny- nyeföldön lévő termés egyik napról a másikra duplázódott meg. Inkább azt tartom valószínűnek, hogy ■ már hetekkel, hónapokkal ezelőtt számítani lehetett a bőséges dinnyeszüretre, és gondoskodni is lehetett volna annak megfelelő értékesítéséről itthon, vagy akár külföldön. Sokat beszélünk manapság a takarékos gazdálkodásról. Márpedig ebbe a fogalomba igencsak beletartozik, hogy hasznosítsuk is azt, amit nem kevés munkával megtermeltünk. — gy■ — Szemléltető oktatás Kora reggel Szekszárdon, a sétakertben, annak is az úttesthez közelebbi járdáján, nagyjából félúton a gyalogátkelő és a múzeum között. Kék ruhában, szép fiatal anyuka, mellette két — ugyancsak szép — aprócska gyerek. Nem annyira aprócskák, hogy kívánságaikat ne tudnák kifejezésre juttatni. A szintén fiatal apuka pedig épp azok teljesítésével van elfoglalva. Valamivel beljebb, a fák alatt nyújtózik és némi kísérletezés után le is töri az egyik vadgesztenyefa könnyelműen alacsonyra növesztett ágát. Aztán a másikat is, hogy a gyerekek közt ne legyen vita. A csősz sajnos a tér másik végén van, így nem avatkozhat a szemléltető környezetvédelmi oktatásba. Különben sincs más fegyvere, mint egy szemét- szurkálásra szolgáló bot. Sóspuskája például nincs, amit mi néhányan, a távoli művelődési központ mellől szemlélődök ebben az esetben őszintén sajnáltunk. —s. —n. Gépkocsibetétkönyvsorsolás Az Országos Takarékpénztár augusztus 29-én és 30-án rendezi a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek idei harmadik, sorrendben 73. sorsolását. A sorsoláson az 1979. április 30-ig váltott és 1979. július 31-én még forgalomban lévő 5 ezer és 10 ezer forintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. A Budapesten váltott gépkocsi-nyereménybetét- könyveket augusztus 29-én, szerdán délelőtt 9.30 órai kezdettel, a vidéken váltottakat pedig augusztus 30-án. csütörtökön, délelőtt 8.30 órai kezdettel sorsolják. a MÉM Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 11. szám alatti kultúrtermében. A kétnapos húzáson összesen mintegy 990 személygépkocsi talál gazdára. Postáskonferencia A 10. országos postáskonferencia szombaton befejezte kétnapos munkáját. A szegedi ifjúsági 'házban ösz- szegyűlt mintegy ötszáz postai és híradástechnikai szakember a konferencia második napján a levélpostai küldemények és csomagok feldolgozási rendszerének további gépesítéséről, automatizálásáról, a hírlapkézbesítés gyorsításáról, adminisztrációjának gépesítéséről, rendszeresítésének lehetőségeiről tanácskozott. A tűzoltóság jelenti Szokatlanul sok tűzeset volt az elmúlt héten megyénkben. Felsőnyéken gyermekek gyújtottak fel játszadozás közben egy lucerna- és egy szalmakazlat. Az anyagi kár 15 000 forint. Szekszárd-Szőlőhegyen présház és tanya állt lángokban. A tüzet gondatlanul eldobott égő cigaretta okozta. Az elpusztult érték itt is több mint 15 000 forint. A Hőgyészi Állami Gazdaság juhépusztai szárítótelepén — a technológiai utasítás megszegése miatt — kigyulladt a pihentető raktárban elhelyezett szudánifü- liszt. A kár meghaladja a 40 000 forintot. Kocsolán ismét gyermekek gyújtottak fel egy szalmakazlat. Pakson az új lakótelepen az egyik négyemeletes lakóépület alagsori lakásában elégett egy heverő. A tüzet az ott lakó okozta azzal, hogy reggel az égő cigarettáját a heverő melletti asztalon felejtette. Dunaföldvár térségében a paksi VOLÁN gépkocsiján kigyulladt a szállított csőszigetelő anyag, mert a gépkocsi ponyvája hozzáért a forró kipufogócsőhöz. Decsen is gyermekjáték okozott tüzet. Leégett egy sertésól. 80 bála szalma, és elpusztult három süldőmalac. A Tolnanémedi Kendergyárban öngyulladás következett be a pozdorjatároló raktárában. Elégett 500 q pozdorja, és erősen megrongálódott a raktár kb. 250 négyzetméter tetőszerkezete. Az anyagi kár több mint 30 000 forint. Ékszerek és dísztárgyak Számos ország lakásaiban megtalálhatók Dömötör László iparművész munkái. Az ötvösség minden ágában dolgozó mester ékszereket és dísztárgyakat készít. Munkáiból augusztus 30-án nyílik kiállítás Szekszárdon, a Szinyei Merse teremben. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 12G-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551