Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-18 / 193. szám

Hépújság AUGUSZTUS 18 ' SZOMBAT Névnap: Ilona A Nap kél 4.43 — nyugszik 18.52 órakor A Hold kél 0.45 — nyugszik 16.06 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1859. augusztus 18-án szü- letett és 1923-ban halt meg Arányi Dezső kiváló opera- enekes, aki különösen lírai szerepek előadásával tűnt ki. A JELENTÉST hallgatott meg csütörtöki ülésén a szekszárdi járási pártbizott­ság végrehajtó bizottsága a járás mezőgazdasági terme­lőszövetkezeteinek első fél­évi pénzügyi gazdálkodásá­ról. + ÜJ HELYRE, a tűzoltó­szertár épületébe költözött a dunaföldvári könyvtár. A nyitva tartás ideje hétfőn és pénteken 14.30-tól 16.30-ig. # BÉKEBRIGÁDOK prog­ramja. A szekszárdi városi népfront által szervezett Bé­ke brigádok klubja elfogad­ta programját. Szeptember­ben lövészversenyt, novem­ber 7-én vetélkedőt, télen pedig asztalitenisz- és sakk- bajnokságot terveznek. A „Nagy siker volt” sorozatban ezúttal a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának Erkel színházi hangversenyét közvetíti 20.47-től a Kossuth Rádió. A ze­nekart vezényli Lehel György, gordonkán közreműködik Star­ker János. A május 29-i hang­verseny ismétlése során Mozart, Haydn, Csajkovszkij és Ravel müvei kerülnek előadásra. O SZAKMUNKÁSTANULÓ ifjúsági vezetők Dombori- ban. A megyénk szakmun­kásképző intézményeiben te­vékenykedő alapszervezeti KISZ-titkárok és diáktanács­titkárok részére egyhetes tá­borozás kezdődött tegnap Domboriban, a KISZ Mátai Antal vezetőképző táborá­ban. Az ifjúsági vezetők a táborozás alatt megismerked­nek a mozgalmi élet soron következő feladataival és se­gítséget kapnak az egész éves mozgalmi munkára való fel­készüléshez. Egy világhírű író, költő, ren­dező és színész emlékének ál­doz a Magyar Televízió, amikor műsorára tűzte az ötven éve született, és öt éve meghalt Va- szilij Suksin, Vörös kányafa cí­mű filmjét. Az íróként, rendező­ként és színészként bemutatko­zó szovjet művész egyik legje­lentősebb alkotása a film. Cse­lekménye, mint legtöbb Suksin- film, az elesettekről, a vidéki életről, a jobbat akaró egyszerű Szovjet emberekről szól. öt fil­met készített Suksin. A televízió most kezdődő sorozatában mű­sorra tűzi valamennyit. Először — ma este — a Vörös kányafát láthatjuk. * EGYÜTTMŰKÖDÉSI megállapodást kötött a Tolna megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat és a MÉSZÖV Lakásépítési Szövetkezete. A megállapodás értelmében a szövetkezet vállalta, hogy folyamatosan segíti a hús­ipari vállalathoz érkező fia­tal szakemberek lakásgond­jainak megoldását. A meg­állapodás szerint a szövetke­zet már az idén húsz lakást biztosít erre a célra. A 450 EZER pár kesztyű. A Pécsi Kesztyűgyár dombó­vári gyáregységének szocia­lista brigádjai vállalták, hogy a munkaerőhiány elle­nére is teljesítik éves tervü­ket, 450 ezer pár kesztyűt készítenek el. Ezenfelül energiából 8, szénből 10 szá­zalék megtakarítását terve­zik. Elhatározták, hogy 5 százalékkal csökkentik a sertésbőr felhasználását.-v PRÓBAGYÁRTÁS. A Simontornyai SIMOVILL Ipari Szövetkezetben meg­kezdték 1200 darab alumí­nium vázzal készülő lámpa­test gyártását. Az új típusú világító berendezést a szö­vetkezet szakemberei kísér­letezték ki, az első tapaszta­latok szerint 30 százalékkal kevesebb élő munkát kell szerelésére fordítani, a fény gazdálkodási képessége sok­kal jobb, mint az eddig gyár­tott lámpatesteké és olcsób­ban is előállítható. Az 1980- ban induló sorozatgyártás feltételei biztosítottak, több tízezret rendelt már az épí­tőipar. + ÜZEMI demokrácia és a balesetek alakulása. Teg­nap a KPVDSZ megyei bi­zottsága az üzemi demokrá­cia helyzetéről tárgyalt, az 1018/77 Minisztertanács és SZOT-határozat végre­hajtásának tapasztalatairól. A megyebizottság jelentést hallgatott meg a balesetek alakulásáról és azok kivizs­gálásáról és a balesetek megszüntetésére tett intéz­kedésekről. A lottó nyerőszámai 16, 46, 63, 80, 81 Meleg idő Várható időjárás ma estig: időn­ként megnövekvő felhőzet, szórvá­nyosan zápor, zivatar. Többfelé élénk, helyenként erős északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál pénteken 11 órakor 21 fok volt. Dínnyedömping Az idén a tavalyinál öt­ezer hektárral nagyobb terü­leten termesztettek dinnyét. Az időjárás kedvezett a kul­túrának és a vártnál jóval több és jobb minőségű a gö­rögdinnye, és előbb is érik. A dinnyetermesztők panasz­kodnak, hogy nem tudják el­adni a termést. A felvásár­lók — ők mondják — meg­próbálnak mindent, hogy a dömpinget levezessék. A fo­gyasztók azt mondják, ha sok van belőle, miért nem ol­csóbb. Én is ezt kérdeztem az illetékestől. Kétszer elma­gyarázta, hogy az 1,60-ért felvásárolt dinnyét miért árusítják — 17-étől — 3,50- ért. Kétszer nem értettem, harmadszor nem kérdeztem. Az egész zöldségkérdés elég szövevényesnek tűnt. Ha kevés terem, az a baj, ha több, akkor nem tudunk mit kezdeni vele, lásd gö­rögdinnye. Egy biztos; ha valamiből sok termett, annak el kellene jutni a fogyasz­tóhoz, és közben csak egy Rakodás a mözsi hűtőházban közvetítő van, a kereskedő, akinek állítólag ez lenne a feladata. Magánszámítás sze­rint ha a megye lakosságá­ból kétszázezren megennénk koponyánként egy dinnyét nem veszne kárba a termés. Ki kellene próbálni. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója Megszűnt a 18 éven aluli magyar gyermekcsoportok kiutazásának korlátozása a Cseh Szocialista Köztársa­ságban. Mint ismeretes, a korlátozásra azért került sor, mert a Cseh Szocialista Köztársaság néhány területén korábban vírusos hepatitisz­járvány alakult ki. Az ille­tékes csehszlovák egészség- ügyi hatóságok hivatalos tá­jékoztatása szerint a jár­vány gyakorlatilag megszűnt; így visszaállhat a korlátozás előtti megszokott forgalmi kapcsolat. Gyilkosság Inárcson Inárcsi lakásukon holtan találták Opoczki István 78 éves nyugdíjast és 74 éves feleségét. A rendőrség meg­állapította, hogy az idős há­zaspár bűncselekmény áldo­zata lett. A Pest megyei rendőrfőkapitányság elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte a bűncselekmény elkövetésével alaposan gya­núsítható Raffael Oszkár 17 éves foglalkozás nélküli, pi­lisi és Lakatos László 17 éves foglalkozás nélküli, inárcsi lakosokat. A bűn­ügyben tovább folyik a vizs­gálat. Tűz a szérűskertben Tűz keletkezett Nagykőrö­sön az egyéni gazdálkodók szérűskertjében. Az állami tűzoltóság a rövid idő alatt jelentős területre kiterjedt tűz oltására nagy erőkkel vonult ki. A tűz következté­ben 20 széna- és szalmaka­zal semmisült meg. Személyi sérülés nem történt. A vizs­gálat megállapította, két 8 éves kislány a kazlak között gyufával játszott és eldobott égő gyufájuktól keletkezett a jelentős kárral járó tűz. Olimpiai lottó tájékoztató A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sport- lottó-szelvények között öt találatos nem volt. Négy ta- lálatos szelvénye 10 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 192 458 forint. Há­rom találata 1432 fogadónak volt, nyereményük egyenként 672 forint, a kéttalálatos szelvények száma 43 313 da­rab, ezekre egyenként 28 fo­rintot fizetnek. OL VAST AM Korai napraforgó Nem vagyok napraforgó-termesztő, mégis nagy öröm­mel olvastam tegnapi lapunkban, hogy soha nem lá­tott korai érésű napraforgót takarítottak be Iregszem- csén, a kutatóintézetben. örülök egyrészt annak, hogy hazánkban produkál­ták a szuperkorai fajtát, s így valószínűleg nem kell majd külföldön keresgélnünk napraforgómagügyben. Másrészt azért fogadtam lelkesen a hírt, mert tudom, nagy gondot okoz a gazdaságokban a korai jó fajta hiánya. Legutóbb a paksi Szabadság Tsz vezetőségi ülésén hallottam: nagyon nehéz lesz a napraforgó be­takarítása — egyéb munkák mellett —, csak egy fajta vetőmagot kaptak az igényelt kettő helyett, tehát egy­szerre érik mind, nem lehet széthúzni a betakarítás idejét. Jelentős lehet a veszteség. A tegnapi hírben az is szerepelt, jövőre már 60 hektáron szaporítják tovább az iregszemcsei szuper­korai fajtát. Ekkora terület sok vetőmagot ad. Remél­jük, jut belőle minden gazdaságnak, amelyik igényel, elsőként megyén belülieknek. Előnyben részesülhetnek annál is inkább, mert Tolnában a kukorica is sok és lassan már lehetetlenné válik az őszi hiánytalan be­takarítás, ha nem tudják korán megkezdeni. G. J. Hiányzik a csapadék Zörög-GSörög a határ A nyár eleji aszály után a mezőgazdák sokfelé ismét gondban vannak; ha nem is olyan mértékben, mint ko­rábban, de jelenleg is hiány­zik a csapadék. Július köze­pe óta országosan csak 10— 60 milliméternyi csapadék hullott, s ez a mennyiség — tekintetbe véve a 28—30 fo­kos meleget — sem bizo­nyult elegendőnek a növé­nyek vízellátásához. A talaj- nedvesség az ország középső részén, valamint a déli vi­dékeken túlságosan alacsony, helyenként alig haladja meg a kritikus 20—25 százalékos értéket. Ezeken a vidékeken, valamint a rosszabb vízgaz­dálkodású, sülevényes tala­jokon a kapásnövények, min­denekelőtt a kukorica a szá­razság tünetét mutatja: ami­kor a szél fúj, zörögnek- csörögnek az elszáradt leve­lek. A kisebb esők augusztus elején alighogy elverték a port a határban. Arra már többnyire nem voltak ele­gendők, hogy tartósan fel­üdítsék a növényállományt Különösen hiányzik az eső a nagyobb kukoricatermelő vidékeken, Szolnok, Békés. Pest, Tolna és Fejér megyé­ben és a baranyai tájon. Az átlagosnál valamivel kedve­zőbb a helyzet jelenleg az északkeleti vidéken, továbbá a nyugati országrészeken, ahol viszonylag jó volt a nyári csapadék. A kukorica — szerencsére — már túl van a tenyész- szezon kritikus pontjain. Leg­utóbb a csőképzés volt ilyen „nehéz szakasz”, amikor a növényállomány nagyobb mennyiségű nedvességet igé­nyelt. A szemek fejlődésé­hez, kitelítődéséhez is szük­ség lenne azonban az esőre, különösen azokon a vidéke­ken, ahol amúgy is alacsony a talaj mélyebb rétegeinek a vízkészlete. Az augusztus közepi forró­ság meggyorsította a kerté- ^ szeti növények érését. A pa­radicsomszezon most a ta­valyinál két héttel korábban megkezdődött, éspedig igen erős felhozatallal. A feldol­gozó üzemek is az országban mindenütt hozzáláttak a pa­radicsom „főzéséhez”. Az eső­zések elmaradása miatt vi­szont hátrányban vannak a káposztafélék. Veszett róka Romhányban Augusztus 13-án, hétfőn a Nóg- rád megyei Romhány községben, a közúton rókatetemet találtak. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy az állat veszett volt. A beteg állat hulláját, tanúk sze­rint többen megfogták, majd he­lyéről elmozdítva az útszéli fá­hoz húzták. A megyei KÖJÁL kéri mindazokat, akik megérin­tették, hozzányúltak a veszett róka teteméhez, haladéktalanul jelentkezzenek a körzeti orvo­suknál a baj megelőzése érdeké­ben. A Legfelsőbb Bíróság ítélete Lapunk 1978. november 16-i számában tudósítást kö­zöltünk Horváth István, Szekszárd, Rákóczi út 102. szám alatti lakos ellen fo­lyamatban volt büntető ügy során megszületett első fokú ítéletről. A napokban meg­kaptuk a Magyar Népköz- társaság Legfelsőbb Bírósá­gának másodfokon hozott íté­letét, amely a következőket mondja ki: A különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt Horváth István ellen indí­tott bűnügyben a Szekszárdi Megyei Bíróság B 56/1978./13. számú ítéletét megváltoztatja és a vádlottat az ellene'egy rendbeli, részben visszaeső­ként, különösen nagy érték tekintetében elkövetett csa­lás bűntette miatt emelt vád alól felmenti. A sértetteket polgári jogi igényükkel egyéb törvényes útra utasítja. Ugyanakkor a vádlott ingatlan vagyonára elrendelt zár alá vételt fel­oldja. Idilli kép, Dombon alsó részéről. Az árnyas fák alatt bé­késen sorakoznak az öreg ladikok. Csendes, ártatlan jó­szágok, amik azonban alkalmasint harci eszközökké vál­nak, midőn utasuk hosszú botokkal felfegyverkezve zsákmányszerző útra indul. Elindul, de úgy mond­ják, nem sok sikerrel, mert a leendő zsákmányok mintha sejtenék jövendő sorsukat, messze elkerülik a fe­kete ladikokat, s kacagnak magukban a pecabotokról lógó zsinór végére akasztott csalik láttán. Ezért is olyan ritka a jó halászlé Domboriban. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 Hadi csónakok

Next

/
Thumbnails
Contents