Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-12 / 161. szám
2 rtEPÜJSÄG 1979. július 12. Craxi dilemmája Szerda esti kommentárunk Nagy meglepetést okozott Olaszországban Bettino Craxi jelölése a kormányfői tisztségre. Amikor Ugo La Maifát, a köz- társasági párt nagy tekintélynek örvendő elnökét annak idején megbízták a kabinet megalakításával, őt még valamiképpen elfogadták a római „szent háromszögben”, vagyis a miniszterelnökség palotája, a képviselőház és a szenátus berkeiben. A 45 éves Craxinak adott megbízás azonban megrengette a paloták falait, pedig Itáliában hozzászoktak már a kormányválságokhoz. Szerdán kezdte meg tárgyalásait a szocialisták vezére a köztársaság 42. kabinetjéről, s nem véletlen, hogy a „strandkormány” vagy a „hídkormány” fogalmát is a Tiberis partjáról kapta szárnyra a világhír. Most azonban — persze ez a fogadkozás sem újkeletű — tartós kabinetet szeretnének az ország élére, s ha annak Craxi lenne az elnöke, akkor megdőlne a kereszténydemokrácia második világháború utáni hegemóniája. A Piazza di Gesun, a kereszténydemokraták székházéban éppen ezért hétfő óta tárgyalás tárgyalást ér. Szemmel láthatóan megzavarta elképzeléseiket Sandro Pertini államfő döntése, a szocialista politikus kijelölése. Craxit inkább ütőkártyának használták volna, semmint főszereplőnek egy olyan játszmában, amelyben a kezükből kikerült az adu. Köteteket tenne ki a kereszténydemokrata párt finom húzásainak, olykor otromba, máskor rendkívül elmés játékstílusának elemzése. A hatalom sáncait eddig derekasan védték, s ha szükség úgy hozta, más pártokat fordítottak szembe egymással. Ezúttal azonban meglehetősen tanácstalanok. Igaz ugyan, hogy a szocialisták és a kommunisták viszonya az elmúlt másfél év alatt elhidegült, s ahhoz sem fér kétség, hogy a kapcsolatok megromlásáért éppen a megbízott kormányfőt terheli a felelősség. Csakhogy a kereszténydemokraták berkeiben éppúgy, mint másutt Rómában tisztában vannak azzal, hogy a szocialisták irányvonalában néhányszor már tapasztalhattak jókora pálfordulásokat. Erre utal az II Popolo, a kereszténydemokraták központi lapja, amely máris „chilei távlatot” emleget, s attól óvja a kijelölt kormányfőt. Craxi számára most két lehetőség kínálkozik: vagy csakugyan megteremti a demokratikus és haladó erők széles körének együttműködését, s ebben az esetben nem hagyhatja ki a kormányból a kommunistákat sem. Vagy végleg feladja a szocialista párt korábbi orientációját, S’ a kereszténydemokratákkal osztozik a hatalom koncain. Ebben az esetben viszont számolnia kell pártjának további gyöngülésével, s az ország súlyos gondjaiért vállalnia kell a felelősséget. Kétségtelen, hogy Craxi dilemmáira nehéz választ találni. S éppen ezért nem könnyű döntenie sem! GYAPAY DÉNES Washington Készül az energiareform Carter amerikai elnök kedden gazdasági vezetőkkel tanácskozott Camp David-i üdülőjében, ahol hír szerint nagyszabású energiareformokat és kormányátszervezést készít elő. A Fehér Ház közölte, hogy az elnök elutasította a benzinárak azonnali felszabadítására vonatkozó javaslatokat. Egy ilyen intézkedés — az idei 40 százalék után — további 50 százalékkal növelné az üzemanyag árát. Az elnök újabb energiatakarékossági intézkedésként kedden elrendelte: a középületeket, az üzleteket legfeljebb 26 Celsius fokra hűt- hetik. Az előzetes tervek szerint a téli fűtést is korlátozzák, legfeljebb 18 Celsius fokra. A kormány hosszú távú, tízéves energiatakarékossági programja új utakat is keres. A cél, hogy a 80-as évek végére napi 2—5 millió hordóval csökkentsék az Egyesült Államok olajbehozatalát — értesült a The Wall Street Journal. PANORÁMA MOSZKVA A szovjet fővárosban kedden megkezdődtek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házának külügyi bizottságai "és a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának küldöttei közötti tárgyalások. A tárgyalást Borisz Ponomar- jov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nemzetiségi tanácsa külügyi bizottságának elnöke, az SZKP KB PB póttagja, az SZKP KB titkára nyitotta meg. A külügyi bizottságok ülésén őszinte, baráti légkörű vita bontakozott ki korunk időszerű problémáiról: az enyhülés megszilárdításáról, a politikai enyhülés katonai enyhüléssel történő kiegészítéséről, a fegyverkezési hajsza megfékezéséről és a tényleges leszereléshez vezető útról. A felek véleményt cseréltek az európai biztonság kérdéseiről és az európai együttműködés távlatairól. TEHERAN Ismét feszültté vált a helyzet az arabok lakta iráni Khuzisztán tartományban. Hírügynökségi jelentések szerint a hét elején felújultak a kormányellenes megmozdulások a tartomány több nagyvárosában. Khorramshahr városában a tüntetők „semmisnek” mondták a tartomány katonai kormányzójának és az arabok vezetőjének a helyzet megoldását célzó korábbi megállapodását. A Teherán Times című lap szerint a felvonulók ezenkívül követelték a politikai foglyok szabadon bocsátását. Egy, magát „fekete szerdának” nevező, eddig ismeretlen szervezet kedden bejelentette: a csoport robbantotta fel néhány nappal ezelőtt az olajtermelő Khu- zisztánon átmenő olaj- és gázvezetéket. A kiújult megmozdulások nyomán készültségbe helyezték a tartományban állomásozó központi katonai erőket. UJ-DELHI Több hetes pártbeli vajúdás után szerdára kisebbségbe szorult a parlament alsó házában az indiát kormányzó Dzsanata Párt: újabb hét törvényhozó jelentette be kilépését a Dzsanatából. így a párt képviseletében már csak 270-en ülnek az 544 tagú képviselőházban. A párton belül kirobbant válság kezdete óta összesen harmincnégyen szakadtak ki a Dzsanatából: a sort Radzs Narain, volt egészségügyi és családtervezési miniszter kezdte két és fél héttel ezelőtt. A politikus önkényes vezetéssel vádolta Deszai kormányfőt és közölte, ha nem vizsgálják fölül a Dzsanata vezetési módszereit, akkor új ellenzéki pártot alapít. A kilépett párttagok, a hír- ügynökségek értesülése szerint, kettő kivételével körülötte csoportosulnak. A kormányzó pártot válságos időszakban érte a kisebbségbe szorulás. Ugyanis a parlamentben éppen szerdán kezdődött meg az ellenzék — személy szerint J. B. Csáván az Indiai Nemzeti Kongresszus vezére és parlamenti csoportjának vezetője — által beterjesztett bizalmatlansági indítvány vitája. HANOI A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériuma kedden jegyzéket intézett a Kínai Népköztársaság külügyminisztériumához, és ebben határozott tiltakozását fejezte >-i a vietnami—kínai határon lezajlott újabb, súlyos kínai fegyveres provokáció ellen. A jegyzékben a vietnami külügyminisztérium rámutat, hogy kínai katonák vasárnap reggel aknavetőtüzet zúdítottak a Cao Bang tartományban lévő Cos Bang falu ellen. Ugyanaznap este a kínai reguláris hadsereg egy zászlóalja négy kilométer mélyen behatolt a VSZK területére. A kínai katonák békés polgári lakosokat gyilkoltak, felgyújtották a házakat és elpusztították a termést. A helyi önvédelmi alakulatok és a falu lakosai felvették a harcot az agresszo- rokkai és visszaűzték őket a határ túloldalára. A kínai tüzérség másnap azonban ismét lőtte ezt a területet. A VSZK külügyminisztériumának jegyzéke hangsúlyozza, hogy a súlyos fegyveres akció mellett Kína a vietnami határ számos más pontján követett el provokációkat. WASHINGTON Cyrus Vance amerikai külügyminiszter kedden több mint egyórás tanácskozást folytatott Abel Muzorewa. rhodesiai „kormányfővel”. A fajüldöző fehértelepesekkel együttműködő fekete vezető azt mondta, hogy „esztelen- ség”, ha Washington továbbra is gazdasági tilalmat alkalmaz „a nép által választott” salisburyi kormány ellen. A párt elkötelezett harcosa 75 éve született Rózsa Richárd Köztünk élő kortársai, harcostársai úgy emlegetik Rózsa Richárdot, mint a hivatásos kommunista forradalmár példaképét. Értelmiségi származása is segítette, hogy fiatalon megismerkedjék a kommunista tanokkal, s legyen általuk elkötelezettje a forradalom ügyének; kiemelkedő harcosa, majd hősi halottja a magyar munkás- mozgalomnak. 75 évvel ezelőtt, 1904. július 12-én született Budapesten. Édesapja út-, vasút- és hídépítő mérnök volt, aki fiainak, Richárdnak és Ferencnek egyaránt lehetőséget teremtett arra, hogy diplomás emberek lehessenek. Rózsa Ferencet, a Szabad Nép első szerkesztőjét bátyja, Richárd vezette be az illegális munkába. Érettségi után vegyészmérnöki oklevelett szerzett. Gyógyszerárugyárban dolgozott, s mint vegyész tagja lett a Magántisztviselők Szövetsége vegyészeti szakosztályának. 1926-ban felvették a KIMSZ-be. Röpiratokat írt, 1928-ban Nemes Dezsővel együtt szerkesztette és állította elő az Ifjú Proletár című kommunista lapot. Ekkor lett a KIMSZ központi titkárságának is tagja. 1929 februárjában 51 ifjúkommunista társával együtt letartóztatták. Három és fél évre ítélték. Szabadulása után ismét aktívan kapcsolódott be a mozgalmi munkába. 1932 őszén ismét vidékre ment illegális pártmunkát végezni. A Kommunisták Magyarországi Pártja Parasztbizottságának lett a vezetője. 1935-ben ismét letartóztatták. Ismét három és fél évre ítélték... 1939. nyarán szabadult a szegedi Csillag börtönből. A párt ekkor a Szovjetunióba küldte gyógyulni és tanulni, ahol egy tudományos kutató intézet vegyészeként dolgozott 1942-ig. A német fasiszta támadás után önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, s ejtőernyős-rádiós kiképzést kapott. 1943-ban azt kérte, hogy küldjék haza Magyarországra illegális munkára, a fegyveres ellenállást szervezni. Lengyelországon keresztül akart hazajutni. 1943. június 2-án éjjel Varsó közelében, ejtőernyő segítségével földet ért ugyan, de társa hasztalan kereste, nem talált rá. Rózsa Richárdnak nyoma ver szett... VIDA SÄNDORJ Szadat és Begin Szadat egyiptomi elnök és Menahem Begin izraeli miniszterelnök szerdán befejezte megbeszéléseit anélkül, hogy bármilyen kérdésben lényeges előrehaladás történt volna. Mint mind a ketten kiemelték a tárgyalásokat követő sajtóértekezleten, „egyetértenek abban, hogy nem értenek egyet” az alapkérdésekben. Az egyetlen kérdés, amiben megállapodást jelentettek be, az az, hogy az Alexandriában élő néhány zsidó vallású lakos a jövőben „szabadon látogathatja Izraelt”. Szembesítés a A stratégiai fegyverkezés veszélyes spirálját megállító SALT—2 egyezmény életében rendkívül fontos és kockázatos időszak következik. A Bécsben Brezsnyev és Carter által aláírt egyezmény nemcsak a szocialista országok és — Kínától eltekintve — a „harmadik világ” országainak támogatását élvezi. Az egyezmény pozitív jelentőségét elismerték az összes fejlett nyugat-európai tőkés országok. Ezen az sem változtatott, hogy némelyikben (így például Angliában) az általános politikát tekintve a megelőzőnél lényegesen jobboldalibb, konzervatívabb kormány vette át a hatalmat. A SZENÁTOROK KEZÉBEN Némi leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy a SALT—2 egyezmény sorsa (és ezzel a még szélesebb körű SALT—3 irányába történő átmenet ügye) az amerikai szenátus kezeibe van letéve. Az Egyesült Államok törvényhozására ily módon óriási felelősség nehezedik. A jelenlegi világpolitikai helyzet egyik legizgalmasabb problémája, hogy az egyezmény ratifikálásának, jóváhagyásának vitája, amely a megfigyelők szerint októberig'is elhúzódhat — milyen eredménnyel végződik. Elöljáróban hangsúlyozni kell: a szovjet álláspont az ügyben teljesen világos. Első ízben maga Brezsnyev hívta fel a figyelmet arra, hogy a Bécsben aláírt egyezményen nem lehet változtatni. Majd utóbb Gromiko külügyminiszter is kifejtette teljes részletességgel a szovjet álláspontot. Ez a magatartás teljesen logikus. A SALT—2 egyezmény ugyanis csaknem hét esztendeig tartó tárgyalássorozat szülötte. Ráadásul a jelenlegi amerikai adminisztráció (élén Carter elnökkel és Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadóval) 1977-ben, az elnöki periódus kezdetén a SALT- ügyben rendkívül negatív magatartást foglalt el. Szakítottak a Brezsnyev és Ford elnök között létrejött vlagyi- vosztoki megállapodás alapelveivel és olyan új megközelítési módot dolgoztak ki, amely egyoldalú előnyöket biztosított volna az Egyesült Államoknak. Mindez azt jelentette, hogy az 1977 elejétől 1979 nyaráig tartó tárgyalássorozatban amerikai részről távolról sem „galambok” vettek részt. Az egyezmény technológiailag rendkívül bonyolult, nagy katonai és tudományos fel- készijiltséget is igénylő rendelkezéseit amerikai részről a Pentagon legilletékesebb szakértői tárgyalták meg, illetve vizsgálták át és az amerikai „katonai establishment” felelős vezetői minden egyes ponton érvényesíthették álláspontjukat. így jött létre a rendkívül kényes és kiegyensúlyozott kompromisszumot tükröző SALT-szerződés, amelynek minden egyes szavát külön mérlegelték és azt természetesen nemcsak a szovjet, hanem az amerikai katonai szakértők is szinte nagyítóval vizsgálták. VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL Ilyen körülmények között teljesen logikus az a szovjet álláspont, hogy a kompromisszum rendkívül kiegyensúlyozottsága miatt a legkisebb változtatás is „megölné” a SALT—2 egyezményt. Jellemző, hogy maga Carter, sőt a közismerten kemény vonalat képviselő Brzezinski is elismerték: a szenátusnak úgy keli ratifikálnia a SALT- egyezményt, ahogyan azt Bécsben aláírták. Tehát változtatás nélkül. Carter és az amerikai adminisztráció problémája lényegében belpolitikai jellegű. A Watergate-ügy óta ugyanis az amerikai szenátus féltékenyen ügyel az alkotmányban biztosított jogaira és elveti a túlságosan erős végrehajtó hatalom, az úgynevezett „birodalmi elnökség” gondolatát. Ennek következtében (eltekintve az enyhülés olyan megátalkodott ellenfeleitől, mint Jack- son szenátor és csoportja a demokrata párt jobbszárnyán, vagy a republikánus párt Reagan és. Gold water nevével fémjelzett szélsőjobb szárnya) számos középutas szenátor is „kötelességének érzi” a Bécsben aláírt SALT —2 kritizálását. Előre kell bocsájtani: a szenátorok elsöprő többségének egyszerűen nincs is elég katonai szakértelme ahhoz, hogy a rendkívül bonyolult megállapodás részleteihez érdemben hozzászólhasson. A LEGNAGYOBB KOCKÁZAT Éppen ezért a veszély nem is a SALT—2 szerződés frontális elutasítása — hanem az, hogy megfelelő ismeretekkel nem rendelkező szenátorok tucatjai (egyébként alkotmányos jogukkal élve) úgynevezett „módosításokat” javasolnak az egyezményen. Ez a legnagyobb kockázat. S nyíltan meg kelj mondani: e pillanatban a SALT-egyez- mény változatlan formában történő ratifikálásának még nincs meg a szükséges kétharmados többsége az amerikai szenátusban. A Szovjetunió természetesen a legnagyobb felelősséggel közelíti meg ezt a problémát. Erre vall, hogy Byrd szenátor, a demokrata párti többség vezetője szovjetunióbeli útján egy és háromnegyed órán keresztül Brezsnyewel, majd több mint két órát Gromiko külügyminiszterrel tárgyalt. Emellett a szovjet szakértők széles körével is konzultált és részletes felvilágosításokat kapott az általa feltett kérdésekre. A Szovjetunió tehát a maga részéről minden erőfeszítést megtesz, hogy a szenátus vezetői birtokában legyenek az objektív tényeknek és módjuk legyen egyetérteni a saját elnökük által is aláírt okmánnyal. A helyzetet persze bonyolítja, hogy Carter elnök más természetű, gazdaságpolitikai és energiaügyi nehézségei miatt a szenátus hangulata feszült és az elnök enyhén szólva nem áll népszerűsége magaslatán. Nyilvánvaló azonban, hogy az emberiség sorsát és létkérdéseit érintő egyezmény jóváhagyása nem függhet belpolitikai és hangulati kérdésektől. Erre az Egyesült Államok szenátusának is rá kell ébrednie. —i—e Tegnap délután fél hat körül, Ausztrália körzetében az óceánba zuhantak a Skylab amerikai űrlaboratóriumnak azok a részei, amelyek nem égtek el a Föld légkörében. Felvételünk az űrlaboratóriumot a világűrben ábrázolja. (Képtávírónkon érkezett) HUSZÁR ISTVÁN MOSZKVÁBA UTAZOTT Huszár István miniszterelnök-helyettesnek, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével szerdán magyar küldöttség utazott Moszkvába, ahol Nyikolaj Bajbakov- nak, a Szovjetunió miniszter- tanácsa elnökhelyettesének, az állami tervbizottság elnökének meghívására tárgyalásokat folytat a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdéseiről. Huszár István és az általa vezetett delegáció az esti órákban Moszkvába érkezett. BERLIN Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke, Edward Gie- reknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának meghívására Lengyelországba érkezett. Honecker szabadságát tölti Lengyelországban.