Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-12 / 161. szám

XXIX. évfolyam, 161. szám. „Nálunk is megtalálható” Nem váltott ki vitát az üzemi pártvezetőség ülésén az a beszámoló, ami „A munkások körében végzett eszmei, politikai nevelő- munka tapasztalatai” címet viselte. Nem hiányoztak be­lőle az időszerű gondola­tok, megállapítások, mint például az, hogy „elítélendő a némelyeknél megnyilvá­nuló kispolgári életvitel”, vagy az, hogy „a munká­sok öntudatos része, és ez a túlnyomó többség, egyet­ért azzal, hogy ne legyen meg az anyagi biztonságuk a lógósoknak.” Tucatnyi ilyen megállapítást lehetne itt felsorolni, ám olyat egyet sem, hogy az üzem­ben hol, milyen formában nyilvánulnak meg ezek. Legfeljebb annyit tett hoz­zá helyenként a beszámolót felolvasó vezetőségi tag, hogy „ez nálunk is megta­lálható”. Nem beszámoló, hanem előadás volt ez, olyan, amit itt is, de bárhol másutt is fel lehet olvasni. Nem volt vita, határozat sem szület­hetett, hiszen hiányzott a konkrét értékelés, elemzés, amiből a tennivalókat kel­lene megszabni. Merőben ellentétes volt ezzel az a tsz-pártvezetősé- gi ülés, ahol a hatékony­ságról. a takarékosságról volt szó. Alaposan felké­szült a téma előadója, a szövetkezet kommunista üzemgazdásza és csak a be­vezetőben magyarázta meg az egyes fogalmak jelentő­ségét, tartalmát, a gazdál­kodás egyes tényezőinek szerepét, a pazarlás lehet­séges forrásait, azután konkréten beszélt a szövet­kezet helyzetéről. Hogy két táblán a rosszul végzett nö­vényvédelem milyen ki­esést okozott, a takarmány­felhasználásnál hol vannak tartalékok, mennyit léptek már előre, a betakarítás el­húzódásának milyen több­letköltség-kihatása volt — és lehet az idén, ha nem vigyáznak, mit lehet „meg­fogni” az energiafelhaszná­lásnál ... A vezetőség mindegyik tagjának volt véleménye és a napirend összefoglalása­kor határozat született, hogy melyik területen mit kell tenni, mire kell irá­nyítani elsősorban a kom­munisták figyelmét. Szerencsére, ma már az az általános, hogy a párt- szervezetek nemcsak „elvi síkon” foglalkoznak terüle­tük problémáival, ám még fellelhetők ellenkező példák is. Ilyen a felsőbb párt­szerv határozatának mecha­nikus átmásolása is a helyi viszonyokra való alkalma­zás helyett. És ilyenkor rendszerint nem a hozzá­értés hiánya az ok, ha­nem a kényelmesség. A „nálunk is megtalálható” helyett konkrét elemzésre van szükség. (J) ÁRA: 1,20 Ft 1979. július 12., csütörtök Washington A SALT-2 szenátusi vitája Az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadászati erői lényegében egyenlőek és Amerika biztonságát hatéko­nyan szavatolja a második SALT-szerződés, jelentette ki Harold Brown amerikai had­ügyminiszter. A Pentagon vezetője szerdán hangsúlyoz­ta a szenátus külügyi bizott­sága előtt: a SALT-megálla- podás és a további amerikai fegyverkezési tervek „bizto­sítják, hogy az Egyesült Ál­lamok nem marad el a Szov­jetunió mögött”. Brown és munkatársai sok kérdést kaptak a szenátorok­tól, akiknek jelentős részére érezhetően hatnak a SALT ellenfeleinek olyan érvei, hogy a szerződés több előnyt biztosít a Szovjetuniónak, mint az Egyesült Államok­nak. Harold Brown hangoztatta: a két nagyhatalom hadásza­ti erőinek különböző felépí­tése ellenére lényegi egyen­lőség áll fenn közöttük. Ez az egyenlőség — a szerződés alapján — a nyolcvanas évek közepéig változatlanul fenn­marad, bár az egyensúly a következő évtized elején a Szovjetunió, később az USA számára alakulhat kedvezőb­ben. A hadügyminiszter nagy hangsúlyt adott — a már részben megvalósítás alatt álló — terveknek, amelyek alapján több tízmilliárd dol­láros költséggel tovább fej­lesztik az amerikai hadásza­ti erőket: megépítik az „MX” rakétarendszert, új, interkontinentális rakétákkal felszerelt atomtengeralattjá­rókat állítanak szolgálatba, kifejlesztik a cirkáló-szár- nyasrakéták különböző típu­sait, korszerűsítik a hadá­szati légierőt. Az óriási mér­tékű fegyverkezés a követke­ző évtizedben is biztosítja az egyenlőséget és a megfelelő „elrettentést” — mondotta az amerikai hadügyminiszter. Nicaragua Menekülnek Somoza tisztjei A Costa Rica-i Liberia re­pülőterét elhagyták az ame­rikai C—130 Hercules típusú repülőgépek és a két nagy­méretű katonai helikopter, valamint az ezekkel érkezett tengerészgyalogosok és biz­tonsági erők. Mint arról beszámoltunk, az amerikai katonák Rodrigo Carazo Odio elnök engedé­lyével szálltak le vasárnap Costa Ricában, azzal az in­dokkal, hogy „szükség ese­tén kimenthessék a még Ni­caraguában lévő amerikai­kat”. A kongresszus azonban hosszas vita után 29:21 arányban úgy döntött, hogy visszavonja az elnöki enge­délyt. Costa Ricában kedden egész nap tömegek tüntettek az amerikai jelenlét ellen. Managuában kedden So­moza bunkerében fogadott néhány amerikai újságírót. A diktátor kijelentette: ha az amerikaiaknak nem sikerül számára elfogadható átmene­ti kormányt kineveztetni és nem kap garanciákat a nem­zeti gárda és liberális nacio­nalista pártja fennmaradásá­ra, katonai veresége esetén gerillaháborúba kezd. Somoza azt állította, hogy az utóbbi napokban Izrael és Argentína beszüntette az ed­digi fegyverszállításokat. Eddig csupán a Somoza tu­lajdonában lévő Lanica légi- társaság közreműködésével, mintegy 50 000 személy hagy­ta el Nicaraguát. Egy repü­lőtéri alkalmazott szerint ezek közül igen sokan a gárda tisztjei, azok család­tagjai, valamint magas ran­gú politikai személyiségek voltak. Ezért Somoza kedden elrendelte: a nemzeti gárda tagjai közül kizárólag azok távozhatnak az országból, akik erre vonatkozóan So­moza személyes aláírásával ellátott engedélyt mutatnak fel a repülőtéri hatóságok­nak. Managuai jelentések sze­rint végképp kudarcba ful­ladt a gárda Masaya elleni támadása. A sandinisták je­lenleg már 26 várost tarta­nak a kezükben és a felke­lők csapatai minden irányból elindultak a főváros bevéte­lére. Miközben a harci kudarcok folytán egyre csökken a gár­da morálja és jelentős mér­tékben megcsappant a fegy­verutánpótlás is, a sandinis­tákhoz egyes források szerint az eddig meghódított váro­sokban mintegy 15 000 fő csat­lakozott. A Portugál Szocialista Párt kedden követelte a kor­mánytól, hogy szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait a Somoza-rendszerrel, ismerje el a nemzeti újjáépítés kor­mányát és adjon magyará­zatot azokra a híresztelések­re, amelyek szerint portugál cégek fegyvert szállítanak a nicaraguai diktátornak. A szovjet kormányküldöttség Győrben ős Bábolnán A KISZ KB ifjúmunkástanácsa Pakson A fiatalok helyzete az építkezésen Tegnap és ma a KISZ Központi Bizottságának ifjú­munkástanácsa Pakson, az atomerőmű építkezésén tar­tózkodik. A két nap folya­mán megismerkednek az építkezéssel, az itt dolgozó fiatalok munkájával, megbe­szélik, hogy a KlSZ-védnök- ség miként érvényesül ha­zánk e nagy építkezésén. A KISZ megbízólevéllel küldi Paksra a szakmunkásokat, hogy segítsék felépíteni ha­zánk első atomerőművét. Csák Attila, a KISZ Központi Bizottságának paksi összekö­tője elmondotta, hogy a tá­voli vidékekről érkező fiata­lok hamar megszokják a paksi légkört, jól beilleszked­nek a munkába, otthont ta­lálnak, és erejük, tudásuk legjavát adják, hogy a pár­huzamos kapcsolás 1980-ban létrejöhessen. Délután Domboriba láto­gattak ahol a KISZ-táborban Krizsán István, a KISZ me­gyei titkára tartott tájékoz­tatót a Tolna megyei fiata­lok életéről, munkájáról. Csütörtökön délelőtt az if­júmunkástanács a paksi munkásművelődési otthonban folytatja tanácskozását. Meg­tárgyalják az újítómozgalom helyzetét, valamint az akció- program végrehajtásának ta­pasztalatait. A'csütörtöki programba tartozik az atom­város, Paks jelenének, jö­vőjének megismerése is. A magyar—szovjet gazda­sági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mányközi bizottság 23. ülés­szakán részt vevő szovjet kül­döttség, Konsztantyin Katu- sev miniszterelnök-helyettes vezetésével szerdán délelőtt Győrbe, a Rába Magyar Va­gon- és Gépgyárba látoga­tott. A delegációt elkísérte Marjai József miniszterelnök­helyettes és Soltész István kohó- és gépipari miniszter. A szovjet kormánydelegá­ció tegnap kora délután Győrből Bábolnára érkezett, hogy megismerkedjenek az ország legnagyobb állami mezőgazdasági termelő válla­latának a munkájával. Ma! számunkból h AZ ELSŐ TAPASZTALATOK KEDVEZŐEK A SZEKSZÁRDI SKÁLA ÁRUHÁZBAN (3. old.) SZÓT ÉRTENI AZ EMBEREKKEL (3. old.) FIATALOK (5. old.) ATOMERŐMŰ- ÉPÍTKEZÉS (3. old.) Az MSZMP és a VKP képviselőinek megbeszélései Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására a a Vietnami Kommunista Párt küldöttsége Nguyen Thanh Le-nek, a központi bizottság tagjának, a külügyi bizottság első elnökhelyettesének veze­tésével július 6—11. között látogatást tett hazánkban. A küldöttséget fogadta Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának ve­zetője megbeszéléseket foly­tatott a vietnami küldöttség­gel, melynek munkájában részt -vett Nguyen Phu Soai, a VSZK budapesti nagykö­vete is. Tito—Brandt találkozó Tito jugoszláv elnök meg­hívására kedden rövid mun­kalátogatásra Brioni szigeté­re érkezett Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke. Tito elnök szer­dán fogadta Brandtot, hogy véleményt cseréljenek a két országot érintő kérdésekről. A nyugatnémet politikus találkozott Branko Mikulics- csal, a JKSZ KB elnöksége ügyvezető elnökével is és megvitatták a két párt kap­csolatait és együttműködését. Limann lett Ghana új elnöke Hilla Limann, az Országos Néppárt jelöltje veheti át Ghánában október elsején az államfői tisztséget a fegyve­res erők forradalmi tanácsá­tól. Noha a hétfői elnöki „pótválasztások” végeredmé­nye még nem ismeretes, Vic­tor Owusu, a Népi Frontpárt jelöltje kedd este az accrai rádióban elhangzott nyilat­kozatában elismerte veresé­gét és gratulált Limann-nak az elnökválasztás második fordulójának megnyerésé­hez. Mint ismeretes, június 18- án rendeztek a nyugat-afri­kai országban parlamenti és elnökválasztást: azon az ál­lamfői tisztségért induló tíz jelölt közül senki sem tudta megszerezni a választási tör­vények alapján szükséges 51 százalékot, ezért a két leg­több szavazatot kapott in­duló részvételével pótválasz­tást tartottak. Az AFP fran­cia hírügynökség értesülése szerint Victor Owusu beje­lentésének időpontjában a 140 szavazókörzetből már 113-ban összeszámlálták a voksokat: Limann 886 789 szavazatot szerzett, míg Owusu 569 ezret. Tambovi vendégek a IÁÉV-nél (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kedves vendégek érkez­tek a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalathoz. Ivan Vasziljevics Szvecsnyikov, a csoport vezetője, a tambovi városi tanács vb elnökhelyet­tese, Mihail Alekszejevics Sznyátkov, a tambovi tervező- intézet igazgatója, Borisz Kuzmics Tkacs, a házgyár főépítésze, Vaszilij Jakovle- vics Mihajlov, az épületres­tauráló üzemrész vezetője, valamint Jevgenyij Dmitrije- vics Popatyin, az út- és közműépítési tröszt megyei vezetője a városépítéssel, vá­rosrendezéssel és -fenntar­tással kapcsolatos kérdések­ben tájékozódnak hazánkban. Az építési folyamat kivite­lezési szakaszát a TÁÉV munkája, tevékenysége nyo­mán ismerik meg, míg a tervezési munkákról a pécsi tervezőintézetben kapnak fel­világosítást H. E. A tambovi vendégek Szekszárdon, városnézésen (Tóth László felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents