Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
1979. július 8. tÍÉPÚJSÁG 7 Az eszünkkel értjük, de a szívünk. A hatékonyabb munka érdekében Gondban vagyok. Az eszem és a szívem nem együtt dolgozik. A két szerv nincs olyan távol egymástól, hogy nehéz legyen a döntés. Pedig ugyanarról az eseményről, vagy jelenségről csak egyféleképpen lehet nyilatkozni. Tudom a voksot — egy van mindenkinek — csak egyetlen helyre tehetem. Melyikre? Munkaerő-átcsoportosítás Emberségesen, ésszerűen- INTERJÚ HERCEG KÁROLLYAL, A VASASSZAKSZERVEZET FŐTITKÁRÁVAL — Menjünk sorjában. Jön az ismerősöm. — Disznóság — mondja. — Sz. Katalint, megkérdezése nélkül, 12 év után a meó-ból áthelyezték a szereidébe. Mindezt: indoklás nélkül tették. Is- meren az MMG-AM szekszárdi gyárának minőségellenőrét. Tudom róla; halk-csendes, szerény, jó munkás. Gimnáziumi érettségije, műszerész szakmunkás-bizonyítványa és meó-tanfolyama van. Azt is tudom: szak- szervezeti bizalmi régtől. A bizalmiak kézikönyve szerint csak akkor helyezhetik más munkakörbe, ha a felsőbb szerv, jelen esetben a szakszervezeti bizottság hazzájárul. Véleményüket nem kérték ki. Ezek után természetesen a riport ígéretének nyomába szegődtem. Az igazgató: Az elmúlt hetekben ötven dolgozót helyeztünk át másik munkakörbe. Ez az egy volt csak vitás. Sz. Katalin nálam is járt. Rosszul intézték az ügyét. Utasításomra Kati maradt a helyén. Itt az első gond. Szívem szerint tovább írnám Sz. Katalin ügyét. Annál is inkább, mert a beszélgetések során kiderült; a fizetésemeléskor, élve a szakszervezeti bizalmi jogával, habozott aláírni a listát, sőt, kézjegye után odaírta, hogy nem ért vele egyet. Első hallásra az az érzése az embernek, hogy a meó vezetői most visszavágtak. Ha most ezt folytatnám, kerekíthetnék egy frappáns bíráló írást, az olvasó még más példával, saját munkaterületén kiegészíthetné. Csak. Messze járnánk az igazságtól. Ezért kell most megszakítani Sz. Katalin ügyének fonalát. Mi zavar meg engem? Sok-sok beszélgetés meggyőzött arról: az ország népe ismeri gondjainkat. Széltében-hosszában emlegetjük is, hogy a munkaerőhiány nem igaz, mert bennt az üzemekben sokan munka nélküliek. Belül vannak, de a pénzért nejn tudnak megdolgozni. Vannak erre példák? Mindannyian tudunk mondani. Tehát mindenki tudja ezt. Sajnos, nagyon kevesen' vannak azok, akik elismerik, nekik nincs feladatuk, nincs felelősségük, számukra a számonkérés ismeretlen. Odáig eljutottunk, hogy felismerjünk valamit, de hogy tegyünk is! Sőt. Kialakult egy TE MEG ÉN JÓL DOLGOZUNK, de Ö semmit. Ebből következik az újabb szemlélet: TE MEG ÉN FOGJUNK ÖSSZE, ÖT SZABAD bírálni, bántani, piszkálni, áthelyezni, leszólni, vele történhet bármi. Térjünk vissza csak a műszergyárhoz. A gyárban a .mennyiségre a létszám megvan. Ha az ösz- szetételt vizsgáljuk, már más a helyzet. A közel hétszáz fizikai dolgozóból csak négyszázan teljesítménybéresek. Ez annyit jelent, hogy háromszáz a szerszámkészítő, a tmk-s, a meó-s és más munkakörű közvetett termelő. A nem fizikai állományban 100 alatt van a műszakiak száma, az adminisztratívok pedig majd annyian* vannak. Ez az összetétel nem jó, így nem lehet hatékonyan termelni, nem lehet az ilyen üzem gazdaságos. Ezen az arányon kívánnak változtatni a műszergyárban, amikor csökkentik az adminisztratív és a nem termelő munkakörök számát. Itt jön az ész és a szív. Az eszem azt diktálja, hogy azonnal végre kell hajtai az átcsoportosítást. A szívem meg Sz. Katalin és a többiek mellett van. Eszembe jut az 1979-es mezőgazdasági tervet olvasva: a fizetési mérleg egyensúlya- csak akkor javulhat, ha az elkövetkezendő években növeljük a hatékonyságot, a minőséget, stb. Mindezeket az üzemek csak akkor tudják megoldani, főleg ott, ahol nem emelkedik semmivel az elmúlt évi termelés, ha kevesebb létszámmal dolgoznak. Az így felszabaduló munkaerő pedig olyan helyre áramlik, ahol a gazdaságosság megkívánja. A műszaki intézkedések mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az eleven munkaráfordítással való ésszerű takarékosság. Az előbbiek váltották ki _a műszergyárban az átcsoportosítást, de ilyen feladatok vannak másutt is. Ha az előbbieket végiggondolom, az írás elején említett gondom kezd megoldódni. Ismerem Sz. Katalint, tudom, hogy eddig is a gyár érdekeit tartotta számon, tudom, hogy 12 éve nem dolgozott a szakmájában. Ezt a közösség érdekében tette, mert nem ő jelentkezett minőségellenőrnek annak idején, hanem ott volt rá szükség. Hány és hány Sz. Katalin van az országban? Tehát tiszta szívvel az áthelyezések, az átcsoportosítások mellé álltam. Azért egy gondom még maradt: Sajnos él még — a műszergyárban is — TE MEG ÉN FOGJUNK ÖSZ- SZE; ÖT SZABAD. Nagyon sok ilyenkor a szubjektív tényező, lehet törleszteni, olyanokat áthelyezni, akik eddig is a közösség érdekét tartották elsőnek. Hofi szavaival: Félő, nem oda lövünk, ahol a nyúl van. Legyen ismét Horváth Endréé, a műszergyár igazgatójáé a ' szó: Nem volt célunk az, hogy az áthelyezések kapcsán emberek elmenjenek a gyárból. Páran inkább felmondtak. Nézzünk egy példát: a szerszámműhelyben volt négy íiatal szakember (!), sehogy sem akartak beilleszkedni, áthelyezték őket a présműhelybe. Természetesen nem fogadták el. Lehet, hogy máshol megállják a helyüket. Visszatérve Sz. Katalin ügyére. Beszéltem közvetlen főnökével, aki elhatárolja magát minden törlesztési gyanú elől. Dönteni kellett: Sz. Katalin a meó-ban nélkülözhető. Tizenhárom évvel ezelőtt megfogalmazott mondat: „Gazdaságpolitikánk fontos elve a lakosság foglalkoztatási színvonalának jövőbeni fenntartása és a dolgozók munkához való jogának biztosítása, számolva azzal, hogy ez csakis a vállalatok és az ágazatok közötti — a termelés kívánatos szerkezeti módosulásával összefüggő — munkaerőmozgás és -átcsoportosítás mellett lehetséges.” A Központi Bizottság 1966 májusi ülésén elfogadott határozatából idéztük a fentieket. A gazdasági — kö- . zelebbről pedig a munkaügyi — kérdések iránt csak felületesen érdeklődők számára úgy tűnik, hogy a „termelés kívánatos szerkezeti módosulásával összefüggő munkaerőátcsoportosításra” eddig jószerével sehol és senki sem szánta el magát. Néhány — a legutóbbi hónapokban foganatosított — konkrét és nagyon határozott vállalati intézkedés talán ezért is keltett feltűnést. Nos: valóban visszhangtalan maradt-e a tizenhárom évvei ezelőtti elhatározás; s egyáltalán: miként vélekedjünk a munkaerő-átcsoportosításról, hogyan értékeljük az ezzel kapcsolatos vállalati kezdeményezéseket? Ezek voltak az indítókérdései annak az interjúnak, amit Herczeg Károllyal, a Vasas Szakszervezet főtitkárával készítettem. — Hogy a munkaerő-átcsoportosítás ügyében semmi sem történt, ez enyhén szólva tévedés. Ama bizonyos tizenhárom évvé] ezelőtti — egyébként a gazdaságirányítás reformjáról szóló — határozatot megelőzően is történtek konkrét intézkedések, éppen a termékszerkezet korszerűsítésével kapcsolatos átcsoportosításokra. A hatvanas évek elején indult a járműprogram; nem sokkal ezután a számítógépprogram, hogy csak a legjelentősebb gépipari vállalkozásokat említsem. Mindkét program szükségszerű és kikerülhetetlen feltétele volt a munkaerőátcsoportosítása, az emberek mozgatása. — Munkaerő-átcsoportosítás, vagy tudálékosabban fogalmazva — tervszerű és szervezett munkaerő-mobilizáció... Ezt a kategóriát a munkaügyi szakemberek a korszerűbb termelési szerkezet kialakításához, a hatékonyság tartós növeléséhez, illetve az új technika, vagy technológia alkalmazásához kapcsolódva végleges munkaerő-átcsoportosítások jelölésére tartják fenn. Az iménti két példa vajon ide sorolható-e? — Feltétlenül. Az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári gyárában, vagy a Videotonban annak idején a termékszerkezet korszerűsítésére szánták el magukat, mely elhatározásnak természetesen munkaügyi konzekvenciái is voltak, értem ezen a belső munkaerő-átcsoportosítást, a továbbképzést és az átképzést. De ha nem lenne eléggé meggyőző e két példa, akkor nézzük tovább az eseményeket: a Bakony Művek bekapcsolódása a Zsiguli-program- ba; a valamikori Vörös Cs’il- lag Traktorgyár emlékezetes profilváltása, s az ehhez kapcsolódó átszervezés; a Magyar Hajó- és Darugyárban végrehajtott termékstruktúrakorszerűsítés... De sorolom majd tovább is, csak hadd jegyezzem meg közbevetőleg: a munkaerő-átcsoportosításnak nem egyedüli és kizárólagos formája a vállalatok közötti átcsoportosítás. Sőt: meggyőződésem, hogy ehhez a módszerhez csak a végső esetben szabad hozzányúlni. Mert ne feledjük: az átcsoportosítás a termékstruktúra, illetve a termelési szerkezet korszerűsítésének velejárója. S ebből logikusan következik, hogy adott esetben a munkát, a gyártmányokat, a termékprofilt is lehet, sőt kell mozgatni, ha úgy tetszik átcsoportosítani. Visszatérve az iménti példákhoz: a Bakony Művekben vadonat új profil jelent meg, a Videotonban, a számítógép-gyártással, szintén, és hadd * ne ismételjem az egyszer már említett többi vállalatot is. Az új, illetve a korszerűsített profilok azonban munkaügyi felkészültség nélkül aligha honosodhattak volna meg. Vagyis az említett esetekben a munkaerő tervszerű, szervezett és jórészt vállalatokon belüli átcsoportosításának lehettünk tanúi. — E közbevetett, de nem mellékes kitérő után, térjünk vissza a példákhoz, a konkrét esetekhez. — Csak számokat sorolok: az elmúlt három évben a KGM felügyelete alá tartozó budapesti kohászati és gépipari vállalatok, különböző megfontolásokból jó néhány telephelyüket felszámolták, minek következtében több mint 2500 ember átcsoportosításáról kellett gondoskodni. Ismétlem: egyetlen iparágban, és ott is csak a minisztériumi vállalatoknál történtek ezek a változások. Sorolhatnám még a szövetkezeti és tanácsi vállalatok adatait, de talán ezek nélkül is sikerült meggyőző módon bizonyítanom, hogy a munkaerőátcsoportosítás nem újabb keletű jelenség. — Vagyis gyorsítani kellene a gazdaságtalanul működő telephelyek felszámolását, illetve... — ...illetve, és sokkal inkább gyorsítani kellene a termékprofil korszerűsítését, a gazdaságos termelés feltételeinek megteremtését. A gyárak, vagy telephelyek megszüntetésében, átszervezésében rejlő racionalizálási tartalékok, szerintem, jórészt kimerültek. Most inkább arra lenne szükség, hogy a meglévő üzemekbe a gazdaságos termelés feltételeit biztosító termékprofilt honosítsunk meg. Tehát, a lehetőség szerint, a munkát és ne a munkást mozgassuk. Ha pedig mozgatni kell a munkavállalót, akkor ez elsősorban a vállalaton belül történjék, átképzéssel, újabb szakma tudnivalóinak elsajátításával, munkahelycserével, stb. Ami mellett persze elképzelhető a vállalatok közötti, szükségszerű átcsoportosítás is. — Akar vállalatok között, akár a vállalaton belül kell mozgatni az embereket, a dolog mindenképpen nehéz. Nehéz, mert a termelőerők legértékesebb és legérzékenyebb tényezőjéről, az emberről van szó, akivel kapcsolatban nem lehet kizárólag gazdasági megfontolásokat érvényesíttetni. — Mielőtt megkérdezné, hogy a munkaerő-átcsoportosítással kapcsolatban mi a legfontosabb: a szűkebb értelemben vett közgazdasági döntés, vagy a politikai munka, hadd jegyezzem _ meg, hogy itt is felfedezhető két végletes gondolkodásmód. Az egyik az úgynevezett technokrata szemlélet, tehát amikor kizárólag csak a gazdasági megfontolás alapján döntenek. Hogy e döntéseknek nem lényegtelen társadalompolitikai következményei is vannak, azt ugyan a' technokraták sem vitatják, ám e problémák megoldását valahogy természetes szinte magától értetődő feladatként ítélik meg. amit majd kizárólag a társadalmi szervek oldanak meg. Hogy miként, hogvan és milyen eredmény- nyel. nos az legyen az ő gondiuk. A másik véglet, és ez már nehezebben fogalmazható meg: amikor minden változtatástól — nontosab- ban: minden, az embereket is közvetlenül érintő változtatástól — is mereven elzárkóznak. vagy időtlen időkig halogatják e változtatásokat éppen arra való hivatkozással, hogy beláthatatlan, nehezen kivédhető társadalompolitikai következményei lesznek. Ez a gondolkodásmód számol ugyan a politikai következményekkel, de nem számol a gazdasági szükség- szerűséggel. S hogy létezik e két véglet, az szerintem arra vezethető vissza, hogy nincs még mindenütt egységes szemlélet, következésképpen nincs összehangolt és azonos célok megvalósítása érdekében történő cselekvés a gazdasági szakemberek, a politikai munkások, illetve az általuk képviselt intézmények, szervezetek között. Ha szabad így fogalmaznom: egyszerre kellene lépni azonos célok érdekében, ami már csak azért sem lenne megoldhatatlan, mert a célokat mindig egymással egyetértésben határozzuk el. — Akkor mégis miért az esetleges nézeteltérés? — Mert a végrehajtásban közbeszólnak az egyéni, a személyes indítékok, megfontolások, és még inkább, mert időnként megfeledkezünk az elhatározott célok megvalósításának feltételeiről... — Mire gondol? — Többek között a távlati munkaerő-tervezésre. Hiába határozunk el hosszabb távra érvényes gazdaságfejlesztési terveket, ha nem tudjuk megmondani, hogy e tervek végrehajtásához milyen mennyiségű és milyen összetételű munkaerőre lesz szükség. Tehát, hogy — például: az "elektronikai ipar fejlesztéséhez — hány és milyen mérnökre, hány és milyen szakmunkásra, a segéd- és betanított munkások milyen arányára lesz szükségünk, hogy ez a — jövőnk szempontjából létfontosságú — iparág elképzeléseink szerint fejlődjék. Mert — és kell-e mondanom? — az elektronikai ipar fejlesztéséhez nélkülöz-, hetetlen munkaerőt már most, ezekben az években kell biztosítani, mégpedig a fejlesztés céljaihoz igazodó beiskolázással. S mert nincsenek ilyen munkaerőprognózisok, így félő, hogy a fejlesztési elképzelések megvalósításakor, munkaügyi vonalon, szükségmegoldásokhoz kell nyúlnunk. Ez pedig nagyon megnehezíti a politikai munkát. És még valamit: tudomásul kelj venni, hogy minden olyan akció, minden olyan intézkedés, ha úgy tetszik, az egyes ember érdekeit védő „közbeszólás” nem kizárólag és nem elsősorban humanisztikus, vagy éppen szociális megfontolásokból történik, hanem annak tudatában, és annak felismerésével, hogy a termelőerők legfontosabb, legértékesebb és legérzékenyebb tényezőjéről, az emberről van szó. Ezt rnár említettük, de nem árt újra és újra hangsúlyozni! Ugyanis az ember, csak akkor lesz teljes értékű „termelési tényező”, ha megteremtjük az emberi munkavégzés optimális feltételeit. Ellenkező esetben fásult, megfáradt, feladataikat kedvetlenül végző emberekkel kellene dolgoznunk, és ez valóban beláthatatlan következményekhez vezethet. És ismétlem: hogy elkerüljük e nem kívánatos következményeket, az nemcsak a politikai munkások dolga. Megfontolt és felelős gazdasági döntések, s döntések végrehajtásának feltételei, és türelmes, szakszerű politikai tevékenység: ez a sikeres struktúraátalakítás és munkaerő-átcsoportosítás záloga. Amihez persze az elhatározott célok egységes értelmezése, s e célok megvalósítása érdekében történő egységes cselekvés nélkülözhetetlen. — Köszönöm az interjút. VÉRTES CSABA Az eszünkel értjük, de a szívünk még a régi ütemet tartja. Hogy csak nekem lennének ilyen gondjaim? Nem hiszem. HAZAFI JÓZSEF Van, ahol sokan vannak... ...sok helyen látni viszont ilyen gépsorokat is. Fotó: Gottvald
