Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-15 / 164. szám
1979. július 15. Képújság 5 Takarékosság — pazarlás Ha tizedannyi tett történnék a takarékosság érdekében, a pazarlás ellenében, mint amennyi felhívás napvilágot lát mostanában, mész- \ sze kevesebb lenne a gondunk országosan is, és szűkebb méretekben is. Hogy gondjaink vannak, nem titok, hogy okos, megszívlelendő határosatok születnek különböző testületekben, ismert, de azt is tudjuk, hogy a megvalósulás malmai lassan őrölnek. Takarékoskodni sokféleképpen lehet. Mindenekelőtt úgy, hogy nem pazarlunk. Vágjunk a dolgok közepébe — itt van az energia-, illetve energiahördozó-kércfés. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Szek- szárdon megrendezett legutóbbi közgazdász-vándorgyűlés munkáját végigkísérhettem. Hallottam sok mindent, olyasmit is, amiről a közvélemény csak áttételesen értesül. Nos egy ezek közül. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszélt róla, — csodálom hogy bírta fegyelemmel és nem ragadtatta el az indulat —, hogy amikor bekövetkezett az olajügyben az árrobbanás, a gazdag nyugati tőkés országok hat-nyolc százalékkal csökkentették a felhasználást, nem egyszer igen radikális intézkedések eredményeképpen. Ugyanakkor nálunk majdnem negyven százalékkal nőtt a fogyasztás. Ugyanabban az időszakban. No már most itt hadd tegyek egy kitérőt. Gépkocsitulajdonos ismerőseim között vannak, akik háborognak a benzináremelés miatt, mondván, hogy az olaj elenyésző hányadát használják csak el a maszek gépjármű-tulajdonosok. Nos, így igaz. De sem az ármódosulás igája alól, se a takarékossági követelmények kényszere alól őket se lehet mentesíteni. Ami a vegyipart, vagy más, olajat használó iparágakat közvetlenül érinti, mégis csak szorosabban kapcsolódnak az össznépi érdekeket szolgáló termeléshez, mint a magáncélokat kielégítő gépjárművek. Félreértés ne essék, ebbe a kategóriába sorolom a nem személyi tulajdonban lévő, de személyi célokat szolgáló állami, társadalmi tulajdonú autókat is. Apropó, közgazdász-vándorgyűlés. Városunk egyik vezetője maliciózusan jegyezte meg valamelyik előadás után, amely a takarékosság hasznosságát volt hivatott ecsetelni: „Te Gyuri, láttad hányán jöttek egyesegyedül egy autóban? Hát, ez takarékosság?”. Láttam, tényleg így volt. Szavak és tettek egysége? Nono. Az energiahordozóknál bekövetkezett árrobbanás új helyzetet teremtett az energiafelhasználás terén is. A hordozók árának felemelése csupán a kérdés egyik oldala. Legfeljebb orientáló hatása lehet, önmagában nem képes megoldani ilyen irányú gondjainkat. A takarékosságot — ezen a területen is, és másutt is — társadalmi üggyé kell tenni. A magam részéről még azt is meg merném kockáztatni, hogy inkább a kényelmünkből áldozzunk fel valamelyest, semmint pazaroljuk amúgy is behatárolt valutalehetőségeinket. Nem az „aranytojást egykor majd tojó tyúkról” van szó, hanem az észszerűségről. Nehogy bekövetkezzék, amikor így jellemezhetjük hazánkat: gazdag polgárok, szegény ország. Annyit beszélünk az érdekek összhangjának szükségességéről, hogy már a könyökünkön jön ki. És mégis minduntalan beleütközünk abba a problémába, hogy a vállalatok saját csoportérdeküket elébe helyezik a nép- gazdasági érdeknek, az egyének pedig saját érdekeik védelmében rögtön megkérdőjelezik nem egyszer a demokratizmust. Persze adminisztratív intézkedésekkel nem mennénk semmire, a felvilágosítás, az ügyek magyarázata, megértetése az egyetlen járható út, de a liberalizmus legalább' annyira elvetendő — ha más megoldás nincs —,. mint az erőszakosság. Megmondom őszintén, nem túlságosan tetszik nekem, hogy mindent a munkaintenzitás számlájára írunk mostanában és amikor a jobb munkafegyelemről beszélünk, akkor egyértelműen a munkás munkaidő-kihasználására, vagy az általa gyártott jó és selejtes termék viszonylatára gondolunk. Messze többről van itt szó. A jó célok kijelölése, a jó szervezés, a jó munkaindítás, a feltételek optimális megteremtése, a gondos ellenőrzés, a hibák időben való korrigálása — hiszem, hogy legalább any- nyira fontos, mint a munkás egyéni teljesítménye. Ezzel, persze, nem akarok felmentést adni a hanyag munkásoknak. Mezőgazdász ismerőseim egy érdekes dolgot mesélnek, amikor a takarékosság-pazarlás ügyben faggatom őket. A műtrágyáról van szó. Nevezetesen arról, sok-e, kevés-e a műtrágya-felhasználás. Mert ha az optimálisnál több, akkor pazarlás a többletkiadás miatt, ha kevesebb megint csak pazarlás, hiszen többet ki lehetne hozni a földből, mint így. Nos azt mondják, hogy egyszerre sok is, kevés is. A műtrágya ugyanis csomósán jön ki a gyárból, vagy a kereskedelemben megtett útja során összecsomósodik, amit a gépek kiszórni nem tudnak, így választani kell két megoldás között. Vagy ráállítanak néhány embert, aki szépen, tempósan összetöri, vagy hagyják az egészet, fel sem bontják a zsákot. Hogy még mindig jobbik eset ösz- szetörni? Persze, ha van rá ember, de sajnos nagyon sokszor nincs. Szorgalmas látogatója vagyok a MÉH-telepnek. Dédelgetem magamban a tervet, hogy írok rólp, valami ilyen címmel: Aranybánya a szekszárdi Bogyiszlói úton. Az, az, aranybánya. Azt megértem, hogy rengeteg használt cikkféle kerül ide, hogy új tulajdonos birtokában értékesüljön, hanem azt már kevésbé, honnan kerül erre a telepre a rengeteg vadonatúj termék. Gyanítom a gyárból egyenesen a MÉH- hez szállítják. Hát?! Vigasztalom magam, itt legalább vevőre talál és nem megy pocsékba. Dehát azért ez nem olcsó mulatság a népgazdaságnak. Végül még egy pazarlásformát érintsük, amelyről legtöbbet azok tudnak beszélni, akik maguk is esztergályosok, vagy marósok, illetve olyan üzemben dolgoznak, ahol efféle munkát végeznek. Országos tapasztalat, hogy a nyersanyag jó esetben egyharmadát, rosz- szabb esetben felét elforgácsolják, tehát az kárba vész. A legnagyobb pazarlást a munkaerővel való gazdálkodás területén lehet elkövetni — nem egyszer el is követjük —, következésképpen itt lehet (lehetne) a legtöbbet megtakarítani. De ez már olyan összetett és széles kérdéscsoport, amely önálló cikket érdemel. LETENYEI GYÖRGY Telik a pótkocsi Aratás Ne keresd a földön az egy hónapja látott öt centi széles repedéseket; a szárazság ráncait. Bedagasztotta az eső. Sőt már el is mosta őket és egy kicsit sokallják az aratók a vizet. Gyakori látvány mostanában, hogy a kombájnok a tábla szélén ácsorognak. Várják, hogy egy kicsit szikkadjon a föld, elbírja a gépeket, menjen az aratás. Nem kedvezett az idei év a búzának. A termés kevesebb a vártnál és aratni is nehezebb a csapadék miatt, ami gyakran megszakítja a gépek és emberek munkáját. Kedden a szed- resi téeszben jártunk — a környéken egyedül itt arattak. Néha megsüllyedtek a vontatók, a pótkocsis IFA csigalassúsággal tolta magát előre, itt-ott térdig érő keréknyomokat vágva a tarlóba. Nehezen ment, de csinálták — jó minél előbb biztonságban tudni a termést. Fotó; Gottvald A kalászok magasságából nézve Acsádi István Ä csizmából is ki keli borítani Szemek milliószám Fehérvári József a fülkében Nagyfalusi József Űtban a magtár felé
