Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-14 / 163. szám

1979. július 14.

NÉPÚJSÁG 3

W

Új” kenyérgyár Szekszárdon

Ne csak a kenyérről beszéljünk, amely néha késsé érkezik az üzletbe, amely másnapos Is, mert előre kell sütni, hogy mindennapra Jegyen elegendő. Beszéljünk egyszer a kőművesekről, ácsokról, szerelőkről, akik Javítják, újjáépítik a szekszárdi kenyérgyárat.

A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat ismét olyanra vállalkozott, amely példa nélküli: fél év alatt építik át a szekszárdi kenyérgyárat, azaz teljesen új kenyérgyárat adnak át az év végén. A munka végeredményben januárban kezdődött, de első fázisaként a készáruraktárt készítették el, s a napokban fogtak hozzá a gyár építéséhez.

Huszonötmillió forintba kerül az új szekszárdi kenyérgyár, mert valójában új lesz, hiszen csak a főfalak maradnak meg. Az új öltözők, mosdók, a kenyérgyártó üzem, a süteményüzem, a finomáru-készítő a régi falak között kerül elhelyezésre.

Hétfőn kezdték bontani a gyárat. A kenyérkészítés természetesen teljesen megszűnt, a sütőiparnak csak egy kis karbantartó részlege van a területen, most mindent az építők foglaltak el. Először az összes romot eltakarítják, megtisztítják a terepet a kivitelezés megkezdése előtt, és az új tervek alapján — a helyi tervező vállalat, és .Link Péter munkája — fognak az új gyár elkészítéséhez.

A szekszárdi kenyérgyár rekonstrukcióra érett már legalább tíz éve. Hogy miért késve fogtak hozzá? A lényeg azon van, hogy minél előbb üzemképes állapotba hozzák az új gyárat. Az eredeti tervek szerint a gyárat a jövő év június 30-ra kellene átadni. De a TOTÉV és a sütőipar vezetői, látva a súlyos helyzetet kenyérellátási ügyben, úgy döntöttek, hogy fél évvel előbbre hozzák az átadást, január elején már süthetnek az új gyárban. Fél

év van mindössze, hogy a huszonötmillió forint értékű munkát elvégezzék. Pontos tervet készítettek az építők, mindenki tudja, mikor kerül rá a sor. Tehát, ha elvonul az egyik szakma, a következő órában már átveheti tőle a területet a következő. Különössége is van ennek a munkának, hiszen ezerszáz négyzetméter kúpos metlahilapot, és 1500 négyzetméter csempét kell lerakni. Ez akkora munka, hogy a vállalat összes burkolójának egész havi elfoglaltságot adna. Ezért úgy szervezték a munkát, hogy folyamatosan tudjanak a burkolok dolgozni.

Az építkezésen jelenleg négy brigád dolgozik. Müller György és Baranyi Béla kubikosbrigádjai, valamint Pék Lajos és Dick Sándor kőművesbrigádjai. A szocialista brigádok tagjai vállalkoztak e nagy feladat elvégzésére. Megbeszélték vezetőikkel, úgy szervezzék a munkát, hogy ne kelljen anyagra várni. A pallérterv kézben, az ellátás folyamatos lesz. Pék Lajos brigádvezetővel beszélgettünk, megkérdeztük, érzik-e feladatunk nagyságát, azt, hogy rájuk tekint a város?

— Tudjuk, hogy milyen helyzet állt elő a szekszárdi kenyérgyár megszűnésével, hiszen vidékről kell a várost ellátni. Mi arra vállalkoztunk, hogy fél évvel határidő előtt átadjuk ezt a gyárat. Sok lesz a dolgunk, de megbirkózunk a feladattal.

Péri István építésvezetőtől azt kérdeztük, hogyan tudják

Bontják a kenyérgyárat, fél év múlva itt már a pékek dolgoznak az új kenyérkészítő

gépsoron

Pék Lajos kőművesbrigád- vezető: tudjuk, hogy most ránk figyel a város

majd a sok embert — lesz időszak amikor kétszázan is itt dolgoznak — úgy foglalkoztatni, hogy hatékonyan végezze mindenki dolgát.

— Vállalatunk minden osztályán egyeztettük a terveket. Az ellátást megszerveztük, tehát pontos időre érkezik majd minden anyag, és ha szükséges a speciális feladatokhoz, akkor kapunk brigádokat is, kisegítőbe. A legfontosabb tényezőnek azonban azt tartom, hogy dolPéri István építésvezető: egyeztettük a tervet minden osztállyal

gozóink megértették, hogy most ránk figyel a város, a mi munkánktól függ, hogy az ideiglenes állapot meddig marad fenn. A sütőiparral, és a mi osztályainkkal havonta tartunk egyeztető tárgyalásokat, s az esetleges problémák megoldására menet közben is „összeugrunk”, hogy minél zavartalanabbul dolgozhassunk. Úgy érzem, ez a nagy vállalkozásunk tovább öregbíti a TOTÉV jó hírét.

Róhr Ferenc főépítésvezető, a kettes számú építésvezetőség főnöke a nagy munkával kapcsolatban azt tartja fontosnak, hogy a városi vezetők, a pártbizottságon és . a tanácson is nemcsak szemlélői e nagy vállalkozásnak, hanem segítői is. Készséggel adnának segítséget, ha szükség volna, de ez ideig a dolgok simán mennek. A bontást e héten befejezik és július 16- tól a kőművesek veszik át a bontóktól a munkahelyet.

Gond azonban még lesz a továbbiakban is. Hiszen a gyár területén négy-öt vagon hulladékvas van, amelyet a MÉH még nem vitt el, illetőleg a sütőipar nem adott tiszta terepet a munkához. A sok törmelék elszállítása a jövő heti feladatok közé tartozik, s két hét múltán, amikorra régi gyárat teljesen lekopasztják, valójában elkezdődhet a nagy munka. Úgy tervezik, hogy szabad szombatot sem tartanak, hiszen a minden napra tervezett feladatot aznap kell elvégezni. Csak így tudják az épületet és benne a felszerelést december 15-re elkészíteni, átadni. S a sütőiparnak elég lesz a két hét, hogy felkészüljön a január 1-i próbaüzemelésre.

PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: Bakó Jenő

Napjaink témái

egyehlOsdi

Hosszú idő óta vezérlő elv a követelmény: egyenlő munkáért egyenlő bért. Napjaink valósága azonban hozzátétet a gondolatmenethez, logikussága érdekében egy „de” szócskát, mégpedig így: egyenlő munkáért egyenlő bért, de különböző munkáért különböző bért. Amire persze bólintanak mindenütt, ez a helyes. Igaz, bólintásból még nem származott egyetlen többletforint sem, ehhez a helyeslés gyakorlati alkalmazása kellene. Amiről — általános jellemzőként — nem beszélhetünk. Az egyen- lősdiről, — mint széles körben meglévő gyakorlatról — annál inkább.

Ahogy azt az elnevezés mutatja: ahol dívik az egyen- lősdi, ott nem tesznek különbséget, eltorzul a bérgazdálkodás, a kifizetett javadalmazás egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben fejezi ki a teljesítmények eltérő mennyiségét, értékét. A bérgazdálkodás célja ugyanis — elvben — kettős: az elosztás — a javakhoz való hozzájutás kereteinek

meghatározása — és az ösztönzés azaz a társadalomnak szükséges, hasznos több előteremtésének segítése. Egy sor munkahelyen azonban megállnak az első tényezőnél. Elosztanak; mindenkinek egy keveset, függetlenül attól, erre a kevésre is menynyiben érdemesek az érintettek. Az egyenlősdi tehát a munka szerinti elosztás elvének ellentéte, ezért bérnivel- Iálásnak is nevezik. A kiegyenlítődő bérek viszont finom műszerként jelzik, baj lesz — ha még nincs is — a teljesítményekkel, a termelékenységgel, mivel ellenérdekeltség jön létre; az átlagos szint lesz a cél, mert az fi- zetődik ki a legjobban. S így igaz, hiszen a nivelláló bérezési gyakorlat mellőzi a végzett munka menyiségének, s még inkább minőségének értékelését. Nem teremt kellő bér-(kereset) különbséget a

képzetlen és a képzett munkaerő, a könnyű és a nehéz fizikai munkát ellátók között, nem honorálja megfelelően azokat, akik vállalják a kedvezőtlen munkakörülményeket, stb. azaz átírja a társadalmilag igazságosnak ítélt értékrendet, esetlegessé — már-már a szerencse függvényévé — teszi a javadalmazás mértékét.

A tégla-, cserép-, és tűz- állóanyag-iparban például a férfi szakmunkások havi bére a legutóbbi öszesítéskor 244 forinttal haladta meg a betanított munkásokét;

hasonlóan csekély különbségekre bukkanhatunk a vas- és alumíniumkohászatban és több más iparterületen. A fejlett ipari országokban a szakmunkások keresete 75—100 százalékkal haladja meg a betanítottakét, a hatvanas években hazánkban ez a különbség — 50—70 százalék között volt. Napjainkban a különbség iparterületenként eltérően 10—40 százalékra csökkent. Hasonló folyamat ment végbe a betanított és a segédmunkások csoportjának bérezésénél, s a nem fizikai foglalkoztatottaknál. S ez még korántsem teljes kép az egyenlősdiről. Mert ide tartozik az is, hogy a

munkahelyek — tisztelet a

kivételnek — egy-egy szakmai területen belül még kevésbé tesznek különbséget a javadalmazásnál.

Nemcsak az alapbérben — törzsbérben — öltenek testet az egyenlősítő törekvések, hanem a prémiumok, jutalmak odaítélésénél is megmutatkoznak, van termelőhely, ahol mindenki pontosan tudja, hogy munkájától függetlenül mikor kerül sorra, mikor ér hozzá a „körhinta”. Persze: vannak bér- kereset) különbségek; beosztás, munkában eltöltött' évek száma, stb. alapján. Azaz: attól még létezhet az egyenlősdi, hogy a bérelszámoló és a gyártmánytervező keresete különbözik. Ha csekély az eltérés — nem fejezi ki a két munka társadalmi hasznosságának különböző fokát, a munkakör ellátásához szükséges ún. kvalifikációt, — akkor a bérarányokban tűnik fel a semmivel sem indokolható nivellá- lás. Ha viszont azt látjuk, hogy a harminc, meg a százhúsz ember elszámolását intéző két tisztviselő keresete száz, vagy százhúsz forinttal különbözik csupán, akkor a teljesítményelv félreto- lásának bizonyítékára bukkantunk.

Talán ennyiből is kiderül: az egyenlősdinek sokféle formája, megjelenési módja lehetséges. Ami azért veszélyes, mert a helyes bér- és kereseti arányok kialakításának és megtartásának lényeges a szerepe a munkaerő ésszerű elosztásában, a termelékenység növelésében. Azaz: ha torzulnak ezek az arányok, elkerülhetetlenül negatív hatást gyakorolnak az említett tényezőkre is, például nem ott található — mert nem oda vándorol — a munkaerő, ahol társadalmilag a legszükségesebb — a leghasznosabb — lenne.

A jövedelempolitikai elvek hosszú ideje hangoztatják a keresetek végzett munkával arányos differenciálásának szükségességét, ám ennek szilárd kereteit a viszonylag könnyen megszerezhető bérkedvezményekkel, az automatikus bérnövelési lehetőségekkel ezt nem erősítették meg. Ezért azután az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a vállalatok bírálják — nem ok nélkül — a népgazdaság érdekeltségi rendszerét,

ugyanakkor maguk — saját kapuikon belül — a kívánttal homlokegyenest ellenkezően cselekednek: gyakran lebecsülik, mellőzik, frázissá silányítják az anyagi érdekeltséget, s nem értik, hogy teljesítményeik miért találtatnak könnyűnek a nemzetközi kereskedelem mérlegén.

mészáros ottö

A népi ellenőrzés életéből

A járási-városi népi ellenőrzési bizottságok is végeznek saját tervezésű vizsgálatokat. Ezeknek a tematikáját a helyi körülmények, igények szabják meg. A saját tervezésű feladatokat a megyei NEB hagyja jóvá. Nem ritkán más szervek felkérésére végzik, más esetekben a bizottság maga határozza meg, hogy milyen témában folytat az adott területet — földrajzi értelemben is —. átfogó ellenőrzést. A feladatok között jelentős részt képviselnek az utóvizsgálatok.

A népi ellenőrzés feladatai közé tartozik a fogyasztók érdekvédelme is. Ezt két módon is megteszik. A közérdekű bejelentések és magánpanaszok kivizsgálása során képviselnek egy konkrét fogyasztót, akit vélt, vagy valódi sérelem ért, természetesen ebben az esetben vizsgálat keretében tekintik át, hogy mennyire biztosított a fogyasztók érdekvédelme egy-egy területen.

A paksi járási-városi NEB nemrégiben zárta le a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban folytatott ellenőrzését. Az összefoglaló jelentést a NEB megtárgyalta és elfogadta. Most csak a vizsgálat néhány érdekes és másutt is érvényes, tehát hasznosítható észrevételére térhetünk ki.

Ilyen például, hogy az étel- és italválasztékot részben találták kielégítőnek a népi ellenőrök. Tejes ételeket, főzelékeket, gyümölcs alapanyagú ételeket, tejjel készült reggelit, a vendéglátó egységek nagyobb része nem hoz forgalomba. A hivatkozási alap a régi nóta: nincs rá igény. Persze, hogy nincs, mert következetesen leszoktatták az ilyesmiről a „kedves vendéget”.

Az éttermek általában az előírásoknak megfelelően működnek, de hiányoznak a tejtermékek, a bútorok több egységben elhasználódtak, a konyhák falai füstösek, piszkosak, az edényeket több helyen nem fertőtlenítik megfelelően. Erősen kifogásolható a mosdók tisztasága, hiányzik a kézszárítási lehetőség. A felsoroltak alapján a népi ellenőrök két esetben megkérdőjelezték a III. osztályba való besorolás jogosságát. Nem kétséges, hogy a vendéglátóipari egységek, a hozzájuk tartozó mellékhelyiségek tisztaságáért elsősorban a fenntartók a felelősek, de valljuk be, hogy a kedves vendégek is jobban vigyázhatnának a tisztaságra.

Általában kisebbnek találták a népi ellenőrök az üdítő italok választékát a szükségesnél és a lehetségesnél. Tej nincs, az üdítő ital kevés, nem hiszem, hogy van ember, aki évekig hajlandó hol kólát, hol mindig csak egy-két féle üdítőt inni. Nyáridőben sör — természetesen?— nincs. Ezzel szemben a több alkoholt tartalmazó italok választéka mindenütt bőséges...

örvendetes viszont, hogy a próbavásárlások alkalmával súlycsonkítást, vagy árdrágítást sehol nem tapasztaltak a népi ellenőrök. Még a kávé minősége és a röviditalok mennyisége is megfelelő volt.

A kiskereskedelmi egységek ellenőrzése során is csak néhány filléres, bizonyára figyelmetlenségből származó eltéréssel találkoztak a népi ellenőrök.

Ezzel szemben nem egyszer a belső ellenőrzés hiányosságaira is felfigyeltek a népi ellenőrök.

A városi-járási népi ellenőrzési bizottság a vizsgálat tapasztalatait realizálási javaslataival együtt az érdekeltek tudomására hozza.