Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-29 / 150. szám
2 NÉPÚJSÁG 1979. június 29. Véget ért a. KGST ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) világ minden államával. A KGST és a tanács tagállamai a felek teljes egyenjogúsága alapján készek megállapodást kötni az Európai Gazdasági Közösséggel és az EGK tagállamaival. Az ülésszakon aláhúzták a KGST-tagállamok békeszerető külpolitikájának jelentőségét p nemzetközi gazdasági együttműködés továbbfejlesztésében, a fegyverkezési verseny megszüntetésében és a leszerelésben. Az ülésszakon csütörtökön Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke mondott zárszót a tanácskozás elnöki. minőségében. Nagyra értékelte az elvégzett munka eredményeit, kifejezte meggyőződését, hogy az egyhangúlag elfogadott határozatok nagy jelentőségűek lesznek a KGST további tevékenységére. Ugyancsak beszédet mondott Lubomir Strougal, csehszlovák miniszterelnök, aki most vette át az elnöki tisztet. Bejelentette, hogy a tanács legközelebbi, 34. ülésszakát Prágában tartják meg. Strougal a résztvevők nevében köszönetét mondott a szovjet vezető testületeknek azért a segítségért, amelyet a most véget ért ülésszak munkájához nyújtottak. Az ülésszak jegyzőkönyvét a küldöttségek vezetői, a tagállamok kormányfői írták alá, magyar részről Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. Az ülésszakon írták alá az energiaigényes vegyipari termékek gyártásáról szóló sokoldalú szakosodási egyezményt. Magyarország nevében az egyezményt Marjai József miniszterelnök-helyettes írta alá. Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter több sokoldalú egyezményt írt alá az ülésszakon elfogadott hosszú' távú közlekedési együttműködési célprogram megvalósításával kapcsolatos intézkedésekről. Az ülésszak résztvevői tiszteletére csütörtökön este fogadást adtak a Kremlben. (MTI) PANORÁMA BECS Csütörtökön megtartották Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 208. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólaló N. K. Taraszov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője, ismertette a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia. Lengyelország és a Szovjetunió kormányainak a haderőcsökkentési tárgyalásokon közvetlenül részt vevő országok kötelezettségeinek jellegére vonatkozó újabb kompromisz- szumos javaslatát. A szónak külön kitért Leonyid Brezs- nyev és James Carter közelmúltban létrejött bécsi találkozójának történelmi jelentőségére és kifejezte reményét, hogy a szovjet—amerikai csúcstalálkozón született megállapodások jótékony hatással lesznek a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások menetére. (MTI) WASHINGTON Robert Byrd szenátor, az amerikai szenátus demokrata párti csoportjának vezetője csütörtökön Moszkvába utazott, hogy a Carter elnök és' Leonyid Brezsnyev által Bécsben aláírt SALT—II. megállapodás szenátusi jövőjével összefüggő kérdésekről tárgyaljon. A SALT-szerződés' szenátusi ratifikálási ’ vitája két hét múlva kezdődik'. TUNISZ Az Arab Liga Tuniszban folyó rendkívüli külügyminiszteri értekezlete csütörtökön Sedli Klibi tunéziai tájékoztatási minisztert választotta meg a szervezet új főtitkárává. Sadli Klibi 54 éves tunéziai politikus, aki az arab világban íróként és filozófusként is ionért. Személyében először választottak nem egyiptomi politikust az Arab Liga élére. BELGRAD Ramalho Eanes, portugál köztársasági elnök négynapos hivatalos jugoszláviai látogatásának befejeztével, csütörtök délután elutazott Belgrádiról. Előzőleg sajtóértekezletet tartott, amelyen hasznosnak és eredményesnek nevezte Tito elnökkel folytatott tárgyalásait. RÓMA Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára szerdán fogadta a Koreai Munkapárt küldöttségét, amelyet Kim Jong Nam, a párt központi bizottságának titkára vezet. MADRID A spanyol képviselőház szerdán, egésznapos vita után. határozatot fogadott el, amelyben tudomásul veszi a kormány tájékoztatóját az ország közös piaci belépéséről folytatott tárgyalásokról és ismételten kinyilvánítja, hogy támogatja Spanyolország belépését az Európai Gazdasági Közösségbe. BERLIN Csütörtököd, hivatalos baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett Stefan Andrei. román külügyminiszter. A román diplomácia vezetője a két szocialista ország kapcsolatainak továbbfejlesztéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről folytat megbeszéléseket Oskar Fischer külügyminiszterrel. s az NDK több más vezető politikai személyiségével. BUDAPEST Magyarországi látogatását befejezve, csütörtökön elutazott Budapestről a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet, a SWAPO küldöttsége, amelyet Sam Nujoma elnök vezetett. MANAGUA A nicaraguai Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front szerdán San José-ban nyilvánosságra hozott közleménye bejelenti, hogy a front légitámadást készít elő Managua ellen, és felkéri a polgári lakosságot. hogy hagyja el a managuai .,Las Mercedes” nemzetközi repülőtér körzetét, amelyet a front „első számú hadiövezetnek” nyilvánított. WASHINGTON 1959 óta paraguayi állampolgár, s jelenleg is ebben a dél-amerikai országban él. a közéi 400 000 ember haláláért felelős náci bűnös, Joseph Mengele. az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt egykori orvosa. A szemtanúk beszámolói és más megbízható forrásokból szerzett értesülések alapján erről számolt be szerdai sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok kongresszusának három képviselője, akik vállalkoztak Mengele hollétének felderítésére. Genfben tanácskoztak az OPEC-országok képviselői. A képen jobbra Jamani, Szaud-Arábia és Otaiba, az Egyesült Arab Emírségek olajügyi minisztere. (Képtávírónkon érkezett.) OPEC-döntés az olajárakról Az egységes olajárat megállapítani képtelen OPEC- tagországok szerda éjjel olyan kompromisszumos megállapodást fogadtak el, amely lehetőséget ad Szaúd-Arábia számára, hogy az átlagosan 35 százalékkal megemelt olajárnál alacsonyabban adja el saját kitermelésű kőolaját. A megállapodás értelmében Szaúd-Arábia a kőolajat hordónként (159 liter) 18 dollárért fogja adni, míg az OPEC-országok többsége hordónként — a minőségtől függően — 20 dollártól 23,5 dollárig terjedő összeget állapít meg. Az új árak július 1-ével lépnek hatályba. Elutazott a burmai külügyminiszter U. Myint Maung, a Burmai Unió Szocialista Köztársaság külügyminisztere — Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hazánkban tett hivatalos látogatását befejezve — csütörtökön elutazott Budapestről. A szívélyes légkörű magyar—burmai külügyminiszteri tárgyalások során a külügyiminiszterek részletesen áttekintették a kétoldalú kapcsolatok valamennyi területét, s megállapították: az együttműködés fejlesztésének lehetőségei adottak. Burma és Magyarország között gyümölcsöző együttműködés alakulhat ki a gyógyszeripar területén, valamint a természeti kincsek feltárásában. mivel Magyarország fejlett technikával rendelkezik a gyógyszergyártás és a geológia területén. A tárgyalások befejezéseként U Myiint Maung hivatalos burmai látogatásra hívta meg Púja Frigyest. Libanon segélykérelme # Szelim al-Hossz miniszter- elnök a libanoni kormány nevében a szerdai izraeli támadás és a nyomában kirobbant szíriai—izraeli légicsata után nemzetközi segítséget kért országa biztonságának megvédésére. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet véleménye szerint az izraeli támadás és a légicsata azt bizonyítja, hogy a Camp David-i megállapodások nem hoztak békét a Közel-Keletnek, sőt, az alku: „egyezmény a háborúra”. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb-elnöke csütörtökön arab olaj-, pénzügyi és gazdasági blokádot sürgetett az Egyesült Államok ellen és felszólította az arab országokat, hogy szerezzenek érvényt az Egyiptom ellen hozott intézkedéseknek. Arafat a Londonban havonta megjelenő Middle East című folyóirat júniusi számában közölt nyilatkozatában azt is kijelentette: bizonyítéka van arra, hogy Izrael „megelőző csapást” tervez Libanon ellen, azzal a céllal, hogy Szíriát egy olyan háborúba kényszerítse bele, amely készületlenül érné. Izraeli közlés szerint libanoni területről csütörtökön tüzérségi támadást intéztek az izraeli Észak-Galileában lévő célpontok ellen. Az izraeli tüzérség viszonozta a tüzet. A tüzérségi párbaj során találat érte a dél-libanoni ENSZ-erők állásait is. JTI lam-:ÍiyÉiigiél: 12 •• Tokióban Csütörtök esti kommentárunk: Nem ígér látványos eredményeket a vezető tökésországok, sorrendben ötödik csúcstalálkozója. Az állam- és kormányfők alig kezdték meg tanácskozásukat a tokiói Akaszaka palotában, amikor Géniből megérkezett a hír: a kőolajexportáló országok szervezete, az OPEC. újabb áremelésről határozott. Blumenthal amerikai pénzügyminiszter nyilatkozata a napirendről, néhány napja még inkább poénhajhászónak tűnhetett, ma viszont minden figyelmet megérdemel: a csúcsértekezleten három téma szerepel, mégpedig az energia, az energia és megint csak az energia... Tokióban a viták a többi témát félresöpörve, e kérdés körül összpontosulnak. A legrosszabb, amitől Nyugat-Európa, valamint az Egyesült Államok, Japán és Kanada vezetői tartottak bekövetkezett: most már akár akarják, akár nem, nemcsak szavakban, hanem tettekben is kénytelenek lesznek szigorú takarékossági intézkedéseket életbe léptetni országaikban. Érthető hát, hogy a kőolaj-áremelési hír csak tovább fokozta a „hetek” körében az energiakérdésben amúgy is jól érzékelhető megosztottságot. Az OPEC-döntés különösen kellemetlen, a szinte teljesen kőolajra berendezkedett és azzal pazarlóan gazdálkodó Egyesült Államok, valamint a szükségletét 99 százalékban import-' ból — az OPEC-országokiból — fedező Japán számára. A csúcsértekezlet előtti lázas kétoldalú tárgyalások — igaz, különböző érdekekből — Carter amerikai elnök és Obira japán miniszterelnök ezért aztán valóságos „egységfrontot” alkotott, a tőlük szigorú takarékoskodást követelő másik öt résztvevővel szemben. A közös piaci országok persze egyértelműen visszautasították azt az amerikai és japán elvárást, hogy OPEC-importjuk visszafogásával az EGK tagjai külön-külön csökkentsék felhasználásukat. Az NSZK, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia egyúttal ismét erélyesen leszögezte: az újabb gazdasági visszaesés elkerülése érdekében — ha nincs más kiút — külön is megvalósítják olajtakarékossági programjukat, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a fekete arany fogyasztását egységesen. az 1978-as szinten fagyasszák be. Hogy végül is mi lesz a tokiói csúcs eredménye, az talán már a pénteki zárónyilatkozatból kiderül. A civódások mindenesetre a vezető tőkésországok közötti ellentétek kiéleződését sejtetik. KOCSI MARGIT Csütörtökön tovább folytatódott Tokióban a hét tőkéshatalom vezetőinek gazdasági csúcsértekezlete. (Képtávírónkon érkezett.) Elindult a Progressz-7 Csütörtökön — moszkvai idő szerint 12.25 órakor —, a Szovjetunió területéről felbocsátották a Progressz—7. automata irányítású teherszállító űrhajót. Az űrhajó üzemanyagot és más utánpótlást szállít a Szaljut—6. orbitális állomásra. Felbocsátásának másik célja az. hogy tovább finomítsák a hasonló űrhajók szerkezeti elemeit, fedélzeti rendszereit és berendezéseit. Az űrhajó valamennyi berendezése kifogástalanul működik. (TASZSZ) Peking ismét elutasította Vietnam rendezési javaslatát Peking, Éliás Béla. az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön megkezdődött Pék ingben a kínai—vietnami kormányközi tárgyalások második fordulója. Az első ülés után sajtóértekezletet tartott mind a vietnami, mind a kínai küldöttség vezetője. A Vietnami Szocialista Köztársaság pekingi nagykövetségén tartott nemzetközi sajtóértekezleten Dinh Nho Liern. a vietnami küldöttség vezetője elmondotta, hogy a küldöttség a csütörtöki ülésen összegezte az első forduló öt ülésének tapasztalatait és megerősítette korábban előterjesztett hárompontos javaslatát. Mivel Vietnam értékelése szerint a határ térségében meglevő feszültség miatt fennáll egy újabb háború veszélye, a vietnami küldöttség új javaslatot terjesztett elő, hogy csökkenjen a feszültség és egy újabb összecsapás veszélye. A vietnami fél által javasolt egyezmény megakadályozhatná a fegyveres öszszetűzéseket és az ellenségeskedés kiújulását. A kínai fél elutasította ezt a javaslatot, anélkül, hogy egyáltalán megfontolás tárgyává tette volna. A vietnami küldöttség továbbra is jóakarattal és komolyan arra törekszik, hogy a tárgyalásokon előbbre jussanak és megállapodást érjenek el, — mondotta sajtóértekezletén Dimh Nho Liem külügyminiszter-helyettes. A kínai külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Han Nien-lung, a kínai küldöttség vezetője megismételte azt az ismert kínai álláspontot, hogy bármiféle eredményt, csak a kínai fél - nyolcpontos javaslatának elfogadása alapján lehet elérni a tárgyalásokon. Azzal vádolta Vietnamot, hogy mesterséges nehézségeket állít a megállapodás útjába és közben fokozza a feszültséget a határ mentén. Feltűnően hangsúlyozta az úgynevezett menekült kérdés fontosságát és Kínát „első számú áldozatnak” tüntette ‘fel. (MTI)