Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-22 / 144. szám

1979. június 22. NÉPÚJSÁG 3 A tomerőmű-építkezés Reaktorgépház és szendvics A paksi atomerőmű építkezésén készült ez a felvétel. A büfés megpakolja kis kocsiját szendviccsel meg üdítő itallal és járja az építkezés különböző pontjait. Vevőre mindig talál, nem gond eladni a kocsi rakományát. Van ugyan üzemi konyha, ahol a fő ét­kezésekkor igazán van mit enni, de azért egy-két szendvics és üdítő jólesik két ko­moly étkezés között. Fotó: Gottvald Károly Eső utáni kilátások Az esőzés nyomán ország­szerte felüdült a határ, arról azonban — sajnos — már nem lehet szó, hogy a júniusi csapadék teljes egészében pó­tolja a hiányzó májusit. A kertészetekben okozott aszály­kár ugyan az esőzések nyo­mán mérséklődött, sokfelé azonban csak ismételt ter­meléssel, másodvetésekkel és pótszerződéssel lehet pótolni a kiesést. A konzervipar sor­ra köti a másodvetési szer­ződéseket a termelőkkel, mindenekelőtt azokkal a partnergazdaságokkal, ame­lyek korszerű gépekkel ren­delkeznek, s így gyorsan el­készülhetnek a talajmun­kákkal, a vetéssel és később a betakarítással is. Mindenekelőtt a zöldbabra és az uborkára keresnek szer­ződéses partnereket. A zöld­bab betakarítása — javuló kilátásokkal — ugyan még csak most kezdődött meg, mégis arra számítanak, hogy ha a tervezett vetésterület 10 százalékán megismétlik a termelést, sikerül elérni az eredeti előirányzatokat. Az ipar 2 ezer vagon zöldbab „elrakását” tervezte, és most kereken 200 vagonra köt pót­szerződést a termelőkkel. Mi­után az uborka is sokat szen­vedett a hőségtől, a mennyi­ségi terv biztosítására 500 vagonos pótmegrendelést „ad fel” az ipar a termelőknek. A másodvetésekhez az üze­mek kedvezményesen bizto­sítanak vetőmagot, általában féláron. Felmérték, hogy a korábbi hetekben alaposan megper­zselt zöldborsótáblák hogyan regenerálódtak az esőzések nyomán. A szakemberek sze­rint a zöldborsó terméskilá­tása az utóbbi napokban va­lamelyest javult, az esőzések hatására a növényállomány részben kiheverte a korábbi megpróbáltatásokat. Arra azonban már nem számíthat­nák, hogy az eredeti 8 ezer vagonos előirányzatot teljesí­teni tudják. A kiesés eléggé jelentős, bár szerencsére nem olyan mértékű, mint amire a korábbi hetekben számítani kellett. Jelenleg az esőzések miatt a zöldborsót nem tud­ják kaszálni, a kertészetek­ben a gépek várakoznak. Törzsgárdisták - mai szemmel Emlékszem egy brosúrára — a hetvenes évek elején je­lent meg a Táncsics Könyv­kiadó gondozásában —, amely azt a kérdést feszegette, hogy vajon érdemes-e törzsgárda- tagnak lenni. A válasz persze egyértelműen az volt, hogy „igen”, mert a törzsgárda tagja megkülönböztetett anyagi és erkölcsi elismerés­ben részesül. De ettől függet­lenül: a törzsgárda, az a minden körülmények és fel­tételek között megbízható, a munkahelyhez hűséges munkások és alkalmazottak együttese, akik soha nem né­zik idegenként a munkahely gondjait, bajait, akik a ma­guk területén, éppen olyan személyes ügyként kezelik a gyár, a hivatal, az intézmény problémáit, mint mondjuk a leglelkiismeretesebb vezető. Mi tagadás: szép szavak lelkesítő perspektíva és töké­letes az összhang azokkal az elképzelésekkel, amelyek annak idején a törzsgárdaiin- tézmény megszervezéséhez vezettek. Történt pedig ez két okból: egyrészt a rendkívül nagy mértékű munkaerő­fluktuáció ellensúlyozásaként, másrészt azért, hogy ily mó­don megérdemelt elismerés­ben részesítsék azokat, akik nem álltak be a gyakran el­marasztalt vándormarak tá­borába, akiknek többet ért a meglévő munkahely, mint a munkahely-cserélgetéssel sze­rezhető — olykor csekély — bérnövekedés. Valóban be­csülendő magatartás, még ak­kor is ha ma már tudjuk: nem mindenki és nem feltét­lenül azért volt hűséges a munkahelyéhez, mert tapasz­talati úton jutott el a követ­keztetéshez, hogy valóban érdemes törzsgárdistának len­ni. Volt aki kényelemszere­tetből, volt aki családi körül­ményei miatt, volt aki lusta­ságból, vagy éppen tehetet­lensége miatt ragadt egy-egy munkahelyen, élvezve persze a törzsgárdistáknak kijáró — mellesleg nem túlzottan jelentős — kedvezményeket, juttatásokat. Egyébként is: meglehetősen fura szabályok szerint szerveződött és szer­veződik ez a törzsgárda. Hogy mást ne említsek: legkeve­sebb ötéves munkaviszonnyal ki-ki a gárda tagja lehet, de az öt évbe beszámítják a ta­nulóidőt is. A tanulóidő ál­talában két év, mialatt vi­szonylag kevesen szánják el magukat munkahelycserére — mert ez többnyire pálya- módosítást is jelentene —, tehát a frissen vizsgázott if­jú szákember háromévnyi munkaviszony után már törzsgárdistának számít. Kap­hat e háromévnyi hűségért jutalomszabadságot néhány százalékkal magasabb nyere­ségrészesedést, és — elvileg — úgy számítanak rá mint a munkahelyhez hűséges, s emiatt megkülönböztetett bá­násmódban részesítendő munkavállalóra. Kell-e mondani: az efféle jogi sza­bályozás éppen a valódi törzsgárdistákat sérti. Azokat az embereket, akik évtizede­ken át — és nem lustaság­ból, néni kényelemszeretet­bői — jóban-rosszban ragasz­kodnak a munkahelyükhöz. Kell-e mondani: a törzsgárda- intézmény is olyan, amit ne­hezen, vagy éppen sehogysem lehet központi szabályokkal körültekinteni; hogy egy-egy munkahelyre kellene bízni annak megítélését, kiket és milyen kritériumok alapján ítél úgymond, „törzsgárdistá­nak”. Meggyőződésem: sokan lennének. És ez a gárda vá- logatottabb emberekből áll­na, mint a mostani törzsgár­da. De mi történjék velük, ha közbeszól a munkaerő-átcso­portosítás követelménye? Másképpen fogalmazva: ha végre általános gyakorlattá válik a termékstruktúra kor­szerűsítése — ami, bizony ne­hezen elképzelhető a munka­erő mozgatása, átcsoportosí­tása nélkül —, akkor vajon mi lesz a munkahelyéhez meggyőződéssel ragaszkodó, valóban törzsgárdistaként ke­zelendő emberek sorsa, jövő­je? A gond persze korántsem olyan súlyos, mint amilyen­nek látszik. Először is: a termékszerkezet korszerűsí­tésének legfontosabb színhe­lye maga a vállalat. En­nek feltétele a vállalaton be­lüli termelési szerkezet, il­letve szervezet racionalizálá­sa. Következésképpen a mun­kaerő átcsoportosítására is el­sősorban a vállalatokon be­lül kell, hogy sor kerüljön' átképzés, továbbképzés, eset­leg szakmaváltás, illetve vállalaton belüli munkahely­csere formájában. Ez a fajta struktúraváltás: roppant mér­tékű tartalékok forrása, s csak a legfejlettebb ipari ál­lamok mondhatják el ma­gukról, hogy a végsőkig ki­merítették az efféle forráso­kat. És ez a fajta struktúra- váltás a legcsekélyebb mér­tékben sem veszélyezteti a törzsgárda megbecsülését. Éppen ellenkezőleg: e struk­túraváltás személyi feltételeit illetően éppen rájuk kell el­sősorban számítani, ök, a 15—20 éve egy munkahelyen dolgozók lesznek azok, akik a leggyorsabban, és minden különösebb agitáció nélkül megértik, hogy holnaptól mást kell csinálni, mint ed­dig, s hogy ennek érdekében tanulniuk kell, beosztást kell változtatniuk. S amikor már a vállalaton belüli átcsopor­tosítás tartalékai kimerültek, akkor kerülhet sor — na­gyobb méretekben — a terv­szerűen irányított vállalatok közötti munkaerő-átcsopor­tosításra. Ez esetben viszont nagyon is figyelembe kell venni a törzsgárdisták helyze­tét, valóságos érdemeit. Nem szabad őket olyan helyzetbe hozni, hogy a gazdasági ér­dekből való — és bizonyos mértékig kényszerű — mun­kahelyváltoztatás miatt el­veszítsék a joggal kiérdemelt kedvezményeket, megbecsü­lést. Ez a jogi szabályozás feladatkörébe tartozik, s a Munkatörvénykönyv módosí­tásának előkészítői valószínű­leg gondolnak is erre. VÉRTES CSABA Szocialista szerződés Egy évvel előbb dolgozhatnak a Láng új gyárrészlegében Tegnap délelőtt a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál fontos esemény volt. Aláírták azt a szocialis­ta munkaszerződést, amely­nek értelmében mintegy ti­zenkét hónappal előrehozzák az új gyárrészleg felépítését, átadását. Ordas József, a Tolna me­gyei Beruházási Vállalat igazgatója elmondotta, hogy népgazdasági érdek mielőbb üzembe állítani a jelentős megyei támogatással épülő új gyárat, amelynek révén a Láng dombóvári üzemében korszerű termékeket tudnak gyártani, ezek minden piacon jói értékesíthetők, az itt gyár­tott kazánok energiatakaréko­sak, és igen sok helyen alkal­mazhatók fűtésre, hőenergia­szolgáltatásra. A szerződés értelmében a beruházást nem 1981-ben, ha­nem 1980-ban fejezik be, de a nagycsarnokot, amelynek vázai máris állnak, még az idén átadják és a technikai szerelést a Láng közreműkö­désével elkezdhetik, olyany- nyira, hogy jövőre már ebben a csarnokban mintegy 80 millió forint értékű munkát tudnak végezni. A szocialista szerződést alá­írta a Tolna megyei Tervező Vállalat, a Tolna megyei Ál­lami Építőipari Vállalat, a Láng Gépgyár igazgatója, párt- és tömegszervezeteinek vezetői. Az aláírás után Kasoly Jó­zsef, a Láng Gépgyár igaz­gatója munkatársunknak el­mondta, hogy az új gyárrész­legben főleg Ignis-licenc alapján készülnek kazánok, meg élelmiszeripari gépek, felszerelések. A dombóvári üzem a gyár össztermelésé­ből mind nagyobb részt vál­lal. A gyárban jövőre hozzá­fognak a dolgozókat szolgáló létesítmények bővítéséhez és korszerűsítéséhez, hiszen a gyár jelenlegi létszáma négy­száz fő, de a beruházás vé­gén meghaladja a hatszázat, azzal együtt, hogy a fővárosi üzem létszámát csökkentik. Villányi József, a TÁÉV igaz­gatója külön hangsúlyozta, hogy a megyei párt- és taná­csi vezetés jelentős segítsége nélkül ezt a nagyberuházást, amelynek értéke 130 millió forint körül lesz, nem tudták volna határidő előtt, ilyen módon előkészíteni, s a szer­ződés révén befejezni. A szo­cialista szerződés megkötése­kor Gyuricza István, a dom­bóvári pártbizottság első tit­kára hangsúlyozta, hogy a Láng Gépgyár, a tervező vál­lalat és a TÁÉV közötti tíz­éves együttműködés a bizto­síték arra, hogy a megye egyik legjelentősebb ipari beruházása határidő előtt tud a népgazdaság vérkeringésé­be bekapcsolódni. PÄLKOVÄCS JENŐ Üj típusú dízelmotorok Győrből Uj típusú dízelmotorok gyártását kezdték meg — több évig tartó kísérletsoro­zat után — a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár­ban. Az úgynevezett hangolt feltöltésű motorok a Rába— Man gépek továbbfejlesztett változatai. Kisebb a fogyasz­tásuk és nagyobb a teljesít­ményük az eddig gyártott motorokénál. Mezőgazdasági erőgépekbe és kamionokba építik be őket. A Dombóvár város környéki mezőgazdasági szövetke­zetek — a szakcsi, a naki, a dombóvári, a kocsolai és a várongi téeszek — sok mindenben segítik egymást. Ha valamit meg kell beszélniük, csak egy telefon, és hol itt, hol ott összeülnek a szakemberek, azaz ahogy magukat tréfásan elnevezték: az ötök társasága. Mostanában a leggyakoribb téma a közös alkatrészraktár létesítése. Jobb példát az ésszerű kooperációra aligha találni. Mert mi is van jelenleg? öt szövetkezet, öt anyagbe­szerző, öt autó, ötször ki tudja hány telefon, — és alkat­részhiány. öten ötfelé járják az országot Nyíregyházá­tól, Zalaegerszegig. Hát ami azt jelenti, meglehetősen költséges módja ez az anyagbeszerzésnek. Éppen ezért határoztak úgy a téeszek, hogy közös al­katrészraktárt létesítenek a központi helyen fekvő Ko- csolán: a szükséges dolgokat nagykereskedelmi áron tudják beszerezni, a munkát két anyagbeszerző és egy telexgép segítségével a mostaninál gyorsabban el tud­ják látni. Az alkatrészraktár január elsején kezd mű­ködni, s innen viszik majd a szövetkezetek gépműhe­lyeibe azokat az alkatrészeket amelyek a 120 erőgép, a tehergépkocsik, és a munkagépek javításához szüksége­sek. (Kocsolai magazinunk lapunk holnapi számában található.) Aláírják a szocialista szerződést

Next

/
Thumbnails
Contents