Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-22 / 144. szám
a Képújság 1979. június 22. Nem akar aludni... Gyakori panasz, hogy a kisgyerek bekerül az óvodába, és nem akar délután elaludni. Sok gyerek este sem alszik el időben, vagy éjjel fölébred, szüleihez kéredz- kedik, mások meg már reggel ötkor „kukorékolnak”. Egy amerikai pszichológus hosszú évekig dolgozott egy nagy kórház újszülöttosztályán és több ezer csecsemő alvásmennyiségét mérte az első hetekben. Kiderült, hogy az újszülöttek alvásigénye — azonos környezetben — 10 és 22 óra között változik! A csecsemő otthoni gondozásánál is az egyik legnagyobb probléma az alvás. A kismamák hajlamosak arra, hogy bűntudatot érezze- nek azért, mert a gyermekük rossz alvó, könnyen ébred, nehezen alszik el, éjjel felsír. Pedig az alvásigény nem szoktatás kérdése, legalábbis nem csupán a szoktatásé, hanem részben velünk született, idegrendszerünkbe „kódolt” tulajdonság. Sok múlik a terhesség körülményein is. Egy csillagász anyuka mesélte, hogy kislánya az első hetekben, sőt hónapokban, megtartotta az ő régi munkabeosztását; nappal aludt, és éjszaka volt ébren. Az egészséges csecsemő, aki rendszeresen kap enni, mindig ugyanakkor fürdetik, és rakják tisztába, az ébrenlétet nem sírással tölti ki, hanem nyugodtan nézeget, gőgicsél, később játszik. Az ideges, nyugtalan csecsemő, akinek idegrendszere érzékenyebb, ingerküszöbe alacsonyabb, vagyis a kisebb zajokat is meghallja, a vizes pelenka is jobban csípi, a fény vagy a mozgás is erősebben ingerli, nehezebben alszik el, alvását gyakran fáradt, panaszos sírdo- gálással vezeti be, alvásmennyiségét több részletbe osztja el. Az ilyen, „nehéz” gyerek bizorty több gondoskodást, több figyelmességet igényel, mint a nyugodt csecsemő. Sajnos, a gyakorlat azt mutatja, hogy az anyukák szívesebben és többször mennek oda a nevetős, nyugodt gyerekhez, a nyűgöset pedig inkább elkerülik két étkezés közt, nehogy fölébredjen és ordítani kezdjen. így azután az amúgy is érzékenyebb, gyengébb csecsemő megintcsak hátrányosabb helyzetbe kerül, egy kissé elszigetelődik, s ez újabb bajok forrása. Kimutatták, hogy a „nehéz” csecsemők, akik négy hónapos korukig sírós, hasfájós, nyűgös babák voltak, s ezért anyjuk kevesebbet beszélt hozzájuk, értelmi szinten is később érnek, mint „nevetős”, nyugodt társaik. Az alvást éppúgy nem lehet, nem szabad erőltetni, mint az evést, és hiba lenne „receptet” adni arra vonatkozóan, hogy mikor és mennyit „kell” egy babának aludnia. Igyekezzünk kipuhatolni a kicsi alvásigényét, és a napirendet lehetőleg ennek megfelelően, szinte vele együtt kialakítani. A rázo- gatás, talp- vagy popsisimo- gatás eleinte hatékony alta- tási módszer lehet, de később arról nagyon nehéz a gyereket leszoktatni, és nem is szükséges, hiszen sok csecsemő magától is álomba ringatja magát. Hosszú, félhosszú, rövid Lágyan omló, dekoratív frizura hosszú hajból. Köny- nyen elkészíthető — szárítás után a haj felső részét szorosan hátrakeféljük és a fejtetőn rögzítjük. Főleg a fiatalabb korosztálynak ________ajánljuk.________ F élhosszú, laza, főnözött frizura. Előnyös majdnem mindenkinek, kényelmes, gyorsan elkészíthető. Minden korosztály viselheti. Rövid, sportos, csinos frizura. Ennél a frizuránál főleg a jó vágás dominál. Kényelmes, csinos, és divatos. A helyes tisztálkodás A legtisztább helyen tartózkodó ember bőre is bepiszkolódik. A szennyeződés több helyről is ered. Egy része a levegőből, amely töménytelen füst- és koromszemcsét tartalmaz. Nagyvárosokban, gyártelepek közelében különösen sok, apró égési termék lebeg a levegőben. A bőrfelszínt bevonják a bőrben lévő mirigyek által termelt anyagok: a faggyú és a verejték, átitatják a folytonosan leváló felületi hámsejtek tömegét. Ez a zsíros massza a kívülről odakerülő és így mindig jelenlévő baktériumok hatására bomlik. Innen ered a mosdatlan ember kellemetlen testszaga. A bőr tisztátlanságának harmadik forrása lehet a napközben rákent krém, púder és rúzs maradványa, még inkább a munka okozta szennyeződés nyoma. MIKOR TISZTÁLKODJUNK? Mindig munka végeztével, vagyis általában este. Ez több okból is fontos: nemcsak az ágyneműt kíméljük, ha megtisztított testtel fekszünk le, hanem jobban pihenünk is. A megtisztított bőrön ugyanis szabaddá válnak a pórusokj a verejtékmirigyek kivezető nyílásai és a szőrtüszőnyílá- sok is. így pihenésünk közben a bőrön át végbemenő gázcsere, a bőrlégzés tökéletesebb. Azért is célszerű pihenés előtt tisztálkodni, mert ha a bőrszennyeződésnek elég ideje van arra, hogv a verejtékben vagy a bőrfaggyúban feloldódjék, erősebb izgató hatást fejt ki a bőrre, ami kipirosodáshoz. viszketéshez. tehát gyulladáshoz vezethet. A TISZTÁLKODÁS ESZKÖZEI A víz és a szappan a tisztálkodás megszokott eszköze. A kettő kiegészíti egymást: a bőrön tapadó szennyeződést a víz fellazítja, a szappanhab bevonja és nagy felületi feszültsége folytán a bőrről leválasztja úgy, hogy a vízsugárral most már köny- nyen eltávolítható. A szappan enyhe, lúgos vegyhatása miatt szaruoldó hatású, ez is megkönnyíti a bőr felszínén tapadó szeny- nyezett hámsejtek leválasztását. Bár a meleg víz jobban tisztít, mosakodásra rendszerint mégsem ajánlható mindenkinek. A gyakori meleg vizes tisztálkodással túlságosan megfosztjuk a bőrt puhán tartó faggyútartalmától, leghelyesebb tehát, ha naponta csak az erősen bepiszkolódott testrészeket (kezeket, lábakat, hajlatok bőrét) mossuk meg meleg vízzel. A HIDEG VIZ EDZŐ HATASÚ Hideghatásra a bőr erei összehúzódnak, melegre kitágulnak. A hideg lemosás tehát tornáztatja a bőrereket, így a külső hőmérsékletváltozást jobban követni tudják. Emiatt a hideg vizet kedvelők ritkábban fáznak meg, szervezetük megedződik. A SZAPPAN MEGVALASZTASA Minden szappan többé- kevésbé lúgos, szárítja és izgatja az érzékenyebb bőrt. Mosószappan egyáltalán nem való mosakodáshoz, még kézmosáshoz sem. A pipere- szappanok illata kellemes, de előfordul, hogy éppen az illatosító anyag, többnyire illóolaj idéz elő viszketést és gyulladást a bőrön. A tisztítószerek tisztító és szárító hatása erősebb, ezért utánzsírozásról gondoskodnunk kell. MOSAKÓDAS, FÜRDÉS VAGY ZUHANYOZÁS? Mindegyiknek megvan az előnye. A mosakodás gyorsabb, könnyebben keresztülvihető. A-fürdésnél hosszabb időn át éri a víz a testet, ezért jobban tisztít. A zuhanyozás kisebb berendezéssel megoldható, mint a fürdés, emellett jól tisztít. Előnye még, hogy a bőrt pas- koló vízsugár fokozza a vérkeringést és ezért frissítő hatású. Tisztasági szempontból hetenként egy-kétszer feltétlenül szükség van meleg vizes lemosásra' fürdőre vagy zuhanyozásra. A mosakodás naponta elengedhetetlen. A fürdő és a tus kényelmes és kellemes. Egyik sem helyettesítheti azonban a mosakodást. Csak tiszta vízben mosakodjunk és semmiképpen se fürödjünk közös kádvízben. Erre nemcsak akkor kell ügyelni, ha a másik emberen fertőző bőrkiütés vagy seb van. A látszólag ép bőrű emberről is baktériumok és gombaspórák milliárdjai áznak le. Ezek a másik ember testén esetleg kórokozókká válhatnak. Lehetőleg folyó vízben mosakodjunk, kádfürdő után pedig mindig zuhanyozzuk le bőrünket.. DR. KOVÄCS LÄSZLÖ Anyagmaradékból horgolt mellény Divatos tavaszi, nyári kiegészítő az egyenes vonalú horgolt mellény. Apró mintás húzott szoknyához, egyszínű ingblúzhoz, egy friss divatötlet szerint nem készen vásárolt fonalból, hanem anyagból, magunk vágta, sodorta fonalból vastag horgolótűvel, egyráhajtásos pálcasorokkal horgolt mellénykét viseljünk. Ábra szerint kb. 1 cm szélesen egyszer a jobb oldalról, egyszer a bal oldalról bevágjuk az anyagot. A végződésnél 1,5—2 cm hosz- szan a vágást befejezzük. Ha trikóanyagot használunk, az oldalszélek könnyen kunkorodnak, a feltekerésnél, felhasználásnál a sarokrészeket kissé megsodorjuk. A vágásvégződéseket egymásra illesztjük, s néhány öltéssel összevarrjuk, így folyamatos fonallal dolgozhatunk. Egyenes oldalszélekkel, 5-ös horgolótűvel, egyráhajtásos pálcasorokkal, szabásminta szerint dolgozunk. Az elkészült oldalrészeket az oldalszéleken ösz- szevarrjuk, majd a szabadon maradó szélrészeket, elütő színű fonallal, rövidpál- casorral körbehorgoljuk. PRÚSZ VERONIKA ZÖLDBORSÓ PARASZTOSAN Hozzávalók: zöldborsó, mely kb. 35—40 dkg, 10 dkg nyers sonka (vékony szeletekre vágva), 1 fej hagyma, 1 evőkanál vaj, 4 evőkanál tejszín, 4 evőkanál paradicsomlé, 2 kávéskanál paradicsompüré, tubusos zöldségkrém, só. A zöldborsót fél csészényi sós vízben, közepes lángon megfőzzük, forrás után még körülbelül 5 percig puhítjuk. Közben a sonkát kockára vágjuk, a hagymát megtisztítjuk, feldaraboljuk és vajban barnára pirítjuk. A tejszínt és a paradicsomlét, paradicsompürét összekeverjük és felfőzzük. A zöldborsót leszűrjük. Hozzákeverjük a sonkát, hagymát. Tubusos zöldségkrémmel és sóval ízesítjük. Előmelegített tálon tálaljuk és tálaláskor leöntjük paradicsomos tejszínöntettel. Fokhagymás pirítós- kenyérrel fogyasztható. PARAJJAL TOLTOTT OMLETT Hozzávalók 2 személynek: 1 cs. mélyhűtött parajkrém. 6 tojás, 4 evőkanál tej, 1 dl tejszín, 5 dkg vaj, reszelt sajt. A parajkrémet közepes lángon felolvasztjuk. Sózzuk és tejszínt keverünk hozzá. A tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk. A vajat felforró- sítjuk és a tojásmasszát beleöntjük, majd megsütjük. Sütés után megfordítjuk és az alját is aranybarnára sütjük. Felső felét ezután kenjük meg parajkrémmel. Végül az omlettet óvatosan összegöngyöljük és tetejét megszórjuk reszelt sajttal. KAPOSZTAROLAD Hozzávalók 4 személynek: 1 fej fehérkáposzta, mely kb. 1 kg, fél kg marhahús, 2 dkg zsemlemorzsa, 1 tojás, másfél dl tejföl, só, bors, 10 dkg főtt rizs, cukor, 2 dkg zsiradék, másfél deci víz, másfél deci húslé. A káposztát megtisztítjuk torzsájától és külső leveleitől, majd 10 percig bő, sós lében főzzük. Ha megfőtt, 8 nagy levelet leszedünk róla és félretesszük. A többit apróra vágjuk. A darált húst, zsemlemorzsát, tojást, fele mennyiségű tejfölt, rizst, apróra vágott káposztát összekeverjük, sózzuk, borsozzuk és jól összedolgozzuk. A masszát a nyolc káposztalevélbe tesszük. Sózzuk, kevés cukorral ízesítjük, majd összegöngyöljük és forró zsírban kisütjük. Vizet és húslét öntünk hozzá és fedő alatt 40 percig pároljuk. Végül leöntjük a maradék tejföllel. Sós burgonyát fogyasszunk hozzá. Milyen legyen a hétvégi étrend? Az egész heti munka, az üzemi étkezés, az esetleg hideg ebédek, vacsorák után alig várjuk a finom hétvégi ételeket, a kiadós falatozásokat otthon, családi vagy baráti körben, ritkábban étteremben. Milyen legyen a hétvégeken az étkezésünk? — Ami belefér! — halljuk a jelszót gyakran. (Ha valóban csak annyi lenne!) Nyilvánvaló, hogy a táplálkozás élvezeti értékét hétvégeken is keresni kell és a táplálkozás örömszerző szerepe érvényesülhet ételeink összeváloga- tásában, de ne feledkezzünk el arról sem, hogy a táplálkozásnak élettani, egészségvédő és megtartó, sőt betegség- megelőző szerepe is van — ez utóbbi szempontok szerint elkészített és összeválogatott életek is igen ízletesek, változatosok, legfeljebb mennyiségben kissé korlátozottak. A hétvégi táplálkozásnak elsősorban a fizikai aktivitáshoz kell alkalmazkodnia. A fizikai aktivitás igen változatos léhet: úszás, sport, kirándulás. kertészkedés, házépítés, játék vagy éppen a fizikai aktivitás, tehát a mozgás. A fizikai aktivitás hiánya: fekvés, alvás, üldölés, kártyaparti, pihenés. A hétvégi mozgás mennyisége határozza meg a táplálék mennyiségét: aki aktívan mozog, sportol, építkezik, annak több táplálékra van szüksége, valóban a jóllaká- sig ehet (ha azonban elhízott, akkor tartsa magát a kalóriaszegény diétához, a fokozott mozgás csak segíti a felesleges kilóktól megszabadulni.) A passzívan pihenő ember tápláléka igazodjék szintén az igénybevételhez: keveset egyék, különben a rendszeres hétvégi lakomák előbb-utóbb elhízáshoz vezetnek. Ha gyakran eszünk, nassolunk, nem ételeket eszünk, csák „csipegetünk”, azaz olyan táplálékot fogyasztunk, amelyekhez nem kell nagy készülés, terítés, szertartás, akkor észrevétlenül rengeteg felesleges kalóriát juttatunk a szervezetbe, ezért helyesebb a nassolással felhagyni és a hétvégén is a megszokott 3—4 étkezés mellett maradni. Ne alkalmazzuk a „reggel király, este koldus” elvet--sem, ugyanis a bőséges reggeli olyan változásokat alakít ki a szervezetben, amelynek hatására ebédre megnövekszik az étvágy és ennek következtében a táplálék mennyisége is. Tartsuk magunkat inkább az ésszerűbb kis mennyiséghez: 10 dkg felvágott vagy két tojás, vagy 5 dkg túró, egy szelet kenyérrel, vagy 1 db zsemlével, kiflivel, esetleg kevés vajjal és tejes itallal, vagy teával, retekkel, paradicsommal, zöldpaprikával. Uzsonnára igen egészséges a gyümölcs, ebédre szabad szombaton a zöldségleves, vagy húsleves, utána jól illik a rakott vagy töltött zöldség-főzelékfélék valamelyike. (karfiol, zöldbab, kel, tök. karalábé, téli időben káposzta, bár nyári változata, a nyári töltött káposzta is igen jó ízű, kedvelt étel.) Végül ismét gyümölcs uzsonnára. Hideget egyék vacsorára az, aki kisebb fizikai aktivitást végzett és célszerűbb meleg étellel kínálni a nehezebb házi munkát végző, esetleg az építkezésnél segítő családtagokat. Vasárnap sokan előnyben részesítik a meleg reggelit (sonkás' tojás, omlett, tojásos gomba.) Reggeli italként kakaót választanak, péksüteményt és kalácsot, mely még nem különösebben hizlaló, ha a mennyiség sem nagyon nagy. Ebédre a hagyományos rántott csirke, hús mellett érdemes kalóriaszegényebb ötletekkel színesebbé, változatosabbá tenni a déli étkezést és így növelni az élvezeti értékét. Bátrabban kell vasárnapra is zöld. és főzelékfélékből párolt, csőben sült köreteket készíteni és. ha a háziasszony ideje és energiája engedi, lapozzon bele a szakácskönyvbe és lepje meg családját könnyen elkészíthető, ízletes újdonságokkal. Az étkezést követő sütemény vagy édesség kalória- és cukorszegény változata éppolyan ízletes lehet, mint a hagyományos rétes, palacsinta. A főétkezés egészséges és kedvelt befejezése a gyümölcs és a gyümölcsital.