Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-21 / 143. szám
Csak ax anyag kerül pénzbe ntitm Házi múzeum Cecén O L VAST AM ! Felszakadozó felhőzet i Várható időjárás ma estig: időn- j ként felszakadozó felhőzet, főként a i Dunántúlon többfelé esővel, zá- J porral. Helyenként megerősödő i északkeleti-keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 20—25 fok ! között. • Névnap: Alajos A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 2.00 — nyugszik 16.30 órakor Százhetven évvel ezelőtt, 1809. június 21-én született és 1864 májusában halt meg Friedrich Wilhelm Wolf német pedagógus és közíró, a kommunisták szövetségének tagja, Marx egyik kiváló munkatársa. Huszonöt résztvevővel tanfolyamot szervezett a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, munkahelyi tűzvédelmi megbízottak számára. A résztvevők az elméleti anyag elsajátításán kívül gyakorlatban is megismerkedhettek a tűzoltóeszközök használatával. Az elsajátított ismereteket munkahelyeiken kamatoztatják majd. Tóth László Óvodabővítés Simontornyán A megye települései között folyó fejlesztési versenyben — az 1978-as eredmények alapján — Simontornya lett a második, elnyerve ezzel a második helyezettnek járó félmillió forintot. A nagyközségi közös tanács csütörtök délutáni ülésén „hozzányúltak” ehhez a pénzhez: úgy döntött a tanács, hogy háromszázezer forintot az újtelepi ötvensze- mélyes óvoda bővítésére fordítanak. A napirend hetedik pontjaként • jelzett „Különfélék” közt terjesztette elő Szabó Sándor tanácselnök a javaslatot, ám az óvodabővítés szerepelt a megelőző két témánál is, az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatairól, valamint a népesedéspolitikai intézkedésekről szóló jelentésben. Szűkös az óvodai „kapacitás”, annak ellenére, hogy tavaly harmie- személyes bővítés történt. Az idén az újtelepi óvodát bővítik, ötvenről hetvenöt személyesre. A simontornyai hagyományoknak megfelelően társadalmi munkával. Az építkezés már megkezdődött, társadalmi munkában készültek a tervek, az üzemek, intézmények dolgozói, szocialista brigádok pedig az építést- szerelést végzik. A három- százezer forintot építőanyagbeszerzésre fordítják. A tervek szerint októberre készülnek el a nagy munkával. Bakó Lajos cecei nyugdíjas a parasztság, a cselédség használati tárgyait gyűjtötte össze lakásán. A mintegy háromezer darabból álló gyűjteményt a közeljövőben tájházban fogják elhelyezni. A képen: a csengő- és kolomp- gyűjtemény. Szál kai juniális Vasárnap reggel nemcsak madárfüttytől volt hangos a szálkai erdő széle — munkásőrök, feleségeik, gyerekeik hangjától is. Ugyanis a munkásőrség szekszárdi járási—városi törzs ellátó és híradó raja ju- niálist szervezett és tartott, azzal a céllal, hogy jobban megismerjék egymás életét, túl a munkásőri feladatokon. Megérkezés után sátorépítés, majd szalonnasütés, reggeli következett, ami jobban ízlett, mint otthon, hiszen a természet varázsa meghozta az étvágyat. Reggeli után túrák indultak az erdőbe és a tóhoz, szálkai barátaink vezetésével. Egy másik csoport sörre menő fejelő meccset játszott. Dél körül megjöttek a túrázók éhesen. A bográcsban már majdnem készen volt az igazi csülökpörkölt, melyet Sanyi bácsi főzött. Délután kispályás labdarúgó-mérkőzésre került sor. A Jóskáék csapata — a vegyesek ellen játszott. 18 órakor jött a busz, és elindultak hazafelé. A buszon szinte egyhangú vélemény volt, hogy augusztusban meg kell ezt a kirándulást ismételni. KATUS JÓZSEF munkásőr-tudósító Jazz-hétvége Szekszárdon A Magyar Rádió és a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ július 14-én jazz-koncertet rendez _ a vármegyeháza udvarán, amelyen fellép az Újvidéki Rádió jazz-együttese mellett a Füsti Balogh—Lakatos duó, Pege Aladár együttese és vendég szólistaként Tommy Vig vibrafonon. Tommy Vig az Egyesült Államokból érkezik a fellépésre. A koncert másnapján, vasárnap délelőtt a művelődési központ előtti téren a szegedi Molnár-dixiland ad koncertet. A szombati koncert műsorát a Magyar Rádió mellett az Újvidéki Rádió is felveszi és későbbi időpontban közvetíti. 'v, ÁTADTÁK a nemzetközi gyermekév tiszteletére meghirdetett kirakatverseny díjait tegnap a megyei KISZ- bizottságon. Dekoratőrkategóriában első helyezést ért el Csizmadia Ilona, a dunaföld- vári könyvesboltban készített kiratkatrendezéséért. Bolti eladó kategóriában első helyezést ért el a dunaföldvári áruház Jubileumi szocialista brigádja. Mindkét kategóriában az első három helyezettet vásárlási utalvánnyal jutalmazták, s valamennyi versenyző oklevelet kapott. + SZÁZ MÉTER hosszú aszfaltos út épül Fácánkertben, az öreg és az új falu között. A százezer forintos munkával — a KPM a kivitelező — a falu lakóinak régi vágya teljesül. Közép-Dunántúl leghatalmasabb várrendszere volt egykor a Bakonyban a csesznek! vár. A IV. Béla király idején megindult várépítkezés a XVI. század végéig tartott és Cseszneket a környék bevehetetlen erősségeként tartották számon. A hatalmas várat földrengés és tűzvész pusztította el, de romjaiban is fenséges. Az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozói konzerválják a megmaradt romokat. A képen: a vár helyreállítási munkáit a Dobosi-brigád végzi. Rádai Eszter riportja, a Nagyobb hatáskörrel 12 óra 35 perckor kezdődik a Kossuthon. A műsor azt vizsgálja meg, felkészültek-e a tanácsok arra, hogy az új Btk. hatályba lépésével tovább nő jogkörük, hatáskörük. A 17 óra 7 perckor kezdődő írott malaszt című műsor a tiltott helyen parkolókról, várakozókról szól. A Petőfi Szociológiai figyelőjében pedig (20 óra 33 perckor) egészségügyünk három évtizedes tevékenységéről, az eredményekről és a hiányosságokról vitatkoznak a résztvevők. Egy kanadai filmet mutat be a tv az esti adásban, összmunka bűnügyben címmel. Már a cím is izgalmakban bővelkedő szórakozást ígér. # A KULTURÁLIS Minisztérium és a KÓTA megbízásából június 24. és július elseje között Hollandiában szerepel a Babits Mihály művelődési központ Liszt Ferenc pedagóguskórusa. A hatvantagú együttes részt vesz a hágai nemzetközi fesztiválon. Az együttes az almelói kórus vendégeként a fellépéseken kívül ellátogat Hollandia néhány városába, így Amszterdamba és Rotterdamba. O A FELEMELKEDÉS útján címmel a napokban jelent meg a Tolna megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet módszertani kiadványa. A kötetben szereplő tanulmányok szerzői elsősorban saját községük szempontjából vizsgálták meg a cigányok helyét településükön, valamint a cigány származású tanulók iskolázásának történetét mutatják be az elmúlt három évtizedben. Tanmedence Lapunkban már többször írtunk a megyeszerte épülő és meglévő tanmedencékről. Így tegnap is. Módfelett örvendetes dolog ez, hiszen a gyerekek megtanulhatnak úszni, ami életük, egészségük óvása, védelme szempontjából rendkívül fontos. A sportcélokról nem is beszélve. De, sajnos, mint annyi minden nálunk, a tanmedence-ügy is cifranyomorúság. Megvan a drága pénzen épített uszoda, de a tanévben nem lehet használni — vagy csak egy-két napon—, mert a medencék a szabad ég alatt vannak. Ritka szeptember az, amelyik kegyeskedik olyan körülményeket adni, ami a fürdéshez nagyon szigorúan és helyesen elő van írva — levegő- és vízhőmérséklet — a gyerekek egészségének védelme érdekében. Legközelebb már csak május jöhet számításba, de az sem minden évben olyan kegyes — kegyetlenül kegyes —, mint az idén. A mi időjárási viszonyainkat figyelembe véve csak szeptember és június elejének egy-két testnevelésóráján vehetik igénybe a medencét a gyerekek. Tető kell! Tudom, sok pénz a fedett uszodák megépítése. De még több kidobott pénz az egész tanév alatt, a tanítás szolgálatára rendelt, használhatatlan medence. Tető alá kell hozni a dolgot! És főleg a medencéket. ez— Vetélkedő Szakmai és politikai vetélkedőn mérik össze erejüket a Tolna megyei Tejipari Vállalat üzemeinél dolgozó ifjú szak- és betanított munkások június 28-án. A dombóvári, tamási és a szekszárdi üzemeknél lebonyolítandó vetélkedők első három helyezettje jut a megyei döntőbe, melyet augusztus 20. és 30 között tartanak meg. Uj gépkocsimodellt dolgoztak ki a Szovjetunió izsevszki autógyárában. Az IZS—2125 típusú kocsit — amelynek előnye a tágas utastér és a kis üzemanyag-fogyasztás — a sorozatgyártás előtt szigorú műszaki vizsgálatoknak vetik alá. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 A vita vízhiányt szül! Akik rendszeresen lapozzák az újságot, olvashatták, hogy vízkorlátozást vezettek be megyénk szinte minden településén. Pincehelyen is. A száraz napokban a faluban kiapadtak a kutak,- nem tudtak vizet inni az emberek, s az állatok ellátása is gondot okozott. Lehet, hogy ez máshol is megtörtént. De Pincehelyen a vízhiány ellenére van olyan kút, mely a hosszas huzavona miatt nem üzemel. A ludas: a gáztöltő üzem, mert a már kész kutat „tulajdonjogi vita” miatt nem hajlandó üzemeltetni. A helyi tanácselnök szerint a megyei vízművek felajánlotta, hogy hajlandó a kutat kezelésbe venni, vizet is fog belőle szolgáltatni, de csak akkor, ha a gáztöltő üzem is megfizeti a szokásos vízdíjat. Erre viszont az üzem nem hajlandó. A pincehelyi tanácselnök említette annak lehetőségét is, hogy ha végképp nem jutnak dűlőre, alkalmazhatja a 155/77-es megyei vb-határozatot, mely alapján szakaszos vízkorlátozást rendel el a gáztöltő üzemnek. Nem tudom, hogy időközben megegyezett-e a falu és a gáztöltő üzem, s azt sem, hogy a tanács alkalmazta-e a 155/77-es rendeletet. Azt viszont tudom, hogy a víz nem vitából, hanem kútból fakad. BEKE LÁSZLÓ Kölcsönös segítség — Valid be, hogy ezt a mai házi feladatodat a mamád csinálta meg. — Ez igaz, de ezért nekem meg kellett pucolnom az összes krumplit. PRÓBÁK ELŐTT