Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

népújság JÚNIUS 17 VASÁRNAP Névnap: Alida A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél------­nyugszik 11.53 órakor Harminc évvel ezelőtt, 1949. június 17-én kezdődött meg a Parlamentben a kétnapos első magyar országos békeértekezlet, amelyen több mint félezer küldött rész­vételével meghatározták a feladatokat a béke védel­mében. ~ SZOCIALISTA brigádok megyei találkozóját tartották meg tegnap Dombóváron a városi művelődési központ­ban. A ÉPÍTŐTÁBOR. Hétfőn nyílik az Alsótengelici Álla­mi Gazdaságban az építő­tábor. Az első csoportban kétszáz diák szedi a cseresz­nyét a gazdaság gyümölcsö­sében. A csoportok a szezon alatt kéthetenként váltják majd egymást. % JAZZ-EST a megyei művelődési központban jú­nius 26-án. Fellép: Kelemen Endre, Lőrinczi Gyula, Rad- nai Tibor és Beke Árpád. O LENGYEL vendégeket vár a dunaföldvári „Földvár” táncegyüttes a Krakkó mel­letti Pszczynából. A negy­venöt tagú néptáncegyüttes hét napig lesz a dunaföldvá- riak és a KISZÖV vendége. A lengyel táncosok mostani látogatását már az idén vi­szonozni fogják a dunaföld- váriak. — LOTTÓT A JEKOZTATÖ. A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a 24. játék­héten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 34 fogadónak volt, nyereményük egyenként 205 204 forint. Három találatot 4254 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 840 forint. A kéttalálatos szelvények száma 141 597, ezekre egyenként 30 fo­rintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. Zene, mesejáték és ismét ze­ne a Kossuth Rádió vasárnap délelőtti programja. S aki nevet­ni akar, átkapcsol a Petőfire, ahol 9 óra 14 perckor kezdődik a Rádió Kabarészinháza. Az UNESCO 16 nyelven meg­jelenő lapjában már foglalkozott a szláv kultúrával. Egy teljes számot szentelt e témának. A televízió 14 óra 45 perckor kezdő­dő adásában egy UNESCO-film ismertet meg a szláv kultúrá­val. Az esti adásban pedig egy NSZK bűnügyi film ígér izgal­makat. A T. ita. Vízmű Váll. köz­li Szekszárd város lakossá­gával, hogy 1979. jún. 15-én az esti órákban a vihar és esőzés okozta áramkimara­dás miatt a város egyes he­lyein nyomáscsökkenés és vízhiány volt. Elnézést ké­rünk. Vízműügyelet Egy életmű töredékéből áll az a kiállítás, amit ezek­ben a hetekben nézhetnek meg gyerekek és felnőttek Pin­cehelyen, a tsz kultúrtermében. Lehelné Rozsos Janka, a Finomkerámiai Művek nyugdíjas keramikusa állította ki népművészeti és iparművészeti munkáinak egy részét. A művész néhány éve költözött Nagyszékelybe, úgy mond­ják, a kiváló agyag vonzotta oda. Az eltelt egy-két esz­tendő során sok szép kerámiát készített, így nemesítve a természet adta agyagot. Kiállítását 11-én nyitották meg, s 0 tárlat 25-ig tekinthető meg. Képünkön a bemutatott kerámia- és agyagedényekkel a legifjabb korosztály kép­viselői ismerkednek. Fotó: Sz. L. Felhős idő Várható időjárás ma estig: gyenge és erősen felhős időszakok váltakoz­nak. Elszórtan zápor, helyenként zi­vatar, délnyugaton esetleg „csendes” eső. Általában mérsékelt, időnként élénk, a Dunántúlon északnyugati, északi, a keleti or­szágrészben déli, délnyugati irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton 22, keleten 27 fok körül. A Balaton vize szombaton 11 órakor Siófoknál 23 fok volt. Tamási • . •• Összkomfortos lakások Bgggj A jövő hónap végére készül el Tamásiban, a Népköztársaság útján egy új, 18 lakásos épület, melyben most kerüln ek átadásra a nagyközségben az első összkomfortos tanácsi bérlakások. A lakóház földszintjén kap helyet egy műszaki bolt és a körzeti takarék­szövetkezet irodája. Fotó: kz Illetékes nincs Kétségbeesett telefon szombaton fél kilenc körül. A telefonáló közli a Kölcsey lakótelep 4-ből, hogy lakó­házuk pincéjét elöntötte a szennyvíz ezelőtt négy nap­pal. A csőtörés kijavítását az­óta elvégezte az erre a szol­gáltatásra illetékes, tehát nincs mi utántáplálja az ott­hagyott sűrű és bűzlő árada­tot. viszont a csőtörés meg­szüntetésével megállt a tudo­mány, azaz a jelek szerint el­tűntek a földfelszínről az összes ilyen ügyekben illeté­kesek. Listájuk meglehetősen bőséges. Nyilatkozataik pe­dig vegyesek, bár a mon­danivalójuk nagyjából ugyan­az: nem az én asztalom! De legalább a városi tanács egyik alkalmazottja ígéretet tett. hogy ..megvizsgálják az ügyet”. Szóval, ne veszítsék el a kedves lakók a csügge- désüket! Volt persze, aki azt találta tanácsolni. ..ha olyan tűrhetetlen a bűz és félnek a zaftban tenvésző élősdiek- től és esetleges megbetege­déstől. merjék ki maguk a szennyvizet!” Úgy érzi az újságíró, jobb, ha nem írja le, hova kívánja ezt az embert, de azt se, hogy mit gondol a Kölcsey lakótelep 4. házfelügyelőjé­ről, aki napok óta „nem ér rá” elintézni a szennyvíz el- távolíttatását és a nyárra való tekintettel is sürgetni a pince ilyenkor előírásos fer­tőtlenítését ! —óa— Nem ízlett a szabadság Még egy évig sem volt szabad­lábon Szabó János. 37 éves, bün­tetett előéletű, bonyhádi (Fáy la­kótelep 2/a) lakos, aki, 1978. jú­liusában szabadult négy és fél éves büntetéséből, de ezt a bün­tetését megelőzően Is már több­ször ítélték el különböző bíró­ságok. Szabó János, 1979. április 7-én, 20 óra körüli Időben a szekszár­di „Táncos” szórakozóhely őri­zetlen ruhatárából, összesen 1720 forint értékű ruhaneműt lopott el, majd ezt, még aznap este értékesítette és az így kapott pénzt elszórakozta. A Szekszárdi Járásbíróság Sza­bó Jánost többszörösen vissza­esőként elkövetett lopás büntette miatt kétévi, fegyházban végre­hajtandó szabadságvesztésre, va­lamint a közügyek gyakorlásától kétévi eltiltásra ítélte. A bíróság ítélete alapján Sza­bó János feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős. TARNÖCZI JÓZSEF OL VAST AM A hangulatos képen a szekszárdi Mérey utcai óvodá­sok búcsúznak, de búcsúznak az általános iskolások, a gimnazisták, a június a fiatalok számára a búcsúzás hó­napja, amit majd rövidesen követ egy másik, legalább ilyen fontos esemény, amikor új iskolában vagy az első munkahelyen folytatják, vagy inkább kezdik életük új szakaszát. A búcsúzás ünnepélyes hangulatában sok minden más fényt kap, a szívek kinyílnak, van ok a meghatódásra. A kisfiú is felkeresi apját, akit nagyon-nagyon ritkán lát, mert az apa közvetlenül a válóper után megnősült, gyerekei vannak, s a kisfiú is érzi, hogy egyre kevesebb köze van hozzá. De most meghívja az iskolai ünnepség­re, az apa pedig, miközben azon tűnődik, hogy milyen gyorsan múlik az idő, meghívja fiát egy pohár sörre. A sör természetesen az apának jár, nem is pohárral, ha­nem korsóval, az általános iskolát végzett fiú traubit kap, mivel csak ez van a vendéglőben. A melegben jót isznak, közben azonban valaki asztalukhoz telepedik, ő már két korsó sört rendel, természetesen a kisfiú is kap még egy traubit. Szép a nyár, meleg van, a kisfiú új iskolába kerül, „az apja fia, ott is megállja majd a helyét" de ez a maga­biztos kijelentés csak azt jelenti, hogy újabb korsókat lehet rendelni. Sört és traubit. A hatodik üveg után a kisfiú jólnevelten és szemérmesen kioson a WC-be és hány, mert lötyög a hasában a rengeteg traubi, a két férfi pedig derűsen, újabb korsóval rendel, mert ünne­pelni kell a gyereket. cs. Hangversenyek a régi megyeháza udvarán A már hagyományos „Szek­szárdi zenélő nyár” keretében az idén is gazdag program­mal várja a szekszárdi zene­szerető közönséget, valamint a városunkba látogató turis­tákat a hangulatos és nagyon jó akusztikájú megyeháza udvara. A nyári sorozat öt hangversenyből áll. Július 2-án, hétfőn este a Magyar Barokk trió látogat el Szekszárdra, Csetényi Gyula, Bartha Zsolt és Vég­vári Csaba az együttes tag­jai, közreműködik Szerdahe­lyi Éva énekművész. Műso­rukon Telemann, Schütz, Mozart, Rameau, Händel, Vivaldi és Chr. F. Bach mű­vei szerepelnek. Július 14-én, szombaton a Magyar és Újvidéki Rádió közös jazz-bangversenyére kerül sor. Közreműködnek: Pege Aladár, Kovács Anda és Szakcsy L. Béla, szólista Tommy Vig (USA). A két együttes? Füsti—Lakatos, va­lamint az Újvidéki Rádió együttese. Július 23-án, hétfőn a Tát­rai-vonósnégyes ad hang­versenyt. műsorukon Cser­mák-, Mozart- és Dvorák­művek szerepelnek. Augusztus 13-án, hétfőn pedig a Collegium Musicum együttese látogat el Szek­szárdra a közönség régi is­merőseként. Művészeti veze­tőjük Kecskés András, köz­reműködik Drew Minter (USA) kontratenor. Műsoru­kon ritkán hallott középkori reneszánsz zenét hallhatunk. Augusztus 27-én, hétfőn lesz a nyári sorozat utolsó előadása. Ekkor operaest ke­retén belül Mészöly Katalin és Horváth Bálint operaéne­kesek előadásában csendül­nek fel népszerű operaáriák és -kettősök. A műsor köz­reműködője Baranyi Ferenc József Attila-díjas költő, zongorán kísér Patkó József. A hangversenyek kezdése minden alkalommal este 8 óra, kedvezőtlen időjárás ese­tén a hangversenyeket a Ba­bits Mihály Megyei Művelő­dési Központban tartják meg. Bérletek június 18-tól vált­hatók a Babits Mihály mű­velődési központ szervezési csoportjánál. Dr. Tucsni Lászlóné A tűzoltóság jelenti Döbrököz községben június 12-én a délutáni órákban ke­letkezett tűzeset a helyi ter­melőszövetkezetnél, melynek következtében meggyulladt és részben leégett egy szalma­kazal. A tüzet a dombóvári állami tűzoltók oltották el. Dunaszentgyörgyön pénte­ken a reggeli vihar alkalmá­val a József Attila u. 32. sz. nádfedeles családi ház tető­zetébe csapott a villám. A keletkezett tüzet a tulajdo­nos időben észlelte és eloltot­ta. A kár nem jelentős. Anyakönyvi hírek A tamási anyakönyvi ke­rület anyakönyveibe május­ban az alábbi bejegyzések történtek. Házasságkötések: Csapó Béla—Kovács Erzsébet, őri Gyula Tibor—Balogh Mária, Finta András—Vereség Irén, Róka Gyula—Borbély Zsu­zsanna, Kovács Márton Gyu­la-Kővágó Aranka Erika, Jankó Ferenc—Szalai Mária, Horváth Árpád—Gertner Mária Magdolna. Németh Já­nos—Hemerle Mária. Halálozások: L'ehőcz Pál- né. Pados István. Kovács Jó­zsef, Mater György Ferenc. Gemenci ajándék szekszárdi gyerekeknek Érdekes ajándékkal ked­veskedtek a gyerekeknek a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság dolgozói, szo­cialista brigádjai, vezetői a nemzetközi gyermekév alkal­mából : egy gyermekparkot megtöltő játszóberendezés­sorozatot készítettek fatör­zsekből, lécekből a szekszár­di megyei kórház napközisei és óvodásai részére. Akác­ból, fenyőből és tölgyből két nagy gerendavárat, mászókát, három kis faházat, ülőpadok­kal ellátott két „autóbuszt”, „vonatot”, „villamost” és „re­pülőgépet” ácsoltak össze, összesen mintegy negyven­ezer forint értékű játszó­alkalmatossággal szereztek örömet a kórházi dolgozók gyermekeinek. B. L. A játszókerti faházakat szegezik a bátaszéki erdészet fafeldolgozó telepének dolgozói, Erős Sebestyén és Koczka Lajos gerendafaragó. Fotó: Gottvald Károly TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. SportrOvat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd. telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents