Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

1979. június 17. rtÉPÜJSÁG 7 hetente háromszor mozi és június hónapra rendkívül kecsegtető előadások sora. A budapesti Népszínház és a József Attila Színház, a pécsi és a veszprémi színházak egyetlen hónap során — „nyá­ri színházi esték” címszó alatt — fél tucat előadást hoznak ide. Egy-egy színház­jegy ára 30—35 forint. Ez új frankra átszámítva nevetsé­ges összeg, hogy a magyar forint-tulajdonosoknak sok-e, azt nekik kellene megmonda­niuk. A régi falu irányába, a rekkenő meleg ellenére, gya­logszerrel mentem le a Kis­hegyi utca hosszán. Kísérőm egy népes, mezítlábas ci­gánycsapat volt. A magya­rok takarékosságára vall, hogy mielőtt a szemetet el­szállítanák, az úgynevezett •kukatartályokat ilyen önkén­tes guberálók tallózzák végig és kiszednek onnan minden hasznosíthatót. Volt hadi­foglyok jól tudják, hogy adott esetben a kenyérhéj is milyen értékes lehet! Az atomváros építkezése nem csak az új lakótelepre szorít­kozik. Ott fenn csak körzeti rendelő van, itt lenn egy modern ambulancia, sok új ház és nagyon sok, sikeresen végzett bontás. A paksi kato­likus templom például nem túlságosan szép, de mivel ki­szabadították a földszintes házak gyűrűjéből, most jól mutat. Odalenn a műemlék­védelemnek is szép példáival találkoztam. Végül valamit a magyarok kedélyéről. Mivel valami fur­csa meggondolásból a távol­sági közlekedést a meglehetős távoli új lakótelepre koncent­rálták, a helyi járatok fon­tossága nagy. Ezek kiírt me­netrendjét nem tanácsos ko­molyan venni. Június 4-én például a Marx térről 9.43- kor indult volna egy helyi busz az erőműhöz. A való­ságban ez 10.05-kor történt, viszont a vezető elbűvölő ked­vességgel megváltoztatta az útirányt és (bár ezzel a kocsi­val nem lett volna köteles­sége) két fáradt, kisgyermeket hurcoló asszony tiszteletére felment a lakótelepre is. Ugyebár kedves, vagy ahogy mi, franciák mondjuk: char­mant? Bízva abban, hogy beszá­molóm francia szemmel is elfogadható agreéz mon ami. les meilleurs salutations du Votre IWAN DE ORDAS Fotó: KOMAROMI ZOLTÁN Külföldiként az atomvárosban Kedves Barátom! Beletelt egy kis idő, amíg megfogadtam 31 évvel ezelőt­ti ittjártadkor adott tanácso­dat. Utólag bevallhatom, hogy 1948-ban, fiatal egye­temistaként. alaposan bosz- szantott, amikor azt javasol­tad, hogy nem ártana nekünk, magyaroknak, ha időnként abbahagynánk az önimádatot és a külföldi szemével próbál­nánk nézni szép hazánkat. Tudom, hogy nem voltál rossz szándékú, csak éppen a frissen (és nem is egyedül) szerzett gloiretól csillogó sze­mű francia: — hiszen alig három év választott el ben­nünket akkor a II. világhá­ború befejezésétől. Tanácsod azóta is eszemben jár és mi­vel megfogadni nem volt könnyű, csak mostanában, öreg újságíróként próbálkoz­tam meg vele. íme, a vég­eredmény! Pakson jártam, kedves ba­rátom, ahol a magyarok első atomerőművüket építik. Ez a település, úgy hírlik, nemrég még nagyközség volt, de már megkapta a város ran­got. Hogy joggal-e, azt el le­het hinni, de okosabb szemé­lyesen meggyőződni róla. Azt hiszem, ezt viszonylag keve­sen teSzik meg. A pécs—bu­dapesti forgalom Paks hatá­rában áramlik és nem tudom, hogy hány magamfajta kí­váncsi külföldinek jutott eszébe a főváros felé menet, hogy megállító táblaként fogja fel a dombtetőn ma­gasló, furcsa mintázatú há­zakat. Nos, én megtettem. Nem hasznosítottam fogya­tékos magyar nyelvtudáso­mat, senkitől nem kérdeztem semmit, csak szemlélődtem. Mint egy idegen. A látvány rendkívül érde­kes. A „város” szó a mi fel­fogásunk szerint valami be­állt, konstans dolgot jelent. Itt születőben látható. A dombon panelházak állnak, melyeket részben laknak, részben munkásszállásként használnak, részben még épülnek. Egyik állapot se za­varja a másikat, bár abban nem vagyok biztos, hogy a lakókat nem zavarja-e. Vég­tére itt-ott még földes terüle­teken kell átlábalni, hogy va­laki eljusson mondjuk az áruházhoz. Feltétlenül a ma­gyarok érdemeként jegyezhe­tő fel, hogy ezek az új épüle­tek folyamatos átmenetet ké­peznek a környező családi há­zaktól egészen a régi nagy­községi centrumig, mely mellékesen szólva szintén új­jászületik. Ha itt élnék, egy valamit azonban feltétlenül kifogásolnék. Azt, hogy a fák ültetése, a parkosítás nem tart lépést az építkezé­sekkel. Nagy kertészetünk, Le Notre már XIV. Lajos ré­szére is ültetett át 30—40 éves fákat. Itt többnyire csak suhángokkal dolgoznak, még­hozzá olyanokkal,. melyek csak sokára árnyékolják majd a meleget elnyelő panel- falakat. Az új város, pontosabban városrész, központja egy au­Monsieur Henri de i’Épine Paris 8e Rue Daru 13 FRANCE Mikor lesz itt árnyék? tóbusz pályaudvar körül van. Ez messze különb, mint a megyeszékhelyen lévő. A hely vonzóerejére vonatkozóan csak a menetrendből tudtam következtetéseket levonni. Eszerint a megyeszékhelyre (két útvonalon) naponta 20, Dunaföldvárra 21, Nagydo- rogra 10, Németkérre 11, Ce- cére 3, Gyapára 2, Pálfára 2, Tengelic tanácsházhoz 11, Tengelic-Szőlőhegyre 2, Du- naszentgyögyre 2, Hencsére 7, Dunaújvárosba 2 autóbusz indul innen. Az autóbusz­pályaudvarhoz nagy méretű bisztró és étterem csatlako­zik, ahol délelőtt fél 11-kor félig telt ház van. Megállapí­tásom szerint a magyar épí­tőmunkások elsősorban a „Köstritzer Schwarzbier” és a számunkra kissé bonyolult el­nevezésű, saját produkciójú „Kinizsi” (ejtsd: Kinidji) sö­röket kedvelik! Valamivel odébb cipőjavító szalon, női— férfifodrász, posta és egy áru­ház található. Ide bementem. Bevallom, erre nem a kira­kat csábított, melynek rende­zése a magyaroknak nem erős oldala. Odabenn tágas­ság fogadott, családias han­gulat és lassúság. Az öt pénz­tárgép közül kettőnél ültek, de az egyik gép elromlott, a másiktól a pénztárosnő időn­ként elrohant kiszolgálni. Ezzel is tanúsítva. hogy a magyarok nem ismerik a nálunk oly sok gondot okozó munkanélküliséget, itt mun­kaerőhiány van. A vásárlók közt volt nem egy katona is, építőmunkás sisakban. NATO-körökben felfigyelhet­nének arra, hogy egy hadse­reget milyen sikerrel lehet békés célokra is felhasználni. Ezek a katonák ugyanis az építkezéseknél dolgoznak. Az áruházban egyébként nem vásároltam semmit. Nem győztem a viszonylag kevés betérőből kialakult fjosszú so­rokat kivárni. Az új település lenyűgöző épülete a „MUNKÁS- MŰVELŐDÉSI HÁZ”. Nem­csak külseje szerint. Itt van könyvtár, folyóirat-olvasó, Nem „városias”, hanem város... A bevásárlóközpontban A kánikula hetek óta tik­kasztja az embereket, így hát nemcsak a szemnek kedves a fákkal beültetett Bezerédj utca Dombóváron. A Gőgös Ignác Gimnázium környéke különösen szép: jókora udva­rán hatalmas hársfák adnak árnyékot, a tűző napon pom­pázó rózsák is olyan frissek, mintha rájuk nem vonatkoz­na a természet törvénye. A fák között tekintélyt pa- rancsolóan magasodik a gim­názium épülete. Homlokzati része két emeletes, a hátsó traktusban még romantikus árkádok is húzódnak. A tudo­mány dombóvári hajléka ke­reken ötven esztendőt szám­lál, 1929-ben építették. Nem messze tőle az udva­ron egy modern építmény ta­lálható. A volt kollégium. Környékén hepehupás buc­kák, a fal tövében esőverte nylonnal letakart gödör, a másik oldalon megroggyant, fal felé lejtő betonjárda. Az épület csupa üveg ajtaján pa­pírtábla őrködik, rajta a ri­asztó felirat: Az épület élet- veszélyes! Gerencsér József igazgatóval belépünk. Az egykori portásfülke ablaká­ban újabb poros tábla erősíti meg az iménti közlést: Az épület életveszélyes! — 1972-ben építette a TO- TÉV. pécsi tervek alapján — mondja az igazgató és előre­megy a deszkapallón. Körös­körül gödrök, a szakértői vizsgálatok nyomai. — Látja, ez a rész süly- lyedt meg legjobban, talán harminc centit. Itt annyira megrepedtek a falak, hogy le kellett bontani. Nézze amott a gipszelést, ragasztot­tuk, gipszeltük az oldalfala­kat, de nem segített. A mel­lékhelyiségekben a csempék között legalább kétujjnyi rés tátongott. Volt. ahol egyik szo­bából át lehetett látni a má­sikba — folytatja az igazga­tó. Fellépdeltünk az emeletre. Az egyik tanulószobában még ott árvulnak a falakon a kiakasztott képek, szövegek, az asztalon a kaposvári Csiky Gergely Színház prospektusa hever. Lent a földszinten is maradt valami a kollégiumi életből: a deszkapallóval szemközti hirdetőtáblán sok gépelt papiros sorakozik. Az emeleten vannak a hálóter­mek, ahonnan 1979. február­ban kilencven kollégistát kel­lett kiköltöztetni. Beépített szekrénysorok, vidám mintás, de szakadt tapéta, egy-két asz­tal. itt felejtett sztárfotó — ja­nuárban még itt laktak a gye­rekek. — Idén január közepén észleltük először a bajt, ad­dig semmi nem mutatko­zott. Akkor viszont gyorsan jött minden. A gyerekek né­ha kiugrottak éjjel az ágy­ból, mert hallhatóan repedt a fal. Február táján költöztet­tünk. Harminc lányt és nyolc fiút helyeztünk el a gimnázium alagsorában két szükségtanteremben. A töb­bi kollégista bejáró lett, né­melyikük hajnali négykor, öt­kor kel naponta, a szerencsé­sebbek dombóvári rokonhoz, vagy albérletbe költöztek. Az éttermünk, konyhánk most is üzemel, 360 ember étkezését biztosítja. Igaz, KÖJÁL-elő- írásokba ütközik, hogy a konyhából, a mosogató mel­lett járunk be ... Ami a vá­rosi és megyei tanácsot, a pártvezetést illeti, maximá­lisan megpróbálnak segíteni rajtunk — zárja a beszélge­tést Gerencsér József igaz­gató. A dombóvári városi ta­nács művelődésügyi osztály- vezetője, Máté László így összegzi a történteket: — A szakértői vizsgálatok már januárban elkezdődtek. A közvélemény sokat fog­lalkozott az üggyel, szaporod­tak a kérdőjelek. Mindenek­előtt azt kérdezték az embe­rek. ki a felelős az 1972-ben épült kollégium tönkremené- séért? Lehetséges, hogy egy kerti csap három millimé­teres szivárgása a vétkes? Ok-e vagy okozat a csövek elmozdulása? Ha a gimnázi­um és a kollégium épülete ugyanazon a löszös talajon áll, miként fordulhat elő, hogy a gimnáziumban ötven év óta sincs süllyedés, falre­pedés? Meddig folyna a pe­reskedés, ha pert indítanának a kivitelező TOTÉV ellen? A kérdőjelekre áprilisban született válasz. A szakértői vizsgálat kimondta, hogy a ki­vitelező vállalat ne'm hibás a történtekért, így semmiféle anyagi kártérítés nem terheli. Hogyan tovább? Ha a pé­csiek június közepére hozzák a komplett helyreállítási ter­vet, akkor a TOTÉV decem­ber 31-ig kicseréli az összes közművet, az épületet több helyen feszített betonkoszorú­val veszi körül. A gyerekek a jövő januárig maradnak az alagsori szükségtantermek­ben, 8—10 főt fogad az Apá­czai szakközépiskola kollé­giuma, harmincat az általános iskolai hétközi diákotthon. A költségek? Januárban még csak hat-hétszázezerről Volt szó, most három és öt­millió forintra becsülik a helyreállítást. Nagyon sok pénz, de majd valahogyan — megyei segítséggel — előte­remtjük! KOVÁCS MÁRIA Fotó: CZAKO Épül« 1972-ben Kívülről nézvést megvolna a kollégium, belülről toldoz- zák-foldozzák

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents