Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-12 / 109. szám

Névnap: Pongrác A Nap kél 4.12 — nyugszik 19.10 órakor A Hold kél 19.31 — nyugszik 4.47 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. május 12-én szüle­tett és 1966-ban hunyt el Vilis Lacis szovjet-lett re­gényíró és államférfi. MÁJUS 12 SZOMBAT # A BALATONON re­korderedménnyel fejeződött be a tavaszi angolnafogás: a Sió-zsilipnél elhelyezett csapdákban öt és fél vagon ízletes húsú angolnát ejtet­tek zsákmányül. ^ MAGÁNKISIPAROS 1976-ban 65. 1977-ben 171, tavaly 203 volt Szekszárdon, + HÄROM nap Öbányán. A bonyhádi riporterszak­kör tagjai május 4-től 6-ig Óbányára mentek kirándul­ni. A változatos és színes program része volt annak a hagyománynak, amit az út­törőriporterek a szakkör megalakulása óta folyama­tosan alakítanak. (Nagy Ág­nes úttörőriporter.) A AZ IDEI ÉVBEN — 10 millió forintos költséggel — új összekötő út épül Alsó- és Felsőhetény között. Az út megépítésével a Nak és Dombóvár közti távolság — ha műúton közelítik meg — 52 helyett 13 kilométerre csökken. (Tóth)* # MÁJUS 1-ÉN nyílt meg a Bonyhádi Zománcgyár klubkönyvtárában a kézi­munkaszakkör kiállítása. A szakkör 1971--ben alakult, azóta vezetője dr. Guzorán Gáspárné. Munkáik között találhatók sióagárdi, sárközi és székely motívumok. (Ru- my). O JAVUL Dombóvár víz­ellátása. Elkészült a város­nak vizet adó négy nagy kapacitású kút kiviteli ter­ve. Idén a négy kútból ket­tőt elkészítenek. # ŰJ LAPTÁRSUNK. VI évfolyamának 1. számát, négyoldalas kivitelben, már nyomtatott formában jelen­tette meg a decsi „Egyetér­tés” Termelőszövetkezet, változatlanul „Üzemi Hír­adó” címmel. ^ SZÖLÖTÄM EXPORT­RA. A Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság csibráki fa- feldolgozó üzemében oszt­rák megrendelésre szőlő- támoszlopokat készítenek, közel húszezret. + TEGNAP ÜNNEPELTE megalakulásának ötödik év­fordulóját a Balázs István vezette „Kapos” néptánc­együttes zenekara. Ennek kapcsán ünnepi hangver­senyt adnák az új dombó­vári művelődési központban. O REFLEKTORFÉNYBEN címmel rendezik meg Fad- don a Váczi Mihály klub­ban Neményi Lili kiváló művész előadói estjét. A május 14-i esten közremű­ködik Tajnai Margit. Valljuk be őszintén, örülünk, ha megkérdezik tőlünk: hogy vagyunk. Főleg, ha a kérdés igazi érdeklődést takar. Idős embereknek különösen jólesik az a mondat, amelyet a nyug­díjasok műsora címéül válasz­tott: Hogy tetszik lenni? A Pe­tőfi Rádióban 9 óra 30 perctől hallgathatjuk Gobbi Hilda mű­sorát. Néhány évvel ezelőtt megje­lent és vihart kavart egy könyv. Regénynek nem nevezhetjük, szociológiának, szociográfiának, társadalmi analízisnek már in­kább. Ez a kötet László-Bencsik Sándor: Történelem alulnézet­ben című könyve. A könyvet színre vitte a budapesti Thália Színház, a közvetítést a tévé kettes programjában húsz órá­tól láthatjuk, felvételről. A ÜJRA MEGNÖVEKE­DETT a háztájikban a vegyes hasznosítású New Hamp- chire fajtájú baromfi iránt az igény. Erre példa az is, hogy a Hőgyészi Állami Gazdaság keltetőüzemében a múlt esztendőben csak 800 ezer darabra volt meg­rendelés, ebben az évben viszont már megközelíti az igény az egymilliót. * HÉT IFJÚSÁGI KLUB­BAN végzett felmérést a bonyhádi Városi Tanács közművelődési és oktatási bizottsága. Megállapították, hogy a klubok működésé­hez szükséges anyagi és tár­gyi feltételek biztosítva vannak. Legnagyobb problé­mát a személyi feltételek, a klubok irányítása jelenti. Több klubban egyáltalán nem folyik klubélet, s a discó-előadások színvonala is kifogásolható. * ÉVRŐL ÉVRE jelentő­sen növekszik a bonyhádi városi könyvtár könyvállo­mánya. 1977-ben 2953 kötet­tel rendelkeztek. 1978-ban a hetvenezer forintos könyv­beszerzési kerethez hatvan­ezer póthitelt kaptak. így jelenleg 38 500 kötetes könyvállományuk van. A könyvtár célja, hogy 1980- ra 50 ezer kötettel rendel­kezzen. O Úttörőcsapatunk a közelmúltban községtaka­rítási akciót rendezett Ho­gy észen. A munkában az apró gyerekektől a tanárokig mindenki részt vett. Szinte újjávarázsoltuk a falut. A parkokban füvet gereblyéz­tünk, összegyűjtöttük a sze­metet. A kellemes hangula­tú délutánt a jól végzett munka örömével zártuk. (Máthé Zoltán úttörőripor­ter). Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: időn­ként kissé megnövekvő felhőzet, szá­mottevő eső nélkül. Többfelé élénk, helyenként erős nyugati, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül. A Balaton vízé­nek hőmérséklete Siófoknál pénteken 11 órakor, 14 fok volt. Tegnap megkezdődött Dombóvárott az országos fo­gathat jó-bajnokság első for­dulója. Délelőtt 10 órakor sorakozott fel a részt vevő tizenkilenc négyes fogat, majd a kitűnően előkészített pályán a bemutatás és a díjhajtás versenyszámával megkezdődött a háromnapos küzdelemsorozat. A rajthoz állt tizenhárom „A” és hat „B” kategóriás fogat mező­nyében megtalálható szinte az egész magyar élgárda. 2 év - ■ 200 forint Tegnapi számunkban ki­merítő tájékoztatást közöl­tünk az új utazási rendel­kezésekről. Ezek között szá­mos könnyítés van, főleg olyan formában, hogy ide­genbe induló hazánkfiai lé­nyegesen jobb anyagi kö­rülmények között tartóz­kodhatnak külföldön. To­vábbi könnyítés még, hogy a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságokon egy új útlevélforma is igényel­hető. Amellett, hogy a szo­cialista országokba érvé­Rangos verseny, világbajno­ki helyezettekkel. A kecske­méti Fülöp Sándor és a gyöngyösi Bárdos György mellett az indulók között találtuk Muity Ferencet, Mátyus Viktort, Bálint Mi­hályt és Fintha Gábort is. Az egyéni küzdelmek mel­lett nagy csata várható a csapatbajnokságban is, ahol az idén először a megyék is indíthattak csapatokat. Ezzel a lehetőséggel Bács-Kiskun, Heves és Pest megyék csa­patai éltek is, rajthoz áll­tak Dombóvárott. Megyén­ket a dombóvári, szakcsi, paksi és a regölyi négyes fogatok képviselik. Ma délelőtt 10 órától a maratonhajtással folytató­dik az országos bajnokság. A résztvevők hat akadállyal nehezített, 24 kilométeres te­repszakaszon mérik össze tu­dásukat. Képünkén: a dom­bóvári Fehér István négyes fogatával. OL VAST AM A jobb élelmiszer-ellátásért Az új lakótelepek, lakónegyedek már-már megszo­kott problémája, hogy nem épül meg velük egy időben a szolgáltatóközpont. Sokszor még a legszükségesebb élelmiszerekért is távoli kerületekbe kell vándorolni. Így van ez Űjdombóváron is, amint ezt a tegnapi lap­számunkban olvastam. Ide kívánkozó információ az is, hogy az említett vá­roskörzet problémájának megoldására már tíz éve meg­adták a fejlesztési lehetőség agy formáját. Nevezetesen azt, hogy amelyik kereskedelmi vállalatnak van rá pén­ze, nyithat Dombóvár bármelyik részében üzletet. így létesült 1976-ban a Népbolt Vállalat dombóvári ÁBC- áruháza, s a Tolna megyei ZÖLDÉRT Vállalat tíz zöld­ség- és élelmiszerboltja. Sajnos, az említetteken kívül nincs több vállalkozó beruházó, pedig nagyon jól jön­nének az ilyen beruházók Űjdombóváron. Ügy hallottam, hogy az itteni hús- és zöldségellátáson úgy tudnának viszonylag könnyűszerrel és igazán segí­teni, ha a környező termelőszövetkezetek, állami gaz­daságok hús- és zöldségboltokat létesítenének a város­ban. b— nyes „ablakos” útlevelek változatlanul megmarad­nak, a Bulgáriát, Csehszlo­vákiát, a Német Demokra­Szekszárdi siker Két halálos közlekedési baleset Május 10-én, szerdán, két halálos kimenetelű közleke­dési baleset is történt a me­gyében. Délután háromnegyed 5-kor Reisinger István dombóvári lakos motorkerékpárjával Dalmandon, a Dózsa György tér 1. számú ház előtt az út­testre kifolyt olajfolton meg­csúszott, egy hídkorlátnak üt­között és olyan súlyosan meg­sérült, hogy a helyszínen meghalt. Az olaj a Csősz István ál­tal vezetett, a Dalmandi Ál­lami Gazdaság tulajdonát ké­pező autóbuszból folyt ki, műszaki meghibásodás kö­vetkeztében. Az ügyben a vizsgálat, szakértők bevonásával folyik. Délután negyed 3-kor, a sióagárdi bekötő úton, a köz­ség közelében Bandi János sióagárdi lakos kerékpárjá­val a földútról kihajtott a szilárd burkolatú úttestre, nem adott áthaladási elsőbb­séget Orsós György harci la­kos, motorkerékpárosnak. Összeütköztek, Bandi János sérülésébe a helyszínen bele­halt. Hetedik lett az országos versenyen Újabb országos középisko­lai tanulmányi versenyen el­ért jó eredménnyel dicseked­het a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium. Antal Mária 4/A osztályos tanuló magyar irodalomból az országos ver­senyen 7. helyezést ért el. írásbeli dolgozatának témája: Federico Garcia Lorca köl­tői világa a „Vérnász” című drámája alapján. Felkészítő tanárának, Soóky Árpádnak és Antal Mária tanulónak is gratulálunk a szép eredmény­hez. KEMÉNY IRÉN tikus Köztársaságot, Len­gyelországot és Romániát felkeresni kívánó magyar állampolgárok 3 forintos útlevélkérő lapon. 200 fo­rint illeték ellenében 2 évig érvényes útlevelet igényelhetnek. Ezzel — az évi valutakeret határérté­kein belül — tetszés sze­rinti időpontban, akár­hányszor utazhatnak a fen­tebb felsorolt országokba. Ez mindenkinek érdekes, de azoknak, akik a közeli határszéli városokból (Mis­kolcról, Győrből, Sopron­ból vagy máshonnan) sű­rűn látogatnak Pozsonyba, Kassára és bárhová: — kü­lönösen az. A lottó nyerőszámai 16, 25, 27, 54, 87 A megyei művelődési központ kísérleti színpada vasárnap Székesfehérváron szere­pelt. A technika háza előtti téren felállított szabadtéri színpadon egész napos műsort rendezett a „Fehérvár” Áruház. Itt léptek fel a szekszárdiak és műsorukkal, különösen a gyerekek körében, nagy sikert arattak. Fotó: Bakó Jenő TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó VáUalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 p fej VI * ff i'" Rangos verseny Dombóváron *

Next

/
Thumbnails
Contents