Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
1979. május 6. NÉPÚJSÁG 7 To Ina—Szombathelyen Mi jár a vastapssal...? A „szokás” kölcsönös. A Tolna megyei Tanács művelődésügyi osztálya évek óta igyekszik eljutni azokba a felsőoktatási intézményekbe, amelyek a megye számára is képeznek-képezhetnek szakembereket. A szombathelyi tanárképző Győr-Sopron és Komárom kivételével már valamennyi dunántúli megyét vendégül látta, hogy kiállításon, előadásokkal és más programmal ismertesse meg magát. Tolnából Vasba jutni: az ember átszeli a fél országot. A táj hangulata útközben gyakran változik, de dunántúli otthonosság fogad Szombathely környékén is. „On- mét” „ide” — ritkán kerülnek: csak a speciális érdeklődésű, kifejezetten népművelőnek készülő fiatalok. Hiszen ha valaki Tolnából tanító, tanár kíván lenni, az talál közelebb is főiskolát. Viszont jó lenne, ha innét minél többen kerülnének Tolna megyébe, hiszen nagyon nagy a szükség képzett, fiatal közművelődési szakemberekre. A „Tolna megyei napok” kedvkeltő, figyelemfelhívó. Az a célja, hogy eszébe juttassa a főiskolásoknak: Tolna várja. őket. * A főiskola főépületének első emeletén vagyunk. A folyosón tárlók és székek, műbőr kanapék. Nagy a nyüzsgés, sokan lapozgatnak jegyLászló László és a bonyhádi Szélkerék együttes zetfüzetben, könyvben, mások a tárlóknak támaszkodva nézelődnek, beszélgetnek. — Tudnál ilyet hímezni? — kérdezi sióagárdi mintára mutatva egy magas, sötét hajú fiú a mellette álló lánytól, aki komoran megrázza a fejét. — Akkor nem is veszlek feleségül! — évődik a sötét hajú, és átmegy a másik tárlóhoz. A népi díszítőművészetet bemutató folyosói tárlat első pillantásra túlságosan szerénynek látszik. Vajon hogyan fogadja a kilencszáz hallgató? Úgy tűnik, kár aggodalmaskodni. Talán akkor húznák el az orrukat, ha a megszokott, harsányan szín- pompás népművészeti bemutatóval állt volna elő Tolna. A díszítőművészeti - stúdió tagjainak gyönyörű munkái, a maguk rendhagyó szépségével értő közönségre találtak: a tablók előtt csupa elismerő szó hallatszik. A megye népművészetével foglalkozik a rendezvénysorozat előadása is, amit dr. Szilágyi Miklós, a Béri Balogh Ádám Múzeum igazgatója tart. * Horváth Margit főigazgatóhelyettes pontos adatokkal szolgál: 934 hallgatója van a szombathelyi főiskolának, közülük kilencen Tolna megyei ösztöndíjasok. Szentes András az egyik — sajnos, negyedéves, mondja a főigazgató-helyettes azzal a mosoly- lyal, amivel a szükségszerű dolgokat vesszük tudomásul. A teveli Szentes András azok közé a végzős hallgatók közé tartozik, akik megyénk jóhírét öregbítik. — Magyar—népművelés szakos vagyok — mondja András. — Egészen furcsán alakult, hogy ide kerültem. Szekszárdon érettségiztem, a palánki szakközépiskolában, és tanár szerettem volna lenni. őszintén szólva azért választottam a szombathelyi magyar—népművelés szakot, mert azt gondoltam, ide alacsonyabb pontszámmal is bekerülhetek... Féltem, a szakközépiskolai magyar mégsem ugyanaz, mint a. gimnáziumi. Közben aztán kiderült, hogy mindenképpen szerencsésen választottam, a tanári pályánál is jobban vonz már a népművelés — mondja. András ösztöndíjas, tudja: Bonyhádra fog kerülni, a műAz Országos Idegenforgalmi Hivatal, együtt a Magyar Hirdető Vállalattal, barátságvásáron és -kiállításon vesz részt, több külföldi fővárosban, minden év tavaszán azzal a céllal, hogy bemutassák hazánk népművészetét, s a vendéglátó ország állampolgárait meghívják Magyarországra. Éhben az évben a barátságvásárt Finnország fővárosában, Helsinkinek egy most épülő új városrészében rendezték meg április első felében. A vásáron a Magyarországon élő fafaragó művészek képviseletében a Kurdon lakó Eőri Szabó Dezső fafaragó népi iparművész vett részt, aki útjáról rengeteg élménnyel tért haza. Mikor hazaérkezése utáni napokban felkerestük Eőri Szabő Dezsőt, hogy beszámoljon a magyar népművészet képviseletében tett útról, szívesen állt rendelkezésünkre. Mint elmondotta,, karácsony táján levelet kapott munkahelyétől, a Népművészek Háziipari Szövetkezetétől. Arról értesítették, hogy a Népi Iparművészeti Tanáccsal egyetértve, őt küldik Finnországba „fafaragó embernek”. — Sokat gondolkodtam, hogy menjek-e. mert féltem, hogy nem bírom majd a re- pülőutat, meg az ottani tíznapos munkát. De aztán rájöttem, hogy ez milyen megtisztelő feladat és vállaltam. Nagy izgalommal szálltam fel a TU—154-es repülőgépre, mely Ferihegyről Helsinkibe repített. — Milyenek a benyomásai a finnek fővárosáról? — A „Helsinki Hotel” ötödik emeletén volt a szobám. A szálló közelében volt egy csodálatosan szép színház és még néhány nagyon érdekes épület. Ablakomból megfigyeltem a befagyott tenger- öbölt, mely magában véve is csodálatos látvány volt. Sok jégbefagyott hajót is láttam. Közöttük gyalogút vezetett a jégen. Helsinki ugyanis a tengeröblök sokaságából kiemelkedő sziklákra épített város. Minden tizedik utcánál van egy öböl, vagy egy viadukt, amely a sziklák áthidalására szolgál. A város óriási kiterjedésű és nagyon tetszett a házak között szabadon hagyott, természet alkotta sziklacsoport. Egyszóval Helsinki gyönyörű és lenyűgöző. — Elmondaná a vásár területén szerzett tapasztalatait is? — Mikor először a vásár kapujához értem, a csarnok előtt a szél már vidáman lobogtatta a résztvevő országok zászlait. A tengernyi zászlóerdőben izgalommal kerestem a piros-fehér-zöld lobogót. Igen jólesett, hogy a zászlósor közepén megtaláltam a mienket. A kiállítócsarnok területe hatezer négyzetméteres volt, s ezen belül negyven négyzettméte- ren a magyar pavilon „sarokháza” épült fel mint kis maA finn újság címlapja gyár sziget az emberiség nagy tengerében. — Hány nemzet vett részt a vásáron? — A Kanári-szigetektől kezdve az ázsiai országokon át Amerikáig, szinte a világ minden tájáról jöttek kiállítók, mintegy hatvan nemzet. A szocialista országokból is többen ott voltak, így Csehszlovákia, Románia és Lengyelország. Pavilonszomszédunk Románia, Svédország és Irak volt. Erről jut eszembe egy történet az első napról. Ahogy rakosgatom az általam faragott emléktárgyakat a polcokra, egyszer csak hozzám lép egy nagy darab barna ember. Datolyás csokoládéval kínált. Elfogadtam, de beszélni egymással egy kukkot sem tudtunk. Kézzel- lábbal magyarázta, hogy ő Irakból jött és itt közvetlenül a mellettünk lévő pavilonban van. Erre én gyorsan kifaragtam egy dugót és azzal mentem át a szomszédokhoz. Nagyon megörültek az ajándéknak, és a vásár egész ideje alatt tartott a jó kapcsolat. — Mi volt az elfoglaltsága? — Az volt a feladatom, hogy élőben mutassam be a magyar fafaragó népművészetet. Természetesen a Tolna megyei fafaragást mutattam be, mely az évek során igen sokat fejlődött. A régi múzeumi emlékeket sikerült a velődési központ művészeti előadója lesz. Leendő felesége óvónőnek készül, bizakodnak, hogy a fiatal városban hamarosan lakáshoz jutnak. Szentes Andrásnak akad néhány ismerőse a fellépő bukovinai székely együttesben: hol velük beszélget, hol a főiskolások kérdezgetik. A Tolna megyei diákok most összekötők, házigazdák és vendégek is egy kicsit. * A megye bemutatkozásának csúcspontja kétségtelenül a bukovinai székelyek műsora. A főiskola díszterme háromszázötven személyes, körülbelül háromszázan vagyunk, de a vastapsoknál úgy tűnik, mintha mind a kilenc- százharmincnégyen vernék a tenyerüket. Igaz, nem akármilyen bevezetőt, sőt utószót kap a műsor: dr. Kiss Gyula főiskolai docens, néprajzi szakember, a főiskola egyik legnépszerűbb tanára ajánlja a közönség figyelmébe az együttes produkcióját, aztán megköszöni a fellépőknek azt a színes, változatos műsort, ami a televíziós szereplések óta is őrzi tisztaságát, és sugározza a hagyományőrzés szenvedélyét. A hallgatók tapsolnak és hangosan nyilvánítják ki egyetértésüket dr. Kiss Gyulával, aki szerint a leendő pedagógusokat ez a műsor olyanra tanította, amit a főiskola nem taníthat... A szereplők is megköszönik az ünneplést, erőt, egészséget kívánva hagyják el végül a színpadot. Szentes Andrással a műsor előtt megállapítottuk, hogy a harminc-negyven főiskolás mellett, akiknek szívügye a népművészet, valószínűleg azok jönnek el majd a bukovinai székelyeket megnézni, akik nem tudnak mit kezdeni a hétfő estével. Alighanem így is volt: mégis remélhetjük, hogy a vastapssal együtt járt a rokonszenv felébredése megyénk iránt. És ez az, amit első lépésként kívánhatunk. * A főigazgató-helyettes Horváth Margit elmondta, hogy a megyék kultúrájának megismertetését fontos feladatának tekinti az intézmény, és örömmel tapasztalták, hogy a megyék tanácsai is szívesen vállalkoznak olyan rendezvénysorozatokra, amelyre most Tolna. Dr. Kiss Gyulát emlegetik úgy, mint aki az évekkel ezelőtt indult kezdeményezés elindítója: — Vas megyét kötelező a hallgatóknak ismerni, Vassal külön nem foglalkozunk. A tágabb környék, az ország bejárása, megismerése is hozzá- tártozik akár a pedagógus, akár a népművelő életéhez, és ezt már a képzés ideje alatt ei kell kezdeni. Csoportos túrák mellett sokszor indulnak el hétvégeken, szünetekben barangolni a hallgatók, és amikor tőlem kérnek tanácsot, sokszor ajánlom éppen Tolnát. De a legjobb ajánlat egy olyan műsor, mint amilyent a bukovinai székelyek mutattak be. Utóbb gondolkodtunk rajta, hogy mekkora anyagi áldozatot hozott a megyei tanács, amikor lehetővé tette számunkra a megye megismerését: hiszen már maga az ideutazás is jókora költség. De én — több éves tapasztalat alapján — bízom benne, hogy nem hiábavalóan — mondja. * Eggyel több felsőoktatási intézményben emlékeznek a hallgatók egy jól sikerült kiállításra, egy nagy sikerű műsorra, előadásra, filmekre, amelyek Tolnát hozták közeibe. A kilométerekben mért távolság persze nem változott: de a szellemi bizonyosan rövidült. V. F. É. Fotó: Tóth Imre mindennapi élet igényei szerint alakítani. A lapoló vágású székely emberábrázoló stílust mutattam be. A csíkdíszítésben pedig az ősi tolnai motívumokat mosósúlykokon, mángolókon megszületett csodálatos virágkölteményeket igyekeztem eredeti sulykokon, illetve miniatürizálva medálokon bemutatni. — Milyen sikere volt a faragásainak? — Életre szóló emlékem fűződik egy 4 év körüli szőke finn kislányhoz. Egyik nap hosszú ideig merően nézte a kezemet, ahogy faragtam. Éppen egy kis parasztfej alakult a bicskám alatt. Mikor elkészültem az ajándéktárgy- gyal, a kislány csak nézte, nem akart tágítani mellőlem. Ekkor a kezébe adtam a figurát és intettem, hogy tegye el, mert neki adom. Nagyon meglepődött és megpuszilta a figurát, és a szívéhez szorította, ahogy gyermekek a legkedvesebb babáikat szokták. Aztán boldogan körültáncolta az előttem lévő teret és két cuppanós puszit adott nekem is. — Az étkezéssel nem voltak gondjai? — Bizony nehezen tudtam válogatni a sokféle, de általam nem ismert ételek között. Hiába volt rájuk írva, nem tudtam elolvasni. Az egyik pihenősétámon elvetődtem a grúzok „birodalmába”. Láttam, hogy egy kerek emelvényen két tálban főznek valamit. Az egyikben apró és gömbölyű darált hús sült, a másikban valamilyen mártás főtt. Akkor már a ruhámról a vásár kiállítói megismertek, s így a grúz pavilonban is megkóstoltatták velem ezt az ételt. Hogy mi volt, azt máig sem tudom, de nagyon ízlett. Ettem kenyérben főzött húst is és más finn ételkülönlegességet. — Milyenék a finn emberek? — Nemcsak a zászlónk elhelyezésével és vásári helyünk kijelölésével jelezték a finnek, hogy rokonok vagyunk, hanem a vásár egész tartama alatt az irántunk tanúsított érdeklődés, a mosolyokban megnyilatkozó rokonszenv is ezt tükrözte. Mindenütt szeretettel fogadtak és igyekeztek széppé tenni az ott lévő magyarok 10 napját. A legnagyobb öröm akkor ért, amikor az egyik április ötödiki finn újságban találkoztam a fényképemmel, melynek az aláírása magyarul körülbelül ez: A barátságvásáron Eöri Szabó Dezső magyar népi iparművész művészetét mutatja be. Végül elmesélte még Dezső bácsi azt is, hogy naplót vezetett. Az ötvenoldalas írás minden sora élvezetes olvasmány. Aki kézbe veszi itthon, a vásár forgatagában érezheti magát... MAGYARSZÉKI ENDRE Férfitánc Vastaps a székelyeknek Dr. Kiss Gyula megköszöni a műsort
