Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-27 / 122. szám
1979. május 27. ^DéPÜJSÁG 11 Nem sok olyan ember van, akinek életútja találkozott vagy együtt haladt Bartók Béláéval, a Bartók családéval. Közülük egy, Karszt Magdolna közöttünk él. Ám Pakson, szülőfalujában sem igen tudják, hogy miféle köze lehet, a húgával csendes magányban éldegélő Lencsi néninek, korunk talán legnagyobb zeneszerzőjéhez, a világhírű zongora- művészhez. * — Azt mondja nekem egyszer a méltóságos úr: „Lencsi kérem, hall maga valami furcsa zörejt, amikor zongorázom? Figyeljen csak!” Elkezdett játszani. „Nem hallok semmi furcsát” — mondom. — „Üljön oda a zongorához és üsse, ahogyan csak tudja”. Én odaültem és zongoráztam. Bartók méltóságos úr meg elkezdett járkálni a szobában és figyelt. Kereste, hogy honnan ered az a furcsa hang, ami annyira bántja, én meg mégse hallok belőle semmit. Egyszercsak megáll a virágvázánál. „Ez az! Itt van! Vigye ki ezeket a virágokat!” Én már nem tudom, hogy hogy hívják azt a virágot, de a közepe olyan, mint a pénz. Az zizegett,, amint zongorázott a méltóságos úr. A zongora hangjától kezdtek rezegni. Azt a semmi kis hangot képes volt meghallani a zongoramuzsikán, a füldugón át. Nagyon finom hallása volt. És nagyon tudott szenvedni a zajtól. A szobája hangszigetelt volt és füldugót is használt, de mégis minden kis bántó hangot meghallott. Még a virágszirmok finom zizegé- sét is. * — 1925. szeptember elsején kerültem én Bartókék- hoz a méltóságos úr második házasságából született fia, a kis Péter mellé dajkának. A Teiler Etel, aki a szakácsnőjük volt — ugyancsak paksi —, ajánlott be engemet. Aztán, hogy folytassam, amikor az Etel elment, én meg a Karszt Júliát, ő is paksi, az unoka- testvéremet hoztam oda szakácsnak. Ö ott is maradt egészen 1940-ig, amíg Bar- tókék ki nem mentek Amerikába. Amikor először voltam ott náluk és találkoztam a méltóságos úrral, nem mertem a szemébe nézni. Olyan szigorú tekintete volt. Na mondom, ez egy mogorva ember lehet. Tévedtem. Bartók csak nagyon komoly ember volt, de nem mogorva. Nagyon finom és érzékeny minden emberre. Akármikor meg-' szólított, mindig úgy mondta: „Lencsi, kérem”, ö nevezett el Lencsi-Pencsinek, már jobban a kis Péter beszédje után. A kis pösze nem tudta kimondani a Lencsit, hanem mindig valami mást mondott. Később aztán Lekinek hívott. Mikor az édesanyjával eljöt-cT^r El ‘«•past, UJJ, Julius 8«. Kedves Lencsi1 Hót biz! &y most én várattam.meg magét* De nem azért mintha nem gondoltam volna magára/hanem mert aoat, hogy az uram és Péteréit! nem voltak itthon, még Bartök Hagy», asszonyok 3em, hát olyin tömérdek levelet kellett folyton Írni nekem, hogy ki se Iá tazottam belőlük* —tfagyon őrülten levelének LencÉi és ha nem ia jönne már ide, hát fcsak ne felejtsen el bennül jket* Mink sem felejtjük el magát* Hát én i sóst azt kérdezem magától Lencsi, • Egyszer azt mondja nekem: „Lencsi kérem, nem látta valahol a papucsomat?” „Papucsát? — mondom. Milyen papucsát? Ja, azt a tutyit?” Rám néz — kicsit elmosolyodott és bement a dolgozószobájába. Elővette a lexikont és mindjárt megnézte, hogy miféle szó az a tutyi. Máskor meg a Péterrel elmentek kirándulni a budai hegyekbe. Óriási vadvirágcsokrokkal jöttek haza. Bartók nagyon szerette a mezei virágokat. Szól nekem is, hogy segítsek a vázákba elrakni a virágokat, mire megjön a felesége, készen legyen, hadd örüljön neki ő is. Ahogy ott válogatjuk, rakosgatjuk a virágokat, egy olyan akadt a kezembe, amit otthon az óvantag ellen szoktunk az ólba rakni. Mondom a méltóságos úrnak, hogy ez a virág nem való vázába, ez büdös. Ezt otthon az óvantag ellen szoktuk az ólba rakni. Azt mondja Bartók: „Mondja még egyszer, mi ellen?” „Az óvantag ellen” — mondom újra. Megint bement a szobájába és megnézte, hogy milyen szó ez. Mikor kijön azt mondja: „Lencsi kérem, maga se tagadhatná le, hogy tolnai, mert csak ott hívják óvantagnak a kullancsot”. * — ügy szeretném látni a Pétert. Múltkor a Kiséknek a fia jött, hogy ismerek-e egy Bartók családot? Hogy ismerek-e? Hát micsoda kér-' dés? Azért kérdezte, mert — ő Pesten dolgozik —, azt hallotta, hogy jön haza a Péter Amerikából és engem meg fog látogatni. Bárcsak már itt lenne. 84 éves vagyok, ki tudja, meddig várhatok még rá. Gyűjtötte Czakó Sándor tek hozzánk Paksra elbúcsúzni, hogy mennek Amerikába, akkor is úgy szólított, hogy Lekikém. Azt mondta, ez már így lesz mindig. „Nekem maga öröikre Lekikém marad, és meg magának Pé- iterkéje”. Jaj, drága aranyos kisfiam, de szeretnélek még egyszer látni. Hívott, hogy menjek velük Amerikába. El is mentem volna, de nem lehetett. Szegények voltunk, anyám beteges. Szükség volt az én munkámra. Egyszer egy évre meg is szakítottam Bartókéknál a munkát, mert eltörött anyám karja. Nyolcán voltunk testvérek, nem hagyhattam magukra őket. ’28- ban hazamentem, ’29-ben meg vissza. Akkor ott voltam 1933-ig. ’33 márciusában végleg eljöttem. Anyám nagyon beteg volt már. Otthon körüli kellett lennem. A téglagyárba mentem dolgozni. Nagyon szerettem pedig Bartókéknál. ók is szerettek engem, különösen a kis Péter. Amikor már tudott írni, írta, hogv menjek vissza, mert az új lányt nem szereti. A méltóságos asszony, a Pásztory Ditta is többször hívott, de nem mehettem. Hiába vágyakoztam. • Nézegetjük a képeket, előkerülnek a sárguló kópiák, némelyek oly fakók, alig látszik rajtuk már valami. Pásztory Ditta Péterrel, a két Bartók gyerek: Béla és Péter, Bartók a kisebbik fiával. — Ez a kép Szőlős-pusztán készült. Ott laktak az Elza méltóságos asszonyék. Máskülönben Tóth Emilné. Bartók húga volt ő. A puszta Orosháza mellett volt. Oda is jártak nyaralni. Amikor ez a fölvétel készült, én is ott voltam. Engem is lefényképeztek a Péterrel, de nem tudom, hova lett a kép. állította a gépet és hamar közénk ült. Pásztory Ditta többször is járt Pakson. Talán háromszor vagy négyszer. A férje egyszer volt itt. Népdalokat gyűjtött. Pesten én is énekeltem neki. A Péterkémet altattam, és egy dalt dúdoltam. Amikor a kisgyerek elaludt, szól a méltóságos úr, hogy menjek be a szobájába és énekeljem el azt a dalt, amivel a kisgyereket altattam. Elénekeltem neki. Másnap bevitt az Akadémiára és ott a tölcsérbe is bele énekeltette velem. Különben, amikor mosás volt, odajött hallgatózni, mert a mosónő munka közben énekelt. Mikor vége lett a mosásnak, akkor újra el kellett énekelni az összes dalt és Bartók lekottázta azokat. Minden nagyon érdekelte,' ami szép volt a népek között. Valahol Erdélyben csináltatott magának festett parasztbútorokat is. Nagyon szerette azokat. Ez meg itt készült az udvarban. Úgy csinálta a méltóságos asszony, hogy minket leültetett, az ő helyét kihagytuk, aztán beEzt a képet akkor kaptam, amikor anyám balesete miatt haza kellett mennem Ezt Pakson készítette rólunk Pásztory Ditta. Ő fehér ruhában van, én meg mellette a második vagyok. Ez a kép Bartók dolgozó- szobájában készült rólam. A háttérben az a mellszobor látszik, amit Csorba Géza szobrászművész készített. A Szőlős-pusztai Tóth-kúria Bartókné egyik levelének részlete Péter édesanyjával, Pásztory Dittával Lencsi néni ma, a régi képekkel A kétéves Péter édesapjával Szőlős-pusztán Péter itt négyéves volt
