Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-20 / 116. szám

ANÉPÜJSÁG 1979. május 20. u Borza György sertés­gondozó: „Én a sertés­ólnál tevékenykedtem, és öt óra tíz perckor a hodály felől birkabé- getést hallottam. Ekkor odamentem a hodály végén lévő ajtóhoz, azon egy kistermetű, vörös szőrű kutya ug­rott ki. Egy nagyobb testű fekete szőrű ku­tya a hodályban volt. A két kutyát felismer­tem, és határozottan állítom, hogy mindkét kutya Kemény Jánosné, kistormási lakos tulaj­dona. Az üggyel kapcsolatban mást elmondani nem tudok.” E jegyzőkönyvi részlet olyan kutyaügyből való, amely több mint félmillió forintba „került”. A kutyatartói kötelességek közé tartozik az is, többek között, hogy az állatot kötve kell tartani, nem szabad el­engedni kóborolni, mert nemcsak a haszonállatokban tesz kárt, hanem a vadak­ban is; sőt: évente több mint száz olyan közúti baleset kö­vetkezik be, amelyek okozója az úttesten rohangászó ku­tya. Az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatósága most fejezte be két ügy vizsgála­tát, illetőleg a legjobb úton haladnak, hogy a károsultak megkapják pénzüket, az el­hullott birkák miatt. Nézzük a két esetet. . A VARALJAI 220 500 FORINTOS KAR A kutya tulajdonosa Búzás György, bányász. A károsul­tak: Tóth Sándor, Szőcs Ist­ván, Tilinger János és Ihász Zoltán bányászok. A kár ösz- szege 220 500 forint. Március 17-én, a kora esti órákban a négy tulajdonos nyájában ke­letkezett a kár. A hodályba behatolt egy kutya és a juho­kat megmarta, illetve sarok­ba szorította, minek követ­keztében 49 anyabirka és 20 bárány elpusztult. A kutya Buzáséknál kötve volt, elsza­kította a kötelet és elkóborolt a falu végén lévő hodályhoz, ahol a kárt okozta. A KOLESOI 298 520 FORINTOS KAR „A termelőszövetkezet, fe­lelősségi kárként, Kemény Jánosné kistormási lakos szerződő vállalása alapján, a juhokban keletkezett kártérí­tési igényt jelentett be.” Részlet a jegyzőkönyvből: „A bemutatott kárjelentő és az állatorvosi igazolás alapján a kár 1979. február 13-án és 28-án keletkezett, mert ku­tyák hatoltak be a juhho- dályba, emiatt a birkák egy­másra szaladtak, összetömö­rülték, megfulladtak, s né­hány állatot a kutyák össze­martak. A termelőszövetkezet illetékes vezetői megállapí­tották, hogy a keletkezett kárt Kemény Jánosné kutyái okozták. ’ A kistormási asz- szony rendelkezik olyan ér­vényes biztosítással, amely alapján felelősségként a kár téríthető.” És még mindig a .jegyzőkönyvekből: Kapás István juhász: „1979. február 13-án reggel öt óra és fél hat között erős birka- bégetést hallottam, a hodály ajtaja nyitva volt, és amikor odaértem, egy fekete színű, nagyobb testű kutya és egy kisebb, vörös színű kutya volt a hodályban, határozottan felismertem a kutyákat... többször is láttam ezeket a kutyákat... 1978-ban több­ször is jártak a hodály körül és kisebb károkat okoztak... az esetet azonnal jelentettem Kiss István brigádvezető­nek.” Kiss István brigádvezető: 1979. február 13-án Kapás Istvántól értesültem az- ese­ményről. Azonnal intézked­tem, kihívtam az állatorvost, valamint a termelőszövetke­zet illetékes vezetőit. A feb­ruár 28-i káresetről Borza Györgytől értesültem. Hat óra körül friss hó esett, a kutya nyomán, illetve a kutyák nyomán el lehetett menni, egészen a tulajdonos házáig, a kapuban találkoztam Ke- ménynével. A nyomok két­séget kizáróan odáig vezet­tek, ezt bizonyítja, illetve lát­ta Tölti Imréné, nappali őr is.” Kemény Jánosné: „A ta­núk vallomása alapján, min­den vita nélkül elismerem, hogy kutyáim a kárt okozták. 1978-ban is volt hasonló eset, de nem keletkezett ekkora kár, akkor figyelmeztettük a téesz vezetői, kössem' a' ku­tyákat. Akkor a téesz nem kereste a kárát. Jelenleg egy kutyám van, a barna szőrű tacskó jellegű. Ennek az any­ját, a feketét, amelyik a nagy kárt okozta, agyoncsaptuk. A kárt elismerem, kérem bizto­sításom alapján fizessenek a téesznek.” Elgondolkodni annak elle­nére érdemes e két jelentős kár kapcsán, hogy a biztosí­tó fizet. Ugyanis hiába fizeti meg a biztosító a tulajdono­soknak a juhállományban ke­letkezett kárt, az mindenkép­pen kár marad, az elpusztult birkák nagy értékűek voltak. És a kölesdi esetben még kü­lön kell figyelni arra is, hogy a múlt évben is volt a nyáj­ban kutyakár, és nem történt hatásos intézkedés: nem őriz­ték, nem zárták el rendesen a nyáját. Saját példáink is vannak rá bőségesen, hogy megnyit kell talpalni, igazolást, bizonyla­tot összegyűjteni — csak az alaposan indokolt és bizonyí­tott esetben téríti a kárt a biztosító. Érthető. A kutyák okozta károk nagyon sok esetben nem bizonyíthatók, hiszen a motoros alól rend­szerint elszalad, az autó, ha árokba hajt, nehezen találja meg a gazdát. Holott a kutya- tartási kötelesség — felelős­ségbiztosítás — alapján egy része a biztosítóra hárítható át. A két fenti eset azonban tanulságként szolgálhat ku­tyatulajdonosoknak és állat­tartóknak egyaránt. PÄLKOVÄCS JENŐ Közeleg a nyár, örömeivel, veszélyeivel A víz jó barát, de ellenség is lehet A kertek alatt a nyár. Ha így alakul az időjárás, rövi­desen benépesülnek a vízpar­tok, megkezdődik a strand­szezon. A horgászok máris lá­togatják a vizeket és egyre több kiránduló fordul meg a partokon. Megyénk legnagyobb üdü­lőtelepe a dombon, ezt a vi­zet látogatják legnagyobb számban fürdőzők is, horgá­szok is. És két kajak-kenu- szakosztály is működik itt. Az előkészületek folynak. Takarítják a telepet, a víz­ben elhelyezték a strandok jelzőbójáit. Néhány sátorozó is jelentkezett már, páran pe­dig megmártóztak az egyelő­re még hűvös vízben. Nem akarunk ünneprontók lenni, de már most figyel­meztetünk: Két éve is, tavaly is volt egy-egy halálos bal­eset a faddi vízen. Az egyik áldozat horgász volt, aki itta­san a vihar idejére is a ví­zen maradt, csónakja felbo­rult a közel méteres hullá­mok következtében, maga pe­dig vízbe fúlt. Vegyük sorra a veszélyfor­rásokat, figyelmeztetőül, mi­re ügyeljenek a fürdőzők, horgászok, a vízi sportok ked­velői. Jó dolog a gumimatrac, de veszélyes is lehet, különö­sen, ha ugrálnak róla. Ugyan­úgy a csónak sem arra való, hogy róla ugráljanak a vízbe. Azért vannak a strandok, hogy ott fürödjünk, a ki nem jelölt helyeken fürödni ve­szélyes. Veszélyforrást jelent­hetnek a horgászkarók, külö­nösen azok, amelyek magas vízállásnál a víz alá kerül­nek. El lehet képzelni, mi történik, ha valaki rájuk ug­rik. Sok a leroskadt, víz alá került stég. Az egyik strandon két stég is a fürdőhely területén van. Innen indulnak — a fürdő­zők között — útjukra a ladi­kok és a vízi biciklik. Sokszor túlterhelik a vízi járműveket — ez is veszélyforrás. Négy­ezer csónak van ezen a ví­zen, vajon hány felel meg an­nak a követelménynek, amely előírja, hogy a csónaknak 30,5 centi szabad oldalmagassága legyen ? A faddi iskolában a körzeti megbízott rendőr és a peda­gógusok rendszeres ismeret- terjesztést folytatnak a für­dőzéssel, csónakázással kap­csolatban. Ezt nem ártana mindenütt megtenni, ahol fürdésre, csónakázásra alkal­mas vízterület vám. Aki csónakba ül, annak ti­los szeszes italt fogyasztania, enyhébb esetben szabálysér­tés, súlyosabb esetben vét­ségnek minősül az effajta ita­lozás. Domborihoz hasonlóan, a paksi Duna-part is várja a kirándulókat, fürdőzőket, csó- nakázókat. Tavaly két vízbe fulladás történt ezen a sza­kaszon. Az egyik eset az it­tasság következménye volt, a másik amiatt történt, hogy a csóhakot túlterhelték. A folyó Dunával kapcsolat­ban is beszéljünk arról, mit nem szabad. Tilos fürödni a hajózóútban, a hajók, úszó­művek, kotrók, pontonok, hi­dak, zsilipek, vízkivételi mű­vek, keresztkövezések, komp- és révátkelő helyek közelében, ötven méteres körzetben. Á működő kotrók száz méteren belül nem közelíthetők meg. Természetesen tilos fürödni, ahol ezt tiltó tábla van, vala­mint a hajókikötők és hajóál­lomások területén. Tíz éven aluli gyerek csak felnőtt kíséretében fürödhet szabad vízben. A Duna-partra kirándulók figyelmét is fel kell hívni egy veszélyre: a társaságukban lévő gyermek könnyen elkó­szálhat és a víz közelsége különös csábító erő. Summázatul: Várjuk a nya­rat, várjuk, hogy megmártóz­hassunk a hűs vízben — de sohasem felhevült testtel, mert félméteres vízbe is be­le lehet fulladni — s ne fe­ledjük, a víz ugyan jó bará­tunk, de ellenségünkké is vál­hat. (letenyei) Iszlai Zoltán: 1MMÍ 111 AtÁc na n Irmuska imádta a virágokat. Nem ked­velte, szerette, nem gyönyörködött bennük, hanem imádta őket. Reggel felkelés után, rögtön az állványához sietett és elnézte imádata tárgyait. Simogatta a levélkéket, leporolt, spriccelt, öntözött, alátöltött, per­metezett. Kláritól, sok fogú kolléganőjétől hallot­ta: ha sörrel mossák a leveleket, jugoszláv importsörrel, akkor egy bizonyos idő után fényleni kezdenek. — A virágokra kell. Állítólag jót tesz ne­kik — magyarázkodott a harmadik alka­lommal az ismerős Közértben. — Fényt kapnak tőle a levelek. Magányos nő, ha gyakran vásárol italt, könnyen pletykák kereszttüzébe kerülhet. Irmuska pedig büszkén viselte a „megrög­zött antialkoholista” kitüntető címet. Még a professzor születésnapján sem ivott, egyetlen kortyintást se. — Rosszat tesz az arcbőrnek, a melliz­moknak és a léleknek — ismételgette tü­relmesen kolléganői előtt az aranyigazságot; persze hasztalan. A sör valóban csodát tett. A zöldfényű, bőrszerű levélkék reggeli látványa elfeled­tette és megbocsájtatta kocsmaszagukat. Irmuska elégedetten sóhajtott. Jól kezdő­dik ez a nap. Keveset tornázott a nyitott ablak előtt, utána langyos-hideg fürdőt vett. A Triumph bőrápoló tej1 még derekasan kitartott, majdnem félig volt a tubusban. Újdivatú, a tavalyinál szűkebb, barna­zöld kockás puha szoknyát vett magára, bézsszínű pulóverrel. Csizmájával a kezé­ben hosszan eltűnődött. Kétségtelenül csi­nos: jói megy a széles sávú barna kordbár­sony kabátkához, de igazában már kissé meleg. Mégis úgy döntött: felveszi. Táská­ja, sapkája, sálja és kesztyűje garnitúrák­ban, színek szerint várt sorára a szek­rényben, ráér, ha reggeli után választ kö­zülük megfelelőt. Természetes narancslevet, lágytojást, pi- rítóst, szilvabefőttet reggelizett. Gondosan bezárta az ajtót. Ebben mindig számíthatott magára. Elnézően mosolygott a szomszé­dain, amikor látta, hogy a folyosóról, a ka­putól, sőt, még a buszmegállótól is vissza­fordulnak megnézni, hogy vajon bezárták-e a lakásuk ajtaját. — Egy kicsit hamvasíthatja, Nusika — mosolygott a molett fodrásznőre kedvesen. — Ma nagyon szép fejet kérek, édeském. Itt elől hagyjuk most kivételesen hosszabb­ra a frufrut. Jó? Ma van a születésnapom. Jó ez az előre bejelentő módszer, foko­zódott Irmuskábain tovább a reggeli kelle­mes közérzet. így egy óra alatt végeznek a fodrásznál az ember fejével. Hajában a csa­varokkal még bement egy arcmasszázsra is, a kozmetikába. A barna virágcserepet már egy hónapja kinézte magának. Elsétált az üzletig, hátha megjött már az újabb szállítmány. Az öb­lös, alul keskenyedő, sötétbarna peremű tejeskávé színű cserepet Irmuska csoda­szépnek találta. Általában véve szerette a szép tárgyakat: környezetében és a kiraka­tokban, egyaránt. Az üzlet még nem nyitott ki. A kis lét­számú intézetben, ahol Irmuska dolgozott, még mindig teljes volt a nyugalom. A pro­fesszor külföldön tartózkodott. Ilyenkor cincogtak az egerek: mindenki késett, szé­led!, ahogy csak tudott. Irmuska kitárta a .régimódi, fehérkeretes, rézkilincses ablakokat. Kitámasztotta őket a nehéz, többször átfestett vaskampókkal. Aztán az ajtóhoz lépett és egy kicsi kulcs­csal kinyitotta az ajtóra illesztett levél- szekrényt. Elővette a napi postát. A professzorét félretette. Kezében a többi levéllel, elmosolyodott. Még szebb lenne ez a mai nap, ha itt lenne, közöttünk volna az öreg. Irmuska felkuncogott. Megszokta, hogy öreg-nek emlegesse. Pedig az egész ember még csak ötvennyolc éves. „Irmuska, drá­gám. Nagyon boldog születésnapot. Majd gondolok magára Barcelonában.” Hosszasan megszorította a kezét és a sze­mébe nézett. Irmuskát a melegség most is elborítja. Józsai professzor a közhit szerint is feltűnően jóképű férfi. A haja dús, fiús­ra nyírott, acélszürke. A szeme ferde vágá­sú és zöld. Arisztokratikusan karcsú alak­ja ábrándozásra készteti a női munkatár­sakat. Teniszezik is. Irmuska estériként, olvasás közben egyre hosszabban gondol Józsaira. Egy éve dol­goznak együtt. Józsai eleinte tisztelt kol­leginának szólította, pedig neki csak böl­csészdoktorátusa van. Tehát nem illeti meg a kollegina címe. Aztán egyire jobban összemelegedtek. Bár a professzor angolul, németül és franciául tökéletesen beszél, az olasznál mind gyak­rabban vette igénybe Irmuska segítségét. „Hogy maga milyen csinos mindig” — nézett rá a múlt hétfőn is őszinte elisme­réssel, amikor átnyújtotta az új olasz tanul­mánykötetből készített bőséges összefogla­lót. ö is tudta: á türkiz kötöttruha jól áll a frizurájához. Csak azon csodálkozott, hogy Józsai nem találja az arcát egy kicsit fá­radtnak. Szerencsére erősebb sminket ra­kott fel reggel, hogy palástolja a karikákat a szeme alatt. Hajnali háromig gépelte a fordítást, hogy elkészüljön vele, egy nap­pal korábban, meglepetésként. Először véletlenül került erre sor. Még meleg nyár volt, amikor Irmuska megem­lítette, hogy milyen bolondul virágzik egy ciniabokra, kinn az erkélyén. „De szép is lehet” — mondta Józsai eláb­rándozva. Másnap öt szálat tett a professzor szobá­jában örökké üresen porosodó vázába. „Köszönöm Magának” — mondotta Józsai dél felé, amikor először találkoztak aznap. „Rögtön tudtam, hogy csak Mag’a hozhatta, Irmuska, drága.” Akkor szólította így legelőször. Azóta is úgy mondja: „Irmuska drága”. Lerakta a postát és átment az előjegyzési naptáráért a titkárnői szobába. Igen, jól emlékezett. Józsai augusztusban megy sza­badságra. Akkor mégis a jugoszláviai utat fizeti be magának a .Budapest Touristnál. A turnus augusztus 1:1-től 23-ig tart. Kettőig dolgozott, seriki egy pisszenéssel se zavarta. Munka után átment a szom­szédos irodaház ebédlőjébe, de előtte föl­vett egy poliészter munkaköpenyt. A köpenyt, mint műfajt általában nem kedvelte. Munka közben például soha föl nem vette volna. Az ebédezéshez azonban hasznos ruhadarabnak bizonyult. Így nem itatta át ruháját a zsírszag. Ebédre rakott kel volt. Elég sok tejföllel. Jó étvággyal ette, de utána rögtön bevett két Cotazynn Forte emésztési tablettát. Három óra körül kivillamosozott a Far­kasréti temetőbe. Halottai örök csendben feküdtek, már jó néhány esztendeje. Ki- csípegette a három-négy napos zsenge gyo- mocskákat, meggyújtott egy mécsest. Elné­zegette az alig látható kis lángot a langyos délutánban. Rácsodálkozott egy szénfekete, sárgacsőrű rigóra: A madár egy karcsú vö­rösmárvány sírkövön csittegett, semmibe véve a zsongó csöndet. A sírok felett egy-két ráncos képű öreg­asszony hajladozott. Más öregasszonyok, kövérek, szétfolyó képűek, csak üldögéltek. Előre nyújtották magas cipőbe bújtatott, dagadt bokájú lábukat. A busz az iskola előtt tette le Irmuskát. Spanyol nyelvtanfolyamra iratkozott. Hét hónap alatt sokat haladt. A kurzuson, per­sze már egyre kevesebben vannak. A ta­nárjuk beletörődve ingatta a fejét. — Hiába, mindig így van. Negyvenen kezdjük, aztán eltelik két-három hónap, és csak a kitartóak maradnak, öten, hatan. Irmuska könnyedén, elegánsan fordította a szövegeket. Jelest kapott, mint legtöbb­ször. Vacsoráról nem kellett külön gondoskod­nia. Tegnap — vasárnap lévén — szombat­ról főtt étel maradt. Késő este meg úgyis csak tejet iszik. Saját levélszekrényében két távirat várta. „Tisztelettel és szeretettel köszöntjük szü­letésnapján. Dr. Józsai Loránd és munka­társai.” „Drága Irmám. Ne búsulj, én is 70 éves vagyok. Ölel barátnőd, Zsóka.” Meglocsplt arctejjel egy darab vattát, és az arcát erélyesen ledörgölte. Langyos víz­zel lezuhanyozott, fehérneműjét Optinolban öblítette. Megitta a pohárnyi éppen csak átlangyosított tejet, arcát vékonyan bekré- mezte, a haját naj hálóval leszorította. Tudta, hogy rossz szokás, de az ágyban kislány kora óta szeretett olvasni. A spa­nyol nyelvtankönyvet vette elő. Könyvjel­zőnek Józsai táviratát helyezte bele.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents