Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-17 / 113. szám

1979. május 17. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK A siker háttere a bátaszéki gimnázium­ban AZ UTÓBBI 5—6 év nem múlt el valamilyen elismerés nélkül. 1973-ban megkapták a KISZ KP dicsérő oklevelét, s 1976-ban ismét. 1975-ben hozzájuk került a KISZ KB vörös vándorzászlaja. 1977- ben Kiváló KISZ-szervezet zászlót kaptak. 1973-ban az Ifjúsági lapok terjesztéséért elnevezésű emlékplakett tu­lajdonosai lettek. 1979. márci­us 21-én pedig ismét átve­hették a KISZ KB vörös ván­dorzászlaját. E sikereket az alig másfél száz fős bátaszéki gimnázium KISZ-szervezete érte el. A 140 tanulóból 127 KISZ-tag. Hogyan és mivel érte el az eredményeket ez a kis közös­ség? Legfontosabb a tanulás — hangsúlyozzák a bátaszékiek. S az egyéni vállalásokban, az alapszervi munkában ezt fi­gyelemmel kísérik, számon- kérik. Alapvetőnek tartják, hogy egy KISZ-tag ne bukjon meg. A gyengébb tanulók ösz­tönzésére hirdetik meg min­den évben a középszintű is­kolaversenyt, ahol a gyen­gébb eredményű tanulók ver­senyeznek a különböző tan­tárgyakban. SZERDÁN tartják a KISZ- foglalkozásokat. Az elmúlt évben vezették be az. a gya­korlatot, hogy a foglalkozá­sok előtt 20 perces ügyességi versenyt rendeznek „A hó­nap bajnoka” elnevezéssel. E sportvetélkedők humoro­sak, tréfásak. Hétfő és péntek délután viszont már „vérre menő” bajnoki pontokért küzdenek a pályákon. Test­edzést és a környező vidékek megismerését szolgálja a „Négy évszak, négy túra” mozgalom. Voltak a Mecsek­ben, megnézték a Sötétvöl­gyet, s jártak Mórágyon és környékén. Elmúlt évi újításuk az isko­ladélután. Diákok, tanárok együtt vetélkednek, játszanak, szórakoznak. ÉVENTE 3—4 alkalommal tartanak iskolanapot. Ősszel rendezték meg a szecskát, az elsősök tréfás avatóját. A té­li szünet előtt egésznapos kulturális bemutató, sport- vetélkedő volt. Március 21-én szintén. Március 15-én a vázkerá- mia-üzemben dolgoztak, s egész napi keresetüket — 4800 forintot — az épülő ál­talános iskolának ajánlották fel. Szép eredményekkel tértek haza az építőtáborokból is az elmúlt évben. A fiúk Rákos­csabán, a lányok pedig Kis- kunlacházá'n megszerezték az iskolák közötti versenyben az első helyet. SOROLHATNÁM még az eredményeket. Beszélhetnék az iskolarádiójukról, a patro­náló munkájukról, ifivezető­ikről. Mindez további bizo­nyítékként szolgálna arra, hogy a sikerek, az eredmé­nyek a munka, a közös mun­ka-gyümölcsei. m. i, Munkásportré Beszéljük meg A diplomatikus művezető Egy vélemény a művezetőkről: a műhely és az iroda közt kifeszíte­nek egy kötelet, azon kell egyen- sűlyozniok oda- vissza. Egyszer egyik végről, másszor a má­sik végről rán- gatjják. Ha le­esik a kötélről magára vessen, se lent, se fönt nem történik érte semmi. Dömötör Zoltán 26 éves asztalos, egy éve művezetős- ködik Tolnán a Gemenc Ipa­ri Szövetkezetben: — Még egyszer nem vállal­nám — ennyi az esztendő summázata. — A művezetők panasz­kodnak. Sokszor jogosan. Ez a réteg érdemtelenül áll a „megbecsülés!” lista alján. De akkor mi az oka, hogy mégis csinálják, vitatkoznak, naponta 10—12 órát dolgoz­nák ? — Asztalos vagyok. Régen tudtam, ha reggel bemegyek dolgozni, mi lesz a felada­tom. Tudtam azt is, hogy hány darabot kell elkészíte­ni ahhoz, hogy meglegyen a pénzem. Úgy osztottam be az időt, ahogy akartam. A művezető saját idejét nem tervezheti. Percről percre adódik a feladat. A riasztó: az állalndó készenlét. De ez ami az embert a művezető­séghez köti. Gyorsan kell reagálni mindenre, dönteni, intézkedni, feladatokat meg­oldani. Ha valaki abbahagy­ná, megszűnne ez a lüktetés. — Azt mondják sokan: a közvetlen termelésirányító­nak kell a 'legjobb szakem­bernek lenni a műhelyben? — Nem egészen így van. Fontos1, hogy értsem a mun­kához, de inkább diplomati­kusnak ikel'li lenni. v— Hogy érti ezt? — Tizenöten vagyunk a csoportban. A legfiatalabb tizenéves, a legidősebb közel a nyugdíjhoz. Minden ember más bánásmódot követel. A fiatalokkal nehezebb. Takács Pista bácsi 56 éves. Tőle bár­mit ‘kérek, megcsinálja. — Miért nehezebb a fiata- - tokkal ? — Életkori sajátosság. A munkásévek kezdetén az em­ber nehezen törődik bele, hogy csak részfeladatot bíz­nak rá. Nagyon gépiesnek látszik a munka. Ez így volt nálam is és a következő ge­nerációknál: is így lesz. — A legtöbb gondja a munkásból lett vezetőnek az íróasztal, a papírmunka, a bürokrácia. A szerszámhoz szokott kéz, a méreteket, anyagminőséget, normaidő­ket fejben tartó ész nehezen engedelmeskedik a betűnek. — Nehéz volt — mondja Dömötör Zoltán. — Meg­szoktam. Azt hiszem, mióta művezető vagyok komolyod­tam, fegyelmezettebb ember lettem. — Ki a jó művezető? Az eddig is nehezen szó­laló fiatalember, most va- kargatja a fejét, gondolkodik. — Nehéz kérdés, azt hi­szem még nem tudom meg­fogalmazni. Annyi biztos: tö­rődni keli az emberekkel, a munkával, az egész műhely- lyel... Azt mondják, a művezetők idegei mondják fel legelőször a szolgálatot. A kapkodás, az anyagellátás gondja, követ­kezménye mind-mind a köz­vetlen termelésirányítónál csapódik le. Ezek külső té­nyezők, segíteni nehezen tud rajta. Ha jó csoportja van megértik, ha nem... — Picit idegesebb lettem, az az érzésem, ha nem mű­vezetőként dolgoznék, akkor is így lenne. Jó a kollektíva, átsegítenek a nehézségeken. Januárban alakítottunk bri­gádot, szeretném, ha tényleg kollektíva válna belőlünk. — Hallom, mindenki te­gezi? — A fiatalok azért, mert egykorúak vagyunk. Az idő­sek ezzel tisztelnek, hogy te­geznek. Sokkal jobb így. Művezetőnek lenni fiatalon, megtiszteltetés. Egyre több fiatalt ér ez a megtiszteltetés. Botladoznak, hibákat követ­nek el, de többnyire lelkesed­nek. Az a bizonyos staféta­bot a kezükben van, csak raj­tuk múlik, hogy ottmarad-e? — H — Fotó: Gottvald DEPOL — 1979 Vetélkedő építők Kalapálnak Délután háromkor Szek- szárdon a régi megyeháza udvarán. Bágyadt napsütés, élénk vihorászás, majd erő­södő gitárpengés, ének. Ki­nyílnak az emeleti ablakok, könyökök a párkányon. — Mi van, mi ez itt, happening? — A semmi, csak gitároz- gatnak, dudorásznak. Talán húszán lehetünk, és a három gitáros. — Azt mondod, hogy Álomkalapács? Ez a neve­tek? — Igen. Szóval azt mond­ták a többiek, hogy mi már egy banda vagyunk. Kell, hogy legyen nevünk is. így lett az Alomkalapács. Hogy mit jelent? Szabad kérdéssel válaszolni? — Természetesen. — Egy névnek feltétlenül jelentenie kell valamit? — Elnézést az avatatlan kérdésért... Gitározgatnak. Többnyire country zene, népdalok. Ahogy mostanában mondják: városi zene. Amatőrök. Ama­tőrerényekkel, amatőrbeteg­ségekkel, amatőrlelkesedés­sel. Gitározgatnak. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Már tájékoztattuk az olva­sókat a „Dunántúli építőipa­ri fiatalok a politikában” (DÉPOL) címet viselő har­madik vetélkedő előkészüle­teiről. Most ahhoz szeret­nénk segítséget adni, hogy részletesebben megismerjék, mi is történt e politikai fóru­mon. Lépjünk csak be a vetélke­dő helyszínére! Tíz csapat foglal helyet az asztaloknál, s most éppen villámkérdé­sekre adnak gyors válaszo­kat. A hangulat egyre emel- kedettebb lesz. Meglepő a magas szintű felkészültség a fő témakörökből: a Tanács­köztársaságról és az ifjúsági mozgalom történetéről sokat tudnak. S a csapatok máris a totó és keresztrejtvény kitöl­tésén fáradoznak. Ezt köve­tően különös diaképeket lát­hatnak: történelmünk alakí­tóinak negatívban kivetített arcképét, melyekhez termé­szetesen kérdés is dukál. Bi­zony nem volt könnyű dolga a zsűrinek, élén dr. Gyurko- vics Lajos tanszékvezető ta­nárral. A rendezők jóvoltá­ból a dicsőséges 133 nap ese­ményeit felidéző dokumen­tumfilmet is láthattunk, melyhez a csapatoknak kel­lett kísérő szöveget írni, s azt elmondani. De volt itt még sok-sok idézet, melyek „gazdáit” kellett kitalálni, korabeli plakátok, melyekről a feliratok hiányoztak. A pontok egyre gyűltek, egyre szorosabb lett a me­zőny, s mind nagyobb az iz­galom. Kiváló játékvezetés mellett küzdöttek a csapatok közel négy órán, s tizenkét fordulón keresztül. A kupát a Baranya megyei ÁÉV csa­pata vitte el, s őket követte Vas, majd Veszprém megye. Több mint száz, politikát szerető és értő fiatal gyűlt össze Szekszárdon, hogy bizo­nyítsa tudását, s megküzdjön a vándorserlegért. HABERSCHUSZ ERZSÉBET Fotó: Tóth László Közéíetiség vagy nyüzsgés 7 A szocialista életmód meghatározó elemeként is minduntalan vissza­térő gond és törekvés a közéleti emberek, a közéleti típus megte­remtése, esetenként — . megtartása. Ha valami kampánnyá lesz, még nem jelenti azt, hogy addig szóba sem került, noha megnőtt a hiányérze­tünk miatta. Időközönként felmerülnek olyan aktuális­nak érzett,, s a korszak szel­leméből és szükségleteiből fakadóan elit kívánalmak, melyek mind szélesebb érvé­nyesítése a cél. A közéleti- séggel ugyanez a helyzet. Sokan elfelejtik ugyanis: egy-egy társadalmi eszmény nem attól válik kézzelfog­ható valósággá, hogy hatá­rozatokkal megteremtjük, ha­nem az egyes ember is hoz­zárakja a maga energiáit, ön­magában alaktíja ki az esz­mény feltételeit. Természete­sen az is a közéletiséghez tartozik, ha valaki a szürke, de biztos középszerűtől meg­próbál elszakadni, s mind magasabbra és jobbra tör — nem csak anyagi értelemben. Egykor Goethe vetette pa­pira mottóként is gyakran idézett hitvallását, mely kö­rülbelül így hangoznék ma­gyarul: „Csak úgy vagy sok­színű, ha a legtöbbre törsz”, amely megfordítva is érvé­nyes: csak úgy érheted el a legfőbb emberit, ha sokolda­lúan és tudatosan képzed magad. Ebbe belefér a köz­életi sokoldalúság is, mint ahogy az említett szerző is világirodalmi rangú művei között és mellett volt egy­idejűleg tudós, színházigaz­gató és államférfi, több mi­niszteri posztot is betöltve. Éppen e sokszínűség^ sok­oldalúság és az. azutáni vágy, ambíció hiányzik ma sok fiatalunkból, akik megeléged­ve munkájuk jó-rossz ellátá­sával, nem érzik szükségét a többet tudásnak és cselek­vésnek. így a gond is e tőről fakad; egyesek mindenáron igyekeznek felhúzni a maguk várát, vár híján kalyibájuk felvonóhídját, a régi gyerek- trükköt imitálva: ha csukom a szemem vagy eltakarom az arcomat, engem sem látnak... Az elzárkózás, a híres kö­zömbösség egy közöségi tár­sadalom legnagyobb gondja- baja, s mintha akaratlanul is segédkezet nyújtanánk eh­hez, hisz az anyagi lehetősé­gek gyarapodásával egyre könnyebb elzárkózni, s egyre nehezebb megnyerni a köz érdekének utólag az elnehe­zedett, ellustult alanyokat. A közéletiségnek önmagát jószántából felkínáló ember mind ritkább. Aki hivatás­szerűen az, mert azért fize­tik, arra ráfogják, hogy „fi­zetett forradalmár”, csak ne beszéljen az olyan... Határos a közmegbotránkozás ódiu­mával, ha valaki önként je­lentkezik társadalmi munká­ért. Sajátos átalakuláson ment át etikai értékrendsze­rünk, de a végeredmény ko­rántsem megnyugtató. A konszolidált ^ helyzet hozta volna magával? Vagy az egyén kényelme, mely nehe­zen tűri a látványos — hadd nevezem így — forradalmár tevékenységet? A hétközna­pok forradalmiságának prob­lémáját is ide citálhatnánk: sokszor hivatkoznak arra, hogy a régieknek ugye jóval könnyebb volt, mert... Nem a kényelem hangja-e ez is­mét? A kitérés elrejtett meg­nyilvánulása? Vagy ma már nem lenne szükség új körül­mények között dolgozó, de ezt jól megértő társadalmi munkásokra? Az önzetlenség tisztelete helyett gyakran a karrieriz­mus alattomos vádja éri a többet vállalókat. A törtetés vádja vagy a környezet pusz­ta értetlensége is pszichés pa­naszokat okozhat. Közismert, hogy a közéleti tevékenységért külön fizet­ség nem jár, liyen értelem­ben önkéntesnek tekinthető. Azt viszont nem szabad elfe­ledni, hogy az ilyen tevé­kenységet űzők gyakran a társak válláról veszik le ez­zel a terhet, adott esetben a köz, a többiek érdekében és helyett. Ha ez kellőképp tu­datosul, az ingerkedő kívül­állók is bizonnyal mélyen el­szégyellik magukat. A társadalmi megbízatást elfogadni lehet, visszaadni nem illik. Ám előfordul, hogy az addig becsülettel dolgozót megszólják, ha véletlenül megfeledkezik valamiről le­mondások árán végzett mun­kája közepette. Újabb, he­lyettes önként vállalkozó azért nem akadna. A közéle­tiség, a közéleti tevékenység tehát érthetően veszít presz­tízséből, ha a fentiekben jel­zett esetek kísérik. Figyelem és megbecsülés lenne a jogos következménye a hosszú éveken át tartósan, vagy rö- videbb ideig eredményesen végzett közéleti tevékenység­nek. Közéleti ember is az lehet, aki jó idegekkel és elszánt kitartással rendelkezik, s ké­pes túllátni önös érdekein és a mán is. Minden közösség­ben vannak húzó emberek és van — helytől függően — ki- sebb-nagyobb húzandó tö­meg. így több az egy főre jutó többletmunka is — a hú­zók „javára”. Nem a többiek iránti bizalmatlanságból. Legtöbbször a társak megér­tése, kiszolgálása miatt. A KISZ-alapszervezetek küzde­nek az áleredmények ellen, de gyakran kénytelen néhány ember elvégezni rohammun­kával azt, amit a közösség­nek kellett volna elvégeznie, hogy az elszámoláskor min­den rendben legyen. Káros ez? Természetesen, noha lát­szatra minden rendben van. Néhánynak nyugtalanító ter­helése, mások számító árral úszása árán. Ezekből is érthető és logi­kus, hogy miért is szükség- szerű a differenciálás, s a nivellálás elleni küzdelem. önbecsülést formáló tuda­ti tényező és izgalmas kér­dés lehet, hogy X. a béreme­léskor miért kapta a szóban forgó összeget. A társadalmi tevékenység az alaptevékeny­ségért járó fizetésbe, ju­talomba nem számítható be, tehát meg kell keresni azt a formát, amelyben világosan elkülönül, hogy az illető me­lyik tevékenységéért miben részesül. Káros hatásokkal jár, ha valaki éppen sokrétű egyéb tevékenységéért nem képes normálisan ellátni fő­hivatású munkáját. Az ifjú­sági mozgalomban is gyakran tapasztaljuk, hogy egyik­másik KISZ-tagunk nem ép­pen eminens tanuló, dehát oly kiváló közösségi ember, hogy... .A rossz eredményért ez nyilván nem lehet felmen­tőlevél. Amíg viszont nem változik meg a közfelfogás az önként vállalt közéleti tevékenysé­get illetően, nem lesz köny- nyebb a közéleti emberek élete.* S még egy félreértést szeretnénk eloszlatni: nem valószínű, hogy aki úgymond kitűnő szakember, de képte­len áldozni a közért szabad időből stb., valóban olyan kitűnő. Van ugyanis szakmai tekintély és van emberi jel­lem. DRESCHER ATTILA Dombóvár Dömötör Zoltán A Baranya megyei AÉV gyó'ztes csapata Álomkalapács

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents