Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-12 / 85. szám

1979. április 12. Űrséta, holdjáró, űrlabo­ratórium, szkafander, űrra­kéta, holdkomp.,. Ma már a gyerekek számára is ismert fogalmak ezek. A mai ti­zenévesek számára magától értetődő a tény: űrkorszak­ban élünk. A mostani évforduló még­is alkalmat nyújt arra, hogy világunk e — manapság könnyen természetesnek te­kintett — csodájára emlé­keztessünk: 1961. április 12- én bocsátották fel az első űrhajót emberrel a fedélze­tén. Jurij Gagarin repülése olyan mérföldkő volt, amely csak Kolumbusz vagy az el­ső léghajósok útjához ha­sonlítható. Éveken ót szen­zációnak számított az űr­kutatás fejlődésének minden lépésé — mára főleg csak az „elsők” neve és tette maradt fenn az emlékezet rostáján, őket megjegyeztük: Valen- tyina Tyereskovát, az első — és mindmáig egyetlen — női kozmonautát. Az első páros, majd csoportos uta­zásokat. Leonov űrsétáját: a fekete semmiben lebegő em­ber képét. Az amerikai űr­hajósok Hold-expedícióit, Armstrongnak azt a bizo­nyos kis lépését, amely ha­talmas ugrást jelentett az emberiség számára. Emlék­szünk a Lunaholdra, az ön­működő szovjet Hold-jármű­re; a Földre visszahozott több száz millió éves kőzet­mintákra; a politikailag is jelentős eseménynek számító Szojuz—Apolló űrrandevúra. Persze, az űrhajózás min­den szereplőjének, hősének felsorolására ma már senki sem vállalkozna kapásból — ez érthető is, hiszen számuk jóval száz fölött jár. Pedig minden Vosztok, Voszhod, Skylab, Gemini, vagy Szo­juz—Szaljut legénysége hoz­zátett valamit ahhoz a tu­dáshoz, amivel az ember a csillagokat meghódíthatja. Nekik is köszönhető, hdgy űrszondák ezrei kutatják a Földet és a Naprendszert, rakéták közelítették meg a Napot, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és más égiteste­ket, s a tudósok ma már megvalósítható tervnek tart­ják a szomszédos bolygók felkeresésének gondolatát. Lezajlott közben egy más­irányú folyamat is amely­nek révén az űrkutatás eredményei valóban minden­napi életünk részévé váltak — gondoljunk csak a me­teorológiai előrejelzésekre, a tv-közvetítéseket és telefon- kapcsolatot biztosító műhol­dakra, a térképezést és ás­ványkincs-keresést végző szondákra. A szakértők sze­rint a nyolcvanas években megkezdődik a világűrben az ipari kész- és félkészter­mékek gyártása: a súlytalan­ság állapotában előállított ötvözetek vagy gyógyszerek is az embert fogják szol­gálni. A kozmosz kutatását so­káig kizárólag a Szovjetunió és az Egyesült Államok vé­gezte; egyedül ők rendelkez­tek olyan szellemi és anyagi alappal, amelyet az űrhajó­zás megkövetelt. Ma már jó néhány ország csatlakozott hozzájuk — elsősorban kö­zös kutatási tervek révén. A legsikeresebbnek kétségte­lenül a szocialista országok űrkutatási együttműködése tekinthető. Az Interkozmosz- program keretében nemcsak közös tudományos munka, műszerek és eljárások kipró­bálása folyik — immár több mint egy évtizede —, hanem a tagországok jelöltjeinek űrhajósképzése is. így ju­tottak el a világűrbe az el­múlt évben csehszlovák, lengyel, NDK-beli és bolgár kozmonauták. Őket a tervek szerint a közeljövőben magyar, mongol, román és kubai űrhajósok követik. Gagarin történelmi útja 18 évvel ezelőtt mindössze egy és háromnegyed órát tartott. Teljesítményét azóta sokan túlszárnyalták, a kozmosz első meghódítójára mégis mindig emlékezni fogunk. SZEGŐ GÁBOR Jurij Gagarin a start előtt (Fotó — APN—KS) A tomerőmü-építkezés ____________________ •_____________________________ Képújság 3 A vízkivétel betonkolosszusa A híddaru magasságából látható a Dunától idáig húzódó csatorna, előtérben az irányí­tóépület. A vizet még egy kis gát tartja távol a műtől, de a talajvíz is rengeteg. Nagy Róbert és Nyári Mi­hály kis gerendát engedett le egy mély aknába: ott fo­lyik a legutolsó munka. Négy évig tartó munka után elkészült az atomerőmű­nél az egyes számú vízkivé­teli mű építészeti része. Az atomerőművet kiszolgáló lé­tesítmények közül ez az egyik leghatalmasabb alkotás. A Duna vizéből folyónyi meny- nyiséget fogad és tisztít, il­letve továbbít majd a főépü­lethez, a reaktorok folyama­tos hűtésére. A formájában is különleges betonkolosszust a napokban átadják a technológiai szere­léshez. Nagy teljesítményű szivattyúkat és más berende­zéseket helyeznek el benne. A szerelésekhez két daru is rendelkezésre áll: egyik az* építmény fölött, annak része­ként mozgó híddaru, a má­sik kiszolgáló, ide telepített daru. Utóbbinak a sínpályá­ját éppen ottjártunk alkal­mával hosszabbították meg, hogy teljes szélességben tud­jon mozogni. A vízkivételi mű építésze­ti munkáit a 26. számú Álla­mi Építőipari Vállalat végez­te el. De mielőtt levonult vol­na a területről, már meg­kezdte a szomszédban a kö­vetkező ilyen létesítmény „alapozását”. Ez abból áll, hogy szédítő mélységű víz­akna, illetve tároló létesíté­séhez résfalakat csináltak: a földbe ágyazva teljes mély­ségig elkészítették a vizet fo­gadó hatalmas medence fa­lait, tehát mielőtt kiásták volna a gödröt. Ez a munka ugyanúgy történt, mint az egyes számú vízkivételi mű­nél és a tapasztalatok birto­kában hamarabb végeztek vele. Az újabb vízkivételi mű a kettes üzemi főépüle­tet fogja szolgálni, amelynek készítéséhez ugyancsak hoz­záláttak, az alapgödör ki­ásásával. Tehát kezd kibon­takozni a kép a paksi atom­erőmű üzemi területén, lát­szik már, hogy erőművek egész sorát valósítják meg hosszú időn keresztül, a ter­veknek megfelelően. A most elkészült egyes víz­kivételi mű épületén a hét eleién még dolgozott néhány ember, közülük kettővel be­szélgettünk. Nyári Mihály ács két év óta itt tevékeny­kedik, Nagy Róbert honvéd pedig március 1-én kezdte a munkát az építőalakulat ka­tonájaként. Ő Kaposvárról jött Paksra, hentes a szak­mája. a húskombinátnál dol­gozott évekig. Nem is az volt neki a legfurcsább, hogy mi­lyen hatalmas építmény a vízkivételi mű, teljesen be­tonból, hanem az, amikor a napokban hazamehetett és egyik rokonának házépítésé­nél segítkezett: a családi ház alsó szintje beton és „hihetet­lenül kicsinek tűnik”. GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly A főépülethez, a reaktorokhoz kiépítendő vízvezeték nagyméretű csövei. Látogatóban a „zöld arany’' földjén v 1 lomba felső végét el- . hagyva jobbra kányá­iét:; rodik az út, s ezen ju- ■ —tunk el Nagytormásra. Itt van, mindjárt a kis tele­pülés elején a Hőgyészi Álla­mi Gazdaság hetvenöt hek­táros komlóültetvénye. Egyik jelentős bázisa a hazai sör­gyártásnak. Messziről úgy néz ki, mint egy villamos erőmű elosztótelepe, ahol megannyi oszlop és huzal vi­szi az áramot. Itt azonban nincs erőmű csak drót, meg oszlopháló, ez a látvány fo­gadja az érkezőt. Közelről látni, hogy a talaj gondosan boronáit, s néhol engedi sej­tetni a növényt, hogy él a föld alatt. Még félig-meddig szunnyad, s az erősebbje a tavaszt érzi, friss rügyével a napfényt keresi. A kerület új — tízmillió forintos költséggel felépített —, központjában találkoz­tunk Lipovszki Mihály ága­zatvezetővel. Készségesen vállalkozott az ültetvény és a szezonális munkákat végző dolgozók bemutatására. Szerencsére gyönyörűen sü­tött a nap, picit lengedezett a szél. s a tiszta kék égen csak itt-ott láttunk bárány­felhőt. így aztán élvezetes volt a kezdetben soknak lát­szó néhány kilométert gya­log megtenni, bejárni az ül­tetvényt. A leszúróbrigád. Rühl Henrikné egy tizen­négy tagú női brigád vezető­je. A drót végét nyolcas alak­ba hajlította, majd egy fur­csa szerszámmal leszúrta a magasból lelógó felfuttatókat a földbe. — Érdekes ez a munka; nem nehéz? — Egyáltalán nem. A jó levegő elűzi a fáradtságot. Az ültetvény másik olda­lán egy MTZ—50-es zavarja a csöndet. A kerekeit az ilyen munkára szélesebbre állítot­ták, ne dőljön fel. A tetejére magas állványt szereltek, me­lyen egyszerre két ember, je­lenleg Szegedi József és Or­sós József kötözheti a huza­lokat, méternyi távolságra egymástól. — Győzik a munkát az ál­landó mozgásban? — Gyakorlat kérdése az egész! Há pedig elfárad va­lamelyikünk az állványon, a váltó — Schmidt Péter — folytatja helyettünk. — Hogyan jelzik, ha elfá­radnak? — Egy gombbal. Ha megnyomják, megszólal az erőgép dudája. A meredekebb lejtésű ré­szeken, ahol a gép dőlés­veszélynek van kitéve, kézi aggatókkal végzik a huzalo­zást. Az első ránézésre ör- döngősnek tűnő műveletet Lipovszki Mihály be is mu­tatta. Természetesen ez jó­val lassúbb, mint a gépi kö­tözés. Metszés föld alatt. Egy kilométerrel odébb Szi­lágyi János dolgozott a föld alatt metsző géppe.l. Az ága­zatvezető szerint a legjobb traktorosok egyike. Amikor odaértünk, a szerszámot tisz­tította. Elmondta, hogy az MTZ—80-ra szerelt berende­zés nagyon megkönnyíti a munkát. Nyitja a betemetett növényt, majd metszi és a végén az utánaerősített foga- solóval ei is tisztázza a te­rületet. — Kényes növény a komló? — kérdezzük az ágazatveze­tőtől. — Régen, amikor kézzel metszettünk az volt, de már nem az. Ez az „okos” gép mindent elvégez. Csupán a sorokra kell ügyelni. Napon­ta három-négy hektáron vé­gezzük a munkát. Ha nincs géphiba, akkor öt hektáron is. Leginkább a metszőkorong cseréje okoz gondot. Két­naponta keli cserélni és ez egy órába is beletelik. A komló nagyon munkaigényes növény, eddig még nem fi­zettünk rá. A gazdaságban „zöld aranynak” nevezik. Dugványok iskolába. Közben megnéztük az 1976- os telepítést, ahol több asz- szony metszette a növénye­ket. Innen szerzik a jövő évi dugványnak valót, melyeket aztán „iskolába” küldenek, ahol kiültetésig fejlődnek. — A dugványmetszéshez nagy szakértelem kell! — mondják az asszonyok. Ezért is választották e munkára Csernik Lajosnét és Géber Piusznét, akiknek nagy a gyakorlatuk, s minden mun­kamozdulatuk biztos. Már sok éve ezt csinálják, szívü­ket is beleadva a munkába. Búcsút vettünk az itt dol­gozó emberektől és a tavaszi határtól, mely még nem sok­ban különbözik az őszitől, de pár hét múlva újra felkúszik a növény a csupasz drótok­ra, mely a hetvenöt hektáros komlóültetvényen dolgozók munkáját dicséri. BEKE LÁSZLÓ Az űrhajózás napja Az elsők emléke

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents