Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-08 / 82. szám

1979. április 8. NÉPÚJSÁG 9 Szanatórium, ahol a gye­rekek szorgalmasan tanul­nak, vagy iskola, ahol meg­gyógyítják őket? — teszik fel sokan a kérdést. Pedig az Érchegységben fekvő kis város, Thalheim logopédiai szanatóriuma mindkét funk­ciót kiválóan ellátja. Tíz év­vel ezelőtt hozták létre, s azóta — folyamatosan — egyszerre harminc fiú és lány vesz részt a háromhó­napos gyógykezelésen. A tantermek falain fehér kar­tonlapokon a szanatóriumi alapszabályok olvashatók. Az egyik így hangzik: „las­san és érthetően beszélek”. És emellett még további ki­lenc — egészen odáig az utolsóig, amelyet minden gyerek el szeretne érni: „Mindig és mindenütt fo­lyékonyan tudok beszélni”. Fontos, türelmesen ismétel­getett tanácsok és hőn óhaj­tott célok... A súlyosan dadogó gyere­kek nagyobb részének is megvan a reménye arra, hogy a thalheimi gyógykeze­lés segít rajta Csak kilenc­évesnél idősebb gyerekek kerülhetnek ide, azaz el kell érniük egy olyan életkort, amelyben már megfelelő ér­telemmel és akaraterővel rendelkeznek. S valóban, többségük már azzal az ön­tudatos elhatározással érke­zik ide, hogy szeretne vég­legesen megszabadulni a da­dogástól. A thalheimi közös­ség nagy megértéssel és sze­retettel fogadja a kis pácien­seket. A kezelést pedagógiai­orvosi együttműködésnek te­kintik, ahol az oktatás, ne­velés és gyógykezelés egy egységes folyamattá olvad össze. A szanatórium vezetője, Herbert Neser elmondta, hogy minden egyes gyerek kezelése kereken háromezer márkába kerül — amit ter­mészetesen a társadalombiz­tosító fizet. És az eredmény? Eddig 1054 fiút és lányt si­került a gyógykezelés végén rehabilitálni, ami az összes páciens 87 százalékát jelenti. Ezután a gyógyult gyerekek otthon már bármelyik általá­nos iskolába beiratkozhat­nak. Természetesen, tőlük és a szülői háztól függ, hogy az elért eredmények milyen mértékben szilárdulnak meg. A szanatórium sikereire már a világ minden országá­ban felfigyeltek. Éppen ezért az idén a Logopédiai és Fo- niátriai Nemzetközi Társaság Iskolabizottsága az NDK- ban, Thalheimben ülésezik. Ez az ülésezés mindazok munkáját dicséri, akik éjjel­nappal, hétköznap és ünnep­nap egyaránt a gyerekek gyógyulásáért fáradoznak. A jutalom pedig a gyerekek boldog büszkesége. És persze a szülők öröme, amikor nyolc hét után először meg­látogathatják gyermekeiket. A kis berlini Guido Müller például így írta le első ta­lálkozását édesanyjával: „Anyu, azt hiszem csodálko­zott. Azt mondta, nem is­merek rád, Guido! Olyan jól beszélsz. És akkor ma­gamhoz öleltem a mamát, ő meg sírva fakadt örömében.” „Lassan és érthe tőén beszélek” Recept a boldogsághoz Az amerikai Eugen Stan­ley közgazdász fölállította a boldogság képletét ez szerin­te = vagyon/igények. A törtből következik, minél nagyobb a számláló, vagyis a vagyon, s minél kisebb a nevező, azaz az igények, an­nál nagyobb az eredmény. Tehát szerinte, aki boldog akar lenni, az gyűjtsön va­gyont, vagy csökkentse igé­nyeit. Az első változat a „gazdag”, a második a „sze­gény” országoknak szól. Stanley formulája, amely igencsak divatos volt a 60-as években, ma mintha elvesz­tette volna népszerűségét. Ma egyre többet cikkeznek ,az élet minőségéről”, smind gyakrabban kapcsolják a bol­dogság fogalmához, és kere­sik annak teljesebb muta­tóit, vagyis nemcsak a mennyiségieket — jövede­lem, vagyon — veszik te­kintetbe. Ebben a történelmi közeg­ben figyelemre méltónak látszik egy érdekes követ­keztetés, amely matematikai megfogalmazás nélkül is elég pontosnak tekinthető: A boldogság vitathatatlan feltétele — a munka”. Ezt vallotta Lev Tolsztoj, akinek 150. születésnapjára világ­szerte készülnek. Másoknak a kellemes sem­mittevés az ideálja. H. Kahn, Toffler és más amerikai fu­turológusok azt tartják, hogy az élet új minőségét” az je­lenti, ha teljesen megszaba­dulunk minden munkától, ez felel meg a „racionális humanizmusnak.” VÄLASZUTAK Tolsztoj gróf, az ősi ne­mesi család sarja megenged­hette volna magának a kel­lemes semmittevést, hiszen nem volt szüksége kereset­re. Földbirtokos? De az az érdekes, hogy írásainak ho­noráriumai meghaladták birtokának jövedelmét. Ha nem is vesszük túl ko­molyan, hogy Tolsztoj gyolcsingben, mezítláb szán­tott, kaszált, csizmát varrt magának, érdemes arra gon­dolnunk, hogy ez előtt a feudális nemes ur előtt az orosz irodalomban senki sem tudta olyan hűen visz- szaadni a „muzsik” vágyait. Halála napjáig nem az ol­csó népszerűség kedvéért, nem a pénzért dolgozott, ha­nem azért, mert azt tartot­ta boldogságnak. De máris ellentmondhatok magamnak: sokan voltak-e hozzá hasonlók? Tolsztoj azt hangsúlyozta, hogy a ked­velt és szabad munkában látja a boldogságot. Ez azonban a burzsoá-földesúri Oroszországban, ahol ke­gyetlen volt az elnyomás, a munkanélküliség és az írás- tudatlanság uralkodott, csak elenyészően kevesek számá­ra volt realitás. Az író nem élhette meg azt az időt, amikor' hazája elsőnek vetett véget a kény- szerűségből végzett munká­nak, s elsőként számolta fel a munkanélküliséget. A MUNKA ÖRÖME A magyar származású Se- lye János professzor bebizo­nyította, hogy nem a pénz, nem a rang jelenti a bol­dogságot. A Reader’s Digest című amerikai lap őt idéz­ve hívta fel olvasóit, ne fél­jenek attól, hogy agyondol­gozzák magukat. A tudós arról írt: mindenki soká és boldogan élhet, aki intenzí­ven dolgozik — mégpedig nem feltétlenül magas tiszt­ségben —, ha szereti a fog­lalkozását és abban ered­ményeket ér el. Az asztalos, aki jó asztalt készít — elé­gedett, mert tisztességgel el­végezte dolgát. Ez a stressz­elmélet megalkotójának a véleménye. így igazolta a XX. száza­di tudomány Tolsztojt. De hogyan tudná követni ezt az „egyszerű receptet” a mun­kanélküli? A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet prog­nózisa nyugtalanító: a XX. század végéig legalább 1 milliárd új munkahelyet kell teremteni, különben a ma már 300 millió „fölösleges ember” száma 2000-ig meg­háromszorozódik. • A kényszerű munkátlan- ság sokak számára siralma­san végződik, bizonytalansá­got kelt önmagukban, dep­ressziót, alkoholizmust, szexuális problémákat ered­ményez — írta nemrégiben az amerikai International Herald Tribune. Azokat is létbizonytalanság fenyegeti, akik dolgoznak, s ez a leg­erőteljesebb stressztényező, amely az egészséget káro­sítja. Kérdés, hogy a még oly magas fizetések, vagy az ideiglenes munkanélküli se­gélyek ezt ellensúlyozzák-e. Igaza van Selye profesz- szornak, Tolsztoj hazájában is egyetértenek vele. Nem­régiben megjelent a Száz in­terjú szovjet asszonyokkal címmel egy könyv. Csaknem minden megkérdezett egy­befűzi a boldogság és a munka fogalmát, mégpedig az olyan munkáét, amelyet szeret, s amelyet szabadon választott. A SZEMÉLYISÉG méltósága A szocializmus vetett vé­get a réteg, a vagyon és más kiváltságoknak, megerősítet­te a megbecsülést a munka, a dolgozó ember iránt, s ez­zel a személyiség méltóságát is. A társadalomban betöl­tött szerep, a tekintély nem a jövedelem nagyságától függ, hanem attól, mit tesz az ember a közösség javára. Természetesen vannak problémák, de azokat a holnapba vetett bizalommal oldjuk meg. Távlataink vi­lágosak : a fizikai, sőt a szel­lemi munka automatizálása, a munkaidő további csök­kentése, áttérés a munka szerinti mai elosztásról az igények szerintire. Mindez nem öncél, hanem a szemé­lyiség, az önkifejezés eszkö­ze. Hiszen Tolsztoj hazájá­ban nem a henyék társadal­mát építjük, hanem a kom­munizmust, azt a társadal­mat, amely a történelemben legtöbbre becsüli a munkát, amit Marx az emberjség igaz boldogságának nevezett. LEV BOBROV (APN—KS) Vetőmag-nemesítők együttműködése Az N. I. Vavilovról elne­vezett össz-szövetségi Nö­vénytermesztési Tudomá­nyos Kutatóközpont Lenin- grádban van. Egyedülálló gyűjteménye több mint 250 ezer fajta vetőmagból áll. A KGST mezőgazdasági ál­landó bizottsága ezt az intéze­tet jelölte ki a világ növény­fajták nyilvántartásának és vizsgálatának koordináló­jául. A szovjet tudósok és a szocialista országokban dol­gozó kollégáik tanulmá­nyozzák itt a különböző ex­pedíciók alkalmával gyűj­tött vetőmagokat, kiválaszt­ják a legértékesebbeket, és ezekből új, termékenyebb fajtákat nemesítenek. Az intézet vetőmagot cserél a KGST-tagországok hasonló tudományos kutatóintéze­teivel, közös kutatásokat és kísérleteket folytat velük. Irina Tyerentyeva agro- nómus vetőmagmintá­kat válogat egy közös szovjet—csehszlovák kí­sérlethez Villamosenergia-igény-ma és holnap A második évszázad kezdetén Szófia fejlesztésének tervei Az emberiség teljes ener­giaigényének a villamos energia ma mintegy a ne­gyedét teszi ki. Ez az arány a jövőben változni fog: mi­közben a villamosenegia- igény tízévenként, a teljes energiaigény csak húszéven­ként kétszereződik me^. így 2000-re az energiafogyasztá­son belül a villamos energia részaránya a 40 százalékot is meg fogja haladni. A villamos energiára irá­nyuló igény a napszaktól és az évszaktól függően ingado­zik. A nyári fogyasztás jóval kevesebb a télinél, az esti meg a nappalinál. Minthogy azonban a villamos energia nem tárolható, a termelés­nek és a fogyasztásnak egyensúlyban kell lennie, vagyis csak annyi termelhe­tő, amennyire éppen szük­ség van. Az igényeknek ezt a változását az erőművek­nek követniük kell: nappal több energiát kell termel­niük, mint éjjel. E feladat megoldásában egyfelől az se­gít, hogy villamos hálóza­tunk más országokéival, •döntően a szocialista orszá­gokéival együttműködik, másfelől a csak csúcsidőben működő, gyorsan beindítható és leállítható, úgynevezett csúcserőműveket is építünk. Világjelenség, hogy az elektromosenergia-igény ki­elégítésében egyre nagyobb szerepet kapnak az atom­erőművek. Ennek a hatására épül ná­lunk is a paksi atomerőmű, Szófiát minden oldalról hegyek veszik körül. A bol­gár főváros épületei egyre inkább közelednek e he­gyekhez, utcái pedig lassan­ként betörnek a természet­be. Szófia az ország ipari, kulturális, politikai és tudo­mányos központja — ezer­éves történelemmel rendel­kező város. 1979 áprilisában, fővárossá válásának 100. év­fordulóját ünnepük. A má­sodik évszázadot gazdag ta­pasztalatokkal kezdik el. Szófia új városrendezési terve nem számít a lakosság számának további gyors nö­vekedésére: 2000-ben a fő­város népessége nem halad­ja majd meg az 1 millió 200 ezer — 1 millió 250 ezer főt. Ennyire is kizárólag a ter­mészetes szaporodás fogja emelni a lakosságot. el akarnak kerülni egy újabb költözési hullámot. Ez ért­hető, hiszen alig 30 év alatt a szófiaiak száma több mint kétszeresére növekedett, s ez nem ismétlődhetne meg káros következmények nél­kül. Ma mindenekelőtt azok életét kell megkönnyíteni, akik már Szófiában laknak. A fejlesztési program fontos célokat tűz ki: első helyen áll a lakásfeltételek megja­vítása. Az építővállalatok még nem tudták teljesíteni feladataikat, Szófiában is jó pár évig kell lakásra várni. Az új, komplex program szerint a jelenlegi ötéves terv ideje alatt (1976—1980) 88 037 lakást építenek. 1983 —1985-re pedig minden csa­ládnak önálló, kényelmes és jól berendezett lakása lesz, amelyben egy főnek 15 négy­zetméter terület jut majd. A tervek gondosan ügyelnek a Szófiát körülvevő hegyek épségére, a Vitosa és Ljulun hegységek lejtőit külön védelem alá vonják. Lakás- építkezésre olyan területeket jelölnek ki, amelyek keve­sebb természeti értékkel rendelkeznek, a magánépít­kezésekre pedig csak a vá­rostól 60—70 km-re adnak helyet. A rendezési tervek követelménye tehát egyér­telmű: minden értékes ter­mészeti kincset meg kell őrizni. A Vitosa nemzeti park lesz és a szófiai hőfor­rások, a számos régészeti és építészeti emlék, a zöld su­gárutak, a nagyszerű pihe­nést biztosító hegyek üdülői is fejlesztésre várnak. A vá­ros megkapja azt is, amitől a természet megfosztotta: az elegendő vizet. Az Iszkar folyó mentén pihenőhely­rendszert, hajózócsatornát képeznek ki. Harminckétmillió méter selyemszövet A karlovói textilkombinát az országhatárokon túl is hí­res szebbnél szebb selyem- szöveteiről. A selyemkészí­tésnek régi hagyományai vannak Bulgáriában. Az el­ső gyár 1894-ben kezdte meg a termelést a dél-bulgáriai Aszenovgrádban. A harmin­cas években már 35 selyem- szövőde működött az ország­ban, 1100 munkással. Akko­riban egy és negyed millió méter selyemszövet készült. Ma a karlovói kombinát üzemegységei jóval többre képesek ennél: 1960-ban csaknem 11 millió, 1970-ben több mint 21 millió, az el­múlt esztendőben pedig már 32 millió méter selyem- szövetet készítettek. Nőtt a választék is: 120-féle cikket gyártanak. 230 féle mintával és 1450 színösszeállításban. A mennyiségi és minőségi fejlődést a legkorszerűbb technika alkalmazása tette lehetővé. A munkafolyama­tok teljesen automatizáltak, s a technológia betartását, a termelés folyamatosságát kontrollgépek ellenőrzik. A legkorszerűbb módon törté­nik a textíliák „fürdetése”, színezése is. Thalheim büszkesége Távvezetékrendszer építése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents