Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
* NÉPÚJSÁG 1979. április 8. A zöld úton - döcög a zöldség „A spárga, a tavasz legkorábbi fözeléknövénye várhatóan április elején jelenik meg a piacon. Termőhelyein — Pest, Bács-Kiskun és Haj- dú-Bihar megye gyorsan melegedő homoktalajain — most készítik a tőkéket termőre.” A hír a Népszabadság március 18-i számában jelent meg, s meglehet, hogy olvastán sokan a kötözőzsinegre, esetleg a vágott virágok kísérőzöldjére gondoltak. Nem ismerjük ezt a zöldséget, éppúgy, mint a padlizsánt, a brokkolit, az endíviasalátát, vagy éppen a bimbóskelt, amit frissen egyébként akkor láthat az ember, ha Tengelic felé jár. Nem rossz dolog a spárgaleves vagy a rántott padlizsán, de hát mit lehet tenni, ha az ország egyenletes zöldségellátása érdekében létrejött ZÖLDÉRT- vállalatok úgy „koordinálnak”, hogy a 800 hektár spárga terméséből egyetlen csomó sem jut Tolna megyébe. Az ember így aztán kénytelen megelégedni azzal, ami van: ha friss zöldséget akar, kiszimatolja, hogy Szekszárdon csütörtök délután 5 és 6 között kaphat mostanában fejes salátát és csiperkegombát. Mint annyi máshoz, a zöldségtermesztéshez is négy dolog szükséges: ötlet, pénz, szakértelem és munka. S ha mindez együtt van, kezdődhet a kereskedők ' spárgájára fűzött játék: megy a zöldség vándorútra, egyik kézből a másikba. A TERMELŐ Fogalmam sincs, hol fogom eladni a paradicsomot — — mondja Acsádi Lajos, aki szedresi házának udvarában 380 négyzetméteren termel fólia alatt paradicsomot. Néhány mogyoró nagyságú bogyó már van itt-ott; a hozzáértő ebből megállapíthatja, hogy Acsádi Lajos — akinek Nika Károly: Ehhez nekünk semmi közünk a szakmája villanyszerelő — szakértelemmel kezeli a kultúrát. Az már most látható, hogy érett paradicsom hamarabb lesz itt, mint a termelők többségénél, ami nagy szerencse, igaz, hogy házalni keli majd ezzel a paradicsommal. Acsádi Lajos pillanatnyilag így vélekedik: „Nem számít, majd megyek üzletről üzletre.” Az idei az első év, amikor nagy területen fóliázik. De hát nézzük csak, milyen utat járt végig csupán azért, hogy — amint azt olyan sokat szoktuk mondani — „megteremtse az értékesítés biztonságát”. — Tavaly decemberben felkerestem Kiss Istvánt, a zöldségtermelő szakcsoport elnökét, mondtam, hogy belépnék a szakcsoportba. Az elnök arra kért, hogy írjak pár sort és adjam be. Ez megtörtént. Januárban Tengelicen tartottak szakcsoportgyűlést, itt terjesztették elő a felvételi kérelmet. A tagság és az ÁFÉSZ embere jóváhagyta, azt mondták utazzam be Szekszárdra szerződést kötni. Fogtam magam egy délelőtt és bementem, de hát éppen értekezletet tartottak. Végül sikerült beszélnem az osztályvezetővel, aki azt mondta, hogy a szekszárdi ÁFÉSZ vezetősége úgy döntött, hogy nem bővítik a szakcsoportot. Még aznap délután valamilyen megyei értekezlet volt, s mikor annak vége lett, felhívtak telefonon, s közölték, tárgytalan a dolog. — Merre jártak január óta? — A ZÖLDÉRT-nél. a mö- zsi hűtőházban, az ÁFÉSZ- nél, de az áru értékesítését sehol sem tudtuk elintézni. Elkészítettük igen nagy munkával a sátrat, a talajt, a szedresi tsz-től megkaptuk a palántát. Több mint 20 ezer forintot költöttem a paradicsomra, visszaút tehát nem volt. A fólia alatti paradicsom május végén érik tömegesen, s akkor minden szabad percem az áru szállítására, eladására megy. A ZÖLDÉRT szerint nem lesz semmi probléma, csak vigyem a boltokba. Nem tudom. hogy fogok boldogulni, mert az ÁFÉSZ átadja a boltjainak a szakcsoporttagok névsorát, s bajban leszek. ha a tagok elegendő árut visznek. AZ ÁFÉSZ, AHOL VAN SZAKCSOPORT A Szekszárd és Vidéke ÁFÉSZ felvásárlási osztályának vezetője néhány hónapja Diófási Imréné. — Zöldségtermelő szakcsoportunkba 35-en tartoznak, összesen 4730 négyzetméteren hajtatnak zöldségféléket. Az első szakaszból 20 ezer csomó retket, 5 ezer fej salátát, a második szakaszból pedig 110 mázsa zöldpaprikát, 80 mázsa paradicsomot, 36 mázsa uborkát, 10 mázsa karfiolt és 10 mázsa fejes káposztát várunk. — Pontosan ennyi szükséges gz ÁFÉSZ körzetének teljes ellátásához? — A termeltetésnél a boltok forgalmának több éves átlagát vesszük figyelembe. Azt, hogy ki miből, mennyit termel, szakcsoportgyűlésen beszéljük meg. — Hogyan segítik a termelőket? — A fóliaház építéséhez állami támogatást kapnak, de az ÁFÉSZ is ad pénzt a termelőknek. Beszerzési áron kapiák a palántát, s amint valaki meghosszabbítja a szerződést, a fóliára 40 százalékos támogatást kap. Ha a termelő viszi be az árut a felvásárló helyre, 20 százalékkal kap kevesebbet, mint a fogyasztói ár, ha viszont az ÁFÉSZ szállítja el a termelőtől, a fogyasztói árból 25 százalékot vonunk le. Ha valamelyik áruból a kelleténél több van, átadjuk a ZÖLDÉRT-nek, s tőlük veszünk akkor is, ha valamiből kevesebbet kapunk. Boltjainkban tavaly 12—13 vagon friss zöldséget vettek át, a termelők és a kereskedők között igen jó a kapcsolat. — Miért nem vesz fel az ÁFÉSZ szakcsoportja új tagokat? És miért nem szervezi meg a termékek felvásárlását úgy, hogy biztonságban érezzék magukat azok is, akik semmiféle támogatást nem kértek? — Szinte naponta jelentkeznek nálunk termelők, s kérik, hogy vegyük be őket a szakcsoportba. Velük a szakcsoport feltételeivel szerződést kötni nem tudunk — beláthatja, hogy a kedvező feltételeket korlátlanul bővíteni nem lehet. A szakcsoporton kívüli termelő áruját a ZÖLDÉRT napi felvásárlási árán tudjuk csak átvenni — ha elhozza. Mi csak any- nyit tehetünk, hogy a felvásárlónk átveszi azt, amit hozzá visznek. — Mi lesz azokkal, akiket nem vettek fel a szakcsoportba? — Megkeressük a környező ÁFÉSZ-eket, s megkérdezzük tőlük, hogy kell-e nekik primőr. Ha igen, megállapodunk velük abban, hogy a mi területünkön működő termelőtől vigyék el az árut. Mit is kell itt „belátni”? Azt, hogy van egy szervezet, aminek az lenne a dolga, hogy szervezze a kistermelést, hogy gondoskodjon arról, hogy ha valaki egyszer úgy határozott, hogy szabad idejében kapál, kacsoz, permetez, és éjjel a vészcsengő csörgetésére bekapcsolja a fűtést, akkor ne kelljen azzal tölteni a napjait, hogy vevőt keressen az árujára. Egyelőre ez a helyzet, holott a primőr zöldséget szívesen megvennék mondjuk Száraz- don is. Ha lenne. HŐGYÉSZEN „NEM Jön ÖSSZE" A hőgyészi ÁFÉSZ-nek nincs zöldségtermelő szakcsoportja. Hugyecz Pál ÁFÉSZ-elnök szerint azért, mert nem jött össze. Éves zöldségtermelési szerződést öt termelővel kötöttek, s tudvalevőleg ahhoz, hogy szakcsoport alakuljon, legalább 10 termelőnek kell összeállnia. — Mikor elkezdődött ez a fóliadolog, úgy indult, hogy lesz szakcsoport. Mucsiban néhányan szívesen kertészkedtek, de mivel tavaly leírták a káposztájukat — a ZÖLDÉRT csak a szerződött mennyiséget vette át — nem tudtunk velük zöldágra vergődni. Ha a boltjainkban valamilyen termékből nincs elég, veszünk a ZÖLDÉRT- től. Az üzleteinkben mindent megveszünk, a termelőket fóliával, palántával segítjük. Egyébként a körzetünkbe tartozó 8 községben és a három pusztán is lehet kapni vetőmagot. Tasakoltat. Az ÁFÉSZ-nek különben van szakcsoportja: két méhész, egy tojástermelő, két nyúl- tenyésztő, és egy Kling- galambtenyésztő. Mindemellett még a Herbáriától is kaptunk nemrég egy ajánlatot: próbáljuk rávenni az embereket, hogy termeljenek macskagyökeret. ZÖLDÉRT A ZÖLDÉRT önálló megyei vállalat, tsz-ekkel, állami gazdaságokkal, ÁFÉSZ- ekkel és más megyében lévő ZÖLDÉRT vállalatokkal tartja a kapcsolatot, irányít, és képviseli a megyét a főhatóság előtt. Mindezt Nika Károly, a Tolna megyei vállalat igazgatója mondja, akinek évi rendszeres nyilatkozatában csupán a számok változnak. — A más megyéből hozott áru az összforgalomnak csupán 8 százalékát teszi ki. Idén a tervezett felvásárlási volument termékértékesítési szerződéssel kötöttük le. Ahhoz, hogy idényjelleggel minden zöldségféléből legyen, 80—85-féle zöldséget kellene termeltetni és forgalmazni. De az a véleményem, hogy a delikátesznek a magyar háztartásban nincs hagyománya. — Rendben van. Nem eszünk delikáteszt. De bajok vannak a paprikás krumplival is: a krumpli felét el kell dobni, a hagyma belül rothadt. — Az áru minőségéért nem a kereskedelem, hanem a termelő a felelős. A termelő viszont nem a minőség, hanem a mennyiség után kapja a pénzt és ezért nagy a kontraszt a fogyasztó igen magas igénye és a termelt áru között. — Magas az igényem, ha azt kívánom, hogy ehető legyen a krumpli? — A Szolnok megyéből kapott hagyma fertőzött volt, s a minőségi változást háromhetes tárolás után vettük észre, az áru tönkrement. Mivel a zöldbab tavaly sem a Nagy vásártelepnek, sem a konzervgyárnak, sem pedig a hűtőüzemnek nem kellett, kénytelenek voltunk megsemmisíteni. Évek óta mondjuk a bogyiszlói tsz szakembereinek is: ne tömjék tele a talgjt nitrogénnel, mert nem tudjuk tárolni az almát. Az eredmény: semmi. Krumplinál ugyanez a helyzet, a termelőt nem érdekli, hogy milyen az áru béltartalma. — Tudnak-e arról, hogy létezik a megyében ÁFÉSZ, ahol „nem jön össze” a zöldségtermelő szakcsoport, vagy ahol nem gondoskodnak a megtermelt áru elhelyezéséről? — Ehhez nekünk semmi közünk, mi az ÁFÉSZ-ekkel, nem pedig a termelőkkel tartjuk a kapcsolatot. Valaki, aki magát megnevezni nem kívánja, egy kötetlen beszélgetés alkalmával ezt súgta a fülembe: „Tudja, az itt a baj, hogy a ZÖLD- ÉRT-ek a ZöLDKER-hez, az ÁFÉSZ-ek pedig a SZÖVOSZ- hoz tartoznak.” Tisztelettel kérdem: csak ez a baj? D. VARGA MARTA Tekintélyes író-nyelvészünk szerint az argó „nyelvünk egyetlen fejlődő és dinamikus sarja”. Egy másik dolgozat szerint „az argó járványa nyelvünk legnagyobb veszedelme”. Kinek adjunk igazat? Szeressem talán, ha a villamoson beszélgető diákok minden tizedik szava a ciki, cikis, ciki van, cikizni? Na nem, ezért a lusta, tohonya beszédért, amely életére tör ezer más szavunknak, s kiszorítaná az összes szinonimát, nem tudok lelkesedni! . Ámde, hogyne ámuljak a nyelv teremtő képzeletén, mikor a fecsegést, a tartalmatlan beszédet így nevezi meg: sóder? Az unalmas szöveg szavai máris mint megannyi kavics- és homokszemcse peregnek a szemem előtt. Hogyne köszöntsem lelkesen az argónak ilyen zamatos, szemléletes, leleményes szülötteit, mint a dinnye (buta), burkol (falja az ételt), villog (túl eleven, föltűnősködik), szivornyázik (részegeske- dik), pattog (indulatos)? Hallva a repeszt (száguld) szavunkat, mögötte motorkerékpár éles hangját hallom, még messzebbről, amint valaki egy darab vásznat vagy deszkát hasít ketté. A meg vagy buggyanva nem nagyon illedelmes kifejezés, de gyönyörű: anyám* kétségbeesését idézi, amikor a főzelék a nagy melegben tönkrement, megbuggyant. Mint mikor fölforr az agya valakinek. Nyilvánvaló, hogy ez a szóteremtő leleményesség nem veszedelme a nyelvnek; hanem a használattal van a baj. Nem az a hibás, aki először mondta ki a kedves, idétlen, cuppantós cucc szavunkat, hanem aki unos-untalan ezt használja. Mint ahogy — hozzunk egy példát a szomszédból! — a hivatali nyelv döntő szava is bűntelen, a bűnös,az, aki mindennek ezzel az egy szóval akar nyomatékot adni. Mert hiszen nemcsak a diákok s nemcsak a fiatalok beszédét sorvasztja a divatos szavak egyhangúsága. Tán éppen az a hölgy, aki a vállalati büfében kiátkozza a fiatalok ciki szavát, mondja minden második mondatában, azt hogy cikik; a szép, a csinos, az elegáns, a formás, a mutatós stb. helyett, — továbbá a klassz és a menő helyett. Még tovább: a jellegtelen szavak — a jó, a nagy, a szép — unalmas ismételgetésével is lehet szürkén, egyhangúan beszélni. Csakhogy ez nem szúr szemet, mint az expresszív kiabáló argószavak. Mondják, hogy éppen ez a szándéka a fiatalok beszédének: mint ahogy a tolvajnyelv a rejtőzést, a titkosságot szolgálta, ez a fiatalos argó épp a föltűnést keresi, és a felnőttektől, a köznyelvtől való elkülönülést. Talán ez is igaz. De szolgál egy nagyobb, elemibb elvet is: a játékosságot. A játék elemi ösztöne a nyelvi teremtésnek is erős indítéka. A szóképektől a becéző szóalkotásig, a finom értelem- módosítástól a szavak alkalmi, idézőjeles, kifacsart használatáig csupa játék a beszédünk. S ebben az országos társasjátékban a beszélő közösség minden rétege részt vesz. „Külvárosi” nyelv? Rengeteg kifejezésünk a paraszti nyelvi játékosság szülötte. Percenként röppennek föl a szellemes (vagy idétlen) nyelvi sziporkák a hivatalokban, a művészklubokban, a kutatóintézetekben éppúgy, mint a gyárakban vagy a falusi utcákon. A katonák surranó-nak nevezik az ormótlan bakancsot. Pedagógusok mondogatják: mosolyog, mint a jóllakott napközis. Az argó mindannyiunké. Naponta ezer meg ezer nyelvi sziporkát röppentünk föl, de sorsuk hasonló az emberi csírasejtekéhez: milliók közül csak egy-egy szóötlet termékenyül meg, indul el útjára. Ki tudja, miért éppen az, s ki tudja, melyik fog életben maradni? A minap hallottam, hogy viháncoló diáklányok így magyarosították meg a nálunk is meghonosodott meleg szendvics, a hot dog nevét: vau-vau. Megelégszik-e a nyelv, hogy az eredeti kifejezésből csak a .morbid humor, a kutya-jelentés maradt meg? A százéves szavak divatjával együtt divatoznak régi szavaink is az ifjúság ajkán: topán, nyoszolya, toportyán. Hátha ez a játék újjáteremti őket? A rázósnak (veszélyes) nem sokat kell hajolnia, hogy köznyelvivé legyen, olyan erős rokonságban van a ráz (valaki), a ráz (az elektromos áram) szavakkal. Nincs benne különlegesebb játékelem, mint a babrál, bíbelődik vagy a sertepertél szavunkban. Vannak számomra ellenszenves szülemények. A rongy (ezer forint), nyegle és cinikus, a buksza (nő) ízléstelen, lekezelő. A millió elhulló gyümölcskezdemény között talán ezek is elhullanak, a férgese. Három-négy új szó megmarad, s egy-kettő szédületes karriert csinál. Ez a divatmánia peródusa, az argószavak életének legellenszenvesebb szakasza, olyan, mint az ifjúságban a kamaszkor. Ekkor úgy hatolnak be beszédünkbe, mint a vírusok a szervezetbe, s elölik maguk körül az egészséges sejteket. De majd a szavak is túljutnak ezen a mutálós korszakon, elmúlnak a nyelv e pattanásai, vagy úgy, hogy elfelejtjük a divatszavakat — kihasználja ma már például az egykor kedves, festői pacák szót? Utódját, a nem kevésbé látványos ürgé-t hallani még itt-ott, de ez is kiveszőben van — vagy úgy, hogy egyikük-másikuk fölveszi a köznyelvi állam- polgárságot, s egyszer tán még a választékos szavak előkelő testületének is tagja lesz. S akkor már emlékezni se fog arra, hogyan született egy óraközi szünetben, az iskola folyosóján, a falusi cukrászdában vagy az üzemi mosdóban a zuhany alatt. FARKAS LÁSZLÓ Acsádi Lajos: Nem kell a paradicsom senkinek...
