Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
r VILÁG pm ETÁRJAl, EGYESÜLJETEK! XXIX. évfolyam, 100. szám ÁRA: 1,60 Ft 1979. április 30., hétfő Mai számunkból ÜJ OTTHON 1136 EMBERNEK (4. old.) ÉLETFA — MÄJUSFA (4. old.) PALKÓ GÉZA „ARANYOS” BRIGÁDJA (7. old.) HAZÁNK A SZOCIALISTA GAZDASÁGI KÖZÖSSÉGBEN (9. old.) SZOCIALIZMUS ÉS TUDOMÁNY (10. old.) TAVASZ A REZERVÁTUMBAN (12. old.) Erő hétköznapi dolgainkhoz Ha közvéleménykutatást rendeznénk május elseje hagyományairól, a történelmi előzményekről, bizonyára hasonló válaszokat kapnánk, legalábbis azoktól, akiknek megfelelő ismeretek állnak a rendelkezésükre a felelet megformáláshoz. Viszont minden bizonnyal sokszínű, különböző tartalmú lenne a válaszok sora, ha villámkérdésünket így fogalmaznánk meg: „Mit jelent önnek május elseje?” Most, az ünnepre készülve, megkíséreljük mindkét kérdésre megtalálni a legmegfelelőbb, a legőszintébb választ. Mert hiszen szép kötelességünk az emlékezés azokra, akik előttünk jártak. Harcuk, küzdelmeik és áldozataik felidézése nem csupán tanulságokkal szolgál, hanem erőt is ad hétköznapi dolgaink elvégzéséhez. A világ munkásai, a nemzetközi munkásosztály kilencven éve ünnepli meg május elsejét, mint a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepét. 1889-ben, Párizsban, a II. Internacionálé alakuló kongresszusán döntöttek úgy, hogy ezt a napot évről évre megünneplík a világ munkásai, ezzel is nyomatékot adva követelésüknek: a nyolcórás munkanap bevezetésének. A napot kiválaszthatták volna akár azért is, mert ez a „legtavaszibb” hónap első napja, mintegy magában hordozza a jövő ígéretét, a holnap biztatását. Május elsejének azonban ennél gazdagabbak voltak a hagyományai. Már évszázadokkal korábban, amikor az olasz munkások először tüntettek elnyomóik, kizsákmányolóik ellen és nem sokkal a II. Internacionálé alakuló kongresszusa előtt, 1886-ban ezen a napon zajlott le a haymarketi vérengzés. A négy haymarketi mártír emlékére, illetve az amerikai munkások iránti szolidaritás kifejezésre juttatása érdekében jelölték meg május elsejét nemzetközi munkásünneppé. Ez hát a történelem. Bár jogos büszkeséggel emlékeztethetünk arra is, hogy a magyar munkások már 1890- ben megünnepelték május elsejét. Azt pedig aligha lehet e néhány sorban felidézni, mennyi áldozattal járt, milyen harci sikereket hozott a múlt század vége óta a tavaszi munkásünnep, amelyet a világon egyre többfelé ünnepelnek 1917 óta szabadon. A világ proletárjait egységbe szólító klasszikus üzenet ez idén is sokfelé felhangzik majd a májusi munkásünnepen és. időszerűsége legalább akkora, mint akkoriban volt, amikor a május elseje megünneplésére szóló felhívás megjelent. Mert — bár ar munkásosztály sok követelése azóta teljesült — a dolgozók megosztottsága legalább akkora, mint kezdetben volt. A nemzeti és a nemzetközi szakszervezeti központok csaknem mindegyike felhívja tagjait a munkásünnep megtartására, de világszerte módosul az ünnep tartalma, mondanivalója. Nem egy helyütt az osztálybéke fórumává avatják az osztályharc hagyományos napját. De nem az egymás bírálatának, gyakorlata elemzésének kívánjuk szentelni ezeket a sorokat. Mert vannak — és ezt éppen május elseje alkalmából helyes elmondanunk — biztató jelei a közeledésnek, a jobb megértésnek a nemzetközi szakszervezeti mozgalmon belül. És most, 1979-ben ezeknek a biztató jelenségeknek megőrzésére kell a figyelmünket fordítani. A hatvanas-hetvenes évek politikai enyhülése nem maradt hatástalan a nemzetközi munkásmozgalomra sem, bár jóval lassabban és jóval több bizalmatlansággal ment végbe a közeledés folyamata, mint a különböző társadalmi berendezkedésű államok közt. Az ideológiai, világnézeti különbségek meghatározóbban gátolták az együttműködést, mint más területen. S gyakorlatilag egy negyedszázad során megkövesedett gyanakvást kellett feloldani. A nemzetközi monopóliumokkal szemben a siker reményében csak a nemzetközi összefogás erejével vehetik fel a harcot a munkások. Ehhez pedig nem elegendőek a kétoldalú kontaktusok. A sokoldalú együttműködés kereteit eddig csak Európában sikerült kialakítani. Vagy pontosabban: sikerült fórumot teremteni az olyan kérdések megvitatása számára, amelyekben nagyjából-egészéből egyetértés mutatkozik. És ez nem kevés! Idén ősszel lesz a svájci Genf ben az európai szak- szervezeti vezetők harmadik konferenciája. Egy előkészítő tanácskozás után ugyanis már két ízben foglaltak helyet egy tanácskozóteremben a kontinens valamennyi nemzeti szakszervezetének irányítói. A munkásokat közvetlenül érintő kérdéseket vitattak meg. Sokan nehezményezik, hogy olyan általános érvényű, és lényegében ugyancsak érdekvédelmi kérdések, mint a béke megőrzése, a biztonság garanciáinak megszilárdítása, a leszerelés előmozdítása, nem kerültek napirendre. Ezekben a politikai kérdésekben azonban már túl sok a lényeges nézet- különbség, így napirendre tűzésük azzal a veszéllyel járna, hogy az egész konferencia kudarcba fullad. Ezt pedig nem szabad megkockáztatni. Bevezetőben két kérdést tettünk fel. A szubjektív jelentéstartalmú másodikra még nem adtunk választ. Május elseje a számunkra a béke Ígérete. Biztatás arra, hogy a világon mindenütt emberibbé formálódik a munkásélet, szorosabbá válik a kézfogás, erősebbé a szolidaritás. Mert 90 esztendő bebizonyította, hogy a nemzetközi munkásszolidaritás nagy győzelmekre képes. Komáromi Zoltán felvétele Képriportunk az 5. oldalon. „Én őt dicsérem...”
