Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

r VILÁG pm ETÁRJAl, EGYESÜLJETEK! XXIX. évfolyam, 100. szám ÁRA: 1,60 Ft 1979. április 30., hétfő Mai számunkból ÜJ OTTHON 1136 EMBERNEK (4. old.) ÉLETFA — MÄJUSFA (4. old.) PALKÓ GÉZA „ARANYOS” BRIGÁDJA (7. old.) HAZÁNK A SZOCIALISTA GAZDASÁGI KÖZÖSSÉGBEN (9. old.) SZOCIALIZMUS ÉS TUDOMÁNY (10. old.) TAVASZ A REZERVÁTUMBAN (12. old.) Erő hétköznapi dolgainkhoz Ha közvéleménykutatást rendeznénk május elseje hagyományairól, a törté­nelmi előzményekről, bizonyára ha­sonló válaszokat kapnánk, legalábbis azoktól, akiknek megfelelő ismeretek állnak a rendelkezésükre a felelet meg­formáláshoz. Viszont minden bizonnyal sokszínű, különböző tartalmú lenne a válaszok sora, ha villámkérdésünket így fogalmaznánk meg: „Mit jelent önnek május elseje?” Most, az ünnepre készülve, megkísé­reljük mindkét kérdésre megtalálni a legmegfelelőbb, a legőszintébb választ. Mert hiszen szép kötelességünk az em­lékezés azokra, akik előttünk jártak. Harcuk, küzdelmeik és áldozataik fel­idézése nem csupán tanulságokkal szol­gál, hanem erőt is ad hétköznapi dol­gaink elvégzéséhez. A világ munkásai, a nemzetközi mun­kásosztály kilencven éve ünnepli meg május elsejét, mint a nemzetközi mun­kásszolidaritás nagy ünnepét. 1889-ben, Párizsban, a II. Internacionálé alakuló kongresszusán döntöttek úgy, hogy ezt a napot évről évre megünneplík a vi­lág munkásai, ezzel is nyomatékot ad­va követelésüknek: a nyolcórás mun­kanap bevezetésének. A napot kiválaszthatták volna akár azért is, mert ez a „legtavaszibb” hó­nap első napja, mintegy magában hor­dozza a jövő ígéretét, a holnap bizta­tását. Május elsejének azonban ennél gazdagabbak voltak a hagyományai. Már évszázadokkal korábban, amikor az olasz munkások először tüntettek elnyomóik, kizsákmányolóik ellen és nem sokkal a II. Internacionálé alakuló kongresszusa előtt, 1886-ban ezen a na­pon zajlott le a haymarketi vérengzés. A négy haymarketi mártír emlékére, illetve az amerikai munkások iránti szolidaritás kifejezésre juttatása érde­kében jelölték meg május elsejét nemzetközi munkásünneppé. Ez hát a történelem. Bár jogos büsz­keséggel emlékeztethetünk arra is, hogy a magyar munkások már 1890- ben megünnepelték május elsejét. Azt pedig aligha lehet e néhány sorban fel­idézni, mennyi áldozattal járt, milyen harci sikereket hozott a múlt század vége óta a tavaszi munkásünnep, ame­lyet a világon egyre többfelé ünnepel­nek 1917 óta szabadon. A világ proletárjait egységbe szólító klasszikus üzenet ez idén is sokfelé fel­hangzik majd a májusi munkásünne­pen és. időszerűsége legalább akkora, mint akkoriban volt, amikor a május elseje megünneplésére szóló felhívás megjelent. Mert — bár ar munkásosz­tály sok követelése azóta teljesült — a dolgozók megosztottsága legalább ak­kora, mint kezdetben volt. A nemzeti és a nemzetközi szakszer­vezeti központok csaknem mindegyike felhívja tagjait a munkásünnep meg­tartására, de világszerte módosul az ünnep tartalma, mondanivalója. Nem egy helyütt az osztálybéke fórumává avatják az osztályharc hagyományos napját. De nem az egymás bírálatának, gyakorlata elemzésének kívánjuk szen­telni ezeket a sorokat. Mert vannak — és ezt éppen május elseje alkalmából helyes elmondanunk — biztató jelei a közeledésnek, a jobb megértésnek a nemzetközi szakszervezeti mozgalmon belül. És most, 1979-ben ezeknek a biztató jelenségeknek megőrzésére kell a figyelmünket fordítani. A hatvanas-hetvenes évek politikai enyhülése nem maradt hatástalan a nemzetközi munkásmozgalomra sem, bár jóval lassabban és jóval több bi­zalmatlansággal ment végbe a közele­dés folyamata, mint a különböző tár­sadalmi berendezkedésű államok közt. Az ideológiai, világnézeti különbségek meghatározóbban gátolták az együtt­működést, mint más területen. S gya­korlatilag egy negyedszázad során meg­kövesedett gyanakvást kellett feloldani. A nemzetközi monopóliumokkal szemben a siker reményében csak a nemzetközi összefogás erejével vehetik fel a harcot a munkások. Ehhez pedig nem elegendőek a kétoldalú kontaktu­sok. A sokoldalú együttműködés kereteit eddig csak Európában sikerült kialakí­tani. Vagy pontosabban: sikerült fó­rumot teremteni az olyan kérdések megvitatása számára, amelyekben nagyjából-egészéből egyetértés mutat­kozik. És ez nem kevés! Idén ősszel lesz a svájci Genf ben az európai szak- szervezeti vezetők harmadik konferen­ciája. Egy előkészítő tanácskozás után ugyanis már két ízben foglaltak helyet egy tanácskozóteremben a kontinens valamennyi nemzeti szakszervezetének irányítói. A munkásokat közvetlenül érintő kérdéseket vitattak meg. Sokan nehezményezik, hogy olyan általános érvényű, és lényegében ugyancsak érdekvédelmi kérdések, mint a béke megőrzése, a biztonság garan­ciáinak megszilárdítása, a leszerelés előmozdítása, nem kerültek napirend­re. Ezekben a politikai kérdésekben azonban már túl sok a lényeges nézet- különbség, így napirendre tűzésük az­zal a veszéllyel járna, hogy az egész konferencia kudarcba fullad. Ezt pedig nem szabad megkockáztatni. Bevezetőben két kérdést tettünk fel. A szubjektív jelentéstartalmú második­ra még nem adtunk választ. Május el­seje a számunkra a béke Ígérete. Biz­tatás arra, hogy a világon mindenütt emberibbé formálódik a munkásélet, szorosabbá válik a kézfogás, erősebbé a szolidaritás. Mert 90 esztendő bebi­zonyította, hogy a nemzetközi munkás­szolidaritás nagy győzelmekre képes. Komáromi Zoltán felvétele Képriportunk az 5. oldalon. „Én őt dicsérem...”

Next

/
Thumbnails
Contents