Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-20 / 91. szám
I 1979. április 20. NÉPÚJSÁG 5 A közoktatás kérdései Oktatógép - botanika A programozott oktatás, a technikai eszközök használata a hatvanas évek második felében jött „divatba” Magyar- országon. Dr. Endrédi Lajos főiskolai docens, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozatának vezetője, akkor mint kezdő pedagógus, maga is bekapcsolódott ezeknek az új módszereknek a kutatásába, alkalmazásába. — Beszélne erről? — Az egyetem befejezése után Dunaföldvárra kerültem és először a programozott oktatással foglalkoztam. A dunaföldvári gimnáziumban, majd az 1969/70-es tanévben a megye több középiskolájában a biológia tanításában végrehajtott kísérletek nyomtatott programmal a módszer hatékonyságát bizonyították. Használatuk más tárgyakban is eredményes volt, egyetlen, nem elhanyagolható hibával: a leggyengébbek nem jutottak végig a programon. Hogyan lehet ezen segíteni, a leggyengébbekkel is megtanítani a törzsanyagot úgy. hogy közben a jobbak se unatkozzanak az órán? Ekkor kezdtek érdekelni az oktatógépek. A használatban lévő oktatóberendezéseknek azonban nagy hibája volt, hogy osztálykeretben az egyénileg differenciált oktatást nem lehetett velük megvalósítani. Ezért Minárovits János számítástechnikai mérnökkel olyan oktatóberendezés tervezésébe és építésébe kezdtünk. amely mentes az előbbi hátránytól. Az egyéni adaptációt is biztosító kollektív oktatógépünket 1974-ben szabadalmaztattuk, s egészen 1977-ig sikerrel használtuk a dunaföldvári gimnáziumban, főleg a biológia, de más tárgyak oktatásában is. 1977beri a gép átkerült a szekszárdi tanítóképző főiskolára. Jelenleg a továbbfejlesztésén dolgozunk. A prototípust még ebben az évben szeretnénk bemutatni. — Mennyibe kerül egy ilyen berendezés? — Körülbelül 300 ezer forint. Olcsóbb, mint egy nyelvi laboratórium. — Az oktatási intézmények beszerezhetik majd ezt a gépet? — Erre egyelőre nem tudok válaszolni. Az a helyzet ugyanis, hogy a gyártással nem foglalkozik senki. A másik lényeges akadály, hogy a berendezés rendkívül információigényes. A programok biztosítása tömegméretekben nem megoldott. Ez pedig csak központilag valósítható meg. Egyébként az oktatásban eddig is használatban lévő technikai eszközök alkalmazását a programhiány akadályozza nagymértékben. — Úgy tudom a módszertan az oktatástechnika kutatómunkájának csak egyik területe. — Igen. A gyakorlati pedagógia vitt erre az útra, de a tudományos kutatást valójában a biológia területén kezdtem el. A botanika egyik fiatal ágával, a régi földtörténeti korok virágporszemeinek kutatásával, a palynoló- giával foglalkoztam. Az eocén és az oligocén földtörténeti korok növényeinek mikro- maradványait vizsgáltam. Eredményeimet több dolgozatban publikáltam, s ebből a témából szereztem egyetemi doktori fokozatot. Az egyetem befejezése után azonban a kutatásokat laboratórium hiányában nem tudtam intenzíven folytatni. — Ezután felhagyott a biológiával, s az oktatástechnika felé fordult? — Nem. A biológiai vizsgálatokat nem hagytam abba. 1972-ben akadémiai ösztöndíjjal bekapcsolódtam a nemzetközi biológiai program keretében végzett hazai biológiai kutatásokba. A Mezőföld természetes löszvegetációjának szervesanyag- produkcióját vizsgálom. Eredményeimet rendszeresen publikálom, s ezek alapján a Tudományos Minősítő Bizottság elfogadta kandidátusi disszertációm témáját. — Mi a célja e kutatásoknak? — A program keretében alapkutatásokat végzünk. A fotószintetikus energia hasznosítását vizsgáljuk. E világszerte folyó kutatások megalapozzák a világélelmezés gondjainak megoldását és jelentősek a bioszféra védelme szempontjából. — Megvannak-e a feltételek a tudományos munkához? — Amíg Dunaföldváron tanítottam, . körülményeim nehezebbek voltak. Amikor Szegedre kerültem egyetemi oktatónak, lényeges javulás következett, s itt a szekszárdi főiskolán is elfogadhatók a feltételek. — A főiskola szervezése, irányítása bizonyára sok idejét igénybe veszi. — Valóban, állandó időhiánnyal küszködök. A kutatásra azonban kell, hogy jusson idő. A főiskola is kutatóhely, az oktatómunka mellett a kutatás is feladatunk. — Köszönjük a beszélgetést! — Majoros — Hivatása — kirakatrendező (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Magyar Reklám Szövetség „Minősítő szakmai ki- rakatverseny”-t hirdetett. A másodízben sorra került országos vetélkedőn Sáli Katalin, a Szekszárd—Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ dekoratőre elnyerte a „Szakmai diploma” elnevezésű legmagasabb elismerést. A szövetség a versenyen való részvételre a fővárosi, a megyei és országos kirakatversenyeken első helyezést elért szakembereket kérte fel. — Mi volt a verseny célja? — Olyan újszerű kirakatok készítése, amelyek tükrözik kirakatkultúránk alkotói színvonalát és meghatározó — előremutató — szerepet vállalva követendő utat mutatnak kirakatrendezőink számára. — Milyen volt a nyertes kirakat? — A hátfalat és oldalfalakat szinte hézagmentesen morzsolt kukoricából raktam ki. Elhelyeztem a kirakatban egy pirosra festett — régi parasztházakban még ma is előforduló — kézi hajtású kukoricamorzsolót. Összegyűjtöttem jó néhány receptet a csemegekukorica étkezési felhasználására vonatkozóan. Ezek is helyet kaptak a kirakatban. Őszintén szólva elég nehéz feladat volt a szükséges anyagok beszerzése. — Manapság a szakosodás, specializáció korát éljük. Mit tart fő profiljának a szakmán belül? — Legszívesebben a kirakattervezéssel és -rendezéssel foglalkozom. Úgy gondolom ehhez kell a legtöbb fantázia, ötlet, önálló gondolat. Ezek megvalósításában valóra válnak szakmai ambícióim. Ha elképzeléseim a kirakatban megjelennek, tetszést váltanak ki és alkalmasak arra, hogy felkeltsék az áru iránti érdeklődést, a legnagyobb örömet jelenti számomra. Ha újra kezdeném, újra kirakatrendező lennék. Szeretem, amit csinálok, hivatásom. LEMLE ZOLTÁN Örökkön örökke! Vázlat egy igen-igen kis filmhez Mindennapi dolog. Ezerszer, milliószor ismétlődik. A zebra két végén emberek csoportja várakozik, hogy a zöld jelzés tovább engedje őket a céljukhoz vivő úton. A lámpa pirosról zöldre vált. A két csoport elindul egymás felé. A valóságban a lényeg nem ez, mert nem egymáshoz igyekeznek. A két csoport szinte tömbszerüen egymáshoz érkezik. Az életben ez sem lényeges. A film ezeket a nem lényeges dolgokat használja építőelemül, hogy kifejezze a lényeget. Nem a közlekedés lényegét hanem annál sokkal többet már, az ember, sajnos még meglévő tulajdonságát. A felvevő — darun — az úttest közepén áll fel úgy, hogy egy képben elférjen a zebra, a két végén várakozókkal együtt. Az első snittet lassítva veszi fel. A két csoport megindul egymás felé, a lassított felvétel jóvoltából lassan, szinte vonszolódva. (A kísérő hangeffektus is valamilyen zenemű lassított felvétele legyen, jól elmélyített, vontatott hangokkal.) Egymáshoz érnek. Ezt a pillanatot egy dobbal, vagy esetleg egy leejtett és eltört üveg hangjával előállított dörrenés, kemény rövid hang kíséri. Nevezzük bumm-nak. Eddig tart az első snitt. A következő képsort kicsit magasabb gépállásból és normál sebességgel fényképezzük. Elindul a tömeg, egymáshoz érnek, újabb bumm. (Az előbb leírt hangeffektus.) A harmadik snittet gyorsítva vesszük fel. (A kísérőzene is felgyorsul.) Ez is csak addig tart, amíg a két csapat járókelő egymáshoz nem ér, és bumm! A következő snitt még az előbbinél is gyorsabb. Aztán a kép beszűkül, már nem látszik a teljes zebra, csak ez a pont, ahol a két csoport talá Változatos gépállásokoót, többször mutatjuk a találkozás pillanatát, kemény vágásokkal. És bumm! Es bumm! És bumm Aztán hirtelen csend. Kép sincs, csak. sötétség. Ebből a sötétségből felnyíló blen dével kivilágosodik egy temető képe. Kö zepén út — itt áll fel a kamera — jobbra- balra a fejfák, síremlékek. A kép nyitott, úgy hogy a temető igen nagy része látszik. A képet az út választja ketté. Kicsit hosz- szabban időz a kamera ezen a nyugalmas, temetői-békés látványon. Egyszercsak megmozdulnak a fejfák, a síremlékek az út két oldalán és elindulnak egymás felé, ßzöpen, lassan, halálos nyűgül lommal. A kísérő hang ugyanaz legyen mint a bevezető képsoroknál. czaká IV. osztályú igénytelenség vagy igény? Kicsinek éppen nem mondható tapasztalataim szerint a IV. osztályú vendéglátóipari .egységek nincsenek a szakma élvonalában. Kevésbé nyakatekerten fogalmazva: italboltokra, talponállókra, korcsmákra, ivókra gondolok. Élek a gyanúperrel, hogy többnyire még a saját kategóriájukban se akarnak oda kerülni. Ezt általában bánatosan megállapítjuk és ezenközben ritkán gondolunk arra, hogy ezek a szeszmérő helyek létező igényt elégítenek ki, mely igények csak nagyon lassan, lépésről lépésre változtathatók. így aztán IV. osztályú igény helyett többnyire meg is maradnak az igénytelenség szintjén. — Akkora pofonok röpködtek itt valamikor, mint egy ólajtó — emlékezik Tolnán az 55. számú italboltban egy kedves vendég. Nevét nem hajlandó elárulni, mert úgymond, hogy az nem baj ugyan, ha újságba kerül, de ne ezzel a helyszínnel kapcsolatban kerüljön oda. — Visszasírja a régi szép időket? — Egy fenét! — mondja tömören. — Tudja, ennek a környéknek soha nem volt más találkozásra alkalmas helye, csak ez. Jobb békességben találkozni... Igaza van. Tolnán a Sport, Mező, Mester, Fém, Dohány, Víztorony, Béke és Balassi Bálint utcák táján nincs a társas igények lebonyolítására alkalmas más hely, csak ez. A valamikor késdobáló, ahol most drága Flipper-játék van, zenegép, rexasztal és gumírozott alapon lengő teke, hogy ne csapjon nagy zajt. A korábbi hazárd kártyaklub megszűnt, „ólajtó- nyi” pofonok se csattannak. Gyanítanánk, hogy ebben Halász István, a háromnegyed éve jött üzletvezető nem közönséges termetének is szerepe van, de tiltakozik: — Nem megakadályozni kell a verekedéseket, hanem megelőzni. Normális szórakozási lehetőségek megteremtésével. Még csak a kezdet kezdetén tartunk... A Halász házaspár számot vetett magában a környék igényeivel: — Legalább 250 lakás tartozik a vonzáskörzetünkbe! És fejlesztési lehetőségeivel is: — Az Újtelep szélső házai előbb-utóbb elérik a 6-os utat. Jó lenne, ha ezt a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat is megtenné. Az okos -vezetés, a korábbinál kulturáltabb szórakozási lehetőségek máris mérhető igényt teremtettek. Az udvar azonban még rendbe hozásra vár. Hely van hozzá, tehát itt kerthelyiség is lehetne. — Talán majd az egytál- ételes melegkonyhát is sikerül bevezetnünk — ábrándozik a vezető. Reméljük, hogy nemcsak „talán”. O. I. A kulturáltabb közszolgálatért Bizonyára sokan érezték már a szorongást egy-egy hivatali ajtó előtt: mennyit kell még várni, mi hiányzik még az ügy lezárásához, meddig duzzad a már így is Vaskos papírköteg, hányszor kell még emeletről emeletre, irodából irodába zarándokolni? Bár a tanácsok az utóbbi időben részleges átszervezésekkel, ésszerűbb munka- szervezéssel igyekeztek házon belül lerövidíteni egy-egy akta útját, kímélve ezzel az ügyfelet, az ügyintézőt, még mindig hosszadalmas egy aránylag egyszerű ügy lezárása is. Pedig van megoldás, példa erre a törökszentmiklósi Városi Tanács, ahol a szak- igazgatási apparátus 73 dolgozója 1978. július elsejétől, szervezetében megújulva várja az ügyfeleket. Semmiben sem hasonlít irodához, még kevésbé a tanácsháztól megszokott hivatali helyiséghez az L alakú épület belső elrendezése, kialakítása. Zöld posztóval borított fal, süppedős szőnyeg, kényelmes székek. A terem egyik végében négy kis tárgyalófülke, hosszan egymás mellé illesztett íróasztalok, mindenhol feltüntetve az ügyintéző neve és azok az ügyek, amelyekkel foglalkozik. A két sarokban sínen csúszó szekrények, szabályozható polcokkal, mellette foto- cellás, automata adattároló. A helyiség másik végében kisméretű iroda a vezetőnek és a gépi könyvelőknek. (Mindent egy helyen, ebben a földszinti irodateremben megtalálhatnak a tanácsot, ügyükre orvoslást kereső emberek.) Az ország első olyan ügy- félfogadási irodája, ahol nemcsak felvilágosítást adnak és a legegyszerűbb ügyeket intézik — lakcímbejelentés, tejjegy és hatósági bizonyítvány kiadása —, hanem valamennyi, az állampolgárokat érintő ügyben eljárnak. A „szabálytalan” ügyfél- szolgálati irodában új, egyszerű intézési módot alakítottak ki. Dr. Papp János vb-titkár szavaival élve, „nem eget-földet rengető felfedezés, nem világra szóló ötlet az övék, csupán észszerű munkaszervezés a korszerű technika párosításával”. Az előzményekről: két évvel ezelőtt megvizsgálták az ügyfélforgalmat, kiderült, hogy hetenként körülbelül ezer ember fordul meg náluk. Harminc-harmincöt százalékuknak a kétszemélyes ügyfélszolgálati irodánál nem kellett tovább mennie, a többség azonban különböző osztályokon kilincselt. Több mint 550, a lakossággal kapcsolatos ügyfajtával foglalkoznak. Mi lenne, ha az ügyintézők egy helyen lennének? Ez adta az alapötletet. Mint minden újnak, a tö- röksze.ntmiklósiak elképzeléseinek is akadtak ellenzői. Voltak, akik az „elgépiesí- tett” emberi szolgálat miatt replikáztak, utalva a magnetofonra. Nos, a gép igen hasznos szolgálatot tesz, ugyanis kilenc ügyintézőre „jut” egy gépírőnő, akinél esetenként napokig kellett várni egy irat, feljegyzés le- diktálásához. Most? Az ügyintéző magnóra mondja leírandó szövegét, ezzel általában öt-hat nappal rövidebb idő alatt megszületik az intézkedés. Ugyancsak jó szolgálatot tett az apparátus tagjainak is a magnetofon, sok túlórától kíméli meg őket. A beszámolók, tervezések idején a testületi ülés anyagát is magnóra veszik. Időmegtakarítás és kizárnak minden hibalehetőséget. A központi iktatóirodán valamennyi ügyirat keresztül megy. így napra készen megmondják, melyik osztályon van az akta, intézkedtek-e már az illetékesek. A már működő automatadosszié segítségével két évre visszamenőleg valamennyi akta tárolását megoldották. Létramászás nélkül, gombnyomásra (amely a páter- noszter elvén alapul) — máris az ügyintéző kezében van a keresett dosszié. Segít a lyukkártyás ügyiratkísérő lap is, melyről bármikor megállapíthatják, hogy az ügy milyen elintézési fázisban van. Azt is „tudja” a lap, fellebbezett-e jogorvoslásért az ügyfél, s mi lett az eredmény. A tapasztalatok summázá- sa még korai lenne. Egy azonban bizonyos: a törökszentmiklósi tanács munkájának korszerűsítése elismerést érdemel, hiszen az állampolgárok érdekében született, és növeli a közszolgálat kulturáltságát. T. SZŰCS ETELKA Tárgyalófülkék. Az ügyfél pontosan tájékozódik, ki, milyen ügyben illetékes. A törökszentmiklósi példa
