Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

1979. április 15. HfcPÜJSÄG 9 Plovdiv, a regi varos A „Balcanturist” sokféle szakosított túrát ajánl. Eze­ken keresztül minden turis­tának lehetősége van saját hobbiját kielégítenie, illetve olyan turisztikai túrát válasz­tania, amely egyéni érdeklő­dési körének a legmegfele­lőbb. Ha a turista a „Bulgária az óvárosok, kolostorok és romantikus folklór országa” programot választja, lehető­sége lesz Szófián, illetve a fővároson kívül megtekinteni a Rilai kolostort, Plovdiv, Ve- liko Tarnovo, Melnik, Kop- rivstica városok nevezetessé­geit. Egy ún. „Kulináris túra” keretében a turisták meg­ismerhetik sok bolgár kuli­náris specialitás elkészítési technológiáját. A program során sok turisztikai köz­pont megtekintésére, a bol­gár konyha specialitásainak és italainak ízlelésére nyílik lehetősége. Mindazok számá­ra, akiket ez meghódít, a „Balcanturist” hétnapos főző­tanfolyamot indít a „Zlatni pjasaci” üdülőkomplexum­ban. Egy kolostori túra sajáto­san romantikus programot biztosit a bolgár kolostorok világában: Rilai kolostor (Szófia közelében), a Bacs- kovszki kolostor (Plovdiv kö­zelében a Preobrazsenszki kolostor (Veliko Tarnovo kö­zelében). A vendégek szak­érdeklődéseiken kívül meglá­togatják a kolostorokhoz kö­zeleső városok turisztikai ne­vezetességeit is. A „Balcanturist” gazdag programú túrákat ajánl a mezőgazdaság, a könnyűipar és a vegyipar szakemberei­nek is. Ezeken a túrákon a turisták meglátogatnak agrár­ipari komplexumokat, üze­meket, vállalatokat, intéze­teket. Minden túrának megvan a maga igézete, bája. A Napospart ft sokat látott gépmadár A szovjet—vietnami lég-. ügyi együttműködés jegyé­ben emelkedett magasba ez év januárjában a moszkvai Seremetyevo repülőtér beton­járól Hanoi felé az Aeroflot 75 465 lajstromjelű IL—18-as repülőgépe, amit a szovjet pilóták ajándékba küldtek vietnami társaiknak. A Szovjetunió és Vietnam között 1970-ben indították meg a rendszeres légi közle­kedést, a két ország főváro­sát, Moszkvát és Hanoit ösz- szekötő járatot. Kezdetben IL—18-as gépekkel szállítot­ták az utasokat, a poggyászt, az árut és a postát. 1976. áp­rilisától azonban már TU— 154-es gépeket is üzemeltet­nek ezen a vonalon, ame­lyekkel a repülési idő négy órára csökkent. Egy év óta az Aeroflot „vezérgépei” a kényelmes és nagy befogadó- képességű IL—62-esek is re­pülnek a két ország között. A 75 465-ös számú IL—18-as ajándékgép a „sokat látott’ gépmadár. Repülését vietna­mi személyzet irányítja, amelynek tagjait a Szovjet­unióban képezték. A gyermekekért A Hordo nevű szorakozohely a Naposparton A Rilai kolostor A nemzetközi gyermekév vietnami rendező bizottsága két pályázatot hirdetett: a „Bolygónk a 2000. évben” té­máról szóló legjobb gyermek­rajzra, valamint a gyerme­kek számára szerzett, leg­jobb zenei alkotásra. A különböző rendezvénye­ken az ország valamennyi társadalmi szervezete tevé­kenyen részt vesz, sok üzem­ben és szövetkezetben kom­munista műszakokat tartanak „a jövő nemzedék érdeké­ben”, s az ebből származó bevételt a gyermekintézmé­nyek alapjába fizetik be. Építőanyag-ipar a KNDK-ban A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság ma sok­oldalúan fejlett, korszerű építőanyag-iparral rendelke­ző ország. A nagyüzemek, a közép- és kisüzemek, a ce­ment-, üveg-, tégla- és más gyárak technikai felszerelt­sége magas szintű, termelé­sük kielégíti a hazai beruhá­zások szükségleteit, sőt még exportra is futja. A japán uralom idején Koreában alig volt építő­anyag-ipar. Egy évre volt szükség például, annyi ce­ment előállitásához, ameny- nyit most egyetlen kombinát, a Szuncshoni Cementművek két hét alatt termelt. Az 1950—53-as koreai háború so­rán, az amerikaiak barbár bombatámadásai minden te­rületen hatalmas károkat okoztak az országnak, s föl­dig rombolták az építőanyag­ipar gyárainak többségét is. A háborút követően, ami­kor a legfőbb feladat az or­szág újjáépítése volt, a Ko­reai Munkapárt döntő súlyt helyezett az építőanyag-ipar kifejlesztésére. Az volt a cél, hogy sokoldalú és korszerű építőanyagMpart hozzanak létre. Az építőanyag-ipar bruttó termelése 1956-ban már közel tízszerese volt annak, amit 1953-ban produkált, s 1960- ban mintegy hégyszeresével szárnyalta túl az 1956. évi termelést. A cementgyártás közel 300, az üveglapkészítés 159 százalékkal nőtt. Erőtel­jesen fellendült a tégla- és a palakőgyártás, a kibocsá­tott vasbeton elemek mennyi­sége pedig elérte az 1,2 mil­lió köbmétert. A fejlődés azonban újabb követelmé­nyeket szabott meg: sorra épültek a különböző teljesít­ményű üzemek, bővítették a már meglévőket, új ágazato­kat honosítottak meg, mint például az építőipari célokat szolgáló műanyagok gyártá­sát. Tovább javították a ter­melési folyamatok összehan­goltságát, fokozták a gépesí­tést. Egy szabad nap Berlinben. Az Alex nagyáruházba nem megyek. Most is — gondolom — a szokásos tolongás. A tv-torony forgógömbjéből egy csésze kávé mellett többször is eltűnődtem a ketté osztott város házrengetege, folyói­nak, csatornáinak szalagjai fölött, a Magyar Házban is megnéztem — már idejövet — az iparművészeti kiállítást, így hát maradnak a múzeumok... Egy kis kerülővel a Spree felé. Az Unter den Linden elejéről nézve szinte ködbe vész a Brandenburgi kapu halvány körvonalaival, s csak sejteni lehet mögötte jobbról, már „odaát” a Reichstag komor épületét. Mögöttem a Vörös városháza, a tér mellett a Dóm (még mindig tatarozzák), amott a Galéria, csupa ismerős épület. S ez is itt: a „Humboldt”. Az utcai fronton a név­adó szobra, a felirat, s ahogy elnézem, eszembe jut: ebben az épületrengetegben magyar tanszék is működik. Hol is? Szürke, kiöregedett, múlt századból maradt, s a második világháború bombázásait, az ostromot is túlélt négy-öt­emeletes házak, amilyenek Pesten is, Budán is jócskán találhatók. Az egyikben végre ott a „Hungarologie”. Föl a lépcsőházban plakátok, képes híradók, fényképes, rajzos tablók, kiadványok és feliratok kísérnek. Csupa Ady, csu­pa Petőfi. Kerényi Ferenc Ady-fotója, (Babitsé is), Franz Fühmann fordításai, régi Ady-versek németül: „Andreas Ady 1927 Budapest, Gustav und Pollack, Auf dem Flam­menwagen der Lieder”... Emitt az Atheneum Petrovics Sándor Borozójával, Petőfi rajza Bemről, Kossuth, a költői kastély, Segesvár... A könyvtárszoba hosszú asztala mellett hat fiatal. A Kaposvárról ideszármazott Kati kivételével valamennyien most ismerkednek nyelvünkkel, irodalmunkkal. Elsőévesek, néhány hónapja törik-gyötrik a magyart: Silke Müller Gerából, Felizitas Schurbe, Angelika Schulz és Dorothea Ewald Berlinből, s az egyetlen fiú, Günter Meyer Drezdá­ból. Ezúttal éppen Sprach-praxis, a nyelvgyakorlat két­szer 45 perce kezdődik. Stílusosan, hiszen alig múlt még az Ady-évforduló, Ady_ verseit olvassák, darabolják dicsé­retes buzgalommal, ezúttal nem annyira az irodalmi gyö­nyör, mint inkább a nyelvi gyakorlás céljából: „Elvadult tájon gázolok”, „Lehajlok a szent humusig”, „Vad indák gyűrűznek körül”, „Régmúlt virágok illata bódít szerel­mesen”, „Ezt a vad mezőt ismerem”, „Rajtad a Holnap hőse”, „Elért az ősz és súgott valamit”... Sorba megy az olvasás, fordítják is, mit jelent például a „szent humus”, vagy a „magyar Ugar”, s miért „vad” a mező, az ugar, az inda... Kezdem nagyon nem irigyelni a tanár urat. Szerintem már az is vakmerő — és hősies — vállalkozás, ha Ady „igéit” próbálja a hetvenes évek né­met egyetemistáinak érthetővé és élvezhetővé tenni, hisz ez még olyan kiváló műfordítók számára is, mint például az irodalmunkat, hazánkat nagyon szerető Franz Fühmann, kemény dió... Az sem éppen könnyű, ahogy egy-egy vers­idézetet végigragoznak. Végre — miután Kati kivételével valamennyien túlestek az igerágás nehezén — általános föllélegzés: énekeljünk népdalokat. Cseng is, majdnem tisztá#, csak egy kicsit bá­tortalanul és persze „berliniesen”: A malomnak nincsen köve mégis lisztet jár, mégis lisztet jár, tiltják tőlem a rózsámat, m.égis hozzám jár ... Ezen aztán újra csak el kell tűnődni. Micsoda mélység és szépség rejlik egy-egy népdalunkban, s micsoda nyelvi lelemény. Ha már nyelvgyakorlat órán vagyunk, ki sem kerülhetem: hogyan fordíthatnám találóan, tömören, népi ízzel a „lisztet jár” kifejezést. Bizonyára csődöt mondanék. A tanszék — az úgynevezett kisebb nyelvek csoportjába sorolva — 1968-tól kezdve a tolmácsképzéssel foglalkozott. Az 1975-ös módosító rendelet, ezt kiegészítette az ötéves filológusképzés lehetőségével. A könyvtárban egy sor értékes és nevezetes könyv. A történetéhez röviden: 1842-ben alapították Berlinben tanuló magyar diákok, főleg nagyenyediek és eperjesiek. Ebből az évből való a Kossuth által dedikált Eötvös-kötet: A fog­házjavítás (a tárgyilagosság kedvéért: Eötvös ezt Lukács Móriccal közösen írta), Vörösmarty Mihály is elküldte Berlinbe az 1831-es kiadású Csongor és Tündét: „A berlini magyar könyvtárnak, A szerző”, Bajza József is 1839-es Szózat a Pesti Magyar Színház ügyében című röpiratát, akárcsak Erdélyi János a Budán 1844-ben nyomtatott Költemények egy kötetét. Mielőtt búcsúznék a tanszéktől, belelapozok a vendég­könyvbe. Minden aláírás előtt sorszám. Az 597-es Bartók Béla, a bejegyzés kelte 1920. február 27., mellette egy kis megjegyzés: „a 279. sz. unokája”. Visszalapozok s ott ezt találom: Bartók János Nagykikinda 1848. III. 8. Tehát ép­pen egy héttel a nevezetes 1848. március 15. előtt! 1000-ik: Kosztolányi Dezső 1931. jan. 30. A legutóbbi vendégek kö­zül két mai magyar költő neve: Fodor András és Mezei András... ■i följegyzem a tanszék munkatársainak nevét: Bo- dolay Géza vendég professzor, Kárpáti Pál főasszisztens. Klaus Rackebrant tanársegéd, lektor, Siegfried Höjon, Ingrid Bejach és Julia Kölzow aspiránsok, végül Edward Roy könyvtáros. A tárgyilagosság kedvéért kiegészítésül: a jegyzetek ké­szítése és e sorok papírra vetése között eltelt időben Bo- dolay tanár úr elbúcsúzott a Humboldt egyetemtől és hazatért Pestre. A hungarológia, a tanári kar, s a magya­rul tanulók kis csapata azonban maradt. Bizonyára még most is abban a Kupfergraben felőli régi épületben. BERTALAN LAJOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents