Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-08 / 56. szám
2 Képújság 1979. március 8. Vietnam Megkezdték a kínai csapatok kivonását Helsinkiben vietnami szolidaritási konferencia folyik. Képünkön: Romesh Chandra, a Bcke-világtanács elnöke nyilatkozik az újságíróknak. (Képtávírónkon érkezett.) Hanoi, Győri Sándor és Zalai János, az MTI tudósítói jelentik: Megkezdődött a kínai ag- ressziós csapatok kivonulása Vietnamból — adták tudtul szerda reggel a vietnami hírközlő szervek. Hozzáfűzik: Vietnam békeakaratát demonstrálva utat enged a visszavonulóknak, ám ha azok a távozásuk során folytatják harci tevékenységüket, a vietnami hadsereg megbünteti őket. A vietnami összesítő jelentések szerint a február 17- től, az agresszió kezdetétől március 5-ig, a támadók 45 ezer katonája vesztette életét, sebesült meg, s a vietnami védelmi erők 400 harci járművet semmisítettek meg, köztük 273 harckocsit. A Vietnami KP központi lapja méltatja az ország északi határtartományai különböző nemzetiségeinek és fegyveres erőinek bátor helytállását, hangoztatva, hogy „egy emberként, keményen védelmezték hazánk szent földjét”. A Nhan Dán ugyanakkor figyelmeztet: „Egyáltalán nem bizonyos, hogy a kínai hatóságok leszűrik a megfelelő tanulságokat vereségükből” és hozzáteszi: „A vietnami nép békét akar és minden tőle telhetőt megtesz a két ország barátságának helyreállításáért. Ugyanakkor, a győzelem ellenére, meg kell kettőzni éberségünket. A VKP felhívása a vietnami néphez és hadsereghez, az általános mozgósítás változatlanul érvényben van. Készen állunk arra, hogy folytassuk igazságos harcunkat, ha erre szükség van”. A Nhan Dán vezércikkének éberségre intő sorai egybevágnak azokkal a nyugati jelentésekkel, amelyek szerint az agresszió még mindig nem mondható befejezettnek, sőt Kína — a csapatkivonási ígéretek ellenére — újabb erőket összpontosít a határ- térségben. SZOLIDARITÁSI KONFERENCIA Újabb felszólalásokkal folytatta munkáját a Helsinki melletti Dipoliban kedden megnyílt vietnami szolidaritási értekezlet. Phan Ahn, a világbéke megvédésére alakult vietnami bizottság elnöke felszólalásában rámutatott: Kína nagyhatalmi törekvései Délkelet-Ázsia és az egész világ békéjét fenyegetik. „Az enyhülésért és a népek biztonságáért folytatott világméretű harc napjainkban mindennél' fontosabb és időszerűbb a békeszerető és haladó erők számára — hangsúlyozta felszólalásában Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke. Ulf Sundqvist, a Finn Szociáldemokrata Párt főtitkára rámutatott: A Vietnam elleni kínai agresszió komoly fenyegetés az egész világ békéjére. Ezért mindenekelőtt követeljük a kínai csapatok Vietnamból történő kivonását és az agresszió beszüntetését. PEKING FENYEGETŐZIK Peking, Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti: A Zsenmin Zsipao, a kínai párt és kormány hivatalos lapja szerdai számában vezércikkében minősíti „fontos győzelemnek” a kínai fegyveres erők Vietnam ellen végrehajtott agresszióját. A vezércikk azt állítja, hogy a Vietnam ellen indított invázióra a kínai nép „ünnepélyes felhatalmazása” alapján került -sor és hogy azt a kínai határőregységek hajtották végre. Megfigyelők rámutatnak, hogy egyik állítás sem felel meg a valóságnak, mint ahogy az sem, hogy a kínai reguláris hadosztályok visszavonására azt követően adtak parancsot, hogy azok „megsemmisítő csapásokat mértek volna a vietnami ag- resszorokra”. A vezércikk mellőzi a Teng Hsziao-ping által előszeretettel használt „büntetés” és „megleckéztetés” kifejezéseket és azt írja, hogy Vietnam, amely „a Szovjetunió támogatására számítva önteltté és szemtelenné vált” nem vette komolyan Kína figyelmeztetéseit így azután Kína — amelynek a pártlap állítása szerint egyetlen vágya a béke és a nyugalom — végrehajtotta „önvédelmi ellentámadását” Vietnam ellen. Peking elhatározta „győztes csapatainak visszavonását”, de jogot formál arra, hogy bármikor megismételje akcióját, ha Vietnam nem úgy viselkedik a jövőben, ahogyan Kína elvárja tőle. A Zsenmin Zsipao megerősíti azt a véleményt, hogy a pékingi vezetés nem -csupán a szomszédos Vietnam ellen akart fellépni, hanem egyszersmind a vietnami agresz- szió megtervezésekor „figyelembe vette az általános stratégiai helyzetet” és abból indult ki, hogy Kína feladata a „hegemonizmus elleni harc”, közelebbről például annak megakadályozása, hogy létrejöhessen Ázsiában egy kollektív biztonsági rendszer. Tizenhat napos agresszió után a kínai vezércikk ismét „békés rendezésről” beszél és generációkon át tartó „barátságot” ajánl fel a vietnami népnek, a kínai agresszió áldozatának. Szerda délután a Vietnam Hangja rádióállomás — adását megszakítva — közölte, hogy a kínai fegyveres erők kedden és szerdán újabb véres akciókat követtek el Vietnam területén. A híradás szerint összecsapásokra került sor Cao Bang tartomány azonos nevű székhelye körül. Az ag- ressziós hadsereg ismét ágyútűz alá vette Hoang Lien Son tartomány Pho Lu-coc Xam nevű körzetét, ahol apatitbányák vannak. A helyi vietnami erők itt is súlyos veszteségeket okoztak a támadóknak. Szerdán közzétették a vietnami kormány rendeletét az általános honvédelmi kötelezettség bevezetéséről. Szovjet-amerikai viszony A Szovjetunió politikai magatartása és a vezető szovjet államférfiak egymást követő beszédei nagy tanulságot jelentettek az elmúlt napokban a nemzetközi helyzetet sokszor aggodalommal figyelő világközvélemény számára. Ismét bebizonyosodott: egy világméretű kapcsolatokkal és felelősséggel rendelkező nagyhatalom erejét és szilárdságát mindenekelőtt azon a biztonságon lehet lemérni, amellyel felismeri a nemzetközi problémák valóságos értékrendjét. És azon a nyugalmon, amellyel szembenéz a mégoly veszélyes provokációs lépések és a manipulált pánikkeltés kampányával. SALT—II — FELTÉTELEKKEL? Korunk két legnagyobb gazdasági és katonai hatalmának, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a viszonyát az elmúlt hónapokban egész sor olyan akció terhelte, amely az említett időszak első szakaszában a washingtoni politika kapkodó és sokszor felelőtlen magatartásának volt tulajdonítható. Az események második periódusában pedig annak az — enyhén szólva — két értelmű magatartásnak, amelyet az Egyesült Államok a Vietnam elleni agresszióra készülő, majd azt megvalósító Kínához fűződő kapcsolatainak építésében mutatott. Az említett időszak első szakaszát az jellemezte, hogy az Egyesült Államok politikai propagandája — látni- valóan az elnöki tanácsadók meghatározott körének nyílt támogatásával — halasztotta, majd kérdésessé tette a hadászati tömegpusztító fegyverek korlátozásáról szóló SALT—II egyezmény aláírását. A módszer az volt, hogy a hírhedtté vált „linkage”, az összekapcsolás módszerét alkalmazták. Mégpedig alapjában véve úgy, hogy a fejlődő országokban a belső társadalmi erők által gerjesztett változásokért a Szovjetuniót tették felelőssé, majd a SALT létrehozását e társadalmi változások „megszüntetésétől” tették függővé. Ezt az első szakaszt voltaképpen Teng Hsziao-ping washingtoni látogatása kapcsolta a másodikhoz. Mindaz, ami a világpolitikában e látogatás óta történt, világossá tette: Kína vietnami agressziójának előkészületeiről Washingtonnak tudomása volt. A teljes jogú diplomáciai kapcsolatok felvétele, majd Blumenthal pénzügy- miniszter pekingi látogatása és a legnagyobb kedvezmény elvével kapcsolatban tett amerikai ajánlat azt is egyértelművé tette, hogy Washingtont a Vietnammal szembeni kínai magatartás nem befolyásolja pekingi kapcsolatainak építésében. TALÁLKOZÁS A KÖZELJÖVŐBEN E két világpolitikai szakasz a maga összességében azt jelentette, hogy az Egyesült Államok óriási felelősséget visel és a Carter-admi- nisztráció valóban rendkívül megterheli a szovjet—amerikai viszonyt. A szovjet választásokkal kapcsolatos nyilatkozatok és mindenekelőtt Brezsnyev beszéde azonban „a talpára állította” a nemzetközi érték- rendszert. Egyértelműen kiderült: a Szovjetunió mind a Moszkva—Washington viszony megterhelését, mind az amerikai felelősséget is magába foglaló pekingi provokációt nyugodt határozottsággal fogadta. Nem hajlandó megengedni, hogy eltérítsék politikai irányvonalától. Ennek az irányvonalnak kiemelkedő jellegű vonása, hogy első helyen az enyhülés folyamatának folytatása és továbbvitele áll. A történtek ellenére Brezsnyev „remélhetőleg a közeljövőre” helyezte találkozását Carterrel és a SALT—II szerződés aláírását. Nem hagyott kétséget afelől, hogy ebből az alkalomból megvitatják a szovjet—amerikai kapcsolatok egész rendszerét, e kapcsolatok további fejlődésének, az enyhülés megerősítésének és az általános béke megszilárdításának számos kérdését. Ezt párosította Brezsnyev az Európában meglévő általános katonai egyensúly további stabilizálásával. Azzal, hogy ezentúl necsak az európai hadgyakorlatokról, hanem minden jelentős csapatmozdulatról is történjék előzetes tájékoztatás, a helsinki biztonsági értekezlet résztvevői pedig kössenek egymással meg nem támadási egyezményt. ÉSSZERŰ MEGEGYEZÉS A Vietnam elleni kínai agresszió leghatározottabb elítélése és annak hangoztatása, hogy a Szovjetunió teljesíti szerződéses kötelezettségeit Vietnammal szemben — ebben az értékrendszerben kapott súlyának megfelelő helyet. Brezsnyev világosan leszögezte, hogy jelenleg a kínai politika veszélyezteti mindenekelőtt a világbékét, éppen ezért rendkívül veszélyes bármiféle segédkezet nyújtani ennek a politikának. A Szovjetunió vezető politikusainak egymást követő beszédei, majd végül Leonyid Brezsnyev elemzése lehetővé teszi a szovjet—amerikai kapcsolatok esélyeinek a korábbiaknál nyugodtabb, realisztikusabb vizsgálatát az Egyesült Államok minden józan politikai ereje számára. A nemzetközi erőviszonyok valóságával emlékezteti Washingtont arra, hogy minden „három-négy vagy sok szögű” politikai kombináció ellenére a béke és az enyhülés politikai útja Moszkván keresztül, pontosabban egy Washington és Moszkva közötti ésszerű megegyezésen keresztül vezet. — i e — Hetven éve született Rajk László Eddigi egyetlen rövidke életrajzának írói — benyomásokra, személyes közlésekre és visz- szaemlékezésekre támaszkodva — nyurga, egyenes derekú, higgadt és komoly embernek írják le, akinek mongolo- san széles arccsontjai, kreolos bőre, mélyen ülő, nagy, barna szeme és nyílt mosolya már az első látásra megmaradt az emlékezetben. Munkabírása, kötelességtudó- • sa és többszörösen, legvégül tragikus körülmények között bizonyított hűsége pedig a rokon- , szenves külsőt hasonló értékekkel párosította. Rajk László Székelyudvarhelyen született egy szegény cipészmester tizenegyedik gyermekeként. Iskoláit szülővárosában, majd Budapesten és Nyíregyházán végezte. Testvérei támogatásával tanult tovább. A budapesti egyetem bölcsészeti karának francia—magyar szakára iratkozott be, majd közel egy évig • Franciaországban tökéletesíthette nyelvtudását. Itt kerültek kezébe mar-» xista könyvek és fordult figyelme a munkásmozgalom felé. Hazatérése után kapcsolódott be tevékenyen a kommunista mozgalomba. Részt vett az egyetemi hallgatók baloldali mozgalmának szervezésében, majd a KIMSZ tagja lett, és 1931-ben felvették az illegális kommunista pártba. A 30-as évek elején több ízben letartóztatták, és 1935-ben — mint román állampolgárt — az országból is kiutasították, de nem hagyta el hazáját, hanem — az egyetemet elhagyva — építőmunkásként dolgozott tovább. Sztrájkot szervezett a MÉMOSZ-ban, előadásokat tartott, illegális értelmiségi összejöveteleken „Mór” fedőnéven agitált. (Az ismertebb Kirgiz fedőnév 1944- es ellenállási tevékenysége idején volt használatos.) A rendőri üldözés elől illegalitásba ment. Sőt 1936- ban az országot is elhagyta. Legismertebb spanyolországi tevékenysége, ahol a magyar század politikai biztosa lett. Illegális úton tért haza, ám itthon is az internálótábor várta. 1944 szeptemberében került szabadlábra és azonnal bekapcsolódott az illegális kommunista párt munkájába. A párt titkára lett. Mint a Magyar Front egyik vezetője, közvetlenül is irányította az ellenállási mozgalmat. Egyik előkészítője volt a kommunista- és a szociáldemokrata párt 1944. október 10-i megállapodásának. — December közepén ismét rendőrkézre került és Sopronkőhidára, innét Németországba, Münchenig hurcolták. 1945. május 13-án tért haza. A Szabad Nép május 14-i száma így üdvözölte: „A Magyar Kommunista Párt szeretettel és büszkén üdvözli azt a férfit, akit sem terror, sem üldöztetés megingatni nem tu- •dott, aki a magyar kommunista becsületet társaival együtt mindvégig makulátlanul megőrizte”. A párt májusi „pünkösdi” konferenciáján a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság és az öttagú Titkárság egyik tagjává választották, és egyben nemzet- gyűlési képviselő is lett. A kormányban is a talán legfontosabb poszton, a belügyminiszterin találjuk. Forradalmár értelmiségiként sokat segítette a népi kollégistákat, akik példaképüknek tekintették. 1948 augusztusában Farkas Mihály és Péter Gábor intrikái nyomán eltávolították a belügyből, és külügyminiszterré nevezték ki. Az 1949. május 15-i választások alkalmával neve még az országos lista negyedik helyén állt. Május 31-én azonban letartóztatták. Szeptemberben koholt vádak alapján bíróság elé állították egy kirakatperben, elítélték és október 15-én kivégezték. Rehabilitálására 1955-ben került sor. V, S. Bazargan döntése Szerda esti kommentárunk. Akik azt jósolták, hogy Iránban korántsem gyors és felhőtlen a kibontakozás, azoknak alighanem igazuk lesz. Már jó ideje több hatalmi központ irányítja az eseményeket, amelyek meglehetősen áttekinthetetlenek. A forradalom folyamatának lelassulása mellett a személyi ellentétek is egyre inkább meghatározó szerephez jutnak. Bazargan miniszterelnök lemondása ebben a vonatkozásban a legfrissebb és kétségtelenül a legfigyelemre méltóbb lépés. A Tehran Journal című lap értesülése — amelyet hivatalosan ugyan cáfoltak, de teheráni források időközben megerősítették — az ideiglenes -kormány elnökének szándékát azzal magyarázta, hogy közte és a síita papság vezette forradalmi bizottságok között ellentét keletkezett. Bazargan nem helyeselte az önkényes letartóztatásokat és kivégzéseket. Legutóbb a sah egyik neves régi ellenfelét: Ahmad Báni Ahmadot vették őrizetbe, s a miniszterelnök hasztalan próbált közbenjárni szabadon bocsátása érdekében, a forradalmi bizottságok nem tettek eleget kérésének. Bazargan, az egykori tabrizi technokrata az Iráni Nem- .zefi Olajtársaság egyik vezetője volt. Moszadik kormányfő nevezte ki ebbe a tisztségbe. Amikor a Moszadik-féle haladó kísérlet amerikai segítséggel megbukott, Bazargan börtönbe került. 1961-ben ő alapította meg az iráni felszabadítási mozgalmait, az ország polgári ellenzéki pártját, s így került kapcsolatba Khomeinivel. Meglehet, a Franciaországban tanult mérnök-politikus számára az sem volt helyénvaló, hogy a forradalmi bizottságok eljárásban a jogi kereteket önkényesen szabták meg, s a törvényesség elemi szabályait nem vették túlontúl komolyan. Lemondása mindenesetre a radikális elemek győzelmeként is értékelhető. Kérdés azonban, hogy a politikai és gazdasági gyakorlattal nem rendelkező Khomeini — és általa az iráni forradalom — számára az egyre jelentősebb hatalom birtokosává előlépett fedajin ok szerepe megnyugtató megoldás-e? Iránnak most a gazdasági és a politikai konszolidáció létérdeke. Bazargan lemondása semmiképpen nem sietteti ezt a folyamatot. GYAPAY DÉNES
