Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
1979. március 25. Hépüjság 5 közelmúltban tartották az öregek hetét, amikor is a tanácsok, társadalmi szervezetek különböző programokat, műsorokat szerveztek és más módon gondoskodtak az idősebb emberekről, többnyire a nyugdíjasokról. Az ünnepeknek kompenzáló szerepük van, a társadalmak azért is hoztak létre ünnepeket, hogy néha feledtessék a hétköznapokat, de azokat meg nem szüntethetik. Mégis — tréfásain szólva — az a körülmény, hogy a vasutasok napja egy napot, sőt Jézus születése és feltámadása is csak 4 napot mondhat magáénak, az öregek ünneplése pedig rögtön egy héttel kezdődik, talán éreztet valamit helyzetükből. Lehet, hogy itt van a legnagyobb szükség kompenzálásra? ző sincs a lakásán, s a 3—5 komífoptitényezővel rendelkezők a 10 százalékot sem érik el. Több mint 27 százalékának egyetlen tartós fogyasztási cikke sincs. Ez az a réteg, amely legnagyobb arányban vitte vagyonát a termelőszövetkezetbe, s leginkább járult hozzá a szövetkezeti és a társadalmi felhalmozáshoz, más rétegeknél alacsonyabb jövedelem és nyugdíj árán is. A hatvanöt évnél idősebbek 95,2 százaléka vitt földet a szövetkezetbe, s közülük csaknem minden ötödik tizenegy kaitasztrális holdnál nagyobb területű földet. 1000 forintnál alacsonyabb havi jövedelemmel rendelkezik a 65 éven felüliek 84,7 százaléka, s 2001 forinton felülivel 1,1 százaléka. ppp 5 Vizsgálatunk a termelőszövetkezeti tagokra terjedt ki. Mivel a termelőszövetkezetekben a nyugdíjasok: tagok, s közülük is számosán még dolgoznak a termelőszövetkezetben, — s még inkább a háztáji gazdaságban, — így őket a szövetkezeti tagok egyik rétegeként, (valamint kormegoszlásban is) vizsgáltuk. Minid inaktív keresőként (nyugdíjasok), mind idősebb korosztályként heterogén csoportot képeznek. Statisztikailag azonban kimutathatóan olyan jegyekkel rendelkeznek, — azonosságokkal a csoporton belül, s különbségekkel más csoportokhoz viszonyítva —, amelyek arra a megfontolásra késztetnek, hogy külön itársadalmj csoportként -vegyük figyelembe őket. Először is számuk Tolna megyében 15 715, országosan közel félmillió, (a tagok csaknem fele), az általunk vizsgált szövetkezetekben is 38,8 százalék. A Tolna megyei adat ennél jóval magasabb: 41,7 százalék. Másodszor a nyugdíjasok mintegy 35 százaléka átlagosan 86 tízórás munkanapot teljesít, s átlagosan hétezer forintot keres. Harmadszor az emberi élet, meghosszabbodásával egyre nagyobb az idős emberek száma. A 60 évnél idősebb szövetkezeti tagok aránya meghaladja a 45 százalékot, s ennek több, mint fele 70 év feletti. A vizsgálatba vont nyugdíjas tagok több mint felének nincsen házastársa (egyedülélő), s csak minden 20-nak aktív, többnyire mezőgazda- sági kereső a házasitársa. Ez az a réteg, amelyiknek a legtöbb (3 vagy több) gyermeke volt. Kétharmaduk gyermeke fizikai foglalkozású, minden 12-nek szellemi, s minden 10-nek vegyesen fizikai és szellemi foglalkozású. Az ő gyerekeik járnak legnagyobb arányban más városba, községbe dolgozni, vagyis ingázók. Közülük léptek be legnagyobb arányban (85,3 százalék) földdel a szövetkezetbe, s dolgoztak csak a mezőgazdaságban. (83,6 százalék). Kevésbé nyitottak, mint más réteg, de már ők sem teljesen zártak. Szakképzettséget csak minden 15. szerzett, s szellemi foglalkozása mindössze 0,4 százalékának volt, s közülük métg minden 11. nem járt iskolába sem. Anyagi helyzetük differenciált, van köztük (ritkán) „jómódú” ember, ám többségük igen rossz körülmények között él. ök laknak legnagyobb arányban saját családi házban, de földingatlannal, telekkel, gyümölcsössel minden más rétegnél kisebb arányban bírnak, (kevesebb mint egy százalék). Lakásuk kisebb szobaszámú más rétegeknél. Minden 10-nak egyetlen komforttónyeA nyugdíjasok helyzete azt mutatja, hogy nem vagyunk felkészülve az átlagéletkor növekedésére, az idős emberek növekvő számára. Nem vagyunk felkészülve anyagilag. A szövetkezeti tagok 1980-tól azonos nyugdíjfeltételekkel mehetnek nyugdíjba, nyugdíjuk összege azonban alacsonyabb más állampolgárokénál, (jövedelmükbe ugyanis a háztájit is beszámítják.) Ám a szövetkezeti nyugdíjasak (járadékosok) erejük csökkenésével a háztáji földet is kevésbé tudják megmunkálni Nem készült fel a társadalom az egyedülélő idős emberek új módon jelentkező gondjaira sem. Régen a szülőket az utódok tartották el, akik örökölték a családi vagyont. Ma az utódok nagyon gyakran nem maradinak a szülőkkel. A felhalmozás a magángazdálkodás korában jórészt a családoknál történt, ma az állami, szövetkezeti vállalatoknál Ezt a változást azonban nem mindig követte intézmények létrehozása az öregek gondozására. A házi- gondozónő-hálózat jó kezdeményezés, de — egyik községünk példája — 1500 idős embert két gondozónő aligha láthat el. A beteg, legyengült ember sem lakását (házát), sem saját magát ellátni nem képes. Többfelé kedves úttörők gondoskodnak egy-egy idősebb emberről, (takarítanak, bevásárolnak, stb.), ami igen emberséges cselekedet, de nem pótolja az intézményes megoldásokat. Vagyis az idős korban jelentkező speciális szolgáltatási igények megoldását. A közvélemény, különösen a falusi közvélemény azt tartja természetesnek, ha a nyugdíjasok „visszavonulnak” „visszaszorítják igényeiket”. Nem költenek, nem szórakoznak akkor sem, ha tehetnék, nem házasodnak, sőt kevés nyugdíjukból, esetleg megtakarított pénzükből gyermekeiket, unokáikat támogatják, ajándékozzák meg. Megbotránkozást vált ki, ha idős ember „kilép a sorból”, szórakozni akar, utazik, társat keres, szeretni akar. Könnyen megkapja, hogy „öregségére ment el az esze”, „vén kujon” vagy még rosz- szabb jelzőket is. Magányosságukat csak ritkán enyhíti egy-egy „nyugdíjasak klubja”, amelyet maguk igazgatnak — jóllehet a magányosságtól szenvednek leginkább. társadalomnak tudo- | másul kell vennie, hogy a nyugdíjasak, az idős emberek aránya az életkor kitolódásával, a tradicionálistól eltérő társadalmi feltételek között növekszik. Ezért célszerű kialakítani azokat az intézményeket, szolgáltatásokat, amelyek révén elsősorban saját környezetükben gondoskodnak az öregekről. SIMÓ TIBOR Egy héttel ezelőtt nyílt meg Szekszárdon a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban a megye életét bemutató fotókiállítás. A kiállított száz képet lapunk fotóriporterei készítették. Az átfogó anyag bemutatja a megye életének szinte valamennyi területét: mezőgazdaságot éppúgy, mint a Pakson épülő első magyar atomerőművet. Ezekből a képekből válogattunk néhányat. Komáromi Zoltán: Az aranygyűrűs sorozatból egy kép Czakó Sándor: Sárpilisi szociális otthon Gottvald Károly: Fakitermelés. Egy kép a sorozatból Szepesi László: Átváltozások Bakó Jenő: Úttörőtábor Képek egy kiállításról
