Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
1979. március 21. ^PÜJSÄG11 Kassák Lajos: Máglyák énekelnek Résziéi S egy óra múlva a rikkancsok száján kiordított a diadal. A körutakon megvadult rendőrök szuronyheggyel piszkálták a rongyosokat. Mindenki elrémült, s csak az otromba zöld kocsik vándoroltak a börtönök felé. Földet és eget raktak zsebre a gazdagok. J S a szakállas ember ekkor sírni tudott volna a magas szobában. De megbotlott a nyelve s azt mondta: Mégis!... mégis mi nevetünk utoljára! A halálos csönd azonban ettől sem oszlott szét a boltozat alatt. A fekete végzet felült a tornyokra. S napokig senki sem tudta, hogy honnan kezdje a dolgát. A politikusok hármas kokárdákkal sütkéreztek a körutakon. De már ez sem volt az igazi játék. Az elfogottak legendákat sóhajtottak a gyárak felé. Érezni lehetett a változás szelét. A tavasz pedig harmatozott a mezőkön. S valaki láthatatlanul ekkor egy veszedelmes pont felé kezdte göngyölíteni a külvárosokat. És a szakállas ember azt mondta: Még nem érkezett el az óra, s ezért nagyon szomorú vagyok! De meg kell enni őket, különben ők esznek meg minket. A levegő terhessé sűrűsödött. Idegbeteg asszonyok valami tragédiák előszelét érezték. Kiszáradt gebék roppant drágaságtornyokat cipeltek az állomások felé. S a reménykedés százszínű arca leselkedett ki a mindenféle ablakokon. Szőrös szívűek a miniszterektől vártak megváltást. De az utolsó napon ott is mindenki elvesztette a fejét. A tapétás falakról lebőgtek a birkaábrázatú ősök, rengeteg termek öblögették a tehetetlenséget. A leggerinctelenebb még bolondította magát az ötleteivel. Akasztófát nékik! Én mondom, akasztófát minden kapu élé! De bárkás autóikon elindultak a vörösre ijedt futárok. Mert a gyárakban letették a szerszámot. Mert a hivatalokban elsüllyesztették a vérszomjas aktákat. Mert a tantermekben fegyvereket mutogattak a diákok. A nap sodrásokban evezett a kupolákon. Azután eldűlt a kocka, mintha mindennek ez lenne a rendje. Börtönök udvarán szabadságot vetett a fogatlan szájú ügyész: Uraim! Elvtársaim! én hirdetem először: önök most az .... , istenek útjára indulnak el ezek közül a szomorú falak közül! Köszöntöm az ébredő vörös napot! Valaki eszelősen felröhögte magát a firmamentumig. Utcák panorámásan kinyíltak előttük, s a házak szomorú homlokára fölszaladtak a zászlók. Énekeljünk testvérek! A megvert fejű elnök mániásán vezérkedett: A parlament felé! A parlament felé! Ezen az órán az egyenes és görbe kibonthatatlanul . j,, . , összemosakodott Folriadt kerdesek nyilaztak mindenünnen. Sinkó Ervin: India „felfedezés Modern indiai művészeti kiállítás a Műcsarnokban V Jankiram P. V.: Krishna Mintegy száz műalkotás (szobor, kép, grafika) reprezentálja a modern indiai képzőművészet jelentősebb törekvéseit azon a kiállításon, amely márciusban kereshető fel a Műcsarnokiban. Ez a kiállítás a delhi Modem Művészeti Galéria válogatott anyagát tárja a magyar közönség elé. Egy távoli, idegen kultúrájú ország művészetének ilyen nagyszabású bemutatkozása jogosan keltheti fel az érdeklődést. Ez a bemutatkozás meglepetés. Több otoból is. A kiállítás ugyanis, amely sokak számára talán az első találkozás a modem indiai művészettel — furcsa módon ismerősnek tűnik. A huszadik század nyugati festészetének stílustörekvéseit véljük felfedezni az alkotásokon. Ennek a ténynek magyarázatát dr. Laxmi P. Sihare előszavából érthetjük meg. A modem indiai képzőművészet — szemben Európa több évszázados festészeti hagyományaival — alig két évszázados fejlődésre tekint vissza. A mostani kiállítás célja nem e rövid fejlődés történeti bemutatása, hanem az, hogy képet nyújtson a húszas évektől napjainkig érvényesülő képzőművészeti törekvésekről. Az indiai művészetben éppen' ettől az időponttól kezdődően részesítették előnyben a nyugateurópai modern művészet főbb tendenciáit. Ennek a művészi mozgalomnak neves egyénisége Rabindranath Tagore, Nobel-díjas költő, akit a magyar olvasók is jól ismerhetnek. (Tagore költőként indult, majd kedvtelésből kezdett festeni. A festészet egyre nagyobb szerephez jutott életében. A kiállításon két alkotásával is találkozhatunk: „Lefátyolozott nő” és „Két arc” című tusrajzaival. Munkásságát nemzeti kincsnek nyilvánították.) Tagore így írt a modem indiai művészet problémáiról: „Amikor az indiai művészetről beszélünk, ez néhány olyan igazságot su- ' gall, mely az indiai hagyományra és temperamentumra épül. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy az emberi kultúrában nincs tökéletes kasztrendszer; joguk van kombinálni és új variációkat létrehozni, ha ezek a megoldások generációkon át továbbmennek, bizonyítva az emberi lélelktan mélységes egységének igazságát... Én erőteljesen arra ösztökélem művészeinket, szenvedélyesen tagadják meg azt a kötelezettségüket, hagy nagy gonddal valami olyasmit hozzanak létre, amit „indiai művészet” — címkével lehet ellátni, ment hozzáidomították néhány régimódi modorossághoz ..Tagore idézett írása nyújthatta az indiai képzőművészek számára azt az ideológiai alapot, miszerint nem az eredetiség és az egyseges stílusra törekvés a műalkotás kritériuma, ha nem az általános eszmeiség kifejezése. Ennek a felfogásnak voi tak történeti igazságai, értékei — ezt képviseli" a mostani kiállítás. Lehetővé éált ugyanis egyfajta bekapcsolódás az egyetemes kultúrába. A most látható műalkotások azonban arról győznek meg bennünket, hogy az izgalmasabb és értékesebb alkotások azok, amelyekben egy sajátos kultúra hagyományainak jelenlétét érezzük. S egy ilyenfajta élményközvetítés kétségtelenül megtalálható egyes művekben, mint Hebbar: Bangladesh, 1971 Sher-Gil, Arnri- ta: Tevék, Husain M. F.: Vishwamitra, 1973. és Roy, Jamini: Krishna és Balara- ma című festményein. A kiállítás legidősebb résztvevője Roy Jamini. Jelentőségére utal, hogy műveit nemzeti kincsnek nyilvánították, ö a legjelentősebb művész, aki az indiai népművészetből merített ihletet és élete végéig ezzel a stílussal kísérletezett. A kiállítás sokfajta stílus jelenlétéről árulkodik napkor miért lett volna az. hogy a városparancsnokságról jövet. mögötte a magával hozott Lenin-fiúkkal. s a kordonon túl leselkedő emberek tömegével — amint megpillantotta Bátit. kinyújtotta feléje mind á két karját, és szó nélkül, a két kezével kétszer megsimogatta Báti arcát? Bátinak hideg futott végig a hátán — ő maga is ebben a pillanatban eszmélt csak rá, hogy mit tesz. — Stratégiailag tán nem fontos a szovjet ház — mondta a következő percben már tárgyilagosan Vértes — de nemzeti színű zászló a szovjet házon: ez az ellen- forradalom számára felbecsülhetetlen szimbólumot képviselne. A monitorok nemhiába vették célba éppen a szovjet házat. Ez volt a jeladás. — Volt — mondta már Vértes, miért a monitorok egyelőre eltűritek a Sarka- diék tüzelése, s főleg az ágyuk elől, melyeket a budai hegyekre katonák és ifjúmunkások állították fel. — A fehérek számítása az volt, hogy a támadás a szovjet ház ellen — általános felkelést vált ki. Azt hitték, hogy már itt az ideje. A két kaszárnyában azonban, a tiszteket elfogták, s a legénység megint mellettünk van. Csak a József központ előtt tart még a harc. Tisztek és háromszáz kadét tartja az épületet. Mi van Lányival? Lányi csak késő este bukkant fel. Szemüveg nélkül, bekötött fejjel. Akkor már a vöröskatonák visszafoglalták a József telefonközpontot. De tizenhét vöröskatonát öltek meg a ludovikások, mielőtt megadták volna magukat. Lányit, aki a Vörös Újság számára az elesettek névsorát hozza, körülállják a hallban. A tizenhét név közt Báti ott látja Sárosi Pali nevét is. Az ellenforradalom azonban le volt verve. Sandhu Harbhajan: Szüret jaink indiai képzőművészetében. Az avantgarde irányzatai közül leginkább a szürre- aiizmus és az expresszioniz- mus hatását érezzük. A gra fikában a hagyományos műfajoktól a legmodernebb technikai eljárásokat alkalmazó kifejezési módokig széles a formai választék. Mint Goud, Laxrna: erotikus tárgyú rézkarcsorozata, vagy Banerjee, Dipak Prosad: Tanulmány—3, 1966. című műve. Ez utóbbi, forma- és színvilágával kelt figyelmet. A hazai kiállítások sorában a most látható Modern indiai művészet kiállítás rangos helyet foglal el, ment nemcsak ízelítőt ad egy távoli ország modern művészetéből, hanem közelebb is hozza problémáit, útkereső törekvéseit. P. MACHT ILONA Katt Balbir Singh: Belvárosi tér Részlet a regényből A városparancsnokságon semmit se lehetett megtudni. Még azt se, ami mindenki kérdése volt: mi van Kun Bélával? Mi va« a szovjet házzal? Vértes igazolványokat állított ki. amiket aláíratott és lepecsételtetett a városparancsnokkal, aztán revolvereket hozott és szétosztotta. — Hát fogja már — szólt rá Vértes türelmetlenül Bá- tira, aki mióta Kecskemétről visszajött, nem viselt fegyvert magánál. Vértes és Bá- ti a városparancsnokságról a Duina-part felé igyekeztek, mert onnan hangzottak a lövések. Sűrű, visszhangzó puskaropogás, s közbe gránát, egy-egy ágyúlövés. Kalap nélkül, lihegve, Sarkadi jött velük szembe. Báti pár előtt találkozott vele, és akkor az agitációs plakátokat, azoknak az ízléstelenségét csúfolta. Mosit sápadt volt és fegyvert kért. — A József telefonközpontot megszállották a fehérek. — Miféle fehérek? — A Ludovika Akadémia növendékei. Az Engels-kaszárnya és az óbudai matrózok 9' fehérekkel tartanak. Vad fegyverropogás. Közel a Duna-parthoz, ahová kiértek, embertömeg rohant rémülten szembe velük. A Dunán karcsú, fehér monitor állt, onnan 'lőttek és lőttek. A tömeg menekült, de közben ordítoztak: Most, most megkapják a vörösök. — Nem tudom, egy vagy több monitor volt-e, csak azt láttam, hogy üdvözlésükre kendőt lobogtatva rohantak a Duna-partna — beszélte Sarkadi, és szemében egyetlen mozdulatlan könny égett — királyt és fehérgárdát éltettek! Hallottam! Fegyvert akart Sarkadi, honnan- kaphatna fegyvert. — Meg kell próbálni, bemenni a szovjet házba — szólt Vértes Bátinak. Teherautón, zsúfolódva fegyveres munkásak és vöröskatonák robogtak el mellettük. — A József központhoz — kiáltották vissza — ott tart a harc. — Fegyvert — csikorgatta fogát Sarkadi. Vértes a szovjet ház felé indult, s Báti a zsebébe nyúlt és odaadta a revolverét Sarkadinak. aki kezében a revolverrel mindjárt Vértes után rohant. Bátit. mikor egyszerre megint fegyver nélkül érezte magát, valami nagy, örömteli nyugalom szállta meg. De még abban a pillanatban felrémiett előtte: te nem akarsz ölni — de másnak adtad a fegyvert. Körülötte a itömeg gyűrűzött, mely az előbb a vörösök vesztén ujjongva rikoltozott a Duna- parton. Bátin egyenruha, gyűlésekről, előadásokról Pesten különben is sokan ismerik, s ezek itt mind ellenségek, már érzik a vér- szagot a levegőben, a vér- szag tartja őket így együtt, mámorosán és rikácsolva, türelmetlenül tüzelik egymást. Miért nem mondja meg most ennek a jó ruhás csőcseléknek — mért nem sikoltja a fülükbe, hogy ölni nem szabad, hogy a gyűlölet és emberkéz ontotta embervér már bűzhödtté teszi a föld levegőjét, magatokhoz, magatokhoz legyetek végre irgalommal, elég már! Kihevülit, kaján arcok, s ropognak, ropognak a fegyverek. De mit keres itt? A József központban ott vannak, benn fehérek, kívül vörösök, lőnek egymásra, ott freccsen, folyik a vér. Nem itt állni, hanem ott, oda kellene menni a sikoltással, hogy elég, hogy inem szabad. A vörösök között, mint a munkások is, akik az előbb az autóról intettek neki, sokan ismerik. A vörösök. A vörösök eldobják a fegyvert, maradnak úgy mint ő, meztelen kézzel, s a sikoltással, hogy nem szabad — erre kirohantak a fehérek és mészárolni kezdik azokat, akik az én szavamra dobták el a fegyvert és akkor — akkor és kapom fel az első puskát és leszek megint áruló — én kapom fel a fegyvert, melyet én dobattam el, és lövöldözök a gyilkosokra. Ez nem gondolat, nem okoskodás volt. Látta a József központ ablakait csillogni a napban, ott volt, mindezt látta, tette — csak mikor körülnézett. s letörölte a homlokát. látta, hogy tán egy perce sincs még, hogy Vértes elindult, mert ott látta a sarkon Sarkadival. s Báti most már sietett utánuk, a szovjet házba. A monitorról a szovjet házat vették célba a fehérek. A tető egy részét meg két lakószobát szétromboltak. Üresen állt a szovjet ház a népbiztosok családjai is elhagyták az ostromolt épületet. A jó ruhás csőcselék. mely a szovjet ház körül 'leselkedett, még habozott. Vértes a városparancsnokságra ment, hogy a szovjet ház védelmére őrséget szerezzem míg Báti Sarkadival együtt az utcáról hozott be rongyos embereket, öregeket és fiatalokat, asszonyokat és lányokat, mert az utcán nemcsak ellenség, hanem — rongyosok is álltak. A Lenin-fiúk őrszobájából fegyverezték fel őket, es Sarkadi a Dunai-partra ment ki velük, hogy tűz alá vegyék a dunai monitort. Mikorra Vértes visszajött, már a rongyosok egész kordona vette körül a szovjet házát; akiknek nem jutott fegyver, azok csak úgy álltak, s Báti karabéllyal a vállán, derékszíján kézigránáttal állt köztük a szovjet ház előtt. Báti azóta az éjszaka óta, hogy Vértes a hitről beszélt neki, nem mondott el semmit Vértesnek arról, hogy milyen messze került Vértes hitétől. Iglaz, az volt az érzése, hogy Vértes keresztüllát rajta, keresztül ezen a hirtelen elhallgatásán, s tán meg is veti. Mikor Báti kiment a frontra, s elköszönt Vértestől, Vértes, aki fontosabbnak tartotta volna, hogy Pesten maradjon az agitáció miatt, azt mondta Bátinak búcsúzóul: Tudja,' hogy a frontra menés is lehet a dezertálásnak egyik módja? Igen, Vértes volt az. aki ezt a szót a fejébe ültette. Vajon tudta-e Vértes, hogy mi történt Báliban ezen a ntaipon — mennyi minden addig míg megint karabéllyal a vállán* át nem vette a szovjet ház parancsnokságát? Hogyha nem tudta, ak-
